Hűvös volt az idő, hűs szellő áradt be a szobába átjárva a fiú egész testét. A tücskök ciripelése halk éjszakai játék volt a sötét esti csendben.

Ren lassan nyitotta ki a szemeit, eleinte csak foltokat látott, aztán szép fokozatosan kitisztult a kép, kirajzolódtak a szobában lévő szekrények vonalai.

Még mindig lüktetett a tüdejében a fájdalom, a hátán lévő mély seb hasogatott, nehezen vette a levegőt, de egyenletesen.

Oldalra fordította a fejét, homlokáról leesett a vizes borogatás. A szoba kertrészébe nyíló ajtó előtt ülő lány lassan emelte fel a fejét a hangra. Lábát felhúzva és átkarolva ült ott, mint egy lepkegumo és az éjszakai fények játékát figyelte a vízen. Megfordult és Ren aranysárga szemeibe nézett.

-         Felébredtél? – kérdezte, halvány mosollyal az arcán.

-         Ana? – nézett vissza rá a fiú. – Mi...

-         Tray talált meg. Neki köszönheted az életedet. – majd felkelt oda sétált a fekvő fiúhoz, a vizes rongyot visszatette a fejére.

-         Tray? – nézett értetlenül maga elé. – Én nem... – aztán a fejébe hasított barátja éktelen ordító hangja „REEEEENN!!!!!”– de hát, mit keresett ott?

-         Utánad indult, azt mondta nem volt suliban és meg akart keresni. – a szoba sarkában heverő táskára mutatott. – A cuccaidat akarta elvinni, hozzátok, amikor megérezte az erős furioku kisugárzást, így talált rátok.

-         Mióta vagyok... – Ana sosem várta meg a mondatok végét. Hallotta hogy Rennek még mindig nehezére esik a beszéd.

-         Két napja. Előző este Jun volt itt, s most dolga van, ezért én virrasztottam. Yohék reggel elindultak, hogy meg keressék azt a nőt, aki rád támadt.

Ren ökölbe szorította a kezeit.

„Nincs szükségem segítségükre, egyedül is megtudom oldani!!!” – zilálni kezdett. Megalázva, érezte magát, értéktelennek. – „Egyedül... egy senki vagyok” – becsukta a szemeit. Alig merte még csak gondolatban is beismerni ezt, de soha ki nem mondja ezt senki előtt. Egésztestében remegett a dühtől. A következő pillanatban felpattantak a pupillái.

-         Bason! Hol van Bason? – tekintetével és minden érzékszervével szellemét kezdte el kutatni a közelben, de annak halvány nyomát sem érezte.

-         Elment a többiekkel. Magát vádolta a történtekért.

-         Hülyeség, én mondtam neki, hogy menjen el. Meg parancsoltam neki, hogy hagyjon magamra. Bason engedelmeskedett. Ez volt a helyes döntés.

-         A védőszellemed ez a dolga, hogy melletted legyen és vigyázzon rád.

-         Beszélnem kell vele. – ült fel, majd megrökönyödve támasztotta meg magát két kezével hátul. A mellkasába hasító fájdalomtól keservesen felnyögött. Szemei elkerekedtek és egy pillanat alatt leizzadt a fáradtságtól.

-         Ne mozdulj. – parancsolt rá Ana. Szép óvatosan visszafektette a fiút az ágyába. Amaz engedelmesen dőlt vissza, a fájdalom lebénította nem tudott ellenkezni a segítséggel. – A parkba, jól harcoltál, de nem számíthattál rá, hogy a Doshi ilyen távolságból is képes irányítani azt a fegyvert. A lándzsa orvul támadott és átlyukasztotta a tüdődet. Faustnak órákba telt kiszednie belőled a fegyvert és a darabjait. Nagy szerencséd volt, hogy ma délben jöttek meg Elizával a kirándulásból. Faust azt is mondta, hogy erős vagy, de túl sokáig tartott, amíg Tray ide ért veled és ő egymagában nem tehetett érted túl sokat. Hosszúra nyúlt a műtét, de ha korházba viszünk azt már nem élted volna túl. Így csak reménykedtünk, hogy nem sérült meg egyéb szerved. Faust azt mondta, hogy ha egy napon belül nem ébredsz fel, akkor valószínűleg kómába estél. – Ana továbbra is higgadt maradt.

A fiú riadt tekintettel nézett maga elé, még mindig zilált, nehezen vette a levegőt a varrat még nem forrt össze teljesen és a hirtelen mozdulatsor miatt felszakadhatott néhány öltés.

- Jun ma délután rettentően kétségbe esett. Szerintem épp egy orvost keres, aki segíthet rajtad. Nem adta fel a reményt, ő hiszi, hogy erős vagy és fel tudsz épülni, ahogyan Yoh is... Tray minden áron meg akarta találni azt, aki ezt tette, elborította az agyát a düh... nem jellemző rá. Jocóval alig tudtuk lecsillapítani. – nézett maga elé elgondolkodva, olyan volt mintha magába beszélne. – Yohnak igaza volt, több rejlik benned mint a legtöbben hinnék, nem adtad fel és most, hogy felébredtél biztosan teljesen fel tudsz épülni. – egy újabb halvány mosoly jelent meg a lány arcán. Ma a szokásosnál kedvesebb volt. Ez ijesztő és megnyugtató is volt egyszerre. – Szóval ne csüggedj és, ha van eszed, akkor azt a hatalmas lelkedet, amit folyton takargatsz előlünk, valami jóra használod. Félek, ha folytatódik a viadal, komoly ellenfél leszel Yoh számára. – Ennél jobban Ana el sem ismerhette volna Ren erejét, és erre a „dicséretre” nem is számított a fiú. – Ezt persze nem hagyhatom. Úgy hogy ha visszajött nehezítem az edző programját. – Ren is elmosolyodott halványan.

„Aggódtak értem... és most miattam akarnak szembe szállni azzal az idegen lánnyal... Yoh bízik bennem... Tray pedig utánam jött... és Bason is... most meg Ana...” – Ren haragja, elszállt. Nem igazán tudta megmagyarázni magának a benne dúló érzéseket, de most nem is volt rá szükség. Egyszerűen elég volt érezni őket. Akkor érezte ezt először, amikor En nagybátyja fogságából szabadították ki.

„Sürgősen fel kell épülnöm...!”

-         Mi... mikor jönnek vissza? – hangtalanul lihegte a szavakat.

-         Azt mondták sietnek. Nem mondtak konkrét időpontot. Most pedig pihenj. Mindjárt jövök. – A rövid szőke hajú lány kiment a szobából. Ren mélyet sóhajtott nagyon lassan.

„Meg kell találnom a saját utamat... én vagyok a Taok vezére, ehhez méltón kell cselekednem. Azon a reggelen mikor En bácsi nekem adta a vihar szablyát férfivá értem. Nem követhetek el több hibát. Ez volt az első hiba... és az utolsó is. Több nem lesz.”

A lány tíz percel később egy forró teával tért vissza, megitatta Rennel a folyadékot, majd magára hagyta, hogy nyugodtan pihenhessen. Ren fejében még hosszú ideig kavarogtak a gondolatok, majd szép lassan álomba merült.

Ren elfordította a kulcsot a zárban, majd benyitott az üres lakásba.

Jun elutazott egy rövid időre. Még sosem látta a nővérét annyira meg könnyebbülve, mint amikor látta, hogy felébredt. Nem is lehetett vele bírni agyon ölelgette azon a napon. Mindenesetre most el kellett mennie, még hozzá haza. A család hívta, de furcsa mód neki nem mondták el milyen ügyben, pedig legutóbbi emlékei szerint ő a család vezére. Dühítette a dolog, de nem szólt semmit, idővel úgy is kiderül mi lehetett az a fontos dolog, amiért egészen Kínáig rángatták, egyetlen nővérét. Tehát egyedül volt a lakásban.

-         Meg jöttem Ju... – eltelt pár pillanat amíg eljutott odáig gondolatban, hogy ha a nővére nincs otthon, akkor tényleg üres a lakás.

A szobálya felé vette az irányt.

„Már nem is emlékszem mikor voltam itthon utoljára egyedül. Egészen egyedül... Család tagok nélkül”

Ledobta a tancuccát az asztal mellé, majd előpakolta a füzeteit és kivette a táskából a könyveket.

„Tray utánad indult... Azt mondta nem voltál suliba. Utánad vitte a táskádat...” – rémlettek fel benne Ana szavai.

Kitette a könyveket és egy idegen füzetet vett a kezébe.

„ Hiei az osztálytársad itt járt, amíg aludtál... ezt hozta neked. Azt mondta az órai anyagok és a lecke van benne.”

A fiú kinyitotta a füzetet. Gondosan rajzolt kanjikkal és hiraganákkal volt tele rajzolva, egy teljesen új füzetbe írva a hét minden órájának jegyzete és házija. A legvégén egy rövid levél szerepelt.

„ Szia Ren-kun!

Tray mondta, hogy nagyon beteg lettél, tüdőgyulladásod van. Remélem, hogy semmi komoly bár tudom, egész héten nem leszel, de remélem a következő héten már találkozunk. Sajnálom, hogy az első beszélgetésünk nem végződött túl jól, de nem állt szándékomban kioktatni vagy meg bántani, hidd el. Minden esetre, leírtam neked az órai jegyzeteket, remélem, hogy azért majd sikerül velem megbékélned ^^ Egyébként semmi különös nem történt a suliban az elmúlt napokban.

Ha végeztél az anyagok átmásolásával kérlek add oda Traynek is, ugyan is ő sem volt kedd óta. Nagyon köszönöm ^^

Gyógyulj meg minél, hamarabb és, ha jövő héten sem leszel, akkor majd azokat a jegyzeteket is átviszem. Légy jó!

Cheecu: Hiei

Ren elmerengve nézte az írás, kétszer is átolvasta a levelet.

„Fura ez a lány. Nem értem mért törődött a leckével, miért írta le nekem? Hisz nem is ismer. Áh! Hülyeség!”

Dobta laza mozdulattal az asztalra a füzetet, épp az egyik könyvet kezdte el keresni, amikor a táskájából kivett kupacból kipottyant egy boríték, „Meghívó” felirattal.

A fiú a földön heverő piros borítékra nézett értetlenül, majd felemelte a papírost és kivette a benne lapuló kemény papírlapot.

Egy meghívó volt az osztály bulira Tray és Hiei számára. Címmel és telefonszámmal ellátva.

Ren nem igazán értette mit keres egy meghívó, amit nem is neki címeztek egy buliról, amiről ő nem is tudott a táskájában.

-         Ccc... Hát ez remek... Ááh... – sóhajtott egyet, majd az asztallapra borult.

-         Mi történt Ren-sensei?

A fiú rögtön felegyenesedet és letette a borítékot írással lefelé.

-         Semmi Bason. Nincs semmi. – krákogott egyet.

A kínai harcos felvette kisméretű alakját és a háttérbe húzódott, hogyne zavarja mesterét. Aggódott a fiúért.