Len halkan kinyitotta a szoba ajtaját, s bedugta a fejét. Rin békésen aludt az ágyában, háttal neki, valószínűleg nem ébredt fel arra, hogy benyitott. A fiú néhány pillanatig figyelte az alvó lányt, majd erőt vett magán és belépett a szobába. Felült az ablakpárkányra, így végre megláthatta a lány arcát. Rin még álmában is mosolygott, szőke tincsei a szemébe lógtak, de a Tao fiú még így is szépnek találta. Eltelt még néhány perc, mire rá tudta magát venni arra, hogy megszólaljon:

-Jó reggelt, ideje felkelni.

Rin hirtelen összerándult, de nem nyitotta ki a szemét.

-Semmi kedvem ma edzeni, Anna, hagyj békén. – válaszolta a lány morcosan, majd átfordult a másik oldalára.

-Még velem se? – kérdezte Len nevetve, mire Rin azonnal kinyitotta a szemeit és visszafordult az ablak felé.

-Veled bármikor. – viszonozta a fiú mosolyát, de aztán hirtelen elkomorult egy pillanatra.

„ Vajon mi történt vele, olyan szomorú a tekintete.....” – gondolta magában a lány, miközben végignézett Lenen, aki azonban ezt észre sem vette. Leugrott az ablakpárkányról, az ágyhoz lépett és egy gyors puszit nyomott Rin arcára.

-Igazából nem is ezért jöttem.

-Akkor miért? – kérdezte a lány és felhúzta a térdeit, hogy ráhajthassa a fejét.

-Mivel a harcotok csak délután lesz, Anna megengedte, hogy együtt töltsük a délelőttöt.

Rin egy csapásra elfelejtette, hogy az előbb szomorúnak látta a fiút, s boldogan ugrott a nyakába.

-A többiek már várnak a reggelinél. – folytatta Len nyugodtan, miközben lefejtette magáról a lány karjait.

-2 perc és kész vagyok. Fordulj el. – szólt Rin és kibújt a takaró alól. A fiú pirulva engedelmeskedett, de nem bírta ki, hogy ne vessen egy pillantást a lányra.

-Le kéne erről szoknod. – mondta csendesen Rin, miközben mosolyogva leugrott az ágyról, s a falhoz lépett.

-Miről? – kérdezte Len értetlenül.

-Arról, hogy lépten-nyomon elpirulsz, ha meglátsz. Kezd egy kicsit zavaró lenni... Hmmmm, mit vegyek fel? – kérdezte a lány hangosan, inkább magának, mint Lennek intézve a kérdést.

-A kék póló és fehér nadrág összeállítás nagyon tetszett. De mi az, hogy szokjak le az elpirulásról? Azt nem tudom befolyásolni! – válaszolt egy kissé idegesen Len, s még erősebben összeszorította a szemeit, mert tudta, hogy a lány most öltözik át.

Rin csak nevetni kezdett, s gyorsan felvette azokat a ruhadarabokat, amiket a fiú ajánlott. Megfésülködött, majd Len felé fordult és ismét elnevette magát.

-Rettentően hülyén nézel ki.... – mondta, mire Len megfordult.

-Ezt most direkt csinálod?

-Dehogy is! Na gyere, menjünk, ne várassuk meg a többieket! – azzal Rin kézen fogta a fiút, s Wynnel és Basonnel együtt elhagyták a szobát.

*

Trey kezéből kiesett a villa, s még Jocó is abbahagyta a röhögést a meglepetéstől, amikor beléptek az ebédlőbe. Rio leborult a székről, s nagyokat pislogott a kéz a kézben álldogáló párosra.

-Ti...ti...ketten? – motyogta csalódottan, s elszomorodott az arca.

-Ezt nem hiszem el, még egy sámán- királynő jelöltről lecsúsztam! Miért vagyok én ilyen szerencsétlen? – zokogni kezdett és a tenyerébe temette az arcát.

Yoh nevetni kezdett, de a többiek még mindig nem tértek magukhoz a döbbenettől.

- Ez mit jelentsen? Én azt hittem, hogy köztetek....nem... illetve...soha.... – kezdte Trey, de Len a szavába vágott:

-Talán valami nem tetszik? – kérdezte és összeszűkültek a szemei. Rin megszorította a kezét, hogy féken tartsa, de szinte tapintani lehetett a feszültséget a levegőben a két fiú között.

-Ugyan már semmi kifogásunk ellene! – szólt Jocó vigyorogva, majd Riohoz fordult:

-Ugye Rio? – a magas sámán bólintott, majd feltápászkodott a földről és visszaült a helyére June mellé. A zöldhajú doshi- lány szomorúan lehajtotta a fejét, de ezt az ablaknál álldogáló Pailongon kívül senki sem vette észre.

Len és Trey még mindig egymást bámulta, egyikük sem szólalt meg.

-Éhen halok, gyere üljünk le mi is. – mondta Rin csendesen, majd magával húzta Lent. Úgy gondolta jobb lesz, ha inkább ő ül Trey és Faust közé, habár Len így sem került messze a kékhajú sámántól, pont vele szemben ült le, Yoh és June közé. A reggeli alatt egész végig mérgesen figyelte Treyt, aki persze kitörő örömmel fogadta, hogy Yoh testvére mellé ült, s szívesen felajánlotta neki, hogy elkészíti a világ legjobb reggelijét.

-A Trey- féle szendvicsnél nincs is jobb a világon! – magyarázta büszkén.

Rin ránevetett, s belegyezően bólintott, mire Lennek ökölbe szorult a keze. Azonban nem szólt semmit, csal elvett magának egy zsömlét, s megvajazta. Öntött magának egy pohár tejet, s amilyen gyorsan csak tudta legyűrte a reggelit. Többé rá sem nézett Rinre, csak akkor vetett egy gyors pillantást rá, amikor felállt az asztaltól.

-Most hová mész? Nem úgy volt, hogy.... – kérdezte megrökönyödve a lány, s abbahagyta az evést.

-Van egy kis dolgom, majd a szobádban megvárlak.... – s azzal otthagyta a társaságot. Mindenki némán bámult utána, de Trey csak megvonta a vállát.

-Mostanában elég zizzent, ne is törődj vele... – azzal Rint kivéve mindenki visszafordult a reggelije felé. A szőke lány azonban nem tudta elszakítani a tekintetét az ajtóról, nem értette, hogy mi baja lehet Lennek, hiszen néhány perccel ezelőtt még nem volt semmi gond.

Egy szomorú sóhajjal aztán mégis elfordult az ajtótól és visszatért a szendvicséhez, ami –meg kel hagyni- egészen finom volt. A következő 10 percben mindenki csendben evett, majd amikor végeztek Anna így szólt:

-Indulhattok is a szokásos edzésre, de előtte megkérdezem: ki mosogat?

-Majd én. – válaszolt Rin sietve. Nem akart még Len után menni, szüksége volt egy kis időre, hogy rendezze a gondolatait.

-Segítek neked, ma elég sok piszkos edény van. - szólt Faust csendesen, mire minden szem felé fordult. Némaság telepedett a kis társaságra, végül Anna így szólt:

-Rendben, akkor kezdjetek is neki, a többiek meg már indulhatnak is..

-Én is szeretnék segíteni! – kezdte Trey, de már megint nem tudta befejezni a mondanivalóját: Anna nekivágott egy zsömlét:

-Indulsz magadtól vagy kell egy kis segítség?

-Már itt sem vagyok...  – azzal Trey kiviharzott az ebédlőből. Mindenki jót nevetett rajta, majd szép lassan ők is felálltak. Jocó azonnal barátja után sietett, Anna, June és Pailong pedig szó nélkül eltűntek. Rio vetett még egy szomorú pillantást az asztalt leszedő lányra és Faustra, majd Yohval együtt ő is elindult edzeni.

-Nagyon ügyesen segítettél Lenen, amikor megsérült... – mondta Faust és Rinre mosolygott.

-Köszönöm, de valójában nem értek hozzá.

-Nekem nem úgy tűnt, egészen szakszerű ellátást adtál neki, s megmentetted vele az életét.

-Nem volt más választásom, segítenem kellett neki. – válaszolt Rin, majd bepakolta a tányérokat és a poharakat a mosogatóba, s megengedte a vizet.

-Kedves volt tőled, azok után, hogy kis híján megölt... –a szőke férfi elővette a mosogatószert és dolgozni kezdett.

-Úgy gondolod?

-Igen. Len egy kicsit forrófejű, nehéz leállítani, ha egyszer begurul....

-Ebben igazad van! – a lány nevetni kezdett. Néhány pillanatra csend telepedett rájuk, de végül Rin folytatta:

-Ne haragudj, hogy megkérdezem, de nem furcsa egy kicsit, hogy Eliza már halott? Úgy értem.....

-Tudom mire gondolsz, ezt már sokan kérdezték tőlem. – szólt közbe Faust fel sem nézve a mosogatásból.

-Én úgy gondolom, hogy az igaz szerelemnek a halál sem vethet véget. Eliza meghalt, de az iránta érzett érzelmeim nem vesztek el, még most is ugyanannyira szeretem, mint régen. – folytatta, majd ismét Rinre mosolygott.

-S nem hiányzik, az hogy igazából megöleld? Vagy hogy megcsókold?

-Hiányzik, persze, de ebbe már beletörődtem. Még így is többet kaptam belőle, mint mások csak remélik....

-Értem. Jó érzés hallani, hogy van még olyan ember, aki hisz az igaz szerelemben. – válaszolt Rin elgondolkozva, miközben kitartóan törölgetett egy poharat.

-Ha jól veszem ki a szavaidból, akkor eddig nem voltál valami szerencsés a szerelemben...

-Hát, nem, az egyszer biztos. Valahogy mindig a rossz időben voltam rossz helyen, soha nem jött össze igazán....

-S most Lennel más a helyzet? – kérdezte Faust mosolyogva.

-Nem tudom...Képtelen vagyok kiigazodni rajta, egyszer ezt gondolja, másszor meg azt. – Rin letette a poharat, majd leült egy székre. Az álla alá tette a kezét, s mélyet sóhajtott.

-Bár tudnám, hogy mit gondol.

Faust is abbahagyta a munkát és felé fordult.

-Ezt nem fogod addig megtudni, ameddig itt ülsz! Menj és beszéld meg vele, én majd befejezem a mosogatást! – Rin ráemelte barna szemeit, s hálásan csak ennyit mondott:

-Köszönöm! - azzal felugrott, gyorsan megölelte a férfit, majd kirohant az ebédlőből.

Faust mosolyogva nézett utána, habár nem sokáig, mert a következő pillanatban Eliza lépett be az ajtón. A temetőmágushoz sétált és ráhajtotta a fejét a vállára. Fasut mosolyogva végigsimított szerelme hosszú szőke haján, majd megjegyezte:

-A nyakamat rá, hogy Len beleszeretett Rinbe! Már csak arra lennék kíváncsi, hogy ezt miért esik nehezére elfogadni...

-Nem tudom, drágám, de inkább mosogass, mielőtt Anna visszajön! – Faust elnevette magát, majd visszafordult a mosogató felé. Se ő, sem Eliza nem sejtette, hogy mi vár Rinre a szobájában....