Rin a délután legnagyobb részét kettesben töltötte Wynnel a szobájában. Nem sírt, habár rettenetesen dühös volt, s a válla is fájt. Amint hazaért, megvizsgálta a fájó testrészt: szerencsére nyílt seb nem volt rajta, de egy jó kis zúzódást elszenvedett Len csapásától. Anna délben hozott ebédet (majd azonnal elment a fiúk után a városba), de a lány szinte hozzá se nyúlt. Dühös volt, nem csak Lenre, hanem magára is: nyilvánosan kikapni valakitől mindig is megalázó volt számára, de ez még semmi volt ahhoz képest, amit Yoh tett.

- Mi a fenéért avatkozott közbe? Ura voltam a helyzetnek... – mondta mérgesen Rin szellemének, miközben idegesen járkált a szobában. Wyn az ablakpárkányon ült, s szomorúan lóbálta a lábait.

-Csak meg akart védeni... – válaszolt Wyn csendesen.

-Nekem nem kell védelem, tudok magamra vigyázni, ezt már megmondtam.... – Rin kezdett lenyugodni, legalábbis a hangjában már kevesebb düh csengett.

-Rin, talán igaza volt Yohnak... Len könnyen megsebesíthetett volna....

-Na és akkor mi van? Harcoltunk, nem? Ez hozzá tartozik.... De nem baj, majd legközelebb legyőzzük azt a felfújt majmot!

Wyn elmosolyodott, majd nevetni kezdett. Órák óta most volt először jó kedve, nagyon szomorú volt amiatt, hogy Rin kikapott Lentől. A saját hibájának érezte, mint ahogy annak idején Amidamaru is Yoh vereségét. Most azonban megnyugodott, s kíváncsian várta a folytatást.

-Mit szólnál hozzá, ha elmennénk fürödni? Kipihenjük magunkat, a meleg víz jól fog esni a vállamnak... – mondta Rin, s elindult az ajtó felé.

-Remek ötlet, pont javasolni akartam! – válaszolt a szellem, majd leugrott az ablakból és felvette a mini- alakot. Rin már épp nyitotta az ajtót, amikor hirtelen Bason suhant be az ablakon, s rémült hangon így szólt:

-Rin mester, kérem jöjjön azonnal, Len mester....

-Mi van Lennel? – kérdezte Rin udvariasan, de valójában nem volt kíváncsi a válaszra.

-Épp a szokásos futó-edzést csinálta, amikor egyszercsak összeesett és elájult! Nem tudom mi baja lehet, de a keze tiszta vér!!! Segítsen kérem... – a szellem hangja komoly volt, s televolt aggodalommal.

Rin elsápadt, vetett egy pillantást Wynre, majd Basonre, végül egy mély sóhaj kíséretében bólintott:

-Mutasd az utat! – a kínai szellem hálásan bólintott, s mini alakját felvéve kisuhant az ablakon. Rin azonnal követte, egyetlen ugrással kinn termett az udvaron, s nyomában Wynnel rohanni kezdett Bason után.

Felrohantak a dombra, s Bason az erdő felé mutatott:

-Arra!

Az erdő nem volt messze, a lánynak alig 5 percet kellett rohannia. Teljesen kifulladt, mire beértek a fák közé, de most nem volt itt az ideje, hogy megálljon. Kitartóan követte Basont, aki vagy egy percig cikázott mire megtalálta Lent. A Tao vezér a földön ült, hátát nekitámasztotta egy fatörzsnek, kezével az oldalát fogva. Rin letérdelt mellé, mire felemelte a fejét és kinyitotta a szemét:

- Bason, mást nem találtál? – hangjában árnyalatnyi gúny csendült.

-Shss, ne beszélj! – Rin válasz nélkül hagyta a fiú megjegyzését. Óvatosan lefejtette Len kezét az oldaláról, s így meglátta a fiú felsőjén sötétlő vérfoltot. Arcán félelem suhant át, miközben letépte a mellényt Lenről, hogy jobban megvizsgálhassa a sebet.

-Hé, mit csinálsz? – csattant fel Len, de Rin az ajkára tette az ujját.

-Mondtam, hogy ne beszélj! A seb súlyos, azonnal vissza kell vinnünk a házba!

-Felejtsd el, semmi szükségem a segítségedre, megoldom egyedül is... – azzal a fiú ellökte magától a lány kezét, s megpróbált felállni. Megtántorodott, az eleséstől Rin mentette meg, aki gyorsan felállt, s elkapta. Átvetette a vállán Len kezét, majd így szólt:

-Akár tetszik, akár nem, én most visszaviszlek a házba! – Len erre már nem válaszolt.

-Len? – kérdezte a lány ijedten, s a fiúra nézett. Len ájultan roskadt a karjaiba, már nem volt eszméleténél.

-Így viszont nem fog menni! Túl gyenge vagyok ahhoz, hogy egyedül elbírjam, most mit tegyünk? – a lány már állni is alig bírt Len súlya alatt, nem hogy elindulni.

-Majd én segítek! – szólt Bason, miközben a lány elé suhant.

-S ezt mégis, hogy gondolod? Te egy szellem vagy....

-Jaj, Rin, ne csináld már ezt! Egyesülnöd kell Basonnel, így lesz elég erőd ahhoz, hogy felemeld Lent! – szólt közbe Wyn.

-Erre gondoltál te is? – kérdezte Rin, mire Bason bólintott.

-Hát, ha nincs más lehetőség... – Rin óvatosan lefejtette magáról Len kezét, s finoman visszaültette a fiút a földre.

Még egyszer ránézett, majd kezét Bason felé nyújtva így szólt:

-Szellemek EGYESÜLJÜNK! – a kínai harcos azonnal átalakult, s egyetlen szempillantás alatt egyesült a sámánlánnyal.

Rinnek eltartott néhány pillanatig, míg felfogta mi történt.

-Nem tudom, hogy lesz-e elég furyokum...nagyon fáradt vagyok... – mondta, s ez igaz volt: nagyon gyengének érezte magát.

-Akkor siessünk... – szólt Bason a szívében. Rin bólintott, majd lehajolt és a hátára vette Lent.

-Indulás...  –elindult, habár még Bason erejével kisegítve is nehezére esett minden lépés. Wyn szó nélkül követte, de magában rettenetesen aggódott, nem csak Lenért, hanem Rinért is.

Most érezhetően lassabban haladtak, legalább 15 percbe telt mire visszaértek a házba. A többiek még nem értek haza, így Rin azonnal Len szobájába ment, s lefektette a fiút az ágyára. Len még mindig nem tért magához, de az arcát eltorzította a fájdalom.

-Tudsz rajta segíteni? – kérdezte aggodalmasan Bason, miközben megjelent Len ágya mellett.

-Megteszem, ami tőlem telik, de nem ígérhetek semmit. Maradjatok mellette, egy perc és itt vagyok. -  azzal Rin kirohant a szobából. A folyosóra érve nem tudta merre induljon. Annyi ajtó nyílt innen, hogy fogalma sem volt melyik lehet Faust szobája.

„Mindenképpen meg kell találnom, talán neki vannak kötszerei..” – gondolta idegesen, s szerencséje volt: az egyik szoba ajtaján hatalmas tábla díszelgett Ne zavarj, ha kettesben vagyunk! felirattal, valamint Faust és Eliza képével. Rin azonnal odarohant, s szerencséjére még az ajtót is nyitva találta. Berobogott a szobába, s a fal mellett meg is találta, amit keresett: egy kötszerekkel teli táska volt az ablak alá támasztva. Sietve felkapta, s már rohant is át a konyhába, hogy meleg vizet hozzon. Kapkodott így a forró víz megégette a kezét, de ez volt most a legkisebb baj. Maga sem tudta miért, de jobban aggódott Len miatt.

Mikor visszatért alig hitt a szemének: Bason és Wyn szorosan összeölelkezve állt Len ágya mellett.

-Ühöm... – szólt Rin, miközben lepakolt az ágy mellé.

-Talán az idő most nem alkalmas erre... – mondta, mire a két szellem azonnal szétrebbent.

Rin elfojtott egy mosolyt, majd letérdelt Len mellé. A kezét a fiú homlokára tette, majd bemártott egy rongyot a vízbe.

-Felment a láza... Remélem még időben érkeztem.... – a ronggyal finoman letörölte a fiú homlokát, majd figyelmét a sebre fordította. A vágás mély volt, eddig eszébe sem jutott, hogy ez Yoh műve. Egy pillanatra átcikázott a fején a gondolat, hogy nem kellett volna így alakulnia, de aztán emlékeztette magát arra, hogy talán Len megérdemelte. Most azonban nem volt itt az ideje, hogy erre gondoljon, így sietve bevizezett egy másik rongyot és óvatosan kitisztította sebet. Len felnyögött a fájdalomtól, s résnyire kinyitotta a szemét. Látta a mellette térdelő lány arcát, de az nem látta, hogy magához tért.

„Milyen rendes, azok után, hogy majdnem megöltem....” – gondolta a fiú hálásan, de aztán ismét elájult.

Rin ezek után fertőtlenítő- oldatot vett elő, s azzal is áttörölte a fiú sebét. Végül pedig kötszert keresett, s bekötötte, majd lassan felállt. Még egyszer letörölte Len homlokáról az izzadságot, majd rajta hagyta a rongyot, abban reménykedve, hogy ettől lemegy a láza.

Visszapakolta a cuccokat Faust táskájába, majd Basonhoz fordult:

-Ha felébred mond meg neki, hogy ne mozogjon még sokat, könnyen felszakadhat a seb. Ennyit tudtam tenni érte, a többi rajta múlik, de nem lesz semmilyen komolyabb baja, ha rám hallgat. – s azzal már el is indult az ajtó felé.

-Rin mester...

-Igen?

-Köszönöm, Len nevében is... – Bason fél térdre ereszkedett és fejet hajtott az Asakura lány előtt.

A lány csak biccentett, majd Wynnel együtt elhagyta a szobát, halkan becsukva maga mögött az ajtót. Bason még sokáig nézett utánuk... Őt is meglepte a lány kedvessége azok után, amit mestere tett vele.

*

Rin a délután többi részét a szobájában töltötte. Hallotta amikor a többiek hazajöttek, de mivel nem akart senkivel se beszélni, nem ment még vacsorázni se. Wyn éppen Basonnél volt, hogy megnézze, hogy van Len, így a lány úgy döntött, hogy elmegy fürdeni. Késő este volt, már mindenki lefeküdt. A fürdőszoba szokatlanul csendes volt, s miközben Rin magára engedte a hideg vizet a zuhanyból arra gondolt, hogy mi lehet Lennel. Sokkal jobban aggódott a fiúért, mint szerette volna, de erről nem tehetett: ilyen volt a természete. A víz felfrissítette fáradt testét, s jól esett a vállának is. Bevizezte a haját is, nagyon jól esett neki, hogy végre lezuhanyozhat. Vagy 20 perc is eltelhetett, mire elzárta a csapot és törölközni kezdett. Sietve magára vette a köntösét, s visszaindult a szobája felé. Az ajtóban vetett még egy pillantást a folyosó azon sötét része felé, amerre Len szobája volt, majd megrázta a fejét és benyitott a saját ajtaján.

-Wyn? – kérdezte halkan, miközben felkapcsolta a villanyt.

-Itt vagyok... – válaszolt a szellem és megjelent.

-Hogy van Len? – kérdezte csak úgy mellékesen Rin, miközben leült az ágyra, hogy kifésülje a haját.

-Jól...

A beszélgetést halk kopogtatás szakította félbe. Rin meglepetten felállt, ledobta a fésűjét az ágyra, majd az ajtóhoz lépett és résnyire kinyitotta, de nem hitt a szemének: vele szemben Len Tao állt, zavart mosollyal az arcán.

Rin kinyitotta az ajtót, de csak ennyit tudott kinyögni:

-Szia!

-Szia! Öööö, én azért jötttem, hogy... – Len nem tudott mit mondani. Érezte a lány hajából áradó illatot, de nem tudta azonosítani.

„A tengeri levegőnek van ilyen illata..” – gondolta, miközben elmerült Rin barna szemében.

-Igen? - kérdezte türelmetlenül a lány, miközben nekitámaszkodott az ajtófélfának.

-Öööö, csak annyit akartam mondani, hogy kösz, amit értem tettél. Viszonzásul hoztam neked egy kenőcsöt a válladra...

-Gyere be..- válaszolt Rin kissé hűvösen, majd félreállt és beengedte a fiút.

Becsukta mögötte az ajtót, majd felé fordult, várva a folytatást.

Len leült az ágy szélére, majd így szólt:

-Megengeded? – Rin először nem tudta ezt mire vélni, de aztán bólintott és leült Len mellé. A Tao vezér finoman lehúzta a válláról a köntöst, majd kinyitotta azt az apró tégelyt, amit magával hozott. Óvatosan bekente vele az ütés helyét, de közben olyan vörös volt a feje, mint a rák. Próbált gyengéd lenni, de Rin mégis felszisszent a fájdalomtól.

-Na haragudj, egy harcos keze mindig durva... – szabadkozott Len, de a lány közbeszólt:

-Nem mindig.. – Rin a fiú szemébe nézett. Len egy pillanatig állt a pillantását, majd elfordult és felállt.

-Holnapra kutya bajod se lesz, jó éjszakát. – mondta és az ajtó felé indult.

-Neked is, holnap próbálj meg nem sokat mozogni....ja és köszönöm... – válaszolt Rin, de a fiú csak intett egyet és elhagyta a szobát.

-Nem is olyan bunkó, mint amilyennek első látásra tűnik. – mondta aztán Wynnek, aki csak mosolygott ezen.

Rin gyorsan befejezte a fésülködést, majd bebújt az ágyba. Még sokáig nem tudott elaludni, gondolatai a mai nap eseményei körül forogtak. Boldog volt, hogy megtanult harcolni, s hogy már kisebb győzelmei is voltak, de ha Len jutott az eszébe, nem tudta mit gondoljon... Addig tépelődött magában, míg végül lecsukódtak a szemei és mély álomba merült.