10. Rész: Vereség és megaláztatás
Rin 2006.04.16. 19:54
Amikor Rin kinyitotta a szemét, Kori lebegett az arca felett.
-Magához tért! – kiáltotta Trey, aki a lány mellett térdelt.
A többiek is ott voltak, s aggódva hajoltak a lány fölé. Rin a fejét fogva nagy nehezen felkönyökölt, majd szép lassan megpróbált felállni, de annyira kóválygott a feje, hogy rá kellett támaszkodnia Yoh vállára, aki aggodalmas hangon megkérdezte:
-Jól vagy?
-Persze. Nincs semmi bajom, csak elfáradtam egy kicsit. – válaszolt a testvére és mosolyogni próbált, de inkább csak egy torz fintor lett belőle. Yoh sokat mondó pillantást váltott Annával, majd így szólt:
-Egészen biztos? Mert nem úgy nézel ki...
-Tényleg jól vagyok, nyugi.
-Akkor minden rendben, mert most én jövök, s tőlem megtanulhatod, hogy milyen egy igazi sámánharc. – szólalt meg egy hűvös hang a hátuk mögött.
Rin megfordult, s összeráncolta a szemöldökét: a hang tulajdonosa nem más volt, mint a guandao-jára támaszkodó, s közben fölényesen vigyorgó Len Tao. A lány dühösen meredt rá, felidegesítette a fiú arckifejezése.
-Nem muszáj vele kiállnod, ha nem akarsz, s most különben sem vagy olyan álla... – kezdte Yoh gyengéden, a de a húga csak elengedte a vállát és tett egy lépést Len felé. Tekintetét szinte belefúrta a fiú aranyszínű szemeibe, miközben lehajolt és felvette a földről a fegyverét. Megszorította a botot, majd Yohékhoz fordult:
-Ne aggódjatok nem lesz semmi baj... – a fiúk idegesen bólintottak és távolabb mentek, de Anna nem mozdult. Helyette csak közelebb lépett leendő sógornőjéhez, s ezt suttogta:
-Rin: ez nem olyan lesz, mint az előző csatáid, Len nagyon erős. Ha jót akarsz magadnak, akkor még most visszalépsz.
Rin egy pillanatra megijedt a lány hangjától, mely halálosan komolyan csengett. Vetett egy pillantást Lenre, majd visszafordult Annához:
- Ne félts te engem, tudok magamra vigyázni! S különben is: Gatyamatyi semmi Yohhoz képest! – a második mondatot már úgy mondta, hogy Len is meghallja. A fiút kétszeresen is feldühítette ezzel, Len mérgesen kirántotta a guandao hegyét a földből és Rinre szegezte:
-Ne merészeld még egyszer ezt mondani, mert megbánod! S most védd magad! – kiáltotta dühtől vöröslő arccal és a lányokra rontott. A Annának épp csak arra volt, ideje, hogy félrelökje Rint és maga is félreugorjon, Len már támadt is újból.
Rin gyorsan felugrott a földről, s hárított. Len nem várta meg míg a lány magához tér a döbbenettől, ismét támadt s ezúttal el is találta Rint: a lány elesett és felkiáltott a fájdalomtól., de nem adta fel. A jobb vállát fogva felállt, majd ellentámadásba lendült. „Nem engedhetem, hogy egy ilyen alak elintézzen!” gondolta dühösen, miközben Len felé ütött. A fiú azonban könnyedén hárította a csapást, s még nevetett is hozzá.
-Ez minden, amit tudsz? Ha ilyen gyenge vagy, nem fogsz legyőzni! – mondta megvetően, miközben visszatámadt. Rin a földre zuhant és azonnal megtört a szellem-kontrollja.
-Mindig...az...a...gyenge...,aki...mondja.. – zihálta és minden erejét összeszedve ismét a fegyverébe küldte Wynt. Len vigyorogva megcsóválta a fejét, s meg se mozdult. A lány ettől még dühösebb lett, s olyan erővel rontott a fiúra, hogy még ő is megijedt.
-TENGERI VIHAR, WYN!!! – hatalmas hullámhegy emelkedett Rin előtt, s a lány egyenesen Len felé küldte, akinek még a szeme se rebbent a feléje zúduló víztömeg láttán.
A többiek eltakarták a szemüket, s mire újra kinyitották, már csal Lennyt és Rint látták, a víznek nyoma sem volt. Len felemelt jobb kezében tartotta a guandaot, s egyenesen a lány szívére szegezte.
-Elég lesz mára. – mondta gúnyosan.
„Ez hihetetlen, kivédte...pedig ...” – gondolta Rin idegesen, de még mindig nem akarta feladni. Minden bátorságát összeszedte, s félreütötte Len fegyverét.
-A részemről még nem, ha nem bánod. – válaszolt elszántan, de Len ismét csak megcsóválta a fejét. Egy pillanatra leeresztette a fegyverét, s elfordult.
-Ostoba vagy és öntelt, semmi esélyed ellenem, de legyen, ahogy akarod! –válaszolt és a következő pillanatban felugrott a levegőbe.
-Bason! – Rin tudta, hogy Len most a legerősebb támadására készül. Egy pillanatra átsuhant az agyán, hogy fel kéne adnia, de tudta, hogy innen már nincs visszaút. Azonban azt is tudta, hogy ez a csapás nagyon fog neki fájni, esélye sincs arra, hogy kitérjen előle vagy hogy hárítsa. Mindezek a pillanat törtrésze alatt tudatosultak benne, de csak annyit tudott tenni, hogy becsukta a szemét, abban reménykedve, hogy így kevésbé fog fájni.
„Örökké gyűlölni fogom ezt a srácot!” gondolta.
-Amidamaru: Mennyei csapás! – kiáltotta Yoh mellette, mire Rin kinyitotta a szemét.
Yoh mellette állt, dühösen villogó szemekkel. A fiú elégedetten vette tudomásul, hogy csapása eltalálta Lent, aki hatalmas csattanással ért földet. Az ifjú Tao szellem-kontrollja megtört, s miközben nagy nehezen felállt az oldalára tette a kezét. A fegyvere mellé esett, s beleállt a földbe. Len szája vérzett, ahogy az Asakura testvérekre nézett. Letörölte az egyik kezével, de a másikkal nem engedte el az oldalát.
-Ezt miért csináltad? – kérdezte Len idegesen.
-Nem hagyhattam, hogy bántsd, ő a húgom. – válaszolt Yoh kemény hangon. Leeresztette a kardját, majd a húgához fordult:
-Rin: jól vagy? – a szőke lány azonban válasz helyett csak hátat fordított neki, s könnyes arccal visszaindult a ház felé.
-Hé, most hová mész? – kiáltott utána Yoh, de a mellé lépő Anna lefogta a kezét.
-Hagyd, azt hiszem most szenvedte el élete legnagyobb megaláztatását. Magányra van szüksége. – Yoh bizonytalanul bólintott, s némán nézett a testvére után, aki hamarosan eltűnt a ház mögött.
-Len: neked a szokásos délutáni edzés, plusz 3 körrel kiegészítve, a többieknek meg majd én diktálom, hogy mit kell csinálniuk. – Trey, Rio, Jocó és Faust hápogni kezdett, meg se tudtak szólalni a döbbenettől, de Anna felcsattant:
-Mit vártok azok után, hogy egy kezdő elbánt veletek, talán dicséretet ?! Na, indulás, bemegyünk a városba, vár rátok a nagy edző-terem! – a fiúk megadóan legyintettek, s szép lassan elindultak.
-Hát, ezt meg se láttam! Ki mondta, hogy sétálhattok?! Futás, egy- kettő! A szellemek pedig maradnak... – szólt Anna idegesen, s elővette a gyöngyeit, mert Jocó félreérthetetlen pillantást váltott Treyyel. A fiúknak nem volt más választása, mint szellemeiket hátrahagyva elindulni. Kori, Tokageroh, Eliza és Mic szomorúan integetett utánuk, Yohval együtt.
-Hát, te meg mire vársz? Indulás!
-De Anna, én nem is....
-Nincs semmi, de, gyerünk! – Yoh morgott még valamit az igazságtalanságról, majd kelletlenül követte barátait, s így Anna kettesben maradt Lennel. A lány csendben elindult hazafelé, de néhány lépés után megállt, s anélkül, hogy hátrafordult volna, így szólt:
-Legközelebb kevéssé durva is lehetnél, hiszen csak most használta először az erejét. – s meg sem várva a fiú válaszát, továbbindult a szellemekkel együtt.
Len értetlenül meredt utána, s hirtelen megértette: Annának kivételesen igaza volt. Így utólag visszagondolva pedig maga sem tudta, hogy mi ütött belé. Mogorván fordult el, s már nyújtotta a kezét a fegyvere után, amikor hirtelen megtorpant: azt a kezét nyújtotta a guandao felé, amivel eddig az oldalát fogta... S az a keze tiszta vér volt....
|