Másnap reggel, Ren elég korán kelt és a szokásosnál hamarabb indult el az iskolába. Beszélnie kell Hieivel. Trayt már napok óta nem látta fogalma sem volt róla, hogy egyáltalán merre járnak a többiekkel. Így hát teljesen egyedül indult el, illetve azért annyira még sem egyedül...

-         Sensei, úgy gondolom, nem volt bölcs döntés, ma egyedül elindulni. Még igazán pihenhetne pár napot. – repült mögötte kis méretű Kínai harcos szelleme.

-         Én pedig teljesen úgy emlékszem, hogy ebben nem kértem ki a véleményed Bason. Vagy tévedek? – állt meg az útkereszteződésnél, amikor a lámpa pirosra váltott a zebra túl oldalán.

-         Én, nagyon, sajnálom, de úgy gondoltam jobb lenne, hogy ha... Sensei! – Bason csak ekkor vette észre, hogy Ren az utcán, álló villanypóznába kapaszkodik... az egyik kezével. Görnyedten állt, elkerekedett szemekkel és zilált. – Sensei!! – repült közelebb szellem.

-         Nincsen, semmi... Bason. – a fiú arany szemeivel, felnézett a zebrára és a szemben álló emberekre, akik ügyet sem vettetek rá, még akkor sem, amikor elmentek mellette. Ren csak ekkor vette észre, hogy a lámpa zöldről, újra pirosra vált. – Remek...

-         Forduljunk vissza Sensei...! – aggódóan nézett mesterére.

-         Mondtam, hogy jól vagyok. Nincs szükségem több pihenése. – erőt vett magán, kiegyenesedett és tovább indult eredeti célja felé.

A suliba érve, az emeletre vezető lépcsők felé vette az irányt. Mikor oda ért meg hallotta Hiei hangját. Hirtelen meg hátrált, egy pillanatra aztán bekukucskált a lépcső mellett futó folyosóra, ami a másik nagy szárnyba vezet át. Egy 5.-es 18 év körüli hosszú fekete hajú sárccal beszélt. Ren látta már ezt a fiút a suliban, és hallott róla, néhány dolgot.

„Hotori Sasuke... mi dolga van Hieinek ezzel sráccal? Nem tudom, mit eszenek ezen a felvágós egoista kölykön a lányok. Mind odáig van érte... most már Hiei is. Hát ez őrület.” -  próbált jobban fülelni, hogy megértse a beszélgetést.

-         Ígérem este fel hívlak és elmesélem. – kacsintott rá a srác magabiztos mosollyal az arcán.

-         Rendben... – mosolygott rá vissza Hiei. – Akkor este, de el ne feled! – mutatott figyelmeztetően némi szúrós tekintettel. Aztán adtak egymás arcára két puszit és elköszöntek. Hiei a lépcsőfeljáróhoz indult, Ren visszalépett, próbált úgy tenni mintha épp akkor érkezett volna.

-         Sensei talán jobb lenne, ha...

-         Cssss... Bason! – szólt rá figyelmeztetően, és amikor a sarokra ért figyelmetlensége miatt éppen Hieibe botlott. Mindketten hirtelen hátráltak.

-         Wááá... – lépett hátra Ren. Hiei is éppen ezt tette.

-         Ren? – csodálkozott rá a lány. A fiú zavartan bámult vissza.

-         Ööö... Szia. – mind össze ennyi jutott hirtelen az eszébe.

-         Hihi!!! Tök jóóóó!!! – ugrott Ren nyakába a lány. – Örülök, hogy végre bejöttél!!!

-         HÉÉÉ!!!! SZÁLJ LE RÓLAM!!! – mordult rá amaz.

-         Ó, bocs, elfelejtettem. – engedte el a fiút. – Ezek szerint meggyógyultál? – kérdezett rá.

-         Hát, igen... ha már itt vagyok. Fel megyünk? – mutatott a lépcső irányába. A lány bólintott.

-         Ana átadta a füzetet? Azt hiszem felkeltettem reggel, mert kissé morcosnak tűnt.

-         Ana? Igen, oda adta. Ne izgasd magad, Ana napjai nagy részében morcosnak tűnik. Bár lehet, hogy meg zavartad tv nézés közben. – vonta meg a vállát.

-         Hát, igen... remélem, azért annyira nem haragszik – nézett a fiúra, Ren kicsit morcosnak tűnt. Bár Hiei még nem is igazán látta milyen az, amikor Ren nem morcos. - Egyébként jól vagy?

-         Miféle kérdés ez? – nézett rá a lányra furcsállón.

-         Nem ér kérdésre kérdéssel válaszolni! – szólt rá.

-         Azt hiszem. Mért kérded? – nézett rá még mindig értetlenül. „Miféle hülye kérdés volt ez??”

-         Hát tudod, csak úgy... mert... mindegy. – mosolygott rá. – Az a fontos, hogy jobban érzed magad.

„Cccc.. jobban... hát persze!”

-         Igen.

-         Tray is bejön ma? – ekkor már a folyosón jártak.

-         Hm. – vonta meg a vállát. Aztán meg állt egy pillanatra. – Jut eszembe. – levette a válláról a táskát, kotort benne valamit aztán, egy piros borítékot nyújtott át a lánynak. – Tessék, azt hiszem ez a tied.

Hiei zavartan nézett a papírra, aztán mikor elmerte venni, eszébe jutott.

„Ó a fenébe. Biztosan a táskája raktam a többi könyvel együtt amikor Tray kiborította. De hülye vagyok! Hülye, hülye!!” – zavartan nézett a Meghívóra. Hiei tudta, hogy Rent nem hívták meg és abban is teljesen biztos volt, hogy a fiú elolvasta mi ez. Különben nem tudná, hogy az övé.

-         Köszi. – nézett rá sajnálkozva.

-         Nincsen mit. – aztán bement a terembe. Erősen húzta be maga mögött az ajtót. Az bevágódott. Hiei összerándult, az ajtó csapódás hallatán. Letörten nézett a Meghívójukra, majd egy mélyet sóhajtott.

Aznap Ren épp úgy viselkedett, mint mindig. Harapós hangulatban volt és cseppet sem vágyott senki társaságra. Egyik szünetben ki kellet mennie a mosdóba, hogy felfrissítse magát, mert újra fájdalom hasította a mellkasába. Amikor ki ment az ajtón Hiei rögtön oda ment Haruhoz és Umihoz.

-         Sziasztok. – mosolygott kedvesen. – szeretnék veletek beszélni a hétvégi buliról. – Haru ijedten nézett a lányra.

-         Csak azt ne mond, hogy nem érsz rá! – pattant fel a lány a helyéről.

-         Nem, nem de hogy is minden rendben, eltudok menni. – mentegetőzött Hiei.

-         Huh, akkor jó. - mosolygott rá Umi. – Rossz lenne ha Horo-Horo vagy te nem tudnátok eljönni.

-         Öh, hát igen. Mondjátok csak az nem rossz, hogy Ren nem is lett meghívva? Hiszen ő is az osztályhoz tartozik. – nézett Harura.

-         Igen, igazad van Hiei, de Ren úgy sem jönne el. Ezért nem hívtuk meg. Sosem jött el eddig egy közös osztályprogramra se. Délután sem jár egy szakkörre sem. Kihúzza magát a társasági programokból. Nem is ismerjük, érted?

-         Hát akkor éppen itt az ideje, hogy ez megváltozzon. – mosolygott rájuk.

-         Nem fog eljönni. – rázta a fejét Umi.

-         Emiatt ne aggódjatok, csak hívjátok meg őt is. Arról, hogy ott legyen én, majd gondoskodom. – sejtelmesen mosolygott rájuk.

-         Hát rendben. – mondta bele egyezően a buli házigazdája. Majd a Renre nézett, aki éppen akkor lépett be a terembe. Fal fehér volt. Látszott rajta, hogy nincsen jól.

-         Nagyon köszönöm. – hajolt meg előttük, aztán mivel megszólalt a csengő a padja mellé állt vigyázzállásba a többiekkel együtt.

Az egy órás ebédszünetben Ren lement a suli hátsó kertjébe enni, oda elég kevesen jártak és a friss levegő amúgy is jót tett neki. Már a fél üveg tejét ki itta, amikor arra lett figyelmes, hogy megállt felette valaki.

-         Leülhetek melléd? – kérdezte, egy mosolygós női hang. A fiú felemelte a tekintetét a lányra, aki mögül sütött a nap. Hiei vörösesbarna haja ki volt bontva és elől két tincs lógott le, a szél meglengette azokat. Ren belenézett Hiei zöld szemeibe, majd bólintott és újra előre nézett. – Köszi. – foglalt helyet mellette, majd a szendvicsét kezdte majszolni, letett egy pohár tejet a fiúé mellé. Ren csak nézett előre, úgy folytatta tovább a kínait.

-         Jó étvágyat! – mondta a lány aztán hozzá fogott az ételhez.

-         Neked is. – motyogta Ren. Pár percig hallgattak, a fiú a focipályán rohangáló 4. – es osztályt nézte. Egy dombon ültek a lánnyal az iskola falaitól nem messze. Aztán Hiei megtörte a csendet.

-         Ren. Elmondod, hogy miért különcködsz folyton? – nézett rá a lány kérdőn.

-         Ezt meg hogy érted? – kérdezett vissza megint csak, nem nézett rá a zöld szeműre, csak belekortyolt a tejébe.

-         Mért mész folyton külön. Itt mindenkinek van barátja nem is egy, de te mindig egyedül vagy. Tudom, hogy Trayel nagyon jóban vagytok, de ez nem jelenti azt, hogy másokkal nem kellene barátkoznod.

-         Nincs szükségem mások társaságára. – mondta színtelen hangon, ahogy szokta. Hiei kedvesen elmosolyodott.

-         Akkor, hogy lehet, hogy még mindig itt vagy? – nézett maga elé, abba hagyva az evést.

-         Ezt megint nem értem. Fura dolgokat mondasz. – rázta meg a fejét zavartan.

-         Furákat? – nézett fel rá.

-         Igen. Hogy vagyok? Meg hogy-hogy még mindig itt vagyok? Miféle kérdések ezek. – nézett rá most először a lányra azóta, hogy leült mellé. Hiei úgy érezte, hogy Ren most már kicsit felengedett a társaságában. Ezen el is mosolyodott.

-         Épp olyan fura vagyok mint te. – válaszolta.

-         Ez nem igaz. Te nem vagy olyan mint én. Veled nem történtek olyan dolgok, mint velem. – kissé ideges lett, ahogy újra belegondolt az En bácsinál történtekre. Amikor még az ő parancsait követte és az ő elvárásai szerint élt.

-         Héé, honnan tudod, hogy velem mi történt? – kérdezte Hiei. Ren lehajtotta a fejét.

-         Nem tudom. De most magyarázd meg mit jelentett az amit mondtál. Miért ne lennék még mindig itt? – nézet bele a lány mély zöld szemeibe újra.

-         Annak, aki úgy viselkedik mint te, valami súlyos megrázkódtatást kellet átélnie ahhoz, hogy ilyené változzon. Az emberek társas lények, te is az vagy, akár bevallod magadnak akár nem. És az nem igaz, hogy nincs szükséged senkire, mindenkinek szüksége van barátokra. De te elzárkózol.

-         Vannak barátaim. Csak éppenséggel nem itt. – mondta makacsul. – Egyébként is mit érdekel téged, hogy mi van velem?

-         Ren, figyelj, attól még igazán itt is szerezhetsz barátokat. A valaki próbál közeledni, mért kell rögtön eltaszítanod? – érintette meg együtt érzően a fiú vállát.

-         Betolakodtál a személyes terembe, Hiei. – nézett rá szúrósan a lányra, majdnem átdöfte a tekintetével. A lány meglepetten nézett vissza a fiúra. Ne hitte volna, hogy ennyire tartózkodó típus, igaz Tray említette, hogy nála az ilyesmivel vigyázni kell. Leemelte a kezét a fiú válláról és elgondolkodva nézett maga elé.

„Meglepetten nézett. Meg kellett volna riadnia... nem meglepődni!!” – nézett furcsállóan ő i maga elé. Megint párperc csend következett, amit újra Hiei tört meg.

-         Csak azt akarom, hogy tudd szeretnék én is a barátod lenni. Ezért akartam veled erről beszélni. És azt is tudnod kell, hogy megértem, hogy így gondolod a dolgokat, mert én is így gondoltam egy időben. De hidd el, hogy ez lehet máshogy is... csak segíteni akarok... – nézett őszinte tekintettel a fiú aranysárga szemeibe.

Ren is visszanézett a lányra. Egy nagyon hosszú percig nézte a lány zöld szemeit, amiből őszinteség és barátság áradt. Érezte, ahogy a testét átjárja a nyugalom és a megbékélés. Ezt az érzést és idilli pillanatot Haru hangja törte meg. Ren zavartan kissé elvörösödött fejjel kapta el a tekintetét Hieiről.

-         Sziasztok! – mosolygott rájuk kedvesen a lány. – Nem akartam zavarni. – mosolygott sejtelmesen rájuk.

-         Áááá, nem zavarsz. – mondta Hiei is egy kedves mosoly keretében.

-         Igazából Rennel szeretnék beszélni. – nézett a fiúra. Amaz értetlenül emelte fel a fejét Harura.

-         Velem?

-         Tessék ez a tiéd. – nyújtott át neki egy piros borítékot, szintúgy Meghívó felirattal. – Ez egy osztály buli lesz a hétvégén, és szeretném, ha eljönnél, én szervezem. Mivel a múlthéten nem voltál nem tudtam oda adni. – Haru kissé zavarban volt, mert füllentett és ne szokása ilyesmit, tenni, de nem akarta a fiút megbántani, még akkor sem, ha nem volt vele túl jóban. – Mond, hogy el jössz. – nézett rá kérlelően. Remélte, hogy sikerül rá vennie most a fiút. Ren zavartan nézett a borítékra, erre igazán ne számított.

-         Hát... – dadogta, de ekkor Hiei megbökte majd ezt tátogta:

-         Ismerkedned kell! – közben kifejezően nézett rá. Még Bason is bíztatta:

-         Mondjon, igent. Mondjon, igent!

-         Hát, rendben. Elmegyek. – még egy halván mosoly is megjelent az arcán, amikor Harura nézett.

-         Jaj remek. Nagyon köszönöm! – hajolt meg kétszer is a lány zavartan. – És én akkor mennék is, át kell öltöznöm. – mutogatott a tesi öltözője felé, azzal el is sietett.

Hiei jó ízűen felnevetett. Ren értetlenül nézett rá.

-         Most meg min nevetsz?

-         Még egyikőtöket sem láttam ilyen zavartnak! HIHIHIHAHAHA!!!! – már a hasát fogta a nevetéstől.

-         Ugyan már. – fordult el durcásan. De aztán mikor bele gondolt, hogy ez hogyan festhetett a lány szeméből és nem bírta megállni, hogy elnevesse magát. Úgy hogy ketten nevettek tovább. Bason is jó kedvűen keringett mestere körül, régen látta ilyen jót nevetni.

Később Ren a fiú öltözőbe tartott, amikor benyitott az első amit megpillantott egy tüsi kékhajú fiú volt. Egy pár pillanatig dermedten állt az ajtóban, mikor a többiek rá szóltak.

-         Hé, Ren most bejössz, vagy álldogálsz még egy darabig az ajtóban? – amaz beljebb lépett, majd oda ment a kékhajúhoz.

-         Tray. – állt meg a jégsámán mellet.

-         Hé, Szia Leni-boy! – vigyorgott rá vissza, majd folytatta a cipője bekötését. – Nah mi a helyzet? Látom jobban vagy. – bökdöste meg.

-         Amint látod, de igazán elmondhatnád, hogy mi a helyzet. – nézett rá kifejezően látatóan, idegesebb lett. Sürgette a fiút.

-         Jól van, értem én nem is örülsz, hogy látsz igaz? – fonta karba a kezét és játszott sértődöttséggel fordult el. – Rendben megértem én.

-         TRAY! – szólt rá megint. – Tray vigyorogva fordult vissza.

-         Oké, oké. De közben azért öltözz át nem akarok elkésni erről az óráról is ha már a többit lelógtam. - Ren egy mély sóhaj keretében elindult a szekrénye felé és meg hallgatta barátja beszámolóját, közben a többiek már rég kiszivárogtak az udvarra.

Tray cselezett a labdával, háttal állt az ellenfelének, pattogtatva a kosárlabdát. Még egy háromszázhatvan fokos fordulat a tengely körül, felugrott a levegőbe és dobott.

-         KOSÁR!!!!! YIIIHÁÁÁ! – ordított fel örömében a fiú.

-         Ez szép volt Tray. – adott neki Ren egy ötös pacsit.

Elindult a következőmenet. Tiro átpasszolta Traynek a labdát. A jégsámánt közre fogták, egyszerűen nem tudta kikerülni a másik kettőt.

-         REN! A TIÉD! – passzolta át.

-         Meg van! – felvezette a félpályáról a kosárig a labdát, majd egy ziccer ugrás után bedobta azt. – Igen!

-         Csont nélkül, szép volt haver! – vigyorgott rá Tray.

-         Szép volt Ren. – veregette hátba Tiro is.

Ekkor a tanár sípja szólalt meg.

-         Horo-Horo, Ren, Tiro csere, eleget játszottatok. – intett a kispad felé.

-         Fenébe... – morgott Tray. – Pedig most kezdtem bele jönni főnök. – a tanár csak újra belefújt a sípba.

-         Kari, Otsuka, Kyouga pályára. MOST!

A három fiú a pad felé közeledett. Tiro ült le jobb oldalra, Ren középen a földre huppant a vizes üvege mellé Tray pedig baloldalt foglalt helyet. Amíg Ren beleivott az üvegébe a másik kettő a mecset bámulta még ziháltak egy picit, de lassan rendeződött a légzésük.

-         Sensei, ez nem ér ezek két bal lábasak nem is tudnak játszani. – szólt újra oda megint Tray. A tanár csak rosszallóan nézett rá vissza.

-         Szerintem ne szítsd a tüzet. – vigyorgott rá Tiro.

-         Áh, mindegy... – legyintett Tray, majd a térdére könyökölt fáradtan. Jobb kezével megtámasztotta a fejét így az arcát balra fordította, amerre a röplabda pálya volt. Ott a lányok játszottak éppen egy meccset.

Éppen Umi ütötte át a labdát, és a túl oldalon, Vinnie fogadta, majd Haru egy jól irányzott ütéssel lecsapta.

-         Ez az! – ordított fel Vinnie. – Ez nagyon szép volt Haru. – nevetett fel. Amaz mosolyogva bólintott.

-         Rendben, forgás. – szólt Haru a többiekre. Ezzel a felállással, ő került az első sor jobb oldalára, Hiei pedig hátul volt középen.

Tray elmerengve nézte a lányt, észre sem vett, hogy mosoly jelent meg az arcán.

-         Ez a tiéd Hiei. – ordított oda neki Mia.

-         Rendben. Meg van! – átütötte a labdát, ami az ellenfél pályájának végbe repült.

-         Szép. De most figyeljetek. – szólt újra Haru.

-         Hé! – lengette meg a kezét Tiro a kékhajú előtt. Erre Ren is felfigyelt.

-         Ha? Mi van? – rázta meg a fejét Tray, majd kérdőn nézett a barna hajú srácra.