Három nap telt el Zic támadása óta. Dobby- village-be visszatért az élet, az utcákat ismét sámánok lepték el. Az utca zajára Yoh kinyitotta a szemét, majd nagyot ásítva felült az ágyban.

- Örülök, hogy magadhoz tértél már kezdtem aggódni.  –szólt a megjelenő Amidamaru mosolyogva.

-Én is örülök. – válaszolta Yoh nevetve és kiugrott az ágyból. Felvette az ingét, s épp a papucsába akart bebújni, amikor Rio lépett a szobába, arcán széles vigyorral.

-Yoh mester, na végre! Jól aludtál?

-Nem mondhatnám...érdekes dolgokról álmodtam

-Mint például? – kérdezte Rio és zsebre tett kézzel nekitámaszkodott az ajtófélfának.

-Hát, nem is tudom....Volt benne egy szőke lány, aki megvédett Zictől, aztán...Neked meg mi bajod van? – kérdezte Yoh, barátja arckifejezését látva.

-Semmi Yoh mester, semmi. De most gyere gyorsan, van itt valaki, akit látnod kell. – Yoh meglepetten bólintott, majd Rio és Amidamaru kíséretében elhagyta a szobát.

Rio egyenesen a vendégszobához vezette. Kinyitotta az ajtót, majd előre engedte az ifjú sámánt. Yoh érkezésére Len azonnal felpattant a székről, ahol immár három napja ült kitartóan, kisebb megszakításokkal.

-Ez az  lány az álmomból! Len, ki ez? – kérdezte Yoh meglepetten.

-A húgod. – válaszolta Len röviden, majd elindult az ajtó felé.

-Most hová mész, Kisnadrág? Hiszen eddig alig hagytad... – kérdezte Rio

-Dolgom van. - válaszolta Len mérgesen, majd Riot félrelökve az útból, Basonnel együtt kiviharzott a szobából. Rio és Yoh kettesben maradt a nyugodtan lélegző lánnyal.

-Hát őt meg mi lelte?

-Ezt mástól kérdezd Yoh mester, én nem tudom. Ha most megbocsátasz, kékhajú barátom már vár rám.

- Persze Rio, menj csak. – Rio intett egyet, majd kiment. Az ajtó halkan becsukódott mögötte. Yoh leült Len megüresedett székére és néhány pillanatig némán figyelte a szőke lányt.

-Amidamaru!

-Tessék, Yoh.

-Mesélj el mindent.

-Én nem tudok túl sokat. Akkor tűnt fel, amikor Zic-cel küzdöttünk, s megmentette az életed. Anna szerint...

- Szerintem ő itt Rin Asakura, az ikertestvéred. – fejezte be a szellem helyett a szobába lépő Anna, majd mesélni kezdett.

-Akkor sem értem.  –mondta végül Yoh

-Ezen nem is csodálkozom, az értelmi képességeidet figyelembe véve...

Yoh válasz nélkül hagyta a megjegyzést, majd így szólt:

-Nem is hasonlít se rám, se Zicre.

-Talán ő az anyátok tulajdonságait örökölte, de nem is ez itt a lényeg.

-Akkor mi?

-Engem az foglalkoztat, hogy hol a szelleme.

-Lehet, hogy nincs is neki, elvégre nem ebben a világban élt.

-Biztos van neki: megidézett egy vízfalat, emlékezz csak. De mindegy, majd megkérdezzük tőle, ha felébredt. Most megyek vásárolni, mire hazajövök kész legyen a vacsora, ma Joco és Faust főz. – zárta le a témát Anna, majd sietve elment. Yoh szótlanul nézett utána, majd így szólt Amidamaruhoz:

-Remélem most már hamarosan felébred, kezdek éhes lenni... – Halkan nevetni kezdett, majd a fülére tette a fülhallgatóját és elindította a kedvenc számait.

Sajnos Rin nem váltotta be Yoh reményeit, s csak a támadástól számított hatodik napon tért magához. Kinyitotta a szemét, de alig merte elhinni, amit látott: mellette Yoh Asakura ült mosolyogva.

-Szia! – köszönt a fiú barátságosan

-Hello. – a lány hangja hűvös és tartózkodó volt. Lassan felült, majd megpróbált kikászálódni az ágyból, Yoh szelíden visszanyomta.

-Anna szerint még pihenned kell legalább egy napot, mielőtt bármit is tennél.

-Ja, persze Anna. Na idefigyelj: te nem létezel, én viszont hús-vér ember vagyok. Nem tudom, hogy hogyan, de én fel akarok ébredni ebből a rémálomból! – mondta határozottan Rin, majd félrelökve a fiú kezét kibújt a takarója alól. Még mindig az a szoknya volt rajta, s ez zavarba hozta Yoh előtt.

-Rémálom?

-Azt álmodtam, hogy te és Zic a testvéreim vagytok, s hogy megidéztem egy vízfalat, ami megmentette az életed! Aztán...  –hadarta Rin zavartan, de Yoh közbeszólt:

-Figyelj, hugi, ez nem álom. Illetve...nem is tudom, hogy hogyan magyarázhatnám meg...

-Felesleges, ne is törd magad, majd rájövök én a megoldásra. – azzal a szőke sámánlány tűntetően hátat fordított a fiúnak, s elkezdte felhúzni a csizmáját.

-Rin?

A lány először nem értette kihez szól, csak másodszorra esett le neki, hogy ez az ő neve.

-Tessék.

-ha nem bántalak meg, lenne egy kérdésem.

-Hallgatlak.

-Hol a védőszellemed?

Rint megdöbbentette a kérdés. „Tényleg hol a védőszellemem?” gondolta magában, de maga sem tudta a választ.

-Nekem nincs védőszellemem.

-Dehogynincs, hölgyem. – szólalt meg túlvilági hangján Faust, s virágos kalapját megemelve behajolt az ablakon.

A lány arcán félelem suhant át, ahogy meglátta a temetőmágus beesett szemeit, de mosolyt erőltetett magára és érdeklődve várta a folytatást.

-Utánanéztem egy- két dolognak, s arra a következtetésre jutottam, hogy a kisasszonynak van szelleme, csak nem látható formában.

-Nem látható formában? Hát az meg milyen?  -kérdezte Yoh és nevetni kezdett.

-Ne nevess, ez egyáltalán nem vicces, ez szinte a legmagasabb szellemszint!

Yohnak arcára fagyott a mosoly, míg Rin még mindig értetlenül meredt a két sámánra.

-S ez mit jelent?

-Azt jelenti, hogy Rin szelleme egész élete során a szívében élt. Legalábbis mostanáig, mert úgy látszik, hogy valami felébresztette a rejtett sámánképességeit, s a szellem felébredt. Már csak életre kell hívni... – válaszolt Faust fontoskodva

Rin segélykérően nézett Yohra, de ő csak megvonta a vállát.

-Akár igaza is lehet.

-Rendben, tegyük fel, hogy igazad van Faust, de hogyan tudom életre hívni a bennem rejlő szellemet? – kérdezte Rin kíváncsian. Egy csapásra megfeledkezett az „ez egy álomvilág, nem is létezik” szlogenről, s elkezdett hinni ebben az egészben.