-Melyik boltba megyünk? – kérdezte Trey, miközben leszálltak Mic hátáról.

-Ööööö, ez látod egy nagyon jó kérdés.... – válaszolt Rin elgondolkozva, majd kissé idegesen tovább folytatta:

-Nem kellet volna, úgy elrohannom otthonról, még pénzt se hoztam magammal, mekkora egy idióta vagyok, most Anna tuti kinyír! – elkeseredésében lehuppant az egyik ház fala mellé, s szomorúan nekidőlt.

-Dehogy vagy idióta! S különben is: nálunk van pénz, s ráadásul azt is tudjuk, hogy mit akar Anna! Na, gyere! – szólt Trey, majd mosolyogva a kezét nyújtotta, hogy felsegítse a lányt. Rin felemelte a fejét és ránézett. Egy pillanatra mintha megállt volna az idő kettőjük között, de aztán a lány bágyadtan elmosolyodott, s megfogta a sámán kezét. Trey felemelte, majd megveregette a vállát.

-Így kell ezt, látod! Nincsen olyan probléma, ami az utunkba állhat, ugye Jocó? – Trey barátja felé fordult, de egyetlen szempillantás alatt lehervadt az arcáról a mosoly..

-Hé, haver, minden oké?

Jocó falfehéren lihegve támaszkodott neki a falnak, látszott rajta, hogy nagyon megijedt valamitől. Az arcán gyöngyözött az izzadság, s még a térdei is remegtek.

-Jocó! – Rin mellé rohant, s értetlenül a szemébe nézett, de a néger sámán nem válaszolt, csak leroskadt a fal mellé. Eltelt néhány pillanat, mire válaszolni tudott:

-Me...menjetek nélkülem, én itt maradok. – dadogta remegő hangon.

-Jól vagy? – Rin letérdelt mellé, s aggodalmas arccal fürkészte a szemeit. Jocó nyelt egyet, majd elvigyorodott, s így szólt.

-Persze, menjetek nyugodtan.

Rin Treyre nézett, de a kékhajú csak megvonta a vállát. Rin még egyszer ránézett a földön ülő fiúra, aztán lassan felállt.

-Sietünk vissza, el ne mozdulj innen. – s azzal már el is indultak Treyyel.

Jocó szomorúan nézett utánuk, majd lassan felállt és leporolta a nadrágját. Megigazította a haját, majd a mellékutca sötét vége felé fordult, s így szólt:

-Jól van, Ramiro, most már gyere elő, s intézzük el a dolgot.

A válasz csak egy gúnyos kacaj felcsendülése volt, majd a következő pillanatban egy mexikói ruhába öltözött férfi ugrott le az egyik ház tetejéről. Az egyik kezében gitárt tartott, amit vigyorogva meg is pendített váratlan felbukkanása tiszteletére.

-Már azt hittem, sose mennek el az ostoba kis barátaid. – hangja olyan kegyetlen volt, hogy Jocó beleborzongott.

-Ezt ne merészeld még egyszer mondani, különben véged!

-Ugyan Jocó, te sose fogsz engem legyőzni! Nem emlékszel, a múltkor is majdnem belehaltál...

A fiú arca megrándult, hiszen fájdalmas emlékek markoltak a lelkébe. Egy pillanatra visszaemlékezett a 4 évvel ezelőtti eseményekre, amikor ez a folklór utánzat először megtámadta. Kis híján az életébe került a találkozás, csakis annak köszönhette a menekülését, hogy egy nagyvárosban még éjszaka is sok ember jár az utcán. Amikor vérbe borulva kitántorgott egy – az erre az utcára megszólalásig hasonlító- mellékutcából, az emberek azonnal hívták a mentőket, így Ramiro nem végezhetett vele.

-Azóta viszont sokat fejlődtem, s egy magadfajta talpnyaló már nem verhet le! Gyerünk Mic! – kiáltotta Jocó ökölbe szorult kézzel, majd a következő pillanatban már az idegen férfi felé szökkent.

Ramiro csak nevetett, s azonnal kitért a támadás útjából.

-Még mindig gyors vagy, de lehetnél gyorsabb is, ez ellenem kevés lesz...PANCHO! – hirtelen a semmiből egy apró csontfigura bukkant fel, s egyetlen ütéssel a földre lökte Jocót, akinek rögtön megtört a szellem- kontrollja. Lihegve próbált felállni, de nem bírt és visszazuhant a földre. Mic védekezően fölé állt, s vadul morogva próbálta távol tartani Ramiro teremtményét a gazdájától.

-Ó, milyen aranyos! Még mindig ezzel a gyenge kis állat- szellemmel küzdesz: Már a múltkor is mondtam, hogy keress egy erősebb társat... – Ramiro ismét nevetni kezdett.

-Mic nem gyenge! Ő a legjobb barátom, ne merészeld sértegetni!!! – Jocó nagy nehezen felkönyökölt és dühtől izzó szemeit a mexikói sámánra szegezte.

-Nekem teljesen mindegy, hogy a barátod vagy sem, most mindkettőtöket átküldelek a túlvilágra!!! Örökre!!!! – Ramiro ismét megpendítette a gitárját, mire újabb 4 csontemberke jelent meg. Torz kis pofájuk gonosz vigyorra húzódott, amikor gazdájuk megszólalt:

-Gyerünk fiúk, játsszuk el ennek a nyomorultnak az utolsó szimfóniáját!

*

-Mindent megvettünk? – kérdezte Rin idegesen, s egyre csak a bolt ajtajára pislogott.

-Azt hiszem igen. Van tej, kenyér, lazac, szójacsíra.... – válaszolt Trey, miközben belenézett a kosarukba.

-Akkor álljunk be a sorba, aggódom Jocóért, nagyon furcsán viselkedett.

-Nyugi, szerintem megint csak poénkodott... Mire visszaérünk, már vigyorogva fog várni egy nagy adag viccel felszerelkezve! – a kékhajú fiú elmosolyodott, de ez a lányt nem derítette jobb kedvre. Idegesen állt egyik lábáról a másikra, s egyre türelmetlenebb lett.

-Haladhatna már ez a sor, nem hiszem el, hogy ilyen csiga a pénztáros! – Trey megcsóválta a fejét válasz helyett, s tovább várt. Még vagy 10 perc telt el addig, amíg sorra kerültek, de addigra Rinnel szinte már nem lehetett bírni.

Gyorsan fizettek, s mire kiléptek a boltból már a fiú is átvette a lány kétségbeesését.

-Valami tényleg nincs rendben, érzem a levegőben. Siessünk! – Rin csak bólintott, s rohanni kezdtek a mellékutca felé.

*

Jocó behunyta a szemét, s felkészült a halálra. Egy pillanatra átsuhant előtte az élete, barátai arca, s mindaz, amit soha nem ért el. Összeszorította a fogait, érezte, hogy ezt a csapást nem fogja túlélni, de ekkor kiáltás hasított a levegőbe.

-JÉGRENGÉS!!!! – a néger fiú kinyitotta a szemeit, s így meglátta a mellette két oldalt végigfutó jégvonalat, amik egyenesen Ramiro felé száguldottak. El is találták, de amikor a por elült, a magas férfi még mindig ugyanott állt.

Jocó ezzel már nem törődött, csupán lassan hátrafordult: Rin és Trey állt az utca másik végén, kezükben fénylő fegyvereiket tartva. Arcuk dühös volt, s csak úgy sugárzott belőlük a harag.

-Nem tudom, hogy ki vagy, de hagyd békén a barátunkat! – szólt Rin fenyegetően. Ramiro nem válaszolt, így a szőke lány óvatosan Jocóhoz lépett és felsegítette. Jocó átkarolta a lány vállát, kezdte visszanyerni az erejét.

-Vigyázzatok vele, nagyon erős! – szólt halkan, de Trey csak elvigyorodott.

-Azt kötve hiszem! Hé, haver! Ha nekem ilyen béna cuccom lenne, én ki se mernék lépni az utcára! – Rin nevetni kezdett, Ramironak viszont elsötétült a tekintete.

-Viccelődj csak, te északi kutya! Majd nem fogsz így nevetni, ha ellátom a bajod!  -azzal Ramiro újra elővarázsolta a bábuit.

Trey arcáról eltűnt a vigyor, de csak sóhajtott egyet, s barátai elé lépett.

-Maradjatok hátul, majd én megmutatom neki, hogy ki a kutya....

Rin azonban csak elengedte Jocót, s mellélépett.

-Segítek neked, egyedül nem bírsz el vele.... – a fiú nem sértődött meg ezen, hanem csak elmosolyodott, s így szólt:

-Akkor támadás!!!! - két sámán lendült át egyszerre a levegőn, két fegyver suhant egyszerre Ramiro felé, de a mexikói csak elvigyorodott, s felugrott a levegőbe.

Rinék értetlenül fordultak utána, mire a férfi csúfondáros nevetésben tört ki:

-Szépen belesétáltatok a csapdámba, ostobák! – a két fiatal harcos nem értette mi történik, de Jocó azonnal felkiáltott:

-Ne mozduljatok, egy rossz lépés s átdöfnek a tüskék!

-Milyen tüskék? – kérdezte Trey értetlenül, s már épp ellentámadást akart indítani, amikor Rin megfogta a karját:

-Ezek a tüskék! – s azzal a körülöttük emelkedő kaktusz- falra mutatott. Trey kiszabadította magát a lány fogásából, s a levegőbe szökkent, de szinte azonnal visszazuhant a földre.

-Mi...mi történik? – kérdezte kábán, s megfogta a fejét.

-Mintha.....minden erőm elhagyna..... – mondta csendesen, mire a lány letérdelt mellé és felsegítette:

-Van valami ezekben a növényekben, ami nem engedi, hogy a szellemeink erejét használjuk... – magyarázta Rin, mire Ramiro felnevetett:

-Te nem is vagy olyan buta, kislány! Úgy van: az én kis kaktuszaim elszívják a sámánok furyokuját, esélyetek sincs a menekülésre!

Rin ökölbe szorította a kezét, de a férfi már nem foglalkozott vele, ismét Jocó felé fordult.

-Akkor talán be is fejezhetnénk, amit elkezdtünk. Készülj a halálra!

Jocó épp csak félre tudott ugrani a roham elől. Még mindig fájt az esés helye, így csak nagyon nehezen mozgott, sokat veszítet a gyorsaságából is. Lihegve támaszkodott meg a térdén, de ellenfele nem hagyott neki sok időt a pihenésre, ismét támadt. A kis csontbábuk gonoszul kacagtak, amikor Jocó a földre zuhant.

-Neeeee!!! – kiáltotta Rin kétségbeesetten és könnyes lett a szeme.

Jocó arca eltorzult a fájdalomtól, de összegyűjtötte a maradék erejét és ismét talpra állt.

-Engem bánthatsz, de őket hagyd ki a játékból! – mondta dühösen, de a mexikói csak megcsóválta a fejét.

-Senki sem kérte, hogy avatkozzanak közbe, már rég végeztem volna veled, ha ők nem jönnek! Így viszont őket is meg kell, hogy öljem!

Jocó szemei megvillantak egy pillanatra, de a következő másodpercben már támadt is.

-SOHA!!!! Mic: ÓRIÁS LÉLEK- KONTROLL!!! – kiáltotta, s a következő pillanatban már szelleme fején állt. A hatalmasra nőtt jaguár szinte teljesen kitöltötte az utcát, de Ramiro megint csak egy nevetéssel díjazta a reménytelen kísérletet.

-Meg kell hagyni, ez tényleg egészen ügyes trükk, de még mindig kevés! Ezt védd ki! – s azzal a gitár ismét megpendült, ezáltal számtalan apró tüskét lövelve magából. A mérgező fullánkok azonnal Mic testébe fúródtak, s a szellem- kontroll megtört. Jocó is ájultan zuhant a földre, s nem mozdult.

-NEEEEE!!!!!!!! – kiáltotta hirtelen Rin, s abban a pillanatban felizzott körülötte a levegő. Az ég elsötétült, s Ramiro már csak annyit látott, hogy a lány izzó szemekkel száguld felé egy óriási hullámon, mert a következő másodpercben nekivágódott az egyik ház falának, s eltört a gitárja.

-Ezt még megbánod, te kis taknyos! – sziszegte a férfi, miközben nagy nehezen feltápászkodott a földről.

-Zik mester örülni fog, ha megtudja, hogy szinte már teljesen kifejlődött az erőd! – nevetni kezdett, majd csettintett egyet az ujjával és eltűnt.

Trey még magához sem tért a döbbenettől, csak bámult a lányra, aki rögtön Jocóhoz szaladt. Az eső elkezdett szakadni, s hatalmas villámok cikáztak az égen, miközben Rin lehajolt a néger sámán mellé. Meghallgatta a szívét, de az arcán rémület suhant át. Szőke haja tiszta víz volt, csapzottan lógott az arcába, miközben intett Treynek.

-Gyere gyorsan, vigyük be oda! – kiáltotta riadtan, de Treynek eltartott néhány másodpercig, mire bólintani tudott. Barátaihoz szaladt, majd nagy nehezen a hátára vette az ájult Jocót, s felállt.

-Siessünk! – szólt a lány, s rohanni kezdett afelé a romos ház felé, ami az utca végén volt. Trey követte, de szemei előtt minduntalan a lány előbbi  arca lebegett. „ Nem tudom mi volt az az előbb, de nagyon ijesztő volt!” – gondolta magában.

Az eső egyre erősebben kezdett el zuhogni, szinte mindenük átázott, mire elérték az épületet. Látszólag lakatlan volt, így Rin gyorsan berúgta az ajtót, s berohantak. Az sem zavarta volna, ha valaki lakik ott, hiszen most az egyik barátja életéről volt szó....