Rin lassan kinyitotta a szemét, majd felült. Trey pulcsija lecsúszott a válláról, s leesett a földre. A lány felvette, majd letette az ölébe és a kékhajú fiú felé fordult, aki szorosan mellette feküdt. Trey úgy össze volt gömbölyödve, mint egy kisgyerek, s nagyokat szuszogott. Rin elmosolyodott egy pillanatra, de aztán egy csapásra eszébe jutottak a tegnapi események. „Jocó!” – gondolta rémülten, majd arra felé fordult, ahol a néger fiú feküdt este, de az ereiben megfagyott a vér: a fiúnak hűlt helye volt, csupán cafatokra tépett inge árválkodott a földön. A szőke lány azonnal felpattant és rémülten nézett körbe a romos szobában, ami most sem mutatott sokkal szebb képet, mint az elmúlt nap. A különbség annyi volt, hogy a lány jobban ki tudta venni a hajdani bútorok körvonalát, valamint a bejárati ajtó maradványát. A tűz már régen kialudhatott, de már nem is volt rá szükség: a napfény csak úgy áradt be az üvegtelen ablakokon.

-Itt vagyok fent. – hallatszott egy vidám, de fáradt hang a magasból. Rin ámulva fordult a mennyezet felé, s szinte leült a meglepetéstől. A sötétben tegnap nem vették észre, de a háznak hajdanán volt egy másik emelete is, de ebből mostanra csak néhány hatalmas gerenda maradt. Valamikor lépcső vezethetett felfelé, de ennek is csak a romjai álltak már: néhány törött lépcsőfok és egy szebb napokat látott korlát emelkedett a lánytól jobbra.

-Jocó? – kérdezte Rin bizonytalanul, de a válasz csak egy nevetés volt.

-Ki más lenne? Gyere fel! – Rin halkan elnevette magát, majd kikerülve a még mindig alvó Treyt a lépcsőhöz lépett. Megfogta a korlátot, s tett egy lépést felfelé, de már az első lépcsőfok is fájdalmasan megreccsent a súlya alatt.

-Biztonságos ez? Úgy értem, nem fog leszakadni alattam? – kérdezte bizonytalanul, miközben gyorsan visszalépett.

-Ne aggódj, ha engem kibírt, téged is ki fog. – válaszolt Jocó nevetve, s a lány nem is tétovázott sokáig: vett egy mély lélegzetet és elindult felfelé.

Odafönt nem várt látvány fogadta: hatalmas, szintén üvegtelen ablakok ontották a napfényt, az egész hely olyan volt, mint a tündérmesék varázspalotája. Rin nem győzött csodálkozni, ahogy körülnézett.

-Gyönyörű, igaz? – szólt Jocó halkan.

Rinnek eltelt egy- két percbe, amíg hozzászokott a fényáradathoz, de még így is hunyorognia kellet ahhoz, hogy ki tudja venni a fiú körvonalait az egyik ablak mellett. Jocó vigyorogva fordult felé, már csak az arcán látszottak az elmúlt nap megpróbáltatásai.

-Na, gyere át ide, mutatok valamit. – a fiú a lány felé nyújtotta az egyik kezét. Rin óvatosan végigsétált azon a gerendán, amin eddig álldogált, majd megfogta a felé nyújtott kezet, s egyetlen ugrással átugrott a mellette lévőre. Jocó elvigyorodott, majd lemutatott az első szintre:

-Nézd meg Treyt, úgy alszik, mint egy csecsemő. – Rin lenézett, de nem viszonozta a fiú mosolyát. Eszébe jutott a tegnap este, amikor Trey megcsókolta, s ettől egy pillanatra megint elszorult a szíve.

-Szerintem aranyos. – válaszolt végül, s ismét Jocóra nézett:

-Hogy vagy? – kérdezte, de a fiú csak legyintett egyet:

-Kutya bajom, csak a sebek viszketnek. De mit is mondtál: hogy az a mamlasz aranyos alvás közben?

Rin zavartan elfordult, majd óvatosan leült a gerendára, s hátát a falnak döntötte.

-Láttalak titeket együtt aludni... Történt valami mialatt én ájultan csicsikáltam? – a fiú próbálta viccesre venni a figurát, de a lány nem vette a lapot. A szőke Asakura csak sóhajtott egyet, majd lehajtotta a fejét, s szórakozottan rajzolgatni kezdett a poros gerendára.

-Nem történt semmi... illetve...

-Igen?

-Trey megcsókolt, de én visszautasítottam.

Jocó egy pillanatig némán fürkészte a lány arcát, majd csak ennyit válaszolt:

-Lenny- boy miatt, igaz?

Rin csak bólintott, hiszen a Tao fiú nevének említése is fájdalmas emlékeket ébresztett benne.

-Hát, én nem nagyon értek a lányok és fiúk közti dolgokhoz, de az egyszer biztos, hogy komoly zűrbe kerültél. Treynek tuti tetszel, már az első pillanattól kezdve. Len viszont nem tudom mit gondol a dologról, de ha jól sejtem ő sem közömbös irántad. A kérdés már csak az, hogy te melyiket választod? – Rin felemelte a fejét, s azonnal, minden gondolkodás nélkül válaszolt:

-Csak a szívem tud dönteni, s ő Lenre szavaz, ezt már Treyyel is megbeszéltem. Tudom, hogy ez nagyon fáj neki, de nem tudok mit tenni. remélem ezt ő is megérti...

-Még szép, hogy megértem! Jó reggelt Jocó, hogy s mint? – szólt mosolyogva Trey miközben megjelent a lépcső tetején. Már visszatette a fejpántját, a pulcsiját is felvette. Kori a vállán ült, s nagyokat ásítva pislogott a másik két sámánra.

-Kösz, megvagyok, s te? – Jocó azonnal felpattant, de aztán majdnem lezuhant az alsó szintre, mert megrogyott a lába, s elvesztette az egyensúlyát. Az eséstől Rin mentette meg, amikor elkapta a sámán nadrágját, s visszarántotta ülő helyzetbe.

- Csak semmi hirtelen mozdulat, még nem nyerted vissza minden erődet! – hangja egyszerre volt vidám és parancsoló, mire Jocó csak bólintott, s így szólt:

-Azt a viccet hallottátok már, hogy ment a nyuszika az erdő szélén és egyszercsak leesett? – fejét hol a lány, hol pedig a barátja felé forgatta, de társai reakciója csak egy- egy fáradt és értetlen grimasz volt.

-Hát nem értitek? Nyuszika, erdő széle... – Trey segélykérően pillantott Rinre, mire a lány nevetni kezdett.

-Hahaha....tényleg....ez jó volt, Jocó! – valójában persze szánalmas poénnak tartotta a viccet, de nem akarta megbántani a fiatal sámánt.

A jégsámán azonban elkomorodott, s így szólt:

-Szerintem ideje lenne hazaindulni, a többiek már biztosan aggódnak. – Rin bólintott, majd felállt és leporolta a nadrágját. El is felejtette, hogy tegnap mindkét nadrágszárát letépte, így most csak egy szakadt térdnadrág volt rajta, ami nem nagyon emlékeztetett már a hajdani ruhadarabra.

-June nem fog örülni, ha ezt meglátja. – szólt nevetve, majd talpra állította Jocót. Trey átugrott melléjük, majd közösen támogatva a még mindig gyenge viccmestert, óvatosan lemásztak az alsó szintre. Rin gyorsan felvette a tegnap félredobott orákulum- harangját.

-S ma még csata van.... – emlékeztette magát hangosan, miközben felcsatolta magára a szerkezetet.

-Nyugi, a tegnapi csata után esélye sem lesz az ellenfélnek ellened! – válaszolt Trey mosolyogva, majd átkarolva barátja vállát kilépett az ajtón. Gyanakodva körülnézett, de mivel nem látott semmi gyanúsat elhagyta a házat. Rin követte őket, majd miután becsukta az ajtót, fáradtan felsóhajtott:

-Jó hosszú út vár ránk gyalog, a reggelire már tuti nem érünk haza! Jaj, neeee! Anna mérges lesz, hiszen elfelejtettünk bevásárolni, illetve nem is felejtettük el, csupán csak.... – már majdnem elsírta magát, amikor Trey közbeszólt:

-Hát igen, annak a csomagnak már búcsút mondhatunk, de nem baj, Anna remélhetőleg ezt meg fogja érteni. Viszont a gyaloglás tényleg hosszú lesz....

-Miről beszéltek? Ki akar itt gyalogolni, hiszen itt van Mic.. – szólt közbe Jocó.

-Ilyen állapotban ne is álmodj róla, hogy irányítani fogod, túl gyenge vagy hozzá! – válaszolt szigorúan a lány, s a fiúk mellé lépett.

-Nem is állt szándékomban, én arra gondoltam, hogy vagy te vagy ez a jeges srác üljön előre...

-Irányíthatod te Rin, nekem már az is elég, ha egyáltalán rá kell ülnöm! Komolyan mondom, jaguár- futás beteg lettem, amióta ismerem Jocót! – szólt Trey gyorsan, mire Jocó hangosan röhögni kezdett, de Rin csak elmosolyodott:

-Ahogy gondolod, de én még sohasem csináltam ilyet.. – hangjából egyetlen szempillantás alatt eltűnt minden magabiztosság.

-Ugyan már, nem olyan nagy kunszt. MIC! – a szellem azonnal megjelent, s nem várt dolog történt: a lányhoz lépett és elkezdett dörgölőzni a lábához.

-Héééé, jaj, ez csikiz... – nevetett Rin, miközben megsimogatta a hatalmas nagymacska búsa fejét.

-Rendben, akkor induljunk. – szólt végül, s felült az állat hátára. Trey felsegítette Jocót, majd ő maga is felpattant. Jocó átölelte a lány derekát, majd ezt súgta a fülébe:

-Ne félj, menni fog.... – Rin elszántam bólintott, majd sarkával finoman megbökte Mic oldalát, aki azonnal engedelmeskedett. Először csak lassan lépegetni kezdett, majd ügetésbe váltott, s kirohant a mellékutcából, egyenesen ki a főtérre, ami viszont siralmas állapotban volt. A totemoszlopok eldőltek, s mindent falevelek és kosz borított. Az óriási tócsákat kerülgetve már dolgozott néhány indián, de mivel ismerőst nem láttak köztük, csak begyorsítottak és elindultak hazafelé.

*

A ház felé vezető úton már csak lépésben haladtak, nem akarták, hogy Jocó rosszabbul legyen. Csendben haladtak, mindannyijuk gondolatai máshol jártak. Jocó Ramirora gondolt, s arra, hogy az a féreg már megint majdnem megölte. „Ha nem lettek volna a barátaim, akkor most halott lennék...” – gondolta szomorúan, miközben kinézett a lány válla fölött. Még messze voltak a háztól, így csak sóhajtott egyet, s csendben ült tovább szelleme hátán.

-Előre megyek, s szólok a srácoknak, hogy készítsék elő a reggelit, farkas- éhes vagyok. – szólt Trey hirtelen, mire Rin azonnal megállította Micet, s hátrafordult:

-Remek ötlet, de szólj Annának, hogy készítsék elő a mi mókás kis barátunk ágyát is, mert amint hazaértünk, ágyba dugjuk, hogy rendesen felépüljön! – Jocó méltatlankodva felhorkant, de mivel a másik két fiatal nem vett róla tudomást, jobbnak látta, ha befogja a száját.

-Otthon találkozunk. – azzal Trey leugrott a földre, majd intett egyet és rohanni kezdett a ház felé. Rin mosolyogva nézett utána egészen addig, amíg alakját el nem nyelte az út kanyarulat. Akkor megcsóválta a fejét, s tovább indultak.

*

-Hol vannak már? Már régen itthon kéne lenniük... – Len idegesen járkált a szobájában. Egész éjszaka nem aludt, aggódott a barátaiért, de legfőképpen Rinért. Amikor Wyn tegnap este hazajött és elmondta, hogy mi történt azonnal utánuk akart indulni, de a többiek nem engedték a vihar miatt. Hiába erősködött, hogy ő tud magára vigyázni, Anna leszerelte azzal, hogy a lány és a két fiú biztonságban van, s nem lesz semmi bajuk. Len persze rögtön Yohhoz szaladt, de a fülhallgatós is azt mondta, hogy Annának van igaza, s hogy felesleges aggódniuk miattuk.

-Mindannyian erős sámánok, s tudnak magukra vigyázni. – mondta Yoh, majd elindult a fürdő felé, ahol már vártak rá a többiek. Lent is hívta, de a Tao vezér most nem vágyott a társaságukra, pláne azután, ami a reggelinél történt. Így hát visszatért a szobájába, ahol idegeskedéssel és gondolkodással töltötte az egész éjszakát.

-Remélem nem történt velük megint valami.... – morogta csendesen, de ekkor hirtelen kiáltás hangzott fel az udvarról:

-Srácok! Megjöttem! Rin és Jocó is hamarosan ideér, úgyhogy.... – de Trey nem kapott választ.

„Csak nem mindenki edzésen van? Azért megvárhattak volna... Remélem azért reggelit hagytak...” – csak idáig jutott a gondolkodásban, ugyanis hirtelen Len alakja bukkant fel az ajtóban. A fiatal Tao kilépett az udvarra, majd lassan becsukta maga mögött az ajtót.

-Huh, Lenny, haver, már azt hittem, hogy senki sincs itth.....Neked meg mi bajod van? – Trey hátrált egy lépést, amikor meglátta felé közeledő barátja arcát.

-Ezt most fogjuk elintézni, egyszer és mindenkorra! Készülj fel! – azzal Len előhúzta a viharszablyát, kinyitotta, majd a hegyét a jégsámánra szegezte.

-Jól vagy, haver? Történt valami tegnap, ami már megint elborította az agyadat? – Trey megpróbált jópofa lenni, de a másik ezt nem értékelte, csupán elvigyorodott, s így szólt:

-Történt, majd ha nagy leszel elmondom, hogy mi... Utoljára szólok: készülj fel, különben egy csapásra búcsút mondhatsz ennek a világnak!

Treynek az arcára fagyott a mosoly.

-Oké, ez jó vicc volt, de ha most megbocsátasz, szólnom kell a többieknek is.. – a kékhajú sámán megpróbálta kikerülni barátját, de Len továbbra sem vette le róla szigorú tekintetét, s a fegyvere éle is még mindig a szívére mutatott.

-Nincs itthon senki, elmentek edzeni, tehát most senki sincs itt, hogy közbeavatkozzon.

-Bocsi Len, de erre most tényleg nem érek rá....-  Trey idegesen oldalra lépett és kikerülte a Tao fiút. Már majdnem elérte a házat, amikor hirtelen két pengesor száguldott el mellette. Hátranézett, de épp csak annyi ideje volt, hogy félreugorjon Len csapása elől.

Térdállásba érkezett, de gyorsan felegyenesedett, s így szólt barátjához:

-Halványlila gőzöm sincs, hogy min húztad fel magad ennyire, de állok elébe! Mutasd meg mit tudsz, Lenny- fiú! – a másik sámán szája kegyetlen mosolyra húzódott, s már támadt is.