Yoh vidáman beszélgetett Amidamaruval, amikor Rin és Wyn kiért az udvarra.

-A többiek kimentek a dombra edzeni. Tényleg még meg se kérdeztem: hogy van a vállad? Tegnap Lenny csúnyán eltalált...- fordult a sámán a húga felé, de ő csak legyintett egyet:

-Már sokkal jobban, köszönöm. – s valóban: Rint már semmi sem emlékeztette a tegnapi fájdalomra.

-Akkor rendben. Kezdhetjük?

-Persze. – de a lány meglepetésére Yoh nem szólította Amidamarut, helyette csak felvett a földről egy fakardot.

-Ez most valami vicc? – kérdezte Rin megrökönyödve.

Yoh nevetni kezdett:

-Ugyan dehogy! Anna szerint nem ártana csiszolni a technikádon, úgyhogy ma csak gyakorolni fogunk.

-Ahogy gondolod, nem ellenkezem...

A sámán csak rámosolygott és elkezdték a gyakorlást. Egész délelőtt edzettek, de nem sok eredményt értek el, Rin szinte semmit se fejlődött. Képtelen volt a botot kétkezes fegyverként használni, a testvére állandóan kiütötte a kezéből.

-Sajnálom, de ez nekem nem megy.. – mondta Rin csalódottan, mikor már sokadszorra hajolt le a fegyveréért.

-Semmi baj, megy majd ez jobban is, csak gyakorolnod kell...De most gyere, menjünk be ebédelni... – válaszolt Yoh, majd a húga vállára tette a kezét és elindultak az ebédlő felé. Időközben már a többiek is visszatértek, s Rio csodálatos ebédet készített Jocóval. Rin szomorúan ült le az asztalhoz., s csak turkálgatta az ételt. Rio szája szinte már sírásra görbült emiatt, de Yoh intett neki, hogy hagyja csak. A többiek is szokatlan csendben ültek, talán kifárasztotta őket a délelőtti edzés. A mosogatás most Faust feladata lett, így az ebéd végeztével a többiek csak felálltak és ki-ki ment a maga dolgára: Trey, Rio, Jocó elindult, hogy megcsinálja a délutáni edzést, aztán azt tervezték, hogy utána beugranak Silva éttermébe. Len felmentést kapott a mai napra, így ő azonnal a szobája felé indult, szinte meg se várta, míg a többiek felállnak az asztaltól. Yoh és Rin visszatért az udvarra, hogy folytassa a gyakorlást, de sajnos most se ment jobban a dolog, mint ebéd előtt.

Pedig Rin teljes szívből koncentrált, s minden ügyességét próbálta bevetni, de minden hiába volt. Annyira belemerültek a gyakorlásba, hogy észre sem vették a feléjük tartó Lent, csak akkor lettek rá figyelmesek, amikor a fiú melléjük ért és megszólalt:

-Figyeltem, ahogy küzdesz, s úgy döntöttem, hogy segítek neked. Megtaníthatlak néhány trükkre, ha gondolod...

Rin a meglepetéstől kiejtette a kezéből a botot. Zavartan lehajolt érte, miközben így gondolkozott magában: „Len Tao segíteni akar? ! Nekem?! Itt valami nem stimmel....”

-Miért? – csak ennyit tudott kinyögni.

Lent meglepte a kérdés. Néhány pillanatig csak bámult, majd elvigyorodott, s így válaszolt:

-Nem akarom, hogy a nővérem egy vesztes csapatban legyen.

A vesztes szó feldühítette Rint. Megszorította a fegyverét, majd így szólt:

-Akkor mutasd meg mit tudsz.

-Yoh, magunkra hagynál egy kicsit? Ne aggódj, nem fogom bántani... – fordult Len Yoh felé, aki csak megvakarta a tarkóját és bólintott:

-Rendben, addig én bemegyek és szundítok egyet. Ha Anna kérdezi, mondd, hogy futni mentem.

Len bólintott, mire Yoh eltűnt a házban. A fiú Rin felé fordult, s az arcán ugyanaz a fölényes vigyor jelent meg, mint tegnap. A lány ismét megszorította a botot, de semmi oka sem volt rá, mivel Len csak mögé áll, s hátulról megfogta a két kezét.

-A kezeidet ne rakd túl közel egymáshoz. Így ni. Most pedig érezd, hogy a kezeid együtt mozognak a bottal. – mondta és mozgatni kezdte a szőke lány kezeit.

Rin érezte a fiú illatát, s ez teljesen levette a lábáról. Élvezte, hogy Len ilyen közel áll hozzá, de ezt a világ minden kincséért se ismerte volna be, így hát csak becsukta a szemét és átadta magát az ifjú Tao irányításának.

A délutánt így edzették végig kettesben. Len megpróbált nem bunkóskodni, s ez sikerült is neki, Rin pedig nem tett megjegyzéseket a tegnapi nappal kapcsolatban. A fiatal Asakura lány sok mindent megtanult, s nap végére már majdnem olyan jól használta a botját, mint Len a guandaoját. Már sötét volt, mire abbahagyták. Len elköszönt, majd hátat fordítva Rinnek, elindult a szobája felé, de a lány még utána szólt:

-Len: nincs kedved meginni velem egy teát? – kérdezte csendesen, maga is meglepődve a saját bátorságán. Len lassan visszafordult.

-Jó ötlet. A dombon jó lesz? – Rin boldogan bólintott, mire folytatta:

-Elkészítem a kedvenc kínai teám, s 10 perc múlva odafönt találkozunk. – a lány ismét bólintott, mire ő eltűnt a házban.

Rin boldogan mászott be a szobájába az ablakon keresztül, s sietve átöltözött. Azt a fehér ruhát vette fel, amit Junetól kapott, majd pirulva Wynhez fordult:

-Szerinted tetszeni fog neki?

-Egészen biztosan! Bason mondta, hogy szerinte Len...

-Te szoktál beszélgetni azzal az otromba szellemmel?

-Nem otromba, s igen szoktam. Igazán rendes szellem, ahhoz képest, hogy milyen gazdája van

-Len is igazán rendes, csak jobban meg kell ismerni... – válaszolt Rin, s lezárva tekintve a témát óvatosan kimászott az ablakon és elindult a domb felé. Wyn mosolyogva nézett utána, majd elindult, hogy megkeresse Basont.

*

Len már várt a lányra. Két gőzölgő teáscsészét tartott a kezében, de majdnem elejtette őket, amikor meglátta Rint. A lány lassan lépkedett felfelé a dombon, a haját finoman lengette az esti szél. Az a fehér ruha volt rajta, ami akkor is, amikor benyitott hozzá a múltkor. Nagyon szépnek találta, s egészen a haja tövéig elvörösödött, amikor a lány mellé lépett.

-Nagyon.....jól áll....ez a ruha neked... – mondta Len zavartan, majd a lány kezébe nyomta az egyik csészét.

-Köszönöm. – válaszolt Rin, s leültek a fűbe. Pár percig nem szóltak egymáshoz, majd végül Len megtörte a csendet:

-Nagyon sajnálom azt, ami tegnap történt, elvesztettem a fejem...

-Nincs okod sajnálni. Legalább megtanultam, hogy nem nyerhetek mindig...

-Ebben hasonlítunk...

-Úgy gondolod?

-Igen. Én se viseltem el soha a megaláztatást. – Rinnek ez nem volt újdonság, most mégis úgy érezte, hogy a valódi Len Taoval beszélget, s nem azzal a fiúval, aki tegnap bántotta.

Rin a fiúra mosolygott, ő pedig viszonozta a gesztust, s ettől olyan változáson ment át az arca, hogy Rin nem győzött csodálkozni. Néhány percig megint csendben kortyolgatták a teájukat, amikor egyszercsak a fiú megszólalt:

-Neked odaát van már férjed? – a lányt megdöbbentette a kérdés, nem tudta eldönteni, hogy Len csak viccel vagy komolyan gondolja a kérdést. A fiú arca azonban komoly maradt, így végül az utóbbi mellett döntött.

-Természetesen nincs, mivel még csak 17 vagyok! – válaszolt felháborodva.

-Csak azért kérdeztem, mert nálunk korán férjhez adják a lányokat. June-nak például már 16 éves kora óta van vőlegénye, akivel hamarosan összeházasodik.

-Micsoda? De hiszen ő Riot szereti!

Most Lenen volt a meglepődés sora.

-Riot? – nevetni kezdett.

-Ó, ezt nem kellett volna elmondanom. – mondta Rin csalódottan.

-Ne aggódj, nem adom tovább senkinek, de ezen még évekig röhögni fogok.....

-Köszönöm... – válaszolt a lány hálásan, majd megitta az utolsó korty teáját.

-Igazán finom volt.

-Kösz, ősi családi recept.

Megint hallgattak néhány pillanatig, s közben figyelték az eget. Rin letette a poharát maga mellé, majd hátratámaszkodott a kezén. Nagyon megrémült amikor Len keze az övéhez ért. Szinte egyszerre kapták el a kezüket, s mindketten elpirultak.

-Bocsánat...-szabadkozott Len, miközben mélyen a lány szemébe nézett.

-Semmi baj... – Rin megfogta a fiú kezét, aki ezen egy pillanatra meglepődött, majd közelebb húzta magához a lányt. Rin a vállára hajtotta a fejét, s így bámulták még egy ideig a csillagokat.

-Ideje lenne indulni.... – mondta Rin, majd lassan felállt.

-Igazad van. Gyere. – elindultak lefelé a dombon. Rin gondolatai távol jártak, így nem figyelt egy kiálló kőre és megbotlott. Len elkapta a kezét, megmentve így az eleséstől.

-Köszi... – mondta Rin hálásan, miközben rendesen megállt. A fiú rámosolygott, s ismét mélyen a szemébe nézett. Egy végtelenségnek tűnő pillanatig szint megállt az idő számukra, de aztán Rin megköszörülte a torkát:

-Menjünk tovább...

Pá perc múlva már Rin szobája előtt álltak.

-Még egyszer köszönök mindent.... – mondta és benyitott az ajtón.

-Öööö...Rin.

- Tessék... – a lány visszafordult, mire Len mellé lépett és egy puszit nyomott az arcára.

-Jó éjszakát... – mondta csendesen, majd az alakját elnyelte a folyosó sötétje.

Rin némán állt egy pillanatig és az arcára tette a kezét. Aztán erőt vett magán, s bement a szobájába.

-Nahát... – mondta buta mosollyal az arcán Wynnek, miközben levetkőzött és ágyba bújt. Rég érezte magát ennyire boldognak...