A rövid okkerszőke hajú lány felült az ágyban. Fekete szemeivel körbe nézett a szobájában. A telihold megvilágította az egész szobát, ami kék árban úszott, mintha nappal lett volna. Lehúzta magáról takaróját és kikelt az ágyból, aztán az erkélyhez ment. Elhúzta az üvegajtót és kikelt az ágyból, aztán az erkélyhez ment. Arcát megcsapta az a fülledt meleg, ami kintről áradt be. Nyáron az éjszakák is nagyon melegek voltak, de itt a városban még nehéz is volt a levegő.

Nem tudta megszokni. A beton miatt volt, magában tartotta a meleget és éjszaka, csak úgy sugározta azt a fülledt hőt, kiáradt belőle. Behúzta maga mögött az ajtót, hogy a szobában megmaradjon az a kellemes hűvös, amit a légkondinak köszönhetően egész nap fenntartottak az egész házban.

Kint felkönyökölt az erkély kerítésére és a holdat figyelte. Aztán tekintete akaratlanul is pásztázni kezdte az eget. Keresett valamit, egy jelet. A nagy tanács már lassan egy hónapja sem jelentkezett.

Az erkély szélére ment jobbra, felült rá és hátát a falnak támasztva és nézte a város fényeit. Magában tudatosította, hogy még mindig semmi hír.

Elgondolkodott az elmúlt pár hét történésein:

„ Próbálunk vissza zökkeni a régi kerékvágásba, de valahogy... nem megy. Yoh és Morthy egész nap együtt lógnak, Hororo már szinte ide költözött. Mióta Pilikával összevesztek haza se mer nézni. De persze ez is csak ideiglenes a testvérek hamar ki szoktak békülni, s Pilikát ismerve nem sokára úgy is beállít valami új ötlettel.

Tamara már itt él velünk, sőt... Yomei mester rám bízta tanítását és kioktatását. Rio néha beugrik... alkalmanként... mikor erre jár. Legtöbbször Yoht keresi.

Jocó pedig már... ne is láttuk már mióta szétváltunk. Biztosan valami idióta humor palotában adja elő az idióta viceit. – mosolyodott el halványan – hm... Lyserg néha küld egy-egy e-mailt Morthynak, újra suliba jár és jól meg van. Sokszor hiányzik neki japán... szoktam mondani.

Faust, elutazott Elisával egy hétre, romantikus kettesben lét... már nem is emlékszem mit mondott hova mennek.

Junnal néha találkozunk, esetenként elmegyünk egy kínai étterembe vagy kávézóba beszélgetni. A Tao család nem is olyan kegyetlen és Jun egész rendes lány. És Len... Len is sok időt tölt itt nálunk... ma este is itt alszik, most is. Ma épp Jun egyik ajándékát hozta el... egy kosarat, tele gyümölcsökkel. Micsoda ürügy... ez igazán jellemző Junra, meg az is, hogy Len ilyeneket mindig meg tesz neki, és persze eszébe sem jut, hogy mért is vele küldözgeti az ilyesmiket. De hát... ez Len. És különben is sokat változott az első találkozónk óta, nem egy reménytelen eset a fiú.” – mosolyodott el újra.

Ana nem tudott aludni. Valami nyomasztotta, valami belső nyughatatlan érzés. Lemászott a korlátról és visszament a szobába, aztán még is inkább ki ment a folyosóra és elindult.

Yoh a jobb oldalán feküdt a fal felé fordulva, a folyosón recsegett a fapadló. Mindössze egy pillanatra, aztán halk léptek hallatszottak be kintről. A fiú tisztán halotta a lépteket, szobájának ajtaja nyitva volt.

Yoh kinyitotta a szemét, a falat bámulta.

„Ana megint nem tud aludni. Csak egyszer mondaná el mi a gond. Az érzéseiről olyan ritkán beszél, akkor is úgy kell faggatni néha. Néha meg csak úgy elmondja... Ana... holnap beszélnem kell vele... Nem... azt most kell megbeszélnem vele. Nem halogathatom tovább.”

Felkelt, magára terítette a köntöst és kisietett a szobából. A lány után ment és a következő fordulónál még is csak megtorpant. A lány bement az egyik szobába, abba, ami szemben volt.

„Ana... miért ment be Len szobájába?” – nézett értetlenül a fiú. Egy darabig még ott állt aztán visszament a szobájába, az első alkalom volt, hogy nehezére esett az elalvás.

Bason érezte, hogy valaki bejött a szobába. Azonnal fellebegett a mestere mellől és szemügyre vette a behatolót.

-         Miss. Ana? – értetlenül nézett a 14 év körüli lányra.

-         Bason, menj ki, kérlek! – amaz rá sem nézett a szellemre csak az alvó fiút bámulta. Innen nem látott túl sokat, Len félig be volt takarva, bal lábát felhúzta, és hátán fekve, arca a másik irányba fordult, így nem látta.

-         Sajnálom, de nem tehetem Miss. Ana. Én vagyok Len mester védője nem hagyhatom magára egy pillanatra sem.

-         Hm. – határozott, szúrós tekintetét Basonre fordította, meg markolta nyakláncát és szemeit lehunyva koncentrált...

A lány leült a matrac mellé. Nézte a fiú arcát, amaz halkan szuszogott jobb kezét feje alá téve. Most olyan ártatlan, aranyos kisfiú arca volt, olyan gyengédséggel teli. Pont az ellentéte annak, amit éberen mutatni szokott... az-az arca, amit oly gondosan rejteget.

Ana ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy megérintse az arcát, akár egy pillanatra is. Kezével Len arcához közelített, ebben a pillanatban a fiú a jobb oldalára fordult. A szőke hajú visszarántotta a kezét, de a fiú csak aludt tovább, mindkét kezét párnája alá tette és magához szorította. Közben derekáig kitakarózott, az ágy másik oldalán a guandao hevert. Len sosem tudott elszakadni a fegyverétől, mindig magával cipelte. Még most is mikor már négy hete semmit se tudtak a sámán bajnokságról. Talán, úgy érezte, így életben tarthatja a sámán küzdelmet, hogy így hamarabb folytatódhat a bajnokság. Magához láncolva az általa úgy imádott küzdelmeket és harcokat.

A lila hajú fiú arcába lógott a frufruja, árnyékot vetve arcára, ami szintén kékes fényben játszott a hold hatására. Ana újra közelített a kezével ezúttal azért, hogy kisimítsa a tincseket.

Len felriadt álmából, rögtön a guandaohoz nyúlt, egy szempillantás alatt kinyitotta a fegyvereit és a lány nyakához tartotta, közben hangosan felszólítva mondta:

-         Bason! – Ana meg se rezzent. Ült tovább, ahogy eddig is, mindössze fektette vissza az ölébe. A fiú megtorpant, amint felismerte az alakot. Meg se moccant egy darabig csak nézte a lányt.

-         Ana. Késő van, mit keresel itt? És hol van Bason? – nézett a fegyverére, majd amikor megállapította, hogy abban nincs körbe kémlelt a szobában. – Mit jelentsen ez Ana? – nézett újra a lányra.

-         Kint van. Lekötöttem, hogy ne ébresszen fel. – amaz komolyan nézett, de mintha tekintet valami zavart sugárzott volna.

-         És mit keresel itt? – rakta le fegyvert maga mellé. Amaz csak figyelte. – Mi van, mit nézel így? – a sárga szemű kissé morcos volt, nem igazán szerette, ha felébresztették álmából, főleg valami értelmes indok hiányában.

-         Csak téged. – mondta, abban a kiismerhetetlen hangnemben, amiben az ilyesmiket szokta.

-         Beszélhetnél picit érthetőbben, ha kérhetem? Nekem ugyan is ehhez még éjszaka van.

-         Nem fontos. Inkább azt mond el nekem, mért hordod még mindig magadnál a fegyvert? – nézett a földön nyugvó guandaora.

-         Hogy? – tekintett le ő is a fegyverér úgy, mint akinek fel se tűnt, hogy az a tárgy már nem tartozik az életéhez, amióta a bajnokságnak vége.

-         Te titkolsz valamit Ren. Mi az? Mit hallgatsz el előlünk? – nézett rá fürkésző rideg tekintetével.

-         Semmit. Még is mi ütött beléd? Mit hallgatnék el? – kissé ingerült lett a feltételezés miatt.

-         Ren, mért nem engeded már el a múltat? Tudom..., hogy már sikerült elszakadnod a nagybátyádtól Em hatalmától, de még mindig magadba hordozod a harcot és a küzdelem szellemét.

-         Azt akarod mondani, hogy most ezért jöttél ide, hozzám... hogy ezt elmond, és ezért ébresztettél fel? – nézett furcsállóan a lányra, a nyugalma visszatért.

-         Részben. – bólintott.

-         Más részt? – kérdezett rá.

-         Válaszolj. – mondta szinte már parancsolón.

-         Úgy csinálsz mintha nem ismernél már ennyire. Ilyenek születtem, ilyennek is neveltek, és ez az életem, és nem mondok le róla soha. – higgadtan válaszolt a lánynak. Kivételesen nem idegesítette fel magát Ana parancsoló hangnemén.

-         Most nincs erre szükség. És ne mond nekem, hogy benned csak ez a láng lobog. Igazam van, hogy nem és ezt te is tudod.

-         Mit akarsz tőlem Ana.

-         Azt akarom, hogy felszínre hozd belső énedet. Hogy megmutasd végre önmagadat, és ne rejtegesd tovább.

Amaz csak nézte a szőkéshajút. Pár pillanat csend után, meg fordult és háttal a lánynak visszafeküdt ágyába.

-         Jó éjt Ana. – a lány pont erre számított. Rent könnyen kiismerte. Legalább is, amit látni hagyott.... a felszínt, azt jól ismerte. Meg fordult és a nyitott ajtón át kibámult a kertbe. Itt kellemes volt a levegő. Ren szobája a kis tavacska mellett volt. A papír ajtókat a fiú este széthúzta. A szoba a dél-nyugati irányba nézett, a hold pont a másik oldalon volt, de a tó visszatükrözte annak fényét, kékesen világított a felszíne. Gyönyörű volt. Lány szellő cirógatta az arcát, lehunyta a szemét és emlékezett, ábrándozott. Halványan elmosolyodott.

Yoh teste a földbe csapódott. A sok por beterítette a földbe csapódó testet. Amaz pillanatokon belül újra talpon volt, a por pedig leülepedett.

-         Bason! Vágtázó gyors roham!!!!! – Ren támadott, és elvétette. Yoh elugrott a támadás elől. A fiú újra meglendítette a guan daot és a két fém újra összecsapott. Aztán Ren cselezni kezdett, és következő háromszázhatvan fokos fordulatnál Ren fegyvere áthasította a barna hajú fiú tüdejét. Yoh felnyögött, tüdejéből a torkába és onnan a szájába áramlott a vér. A guan daora is ráfolyt. Ren féltérdre a földön volt két kézzel szorította a fegyverét és zilált.

Az egész jelenet nagyon ködös volt és bizonytalan. Elmosódott a kép... Tamara riadtan ült fel az ágyában, homloka verejtékezett. Poncsi és Koncsi azonnal oda repültek hozzá.

-         Mi az Tami?

-         Rémálmod volt? Mi történt?

-         Fiúk rettenetes!!! Látomásom volt. – szorította magához takaróját. – Én nem is tudom...

-         Mond már! Mit húzod az időt? – mordult rá Poncsi, amin Koncsi jót nevetett. Majd mindketten elkezdtek röhögni.

-         Fiúk, elég legyen, ez most komoly! – szemeit összeszorítva fenn hangon hordta le szellemeit. – Most mi legyen??? – húzta össze magát.

-         Mit álmodtál?

-         NEM ÁLOM LÁTOMÁS VOLT!!! – ordított rá.

-         Jól van, jól van, mit láttál? – röhögött Koncsi.

-         Ren megtámadta Yoht... – a lány szemi könnybe lábadtak. – és Yoh meghalt. Ren meg ölte! – zokogni kezdett, arcát tenyerébe temette.

-         Ez biztos Tami?

-         Áh, mondom, hogy csak álmodta! – legyintett Koncsi.

Tamara nem tudott mit mondani. Nehezen kapott levegőt, és semmit nem látott a könnyeitől.

-         Mért vagy még mindig itt? – Ren hosszas csend után szólt újra a lányhoz, aki a szobában maradt vele.

-         Nem hagynak aludni a gondolataim. – háttal voltak egymásnak, a lány a tekintetével a tó felett köröző szitakötőket figyelte.

-         Már napok óta nem aludtad ki magad. Észrevettem. – a fiú kinyitotta a szemeit és a falat bámulta.

-         Te figyelsz engem? – meglepődött, de ez a hangján nem hallatszott.

-         Látszik. Ehhez nem kellet, hogy figyeljelek. Szóval mi a gond? – fordult át a másik oldalára felkönyökölve párnájára.

-         Ez bonyolult és különben sem akarok róla beszélni Ren. De értékelem, hogy meg kérdezted.

-         Hm. – fujtatott kissé sértődött hangon. Aztán felkelt elő vett a szekrényből egy matracot, egy takarót és egy párnát. Leterítette a sajátja mellé egy kicsivel alrébb, hogy meg maradjon a személyes távolság, amire mindig olyan gondosan figyelt. Letette rá a párnát és a takarót. Ana értetlenül figyelte a fiú ténykedését. – Tessék, feküdj le. Csukd be a szemed, ürítsd ki a gondolataidat és csak feküdj. Így el fogsz tudni aludni.

-         És mért kéne még is nekem veled aludnom?

-         Tudod az embernek... sokszor szüksége van a társaságra, hogy valaki ott legyen... csak úgy, és ez, az alvásnál is így van, az éjszakai csöndben. Amikor nem vagy egyedül a sötétségben.

Ren a két ágy között állt és várta a lány reakcióját. Ana nem szólt semmit, fel kelt és oda ment a számára megágyazott matrachoz, és meg állt mellette, a fiú szemibe nézett.

-         Köszönöm Ren. – a hangja őszinte volt és furcsán csengett. Talán kedvességet lehetett hallani benne... vagy valami mást? Aztán bebújt a takaró alá.

A fiú elkerekedett szemekkel bámult előre.

„Ezt most... nekem... ....”

-         Jó éjt neked is. – fordult jobb oldalára a tavacska felé, becsukta a szemét és pihent.

A lila hajú még pár pillanatig mozdulatlan maradt, aztán ő is visszafeküdt az „ágyába”.

Ren reggel éktelen ordibálásra és egy hatalmas puffanásra ébredt. Nyöszörögve nyitotta ki lassan szemeit. Ana mindössze 10 centire feküdt tőle érezte arcán a lány leheletét, tisztán halotta halk szuszogását. Aludt. A fiú arca cékla vörös színbe ment át, teste lángra kapott, pár pillanatig mély levegőket véve egy ősi kínai harci technikát alkalmazva nyugtatta le magát. Lassan sikerült is, bár erős koncentrálásra volt szüksége. Elmerengve nézte egy darabig aztán újabb zaj csapta meg a fülét kintről a konyha irányából.

- Riu, azonnal add vissza a tojást!

- Te kis pöttöm, ha nem csinálok reggelit nem csak, hogy Ana kisasszony dühös lesz még te is éhen pusztulsz! – dulakodás hallatszott.

-         Ma ÉN készítek reggelit Ananak!!!!

-         Egy kávét sem tudsz elkészíteni rendesen!!! Nem képzeled, hogy meg birkózol a tojásokkal!

-         Mindjárt elkészítek belőled egy olyan pirított szőrös majmot!!!

Ren fáradtan sóhajtott egyet, majd kikászálódott az ágyból óvatosan, hogy fel ne ébressze a mellette fekvő lányt. Kivette a szekrényből a ruháját és a viharszablyát, majd halkan kiment a szobából, óvatosan elhúzta el az ajtót, amikor valaki meg szólította a háta mögül:

-         Jó reggelt Ren! – Yoh vigyorogva nevetett rá, ahogy szokta. Amaz ijedtében gyorsan berántotta az ajtót, majd ingerülten megfordult.

-         Normális vagy? Muszáj rám hoznod a frászt? – mordult rá a szokásos durcás hangján.

-         Hé nyugi Ren. Süt a nap és gyönyörű madárcsiripelős reggelünk van, mi bajod van? Talán rosszul aludtál, mi húzott így fel?

-         Az, hogy az idióta festett hajú és a pályacirkáló zselé hajú barátaink nem képesek egy percre sem befogni és muszáj csapkodniuk már hajnalban! Kötelező a reggeli ordibálásra ébrednem? Hát naná nehogy má kialudjam magam igaz?

-         Tudod, hogy ez csak azért van mert olyan jó barátok és... – egy hatalmas csörömpölés szakította félbe a fiú mondatát. Mind ketten oda kapták a fejüket. Aztán Tray és Rio újra veszekedni kezdtek, ezúttal még hangosabban, mint eddig.

-         Na látod erről beszéltem. – mondta most már higgadtabban Yohnak kezével hanyagul intve a konyha irányába. Amaz vigyorogva nevetett fel. Azonban mikor meg látta Ren kissé sértődött tekintetét inkább folytatta:

-         Öh... jóó, azt hiszem inkább oda megyek és leállítom őket mi előtt még felébresztik Anát

-         Ez hamarabb is eszedbe juthatott volna, nem? Mondjuk mielőtt még én is felébredtem volna! – nézett a barna hajú után aki addigra már elindult a konyha felé.

-         Tudod, ilyen téren... Anától jobban tartok – fordult vissza a fiú felé és széles mosoly keretében tárta szét a kezeit. Aztán besietett a másik kettőhöz.

A lila hajú fáradtan égnek emelte tekintetét, majd a fürdő felé vette az irányt.

Mire Ren beért a konyhába lecsillapodtak a kedélyek. Yoh megnyugtatta srácokat, Morthy is befutott, hogy velük egyen és aztán Yohval együtt menjenek a suliba, Tamara is visszaért a boltból és Riuval neki álltak a reggeli elkészítésének. Ugyan is kiderült, hogy a lány miután felkelt rögtön elsietett a boltba meg venni a napi étkezésekhez a hozzá valókat.

„Előre látóvolt. Helyes” – jegyezte meg magában a fiú, majd helyet foglalt az asztalnál Tray mellett, aki éppen azt firtatta, hogy milyen kegytárgyakat fog aznap árulni az utcán, miközben Morthy az aznapi óráikat sorolta fel Yohnak.

Ren csöndben itta a tejét mindenre figyelt, de semmibe sem szólt bele, de most kivételesen nagyon csendben volt.

Morthy kiengedte a laptopjából Mosukét, aki Amidamaruval és Basonal elegyedett beszélgetésbe. Ha morcosan is, de néha Tokagéro is beleszólt a dologba, Kory pedig Tamara szellemeivel játszadozott.

Igen az elmúlt hetekben így telt egy átlagos reggeli, mondjuk annyi hiányossággal, hogy Faust most nem volt itt és kivételesen még Ana sem ébredt fel.

Ren végig nézett a társaságon, és egy halván mosoly jelent meg az arcán.

Az elmúlt hetek nyugalomban teltek a barátok körében, valahogy minden más volt, mint annak előtte. Legalább is számára biztosan.

Néha mondjuk hiányoztak Jocó hülye poénjai is, mert rég elváltak útjaik, esetenként Lyserg is eszébe jutott. Még egy mosoly...

Már a reggelizésnél tartottak mikor Tray kérdezett valamit, ami még Rent is kizökkentette a gondolataiból.

-         Már nem azért, de Ana hol van? Ilyenkor már rég itt szokott állni mögöttem, hogy a mosogatással piszkáljon.

-         Mis Ana beteg? – Rio aggódó tekintettel nézett a többiekre.

-         Na majd én megyek és meg nézem, hogy... – kelt fel Tray az asztaltól, amikor Ren meg szólalt. A mai reggelinél először.

-         Hagyd Tray. Ülj vissza. – parancsolt rá. Amaz meglepetten nézett barátjára.

-         Mi bajod Ren? – nem moccant meg, csak lenézett az ülő fiúra, aki az asztalra könyökölve csukott szemmel támaszkodott az öklére.

-         Azt mondtam, hogy ülj le. Hagyd Anát aludni biztosan álmos és kész, mindenkinek lehet egyszer egy fáradt napja. – Tray értetlenül leült.

-         Hát jó, lehet igazad van. Addig se ugráltat. – nevetett fel kárörvendve a fiú.

-         Ne hidd az, hogy nem hallottam. Ma nem csak, hogy te mosogatsz az összes étkezés után, de a fürdőt is te fogod kisikálni! – hallatszott az ajtó irányából Ana parancsoló hangja.

-         ÁÁÁÁÁhhh... IGEN ANA!!! – ordított fel riadtan a fiú.

-         És ti meg mit üldögéltek még mindig itt? Tamara már rég meditálnod kéne, Rio neked pedig az ebédedet kéne készítened, Yoh, Morthy Ren mért nem vagytok már az iskolában? Erről jut eszembe Tray te mért nem iratkoztál még be, amint látom hosszabb ideig is itt maradsz nincs értelme kihagynod még egy évet! – a lány olyan gyorsan osztogatta a parancsokat és tette fel a kérdéseiket, hogy nem tudták, hova kapjanak a hirtelen felpörgetettségben, mindenki csak makogott.

-         Héhééé Ana jó reggelt! – mosolygott fel rá nevetve Yoh. – Nem ülsz le enni valamit? – kérdezte elterelve a lány figyelmét az előbbiekről.

-         Süketek vagytok vagy tényleg hülyének néztek?! – ordított rájuk.

-         Neem Ana mi már megyünk is gyere Yoh! – hadarta zavartan Morthy és meg próbálta ültéből felhúzni a fiút. Amaz fel emelkedett az asztaltól. Rio abban a minutumban neki látott a mosogatásnak, Tamara mélyen meghajolva többször a lány előtt mondta zavartan.

-         Sajnálom Ana már is megyek!!! – aztán már ki is robogott a szobából szellemeivel a nyomában.

-         De Ana még is minek iratkoznék be abba a suliba engem nem igazán érdekel az inform... izéé... – zavartan nézett Renre, aki értetlenül nézett rá.

-         Ma hétfő van. Tökéletes nap a beiratkozásra.

-         Nézd Ana ez nem ilyen egyszerű, tudod... – kezdett bele zavartan a kékes hajú.

-         Tray. Ne makacskodj, nincs kifogás, iratkozz be. Na fogjátok a cókmókotokat aztán tünés!!!

-         Mért beszélsz többes számban? – kérdezte gyanakodva Ren.

-         Mit miért? Elviszed a suliba megmutatod neki az igazgatói irodát és meg várod amíg beírják. Nem akarom, hogy meg lógjon. – nézett rosszallóan Trayre, aki zavartan a fejét vakarta. – Vagy talán még ez is nehezedre esik Ren?

-         MICSODA??? – a fiú akkorát ordított, hogy az egész ház belezengett. Mind ez után nagy csend telepedett a házra. Tray riadtan nézett a lila hajúra, aki képes volt ordibálni a lánnyal.

-    &