Hajnalodott. A nap vörösre festette az ég alját. Tökéletes szélcsend volt, minden néma csendbe burkolózott. Mintha még az állatok is elhallgattak volna, megérezve valami borzalmas eljövetelét. Dobi Village nyugati sarkán jártunk. Errefelé mindent gyér növénytakaró, itt-ott fák borítottak. Bár a Nap már felkelőben volt, azért az alapvetően sötét viszonyokat csak egyvalami törte meg: egy lobogó, fényes tűzrakás. Ez a lángegyüttes olyan magasra csapott fel, hogy akár középkori máglyának is beillett volna. Körülötte mindössze két lény ült: egy sámán és egy emberalakot öltött, barna bőrű-és hajú kislánynak kinéző szellem. A sámán haja hosszú, barna, szeme úgyszintén barnás árnyalatú, testalkatára nézve pedig sovány termet. Ő félig lehunyt szemmel meredt a messzeségbe kifürkészhetetlen arckifejezéssel.
- Zeke mester, minden rendben? Egész éjszaka nem aludtál. Valami baj van? - kérdezte a kislányforma szellem.
- Dehogy, Opacho. Épp ellenkezőleg. Eljött az idő. - felelte a sámán.
- Az idő? Zeke mester, csak nem arra gondolsz, hogy…
- De igen, Opacho, pontosan arra. Ébressz fel mindenkit! Indulunk a Lelkek Királyához.
- Nem! - kiáltotta Yoh. Lihegve felült az ágyában. Szelleme, Amidamaru azonnal megjelent mellette.
- Yoh, mi baj? - kérdezte. Yoh válaszolni akart, de ebben a pillanatban benyitott Morty.
- Yoh! Kiáltást hallottam, mi történt?
- Zeke… elindult a Lelkek Királyához. - felelte zihálva Yoh. Még mindig az álom hatása alatt állt. Körülnézett. Szokásos dobi village-i szállásán volt. Apró, sötét szoba jutott neki osztályrészül. Csak az ablaka volt valamivel nagyobb az átlagosnál; Yoh sokszor álmodozott is róla, hogy kiugrik rajta és ezáltal megmenekül Anna legújabb edzésterveitől. A falak, a padló, minden dohos, régi fából volt, amin itt-ott likacsok is voltak szép számmal, melyen keresztül a bogaraknak szabad volt az út befelé. Yoh persze ezen nem zavartatta magát, őt sosem feszélyezték az apró kis élősködők. A szoba különben is olyan kicsi volt, hogy épp elfért benne egy hálózsák meg egy ember, a bogaraknak már nem nagyon jutott hely.
- Yoh, biztos, hogy nem csak álmodtad? - kérdezte Morty.
- Bárcsak úgy lenne… De nem, Morty, ez valóságos volt. Kelts fel mindenkit. Meg kell beszélnünk pár dolgot.
- Marco! - A Vasszűz hangja bezengte a Kívülállók Szentélyét. Az aprócska ablakok üvegei megremegtek. Mind egyszerűek és dísztelenek voltak, de egyiken sem látszott repedés. A falakkal is ez volt a helyzet: egyszerű, de erős falak voltak. Padlója nem volt e helynek: a természet anyaföldje szolgált szőnyegként a Kívülállók számára. A Szentély közepén ronda vaskoporsó állt, melyet azonban dicső fény keretezett. Hogy ez a fény honnan áradt, csak az tudta, aki tudta azt is, mit rejt a vaskoporsó: a szépséges Jeanne, más néven Vasszűz örök börtöne volt az.
Marco azonnal előlépett vezére hívására. A nyomában Lyserg loholt: őt senki sem hívta, de nagyon aggódott Jeanne miatt. Marco letérdelt a szent akaratú Szűz előtt.
- Miért szólítottál, Úrnőm? - kérdezte alázatosan. Lyserg némán meghúzta magát a sarokban.
- Marco, elkezdődött. Zeke megindult a Lelkek Királyához. Ha megszerezte magának a legfőbb szellemet, már nem tudja megállítani senki sem.
- Azt mondod, hogy menjünk utána és állítsuk meg? - kérdezte Marco.
- Lehetséges volna, hogy… De hiszen akkor irtózatosat tévedtünk… - motyogta Jeanne. Marco elfordult tőle, Lyserg aprót sóhajtott. A Vasszűr már napok óta ugyanazokat a szavakat mormolta: ,,Lehetséges volna, hogy… De hiszen akkor irtózatosat tévedtünk…” És bárki is kérdezett rá, miben tévedtek, a Vasszűz nem felelt, csak ismételgette újra. Ám most megszólalt, és Marco-nak határoznia kellett.
- Jeanne nem mondta, hogy állítsuk meg Zeke-t, de igazi Kívülálló számára ezt nem kell külön mondani. Lyserg! Menj és hívj ide mindenkit! Egyszer és mindenkorra végeznünk kell Zeke és Yoh Asakurával.
- Yoh-val is? De Marco, hisz ő nem állt át! - torpant meg Lyserg.
- Lyserg. Yoh és Zeke ikertestvérek, és mint ilyenek, ha eddig ellenségek is voltak, a végső csatában mindig egymás mellé állnak. Higgy nekem, Yoh már most is ott menetel Zeke oldalán. - Lyserg gyorsan elfordult, hogy Marco ne lássa, ahogy szemébe könnyek gyűlnek.
- Igen… biztosan… - motyogta.
Az Orákulum-csengők csilingelni kezdtek Yoh és barátai karján.
- Hé, ez meg mi? Miért csipog ez a vacak? - kérdezte Rio.
- Azt jelzi, hogy a Sámánbajnokság átmenetileg szünetel. - hallatszott egy hang a bejárat felől. Mind odafordultak.
- Sylva, te meg mit keresel itt? - kérdezte Yoh meglepetten.
- Azért jöttem, hogy figyelmeztessem a sámán-résztvevőket. A Bajnokság egy ideig szünetel, és a sámánoknak jogukban áll elhagyni a falut, amíg nem kezdődik el újra. Persze erre senki sincs kötelezve, mégis én azt ajánlom, ti mindnyájan éljetek ezzel a lehetőséggel. Zeke elindult…
- …a Lelkek Királyához, tudjuk. - fejezte be a mondatot Lenny.
- Tudtok róla? De hát honnan? - kérdezte Sylva.
- Yoh mester megálmodta. - felelte Rio.
- Úgy van. És nekünk eszünk ágában sincs elmenni. Elintézzük Zeke-t! - heveskedett Trey.
- Jobban örülnék, ha ezt a Tanácsra bíznátok. Nekem tovább kell mennem, hogy értesítsem a többi sámánt. Kérlek, fontoljátok meg a tanácsom. - szólt Sylva, majd otthagyta őket. Mindenkire néma csend borult.
- Jaj, hogy utálom ezt a feszültséget… Bár itt lenne Tamara… - motyogta Morty.
- Majd adok én nektek feszültséget! - csattant Anna hangja. - Yoh drágám, mire vársz még? Indulás! - Ezzel Lenny, Yoh, Trey, Anna, Rio, Morty és Faust búcsút vettek a kicsi, dohos dobi village-i szállástól és elindultak, hogy megállítsák a legfőbb gonoszt.
- Zeke mester! Már egy órája menetelünk a Lelkek Erdejében, de még mindig olyan messze van a Lelkek Királya, mintha most indultunk volna. - sóhajtotta Opacho. Ők már a Lelkek Erdejében meneteltek előre, melynek közepén a Lelkek Királya lakozott. Ránézésre az erdő pedig tökéletesen olyan volt, mint bármelyik másik: fák, bokrok, növények, odúk… Ám ha az ember alaposan megszemlélte, egyszerűen érezte, hogy ez az erdő merőben más, mint az átlagos fácskahalmok. Ez a hely tele volt állatokkal, épp olyan átlagos erdei jószágokkal, mint bárhol máshol. Ám ezek az állatok sosem adtak ki hangot, sosem csiripelt madár vagy makogott mókus itt, mindegyik rejtőzködött, mintha hozzászokott volna, hogy ne tűnjön fel senki előtt. Zeke megszakította merengő gondolatmenetét, és Opacho-hoz fordult.
- A Szellemek Királya illúziókkal akar akadályozni minket. - magyarázta. - Ám ezen könnyen segíthetünk. Hívd ide Treifert! Ő mágus, rajta ez a bűvészmutatvány nem fog ki. - Opacho fejet hajtott, és azonnal futott Treiferért, a hosszú, szőkés hajú, sötét szemű mágusért. - Treifer, találd meg nekünk az utat a Lelkek Erdejének legbelsejébe! - utasította Zeke. - Opacho! Közöld az embereimmel, hogy ők mind itt maradnak és bevárják szeretett testvéremet és csapatát. Csak Treifer, én és te megyünk tovább. Gyerünk!
- Igen, Zeke mester. - hajtott fejet újra Opacho.
Treifer erős mágus volt, hát lassan, de biztosan közeledtek az erdő közepe felé. Zeke némán, arcán ravasz mosollyal követte alattvalóját. A sort Opacho zárta.
Egy újabb óráig tartottak előre. A fák hirtelen rohamosan ritkulni kezdtek, a legapróbb zajok is elhaltak. És Zeke ott állt a Nagy Kapu előtt, melyen túl a Lelkek Királya lakozott.
- Úgy látom, nem vagyunk egyedül. - szólt unottan Zeke. - Kívülállók, ne rejtőzködjetek! Átlátok rajtatok! - Erre aztán Marco, a csapat másodvezére és társai is előbújtak a fák közül.
- Üdv! Gondoltam rá, hogy ti is megérkeztek majd. - köszöntötte őket Zeke már-már unottan.
- Nem csak ők. Én is eszedbe jutottam? - kérdezte Yoh. Épp akkor érkezett az erdő közepébe ő is.
- Yoh! Ó, csak nem egyedül vagy? Mi történt, az embereim máris végeztek a társaiddal?
- Nem! Pont, hogy ők fogják legyőzni a te társaidat, éppen úgy, ahogy én téged! - vágta rá Yoh. Lyserg mocorogni kezdett.
- Marco, miért nem segítünk Yoh-nak? - kérdezte halkan. - Láthatod, hogy nem állt át Zeke-hez!
- Az nem számít. Ugyanaz a vér csörgedezik ereiben. Ha most le is győzi Zeke-et, utána majd ő akarja elfogni a Lelkek Királyát, higgy nekem. Az lesz a legjobb, ha mi egyelőre szépen meghúzzuk magunkat, és megvárjuk, amíg végeznek egymással. - felelte hidegen Marco.
- De Marco! És ha Yoh… - kezdte újra Lyserg.
- Elég legyen, Lyserg! Vagy netalántán ellenszegülsz? - kérdezte Marco fenyegető hangon.
- Nem, dehogy! - vágta rá riadtan Lyserg. Újra Zeke felé fordult, aki közben válaszolt Yoh indulatos kitörésére.
- Ugyan, Yoh! Mi ketten, akár tetszik, akár nem, testvérek vagyunk. Mást már rég megöltem volna, de tekintettel a családi kötelékekre, téged megkérdezlek még egyszer. Velem harcolsz vagy elpusztulsz?
- A harmadik megoldást választom: legyőzlek! Amidamaru, dupla médium!
- Ó, hát karddal akarsz harcolni? Nos, én jobban szeretem, mikor a puszta furiyokummal győzöm le az ellenfelet, de ha ragaszkodsz hozzá… Tűz Szelleme, ezúttal kardformulában harcolunk! - adta ki az utasítást Zeke. Kezében vörösen izzó kard formálódott meg.
- Amidamaru, ez az eddigi legfontosabb csatánk! Mindent bele kell adnunk! - szólt Yoh.
- Úgy van! Gyerünk, Yoh, tegyük meg, amit meg kell tennünk! - helyeselt mennydörgő hangján Amidamaru. Yoh összpontosított és azonnal rámérte Zeke-re Mennyei Csapását, Zeke azonban könnyedén kivédte. Most Zeke ugrott neki, de Yoh összeszedte erejét, és ő is kitért a csapás elől. Tudta azonban, hogy ezt is csak annak köszönheti, hogy Zeke nem szokott kardként harcolni a Tűz Szellemével. Újra és újra összecsaptak, de Yoh fáradt, ereje fogyóban volt…
- Yoh, tarts ki… - gondolta magában Lyserg. Ezen aztán maga is annyira elszégyellte magát, hogy valóságos rettegés fogta el, ha arra gondolt, hogy Marco szemébe nézzen.
De a kívánsága csak egy darabon teljesülhetett: Yoh ütései gyengülni kezdtek, Zeke azonban még nem fáradt.
- Yoh, ez így nem fog menni. - állapította meg Amidamaru.
- Igen, igazad van. Ideje, hogy beleadjuk minden erőnket, és egyetlen csapással legyőzzük Zeke Asakurát! Gyerünk, Amidamaru! Száz százalékos erő!
- Az sem lesz elég ellenem! - nevetett fel kajánul Zeke. - Végzek minden barátoddal! Len Tao-val, azzal a kék hajú fiúval, az idétlen Rio-val, a csontvázas fickóval, a kis viccesfiúval, a mennyasszonyoddal meg a buta kisemberrel, Mortyval! Ezek után pedig főfogásnak elpusztítom a szamurájodat is, Yoh! Add fel, és végezzünk gyorsan! - Yohot ekkor elöntötte valami egészen ismeretlen erő. Lyserg csak évekkel később jött rá, hogy ez az erő nem volt más, mint az aggodalom. Igen, Yoh félt, aggódott, rettegett: tudta, hogy ha veszít, Zeke beváltja ígéretét, és a barátainak vége. Ez a tudat megsokszorozta az ifjú erejét. A szellemkarddal Zeke felé csapott, aki pedig állta a támadást - de a térdei remegni kezdtek.
- Mi? De hát hogy lehet ez? Hogy csinálod? - ordította Zeke. - Nem számít, beleadok mindent, és így is legyőzlek! - Ebben a pillanatban megérkeztek Yoh barátai is, kifulladva a futástól.
- Tarts ki, Yoh, megyünk és segítünk! - kiáltott Len.
- Marco, segítenünk kell Yohnak! - kiáltott fel Lyserg magából kikelve.
- Nem, Lyserg! Ne feledd: mi nem állunk sem Yoh Asakura, sem Zeke Asakura oldalán, mi az igazság oldalán állunk!
- Én is, és éppen ezért fogok segíteni neki mindenáron! Nem érdekel, mit mondanak a Kívülállók! - fakadt ki a fiú. - Arkszellemem, gyere elő! - Csakhogy nem történt semmi.
- Elárulsz minket, Lyserg? - Marco szeme gyűlöletesen felvillant. - Hát tudd meg, hogy az Arkszellemek a Kívülállók társai, így akár még a gazdájuktól is megtagadják a szolgálatot, ha azok árulói lesznek szent szövetségünknek! - Lyserg ledermedt. Most mi lesz, hogy fog így segíteni barátainak, akiket eddig ostobán megtagadott? Ha nem tesz semmit, azt hiszik majd, még mindig egy követ fúj a Kívülállókkal. És ez még csekélység ahhoz az indokhoz képest, hogy ha nem segít, Yoh talán meghal, hiszen már most is milyen kimerülten tartja a kardot Zeke ellen az utolsó, legerősebb csapásnál…
Ami ezután következett, azt Lyserg sosem tudta elfelejteni. Gyönyörű, földöntúli hang volt, amit mindnyájan akkor hallhattak, és amely soha többé fel nem hangzott:
- Itt vagyok, Lyserg. - Lyserg odafordult. Cloe, kitagadott őrszelleme állt ott és szólalt meg - akkor először és utoljára. Mert Cloe különben nem beszélt sohasem.
- Cloe! - kiáltotta Lyserg. - Ne haragudj rám! Igazad volt! A Kívülállók tévedtek, ezt már a Vasszűz is tudja! - Ekkor a fejében újra hallotta Jeanne gyakran ismételt szavait: ,,Lehetséges volna, hogy… Hiszen akkor irtózatosat tévedtünk…”
Cloe szótlanul Lyserghez repült gyönyörű pompájában. Lyserg gyorsan alkalmazta vele a Szellemkontrolt. Yoh barátai is épp ezt tették, és már ugrottak Yohhoz. Lyserg elkiáltotta magát:
- Barátaim, ne haragudjatok rám! Tévedtem, most azonban kijavítom! Megyek, Yoh, segítek! - Lenny, Trey, Faust, Jocó és Rio e szavak hallatára egy pillanatra megtorpant. Belül mindőjükben melegség áradt szét, mert érezték teljes szívükből, Lyserg most őszinte… De nem volt idő mézesmázos visszafogadó szövegekre, Lyserggel együtt már ugrottak is barátjuk, Yoh Asakura védelmére. Gyorsak voltak, gyorsabbak, mint valaha…
De így is későn érkeztek. Yoh furiyokuja megtört, a kard engedett, és Zeke-nek szabad volt az út Yoh szívéhez. Nem is késlekedett, szemrebbenés nélkül megölte ikertestvérét, Lenny, Lyserg, Trey, Rio, Faust, Jocó és szellemeik már csak azt láthatták, ahogy Yoh szeméből kihuny a fény…
Zeke felnevetett, Lennyék dermedten a földre ugrottak. Egy darabig egyikük sem szólt. Mindegyikük visszaemlékezett a Yohval töltött legszebb perceikre…
- Yoooh! - ordította Len.
Lyserg a földre rogyott és némán rázkódni kezdett.
- Jaj, ne… - nyöszörögte.
Trey lehajtotta a fejét és üresen maga elé nézett.
- Yoh… - sóhajtotta egészen halkan. Némán, dermedten gyászolt.
Rio leguggolt a földre és vékony hangon óbégatni kezdett:
- Yoh mester…
Aztán mind egymásra néztek. Szegény Anna és Morty, akik még nem tudják… Anna éppen akkor készült az 1080 gyönggyel, de ők tudták, már elkésett… Egyszerre ugyanarra gondoltak.
- Megölünk, Zeke! - ordított fel Len.
- Yoh-ért és azért, amit ő elkezdett, végzünk veled! - kiáltott Lyserg.
- Búcsúzz a csupa-sámánkirályságodtól! - sziszegte Trey.
- Yoh mester is biztosan azt akarná, hogy megtegyük! - állt fel a földről Rio is.
- Yoh mindig ellened küzdött, mi is ezt tesszük! - kiáltotta Faust.
- Figyeljetek. - szólt Len. - Bele kell adnunk mindenünket ebbe a csapásba. Nem pusztán a furiyokunkra gondolok. Emlékezzetek, mit mondogatott mindig Yoh! Az érzései, a szeretete, a barátai az ő legnagyobb ereje! Adjuk hát bele nem csupán a furiyokunkat, hanem az érzéseinket, a szeretetünket iránta, az ő-és elveszett szellemének, Amidamarunak megmaradt foszlányait, a testünket, a lelkünket! Tegyük ezt most Yohért!
- Úgy van!
- Akkor rajta! - Ezután hat szájból egyszerre hangzott el a kiáltás:
- EGYESÍTETT TÁMADÁS! - És valóban mindannyian beleadták mindenüket. Érezték, hogy Zeke furiyokuja lassan foszladozik, de az ő lelkük is… Ennek ellenére nem adták fel, eldöntötték: legyőzik Zeke-et, ha az életükbe kerül is.
Hirtelen már nem láttak semmi mást, csak egymást és az őket körbezáró vakító fehérséget. Távolról, mintha csak egy másik világból jönne, hallották Zeke fájdalmas halálordítását, mielőtt lelke végleg elhamvadt volna. Mindannyian eszméletüket vesztették.
Nem tudták, meddig feküdtek ott és egyáltalán hol volt az az ott, de egyszer csak egy ébresztgető hang hatolt el a tudatukig:
- Srácok, ne adjátok fel! A világnak még szüksége van rátok. Srácok! - Len nyitotta ki először a szemét. Még mindig a vakító fehérségben feküdtek eszméletlenül. Hamarosan azt is meglátta, ki próbálta őket felrázni…
- Yoh? - Nem hitt a szemének.
Barátjuk nevére a többiek is feltápászkodtak.
- Haver… tényleg te vagy az? - kérdezte Trey. Yoh elmosolyodott. - Hát élsz?
- A lelkem még igen. De miután ti felébredtetek, már nem lesz itt dolgom, és akkor csatlakozom Amidamaruhoz a Szellemvilágba.
- Ne! - kiáltott Rio. - Maradj velünk!
- Így van! Nem mehetsz! - fakadt ki Lyserg. Faust, aki egyszer már elveszett valakit, akit igazán szeretett, csak lehajtotta a fejét:
- Erről nem mi döntünk…
- De Yoh, te igen! - mondta reménykedve Jocó.
- Fiúk! Minél többet beszélünk itt, az élet és halál között, annál valószínűtlenebb, hogy vissza tudtok térni. Menjetek! Mondjátok meg Annának, hogy sajnálom, hogy nem lehetett a Sámánkirálynőm, és Mortynak, hogy ne féljen a szellemektől, hiszen az ő legbelső lénye is az. Most pedig hunyjátok le a szemeteket, de ne aludjatok. Figyeljétek a hangokat! Azok majd visszavezetnek. - Yoh lassan eltűnt.
- Yoh, ne! Yooooooh! - ordította Len. Elkeseredésében már nem tehetett mást, lehunyta szemét. Nemsokára valóban hallott hangokat: sírást és egy lány hangját:
- Len… - majd szelleme szólongatását:
- Len mester… - kinyitotta a szemét. Bason és Jun hajoltak fölé, de mögöttük ott voltak barátai is: Lyserg, Trey, Faust, Jocó, Rio, Anna és a kis Morty is… Csak Yoh hiányzott.
Len azonnal felpattant.
- Mi történt? Hol van Yoh? És mi lett Zeke-kel? - Anna lehajtotta a fejét és halkan sírni kezdett. Morty mondta ki a tényeket:
- Zeke elpusztult… és Yoh is. - Len szemei tágra nyíltak. Jobbra nézett. A mellette levő ágyban élettelen test hevert: Yoh-é.
Len egyszer csak kipattant az ágyból, fogta guan-daoját, és kiment a kórházi szobából. Lyserg egy pillanatra utána akart menni, de Trey megfogta a vállát, hogy megállítsa.
Ekkor egészen furcsa dolog történt. Egy pillanatra az érintés hatására Trey is, Lyserg is visszatért a fehérségbe, és maguk előtt látták a mosolygó Yoh-ot. Az egész csak egy röpke pillanatig tartott, de a két fiú ledermedt tőle.
- Mi volt e… - kezdte volna Trey, de ekkor belépett az ajtón Sylva.
- Mondjatok el mindent. - kérte.
***
Len merengve sétált körbe-körbe a dobi village-i kórház körül. Nem tudta felfogni, ami történt. Bason repült mellé.
- Len mester…
- Hagyj, Bason. - mélyet sóhajtott. A szellemére nézett, és hirtelen elöntötte a bűntudat. - Ne haragudj… a többiek már aggódnak értem, ugye? - Bason csak bólintott.
- Visszamegyek…
Len lassan visszaért a szobába. Hallotta, hogy a többiek Sylvával beszélnek. Megállt, és, maga sem tudta, miért, hallgatózni kezdett.
- Szóval azt mondjátok, abban a vakító fehérségben Yoh ébreszetett fel titeket? A saját lelkével?
- Nem igazán értem, ezt hogy érti… - tétovázott Trey.
- Hát persze, ehhez jóval fejlettebb sámántudomány kellene… De azt hiszem, Yoh nem távozott rögtön a Szellemvilágba Zeke csapása után, mert visszatartotta a tudat, hogy ti halálközelben vagytok, és a totális félhalál állapotában lebegtek. Ezért aztán úgy keltett fel benneteket, hogy szép lassan átadta a lelkét nektek…
- Ez már nekem is bonyolult… - hebegte Faust. - Azt mondja, Yoh bennünk van? - Lennek odakint elakadt a lélegzete. Nem hallotta Sylva válaszát, de ösztönösen megérezte, hogy az bólint.
- De hát Yoh azt mondta, hogy miután felébreszetett minket, ő is elmegy a Szellemvilágba. - ellenkezett Lyserg.
- Talán csak meg akart titeket nyugtatni… - találgatott Sylva. - Vagy esetleg…
- Állj! - kiáltott fel Morty. - Ha Yoh benetek van, és nem a Szellemvilágban, akkor ti vissza tudjátok hozni! - Len bepillantott a szobába. Látta, ahogy Sylva hebegve így felel:
- Fogalmam sincs. Erre talán még a Szellemek Királya sem tudná a választ.
- De egy próbát megér… Morty-nak igaza van. - lépett be a szobába Len. A többiek meglepetten néztek rá.
- Ő is megtenné értünk… - mondta Jocó. Most egyáltalán nem volt kedve viccelődni.
- De hogyan csináljuk? - kérdezte Rio.
- Az érintés! - eszmélt fel Trey. Lyserg-en kívül mindenki értetlenül meredt rá.
- Hát persze! - szólt Lyserg. - Mikor Trey megérintett, egy pillanatra újra láttuk Yoh-t. Talán ha mind összefogódzkodnánk…
- Figyeljetek! - vágott közbe Sylva. - Ennek így nincs sok értelme. A dologhoz olyan szintű közvetítés és…
- Erre most nincs idő, kezdjük! - heveskedett Rio. Len, Trey, Rio, Faust, Jocó és Lyserg egymásra néztek majd bólintottak. Mind vetettek még egy-egy (talán utolsó) pillantást szellemükre: Len az alázatos Bason-ra, Trey a csendes Korira, Rio hű barátjára, Tokagerora, Faust szerelmére, Elizára, Jocó szeretett Mic-ére, és Lyserg a mélyérzelmű Cloe-ra. Aztán megfogták egymás kezét.
Hirtelen mindőjük tekintete elhomályosult, mintha mostmár valami mást látnának.
- Koncentráljatok! - kiáltotta Sylva. - Koncentráljatok Yohra, aki bennetek van! - Anna egyszerűen ledermedt.
- Nem megy… - nyögte Lyserg. - Nem tudjuk egységesíteni… - Mortyval hirtelen egészen furcsa dolog történt. Mostmár tudta, mit kell tennie. Mint egy ösztön, hasított belé a megoldás szikrája…
- Anna! A fiúk nem tudják egységesíteni Yoh képét, mert nincs, aki közvetítsen nekik! De te egy Közvetítő vagy! Gyerünk, segíts nekik! Használd itakoi képességeidet! - Anna egy pillanatra értetlenül meredt a kis srácra, majd tekintetébe visszatért az élet, az elszántság.
- Segítek! - kiáltotta, majd furcsa, kivehetetlen kézmozdulatokkal ábrába zárta és egységesítette Yoh barátainak körét. A fehér fény felerősödött, és lassan testet öltött Yoh alakja a fény holtpontján. Mortyba megint belehasított egy ösztön. Szinte nem is a saját elhatározásából kiáltott fel:
- Hagyjátok abba, mostmár ne arra összpontosítsatok, hogy Yoh megjelenjen! Irányítsátok az elméteket Yoh teste felé, de különítsétek el a saját szellemeteket! - Sylva megütközve nézte a kicsi emberfiút. - Anna, nyiss ösvényt az élettelen test felé! - Morty térdre rogyott. Nagyon fáradtnak érezte magát. Tudta, mostmár minden a többieken múlik.
A fény lassan elült. Faust, Rio, Lyserg, Len, Trey, Jocó és Anna összeesett és elájult.
- Jaj, ne! - kiáltott Morty, de Sylva lecsillapította:
- Ne aggódj miattuk. Mi már nem tehetünk értük semmit, nem rajtunk áll, hogy valaha kinyitják-e még a szemüket. Ha igen, akkor ez pár órán belül bekövetkezik.
- És Yoh?
- Vele is ugyanez a helyzet. Nyugodjatok hát meg, Kori, Cloe, Bason, Tokagero, Eliza és Mic. - csitította az össze-vissza lebegő szellemeket a tanácstag. Ezután Mortyhoz fordult. - Egyet nem értek. Ez a sámántudomány meghaladta volna a Tanács valamennyi tagját. Honnan tudtad, mit kell tenniük?
- Fogalmam sincs… mintha valaki… mintha valaki el akarta volna mondani nekem… És ha összpontosítottam, hallottam, mit akar mondani.
- Ez nagyon furcsa… - kezdte Sylva, de egy hang az ajtóból közbevágott:
- Az. Főleg az, hogy egy egyszerű embergyerek lélekkommunikációval kapcsolatba lépett a Szellemek Királyával. - Morty és Sylva a hang irányába fordult. Kalim, Sylva barátja állt ott.
- Mit mondtál? - hebegte Sylva.
- Hogy én… kapcsolatba léptem… a Szellemek Királyával? - kérdezte Morty. - De hát hogyan? Nekem nincs furyokum!
- Ehhez nem is az kell. - felelte rejtélyesen Kalim.
Ebben a pillanatban berontott Jun és Pai Long.
- Mi történt? Éreztem… valamit… - a lány elhűlve nekitámaszkodott a falnak. - Len… mi történt itt?
- Bason, magyarázd el neki… - kérte Morty.
***
Az órák lassan teltek. Legelőször Len ébredt fel, aztán sorban a többiek. Yoh váratott magára a legtöbbet. A fiúk próbából megérintették egymást, de már nem érezték magukban Yoh-ot. Anna szótlanul, falfehéren járkált fel-alá a kórházban, a többiek pedig a környéken kóboroltak ugyanígy.
És végül megtörtént! Yoh, nyögve és kimerülten, de lassan felült.
Anna éppen benézett az ajtón, mikor ez megtörtént.
- YOH! - A sikoly bezengte a kis kórházat. A fiúk azonnal a szobában termettek. A következő kép fogadta őket: Yoh a meglepetéstől félig görnyedten áll, Anna pedig zokogva a vállára borul.
- Yoh, visszajöttél! - lelkendezett Morty.
- Haver, na végre! - ujjongott Trey.
- Yoh mester… - hebegte Rio.
- Ez most nem vicc, ugye? - kérdezte könnyes szemmel Jocó.
- Yoh, hát te vagy… - mondta halkan Faust.
- Soha többet ne rémissz így meg! - nevetett fel Lyserg.
- Barátom… - suttogta Len. Anna végre engedte levegőhöz jutni Yoh-ot, aki tétován megkérdezte:
- Hol van Amidamaru? - Anna gyorsan észbe kapott.
- Ne aggódj, egy perc, és visszahívom őt a Szellemvilágból. - És valóban egy perc volt.
Amidamaru nem hitt a szemének, mikor meglátta Yoh-ot.
- De hát mi történt? - kérdezte, miután majd’ ledöntötte Yoh-ot a lábáról, olyan erősen szorította örömében.
- Én is ezt szeretném tudni. - nevetett fel Yoh. - Elmagyarázná valaki? És Lyserg, hát te is itt vagy? De mielőtt elkezdenétek mesélni, adjatok egy sajburgert, éhen halok…
VÉGE | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
