Rin az egész délelőttöt átbeszélgette Wynnel. Különös és meglepően új érzés volt úgy beszélnie a szellemmel, hogy közben végig a szemébe nézett, s nem csak a fejében válaszolt. Wyn meglepően sokat tudott a sámánok világáról, így legalább Rin ismeretei is bővültek valamelyest, habár semmilyen lényeges információt nem tudott meg. Dél felé kopogtatás zavarta meg újstílű társalgásukat. Wyn azonnal eltűnt, az Asakura lány pedig kiszólt, hogy szabad.

Trey és Jocó lépett a szobába, arcukon zavart vigyorral. A kék hajú snowboard- os egy tányérokkal megrakott tálcát egyensúlyozott az egyik karján, míg a másikon a levele alá rejtőző Kori ült. A tálcát Rin kezébe adta, majd megvakarta a fejét és így szólt:

-Gondoltuk, hozunk neked egy kis finomságot, de ne gondolj semmi extrára, csupán néhány hagyományos kaja.

Rin hálásan nézett a fiúra, aki ettől fülig pirult.

-Nézzétek, nem is kapaszkodok, mégsem esek ki! – röhögött Jocó, aki időközben felült az ablakpárkányra. Rin Treyre mosolygott, mire a fiú visszamosolygott, s így szólt szelleméhez:

-Gyerünk, Kori, tudod mit kell tenned... – a minike csak bólintott, majd az ablakhoz repült és akkorát fújt a néger sámánsrácra, hogy az nagyot kiáltva kiesett az ablakon. Rin nevetni kezdett, annyira, hogy még a könnye is kicsordult.

-Ezt nem hiszem el......sikerült megnevettetnem!!!! – ujjongott Jocó, miközben a fenekét maszírozva visszamászott a szobába.

-Egy null nekem, haver! – mondta Treynek, aki csak megcsóválta a fejét, majd a két fiú leült Rin ágyának a szélére.

-Örülünk, hogy sikerült felvidítanunk. Yoh szerint elég durcás voltál még reggel. Amúgy bocsi, el is felejtettünk bemutatkozni. A nevem Hororo, de mindenki csak Treynek hív. Északról jöttem, a nagy álmom, hogy megmentem a minikéket!! – ezt olyan átszellemült arccal mondta, hogy Rin alig bírta elfojtani a kitörő nevetését.

-Ő itt Kori, a védőszellemem, ő is egy minike. – folytatta Trey, mire Kori meghajolt.

-Ja, ez az idióta pedig Jocó, akinek szánalmasan rossz viccei vannak.

-Hé, ki az idióta? Szétrúgom a hátsód öregem, ha még egyszer ezt mondod! – a két sámán már épp egymásnak akart ugrani, amikor egyszercsak Rin elfintorodott és kiköpte azt a falatot, ami épp a szájában volt:

-Fujjj, mi a fene ez? Borzasztó íze van, olyan mintha....

-Ááááá, a sózott bálnazsírom!!! Bocs, ezt magamnak hoztam, el is felejtettem...ne haragudj... – szabadkozott Trey és elvette a lány kezéből a tányért, majd nekilátott az evésnek, s egy szempillantás alatt belapátolta a maradék bálnazsírt.

Rin mosolyogva figyelte, de Jocó nem akarta szó, illetve vicc nélkül hagyni az esetet:

-Erről jut eszembe, Trey: a nagynéném olyan kövér volt, hogy amikor kifeküdt a tengerpartra, a greenpeace-esek azt hitték, hogy bálna és visszadobták!!! Érted, bálna! – Jocó röhögni kezdett, de Trey csupán egy jól irányzott balegyenessel díjazta a megnyilvánulását...

A beszélgetést ismét kopogtatás szakította félbe.

-Szabad. – szólt ki Rin. Legújabb vendégei June Tao és szelleme, Lee Pailong voltak

-Szia, a nevem June, Lenny nővére vagyok. Ő itt a szellemem, Lee Pailong.

-Hello.

-Anna mondta, hogy csak ez a fura cuccod van, úgyhogy gondoltam beszerzek neked néhány hagyományosabb ruhadarabot. – a Tao lány elmosolyodott és két hatalmas szatyrot rakott le Rin ágya mellé.

-Hoztam persze néhány lányos dolgot is, remélem örülsz neki.

-Nagyon. – válaszolt a másik lány hálásan

-Már kezdett kényelmetlen lenni ez a szoknya. – folytatta és nevetni kezdett. A két fiú értetlenül nézte a lányokat, nem tudtak hozzászólni a témához.

-Akkor gyere és próbáld fel ezeket! – mondta Len nővére, majd szigorú pillantást vetett Treyre és Jocóra, de a fiúk csak néhány pillanat múlva kapcsoltak.

-Persze már megyünk is. – hadarta Trey, majd sietve kivonult a szobából.

-Aztán végül valami kényelmeset vegyél fel, meglepetésünk van a délutánra! – súgta Jocó Rin fülébe, de ekkor Pailong megroppantotta az ujjait.

- Jól van, megyek már! – nyögte a sámánsrác, s barátja után rohant. A folyosóról azonban még behallatszott, ahogy veszekedni kezdtek:

-Ne is próbálkozz haver, én tetszek neki jobban! – ez Trey hangja volt

-Ugyan már, hűtsd le magad! Tudod milyen lány bukik az olyan pasira, aki bálnazsírt hoz neki ebédre!

-Valami bajod van a bálnazsírral, mókamester?! Majd én megmutatom neked... – abból a kisebb robbanásból ítélve, ami megremegtette a falakat, Rin arra következtetett, hogy a két fiú egymásnak ugrott.

-Ezek a srácok! Mindig ezt csinálják! – June megcsóválta a fejét, majd kivett néhány ruhát az egyik szatyorból.

-Kezdjük ezzel, remélem tetszik. – mondta és Rin felé nyújtott egy rövid, ujjatlan, fehér ruhát.

A másik lány elvette, majd kimászott az ágyból.

- Öööö...Pailong, ha megkérhetnélek... – kezdte, de June azonnal megértette:

-El is felejtettem, én már annyira megszoktam, hogy Lee mindig velem van, hogy már fel se tűnt, ne haragudj...Pailong kérlek menj ki egy kicsit... – a kung- fu harcos elmosolyodott, majd bólintott és elhagyta a helyiséget.

Rin levetkőzött, majd sietve belebújt a ruhába. June a szoba közepére állította, s minden oldalról végigmérte.

-Nagyon jól áll! A következő legyen...

-June, Anna mondta, hogy itt vagy...  –szólt Len, miközben benyitott az ajtón, de elakadt a mondat felénél. A kilincs lenyomva maradt a kezében, amikor meglátta Rint. Eltelhetett vagy egy perc is, mire folytatni tudta:

-Ööööö...majd megbeszéljük később... – hadarta gyorsan és becsapta maga mögött az ajtót.

-Ebbe meg mi ütött?  -kérdezte Rin meglepetten.

-Gőzöm sincs, vannak fura dolgai.  –válaszolt June. A két lány összenevetett, majd folytatták a ruhapróbálást. June szerencsére pontosan tudta, hogy milyen színek állnak jól az Asakura lánynak, sok fehér és kék ruhadarabot hozott. Végül egy kék farmerszerű, bőszárú nadrágot, s egy szűk fehér pólót választottak. June megfésülte Rin haját, még azt is felajánlotta, hogy befonja, de társa visszautasította az ajánlatot:

-Jobban szeretem kiengedve, de azért köszönöm.

-Ahogy gondolod. Hmmm...Egyszerűen gyönyörű vagy.... – mondta végül a zöldhajú lány elégedetten.

-Mindent köszönök, annyira aranyos vagy! – válaszolt Rin és megölelte June-t.

-Mindig is szerettem volna egy nővért...- folytatta nevetve.

-Én pedig egy hugit! Azt hiszem, mi jól megleszünk ketten. – ismét összenevettek, de ebben a pillanatban Rio lépett a szobába. Szinte leesett az álla, úgy megbámulta Rint.

-Rin kisasszony, Ön egyszerűen csodaszép. – szólt végül.

A lány rámosolygott, de a szeme sarkából észrevette June arcán a csalódottságot.

-Yoh mester küldött, hogy megkérdezzem, nincs-e véletlenül valamire szükséged?

-Nincs Rio, köszönöm. – válaszolt Rin, mire Rio már el is tűnt.

-Neked tetszik Rio! – fordult vigyorogva June felé, mire ő az arcához kapott és pirulva így szólt:

-Ennyire látszik?

-Hát, nem lehetett nem észrevenni. – szólt Rin nevetve.

-Ígérd meg, hogy ez köztünk marad! Ha Lenny megtudja.....”kicsit” ideges lesz... s azt már te is tapasztaltad, hogy milyen....

-Megígérem, nyugi.

-Mondtam, hogy mi jól megleszünk. Ha nem gond, most magadra hagylak, meg kell keresnem azt a bolond öcsémet.

-Persze, menj csak...Később találkozunk.

-Rendben. – válaszolt June, majd csatlakozott az ajtóban álldogáló Pailonghoz és eltűntek a folyosón. Rin becsukta utánuk az ajtót, majd nagyot sóhajtott és visszaült az ágyra. Talán két perce ülhetett ott, amikor meghallotta Trey suttogó hangját az udvarról. Felpattant, az ablakhoz rohant, de nem látott senkit először. Kicsit oldalra fordította a fejét, s akkor meglátta a szorosan a fal mellett álló két fiút, de ők nem néztek rá, egyre csak a fejüket forgatták.

-Gyere gyorsan, Anna most nem figyel, épp a kedvenc szappanoperáját nézi a tévében. Yoh, Len, Rio és Faust pedig kint vannak a dombon és edzenek, úgyhogy most le tudunk lépni.

-Lelépni? Hová?

-Majd meglátod, csak gyere már!

-Egy pillanat, csak felveszem a cipőm! – mondta Rin akaratlanul is halkabbra fogva a hangját és visszarohant az ágyhoz. Felhúzta a Junetól kapott sportcipőt, majd ügyesen kimászott az ablakon.

Persze Trey és Jocó is jól megbámulta, de ők legalább nem tették szóvá.

-Nos, akkor hová is megyünk? – kérdezte Rin, de a fiúk csak elvigyorodtak:

-Bemegyünk a városba! – válaszolt Trey

-De hiszen a városban vagyunk! – Rin csak most nézett körbe az udvaron. Minden olyan volt, mint Yohék valódi házában, kivéve talán azt, hogy a kapu egyenesen az utcára nyílt.

-Anna szeret olyan helyen lenni, amit megszokott. Ő választotta ezt a régi fogadót, ami kissé távol esik a város központjától, ezért kell „bemennünk”, érted? – magyarázta a jégsámán.

-Hát, így már igen....De mégis hogyan akartok bemenni? Nekem semmi kedvem gyalogolni....

-Nem is kell.... Hiszen itt van Mic! – nevetett Jocó, mire már meg is jelent a hatalmas jaguár.

Jocó azonnal felpattant a hátára, majd intett Rinnek:

-Ülj ide mögém és kapaszkodj erősen! – a sámán- lány bizonytalanul bólintott és felült a nagymacskára. Trey még egyszer körülnézett az udvaron, majd gyorsan a lány mögé pattant és szorosan átölelte a derekát.

-Húzz bele haver, amilyen gyorsan csak tudsz, mindjárt vége a műsornak! – Jocó biccentett, majd megmarkolta Mic szőrét. A jaguár futni kezdett, de olyan gyorsan, hogy Rin azt hitte leesik a hátáról.

Görcsösen markolta Jocó ingét, s még a szemeit is becsukta.

-Nyugi, nem fogsz leesni! – kiáltott hátra a néger fiú, mire Rin nevetni kezdett, s ezek után már nagyon élvezte a száguldást. A szél összeborzolta a haját, de nagyon boldog volt, hogy barátokat talált.