Már dél felé járt az idő, amikor visszaértek a tisztásra. A két kósza szellemnek nyoma sem volt, de Len nem is akart találkozni Wynnel azok után, ami a tóban történt. Persze elmesélte Rinnek az esetet, aki csak egy kiadós nevetéssel díjazta a dolgot, majd megjegyezte, hogy ezek után mindenképpen beszélnie kell a szellem- lánnyal.

-Marha jó, hogy eljöttünk kirándulni, de mit fogunk enni? Én már kezdek éhes lenni... – szólt Rin, miközben felvette a botját a földről.

-Ne aggódj, majd csak találunk valamit...Mit gondolsz vannak halak a tóban?

-Biztosan...Arra gondolsz, hogy menjünk vissza és fogjunk néhányat?

Len bólintott, mire a lány ismét a hátára tette a fegyverét és elindult.

-Azért megvárhatnál! – nevetett az ifjú Tao, majd felkapta a guandaoját a földről és a lány után futott.

Hamar visszaértek a tóhoz, s alig telt el 2 perc, Len már meg is fogta az első halat.

-Ügyes vagy! Fogj még néhányat, addig én elmegyek tűzifáért! Egy perc és itt vagyok... – mondta Rin, majd egy gyors puszit nyomott a fiú arcára és eltűnt a fák között.

Len folytatta a horgászatot, de gondolatai hamar elkalandoztak. Egyre csak En bácsi járt a fejében, arra gondolt, hogy mit szólna az öreg, ha megtudná, hogy van egy lány, akit....Nem...ezt még gondolni se merte...

-Végeztél? – szólt mögötte Rin, s ledobta a földre azokat a száraz faágakat, amiket összegyűjtött az utóbbi néhány percben.

-Ja, persze... – válaszolt gyorsan a fiú, miközben felállt és a lány felé fordult.

-Meg tudod rakni a tüzet? Addig én faragok néhány nyársat és megpucolom a halakat...

Rin bólintott, s nekiállt, hogy előkészítse a fadarabokat. Gondosan feltornyozta őket, de aztán tanácstalanul felállt és megcsóválta a fejét:

-Nincs mivel meggyújtani...

-Dehogynincs....itt van ez... – Len a lány kezébe adta féltve őrzött fegyverét. A kezük megint összeért egy pillanatra, s ez még mindig zavarba hozta őket.

-Öööö...köszönöm... – Rin elfordult, majd elindult a parton, hogy keressen egy követ, amivel szikrát tud csinálni. Beletelt néhány percbe, mire talált egy alkalmas darabot. Mire visszatért Len már végzett a halak előkészítésével és épp a nyársakat faragta.

A lány elnézte egy pillanatig, ahogy dolgozik, majd egyetlen jól irányzott ütéssel a kőre a guandaoval, meggyújtotta a tüzet.

Leült mellé és felhúzta a térdét. Ráhajtotta a fejét, s bámulni kezdte a lángok táncát.

Len abbahagyta a munkát és ránézett.

-Minden rendben?

-Persze... – a lány hangja szomorú volt. Len nem tudta, hogy mi baja lehet, ezért gyorsan elfordult és befejezte a faragást. Felhúzta a nyársakra a halakat, majd a tűzbe tette őket sülni. Megmosta a kezét, majd egy mély sóhaj kíséretében leült a lány mellé. Rin nem nézett rá, továbbra is a lángokat bámulta. Len nem tudta, hogy mit kéne most csinálnia, tanácstalan volt. Percek teltek el ebben a kínos csendben, egyikük sem szólt a másikhoz. Végül Len erőt vett magán és így szólt:

-Öööö, mindjárt kész az ebéd.. – valójában nem ezt akarta mondani, de jobb nem jutott az eszébe.

Rin elnevette magát, majd így szólt:

-Te is jól tudod kezelni az ilyen helyzeteket...Na mindegy, most már tényleg éhen halok, együnk.

-Amúgy nem volt semmi bajom, csak kíváncsi voltam, mit fogsz csinálni... – folytatta nevetve, miközben puszit adott a fiú szájára, aki meglepődve bámult rá.

-Fura lány vagy, ugye tudod? – mondta Len.

-Tudom.. Tessék, ez a tied. – Rin Len kezébe adott egy nyársat, majd magának is kivett egyet. Gyorsan végeztek az evéssel, majd úgy döntöttek, hogy sétálnak egyet a délutáni úszás előtt. A fegyvereiket persze magukkal vitték, elvégre nem lehetett tudni, hogy rajtuk kívül ki jár még az erdőben. Len megfogta a lány kezét, s így sétáltak vagy 1 órát. Aztán visszamentek a folyóhoz, s a délután többi részét megint úszással töltötték.

Már lement a nap, mire kimásztak a vízből.

-Indulni kéne hazafelé, ebben a sötétben könnyen eltévedhetünk... – mondta Rin kissé megborzongva...

-Igazad van, menjünk.... – elindultak, de ismét némán haladtak egymás mellett, mintha már nem lenne több mondanivalójuk a másiknak. Rin gondolatai a barlangban történt csók körül forogtak, s meggyőződése volt, hogy a mellette lépkedő fiú sem gondol másra. Már rég kiértek az erdőből és a dombon haladtak, amikor egyszercsak Len megállt és szembefordult a lánnyal.

-Mi lesz velünk? – kérdezte komoly hangon.

-Ezt, hogy érted?

-Felvállaljuk vagy tartsuk titokban, ami ma történt? – Rin belenézett a fiú szemébe, miközben elgondolkodott egy percre. Aztán lehajtotta fejét, s mutatott, hogy üljenek le a fűre.

Len egy kissé megijedt ettől a reakciótól, de engedelmeskedett. A lány melléült, majd odabújt hozzá és a mellkasára hajtotta a fejét. Néhány pillanatig szótlanul bámulták a csillagokat, majd Rin csendesen így szólt:

-Tudod egyszer egy fiú pont ugyanezt kérdezte tőlem odaát.

-És?

-Alig 1 hétig működött a dolog azután...

-Miért, mit válaszoltál?

-Azt, hogy tartsuk titokban, mert féltem attól, hogy a többiek mit fognak szólni.

Len mélyet sóhajtott, s félrefordította a fejét. Rin észrevette ezt, így felült, s kezét a fiú arcára téve, maga felé fordította az arcát:

- Így viszont elhidegültünk egymástól mielőtt bármi komolyabb történt volna.

Nem szeretném elkövetni még egyszer ugyanazt a hibát... – Len aranyszínű szemei felragyogtak, de aztán ismét elkomorult az arca.

-Akkor sem, ha rólam van szó? Rólam, aki nyilvánosan megaláztalak, aki eddig soha egy jó szót nem szólt hozzád, akinek olyan múltja van, mint nekem...és..

-Cssss... – szólt Rin, s az ujját a fiú ajkára tette.

-Nekem pont úgy tetszel, ahogy vagy. Szerencsés ember vagyok, megadatott nekem, hogy megismerjem az igazi Len Taot, azt aki mindig is benned élt, csak eddig féltél beismerni...

A fiú erre nem tudott mit válaszolni, csak gyorsan megcsókolta a szőke lányt, majd szorosan megölelte.

-Köszönöm... – suttogta, majd lassan felállt és felsegítette Rint. Továbbindultak, s pár perc múlva már az udvaron voltak. Úgy döntöttek, hogy a házat megkerülve hátulról mennek be. Épp a ház sarkán fordultak be, amikor nem várt vendégekkel találták szembe magukat:

-Wyn!

-Bason! – mondta a két sámán egyszerre, s hirtelen elengedték egymás kezét, ugyanúgy, mint ahogy az előbb említett két szellem is távolabb húzódott egymástól. Len és Rin egymásra nézett, majd nevetni kezdtek.

-Ti ketten? – kérdezte Len, s szinte majd megfulladt úgy röhögött.

-Ugyanezt akartam én is kérdezni, Len mester. Ugyan Wyn kisasszony mesélt néhány dolgot, pláne a tóról, de.... – Bason nem folytatta, ugyanis hirtelen Len abbahagyta a nevetést, s szigorúan nézett rá. A kínai harcos csak nyelt egyet, s kissé hátrébb suhant hirtelen természetű gazdájától.

-Na, ezt majd külön- külön megbeszéljük. Indulás! – szólt Rin, majd belekarolt a még mindig morcos Lenbe és továbbindult. A konyha ajtaja szerencsére nyitva volt, s így könnyedén bejutottak a házba. Későre járt, s már mindenki aludt. Len és Rin halkan lépkedett végig a folyosón, majd megálltak Rin szobája előtt. Szembefordultak egymással, de már megint rájuk telepedett a kínos hallgatás kényszere, nem tudtak megszólalni... Zavartan fordították félre a fejüket, még egymásra se mertek nézni....

-Segítsünk nekik? – suttogta Wyn, amikor befordultak a folyóra. Bason elmosolyodott, majd bólintott és eltűnt. A szellem- lány hasonlóan tett, s a két szellem láthatatlanul a sámánok mögé suhant. Egymásra néztek, majd szinte egyszerre bólintottak, s hirtelen meglökték a két fiatalt.

Rin összeütközött Lennel, de a fiú megmentette az eleséstől.

-Bocsi, úgy látszik elvesztettem egy pillanatra az egyensúlyomat... – szabadkozott Rin csendesen. Len viszont a karjaiba zárta, majd mosolyogva így szólt:

-Köszönöm, Bason, de nem hiszem, hogy mondtam volna, hogy szükségem van a segítségedre....

A két szellem megjelent, mire Rin mérgesen megjegyezte:

-Wyn, őszintén remélem, hogy ez nem a te ötleted volt! – a kékhajú szellem azonban csak mosolygott és lehajtotta a fejét.

-Miért, zavar a dolog? – kérdezte halkan.

Rin felemelte a fejét és Len szemébe nézett.

-Dehogyis..... – Len rámosolygott, majd közelebb hajolt hozzá és megcsókolta.

Wyn rájuk emelte csillogó kék szemét, s ezt suttogta maga elé:

-Olyan aranyosak.... – de folytatni nem tudta, ugyanis a következő pillanatban Bason elé suhant és ugyanúgy magához ölelte, mint ahogyan Len Rint. Wyn ránevetett, majd gyorsan megcsókolta a kínai harcos szellemét. Lehet, hogy már meghaltak, de attól még érző lelkek voltak mind a ketten...

- Ideje aludni menni... Jó éjszakát. - mondta Len, miközben elengedte a lány kezét.

-Neked is, aludj jól.... – búcsúzott Rin is, majd Wyn felé fordult:

-Na, gyerünk, azt hiszem tartozol egy kiadós magyarázattal... – Wyn elvált Basontől, majd felvette a mini- alakot és besuhant a szoba ajtaján. Rin az ajtóból vetett még egy pillantást Lenre, de a fiú csak intett egyet, s szellemével együtt eltűnt a sötétben.