-Gyerünk Trey, ma te futsz Jocó helyett is, ha nem indulsz el! Holnap meccsetek van, nem lazsálhattok, ez az utolsó nap a felkészülésre! – kiabálta Anna, miközben kipenderítette a jégsámánt az ajtón át az udvarra, ahol már javában folyt az aznapi edzés. Jocó már sokkal jobban volt, de Faust még nem engedte felkelni, így szegény néger sámán csak az ágyában ülve hallgathatta, ahogyan a többiek odakint edzenek. Anna egy pillanatra összefont karokkal megállt a tornácon, s némán figyelte, hogy mit csinálnak kedvenc sámánjai. Rio futni volt, s ez a feladat várt Treyre is. Len és Yoh viszont éppen az óriás szellemkontrollt gyakorolta, s egymást kerülgették hatalmas szellemeik vállán ülve. Yoh egész végig röhögött, amitől a Tao fiú egyre idegesebb lett, s végül a barnahajú sámánnak rontott. Bason és Amidamaru úgy csapott össze, mint két hatalmas szikla, akik éppen el akarják tolni a másikat, de nem bírtak egymással.

Rin mosolyogva figyelte őket, miközben a tornác másik végén ült. Anna végül megunta, hogy az egymással harcoló fiúkat nézze, így inkább csak leült Rin mellé, aki azonnal felé fordult és így szólt:

-Még jó, hogy mai napon nem kell edzenünk, úgy látom ezek mindjárt összeverekednek.

A másik lány nem válaszolt azonnal, csupán fekete szemeivel még néhány pillanatig fürkészte a két fiú küzdelmét, de amit látott, az még őt is meglepte.

Yoh arcáról eltűnt a mosoly, s egyre idegesebben bámulta lilahajú barátját és jól láthatóan veszekedtek. A lányok persze nem hallhatták, hogy miről folyik a vita köztük, mert elég magasan voltak, de érezték, hogy ennek nem lesz jó vége. A két szellem még mindig egymásnak feszült, s az ő arcukról is eltűnt a jóbaráti vetélkedést sugárzó mosoly.

-Mit csinálnak? – kérdezte Rin rémülten, miközben felállt, hogy jobban lássa a fiúk arcát. A szeme elé tette a kezét, hogy ne süssön a szemébe a nap, de így is csak annyit tudott kivenni, hogy a hozzá legközelebb álló két srác nagyon ideges. Egyre erősebb csapásokkal püfölték egymást, de végül Yoh csak megcsóválta a fejét, s megszakította a szellemkontrollt. Leugrott a földre, majd miután vetett még egy dühös pillantást Lennyre Annához lépett és így szólt:

-Gyere velem, beszélnünk kell. – a lány szótlanul bólintott, majd követte a fiút a házba. Leültek az étkezőben, de még jó néhány percig nem szóltak egymáshoz.

Végül Yoh elmosolyodott, s miközben kinézett az ablakon így szólt:

-Nem gondoltam volna, hogy Rin éppen Lent fogja választani....Érdekes párost alkotnak ők ketten...

-Nem hiszem, hogy csak ez zavar téged.... – Anna felállt, hogy vizet töltsön magának egy pohárba, s közben észrevétlenül is kinézett az udvarra. Rin és Len éppen beszélgettek, de jól láthatóan megint nem volt valami rendben, ugyanis a lány arcán nyoma sem volt megszokott mosolyának.

-Hiába, te mindenkinél jobban ismersz.... – Yoh elfordult az ablaktól, s a lányra mosolygott, de ő persze nem viszonozta ezt a gesztust, csupán visszaült a helyére, s belekortyolt a poharába.

-Na ki vele, mi bánt? – mondta végül Anna, s letette az asztalra a poharat.

Yoh lehajtotta a fejét, s hangja hirtelen nagyon szomorúvá vált.

-Szinte már mindenki jobban ismeri a testvéremet, mint én, s ez olyan kiábrándító. Még alig beszélgettem vele, pedig végre van valaki, akivel.... – Yoh nem folytathatta, ugyanis Anna hirtelen felállt, de olyan sebesen, hogy a széke felborult mögötte. A szőke lány dühösen az asztalra csapott, majd szinte magából kikelve így válaszolt leendő férje szavaira:

-S ez mégis kinek a hibája?! - nem mondott többet, csupán dühösen sarkon fordult és kiviharzott a helyiségből. Yoh és a megjelenő Amidamaru leesett állal nézett utána, s percekig meg se tudtak szólalni. Végül a szellem elmosolyodott és sámánja felé fordulva így szólt:

-Talán igaza van, ideje lenne hosszabban elbeszélgetned a húgoddal.

Yoh elnevette magát.

-Pont ettől féltem, hogy lassan jobban fogsz hallgatni Annára, mint rám, de tényleg igaza van. Gyere! – azzal Yoh felállt és bement a konyhába. Néhány percig kotorászott a hűtőben, majd elővett egy doboz eperfagyit. Két kisebb tálba belepakolt egy-egy gombócot, majd elővett két kanalat és kinézett a hátsó udvarra néző ablakon. Nem tévedett: Rin a kerti lugasban ült Wynnel és vidáman beszélgettek.

-Úgy látom Len- mentes a környék, úgyhogy már megyek is! – mondta Yoh nevetve szellemének, s kilépett a hátsó ajtón.

-Tessék, ezt neked hoztam! – mondta vigyorogva, majd a testvére felé nyújtotta az egyik tálat. Rin hálásan elmosolyodott, majd elvette a fiútól a fagyit és a kanalat, s evett egy falatot.

Yoh leült mellé, de mivel nem nagyon találta a szavakat csak ennyit tudott kinyögni:

-Szóval Te és Lenny....öööö...minden rendben van köztetek?

A szőke lányt meglepte a kérdés, nem is válaszolt először csupán egy újabb kanállal bekapott a fagyiból.

-Jelen pillanatban igen, de miért kérdezed?

-Ööö, hát csak, úgy tudod, mint a testvérednek ez a kötelességem...

Rin letette az ölébe a tálat és ránevetett a fiúra, aki azonnal viszonozta mosolyát.

-Csak azért, mert néhány perccel idősebb vagy, ez még nem jogosít fel arra, hogy a magánéletemről kíváncsiskodj!

-Tényleg szereted? – Yoh hangja hirtelen komoly lett... túlzottan is komoly.

-Azt hiszem igen...ezt bonyolult lenne megmagyarázni, talán nem is értenéd meg. Mond csak voltál te már szerelmes?

A fiút megdöbbentette a kérdés, nem is tudott rá válaszolni. Nem sok lánnyal találkozott életében, de egy mindig is közel állt a szívéhez, csak ezt még ő maga sem tudta.

-Nem.

-Akkor tényleg nem fogod megérteni.

A két testvér hallgatott egy pillanatig, majd a csendet Yoh törte meg:

-Nagyon ügyesen harcoltál tegnap. A legutolsó támadásod...egyszerűen hihetetlen jó volt...

-Köszi, de remélem tudod, hogy nélküled sose tanultam volna meg így küzdeni. Te vagy a világ legjobb testvére és edzője! – összenevettek, s épp a harc különböző részleteit kezdték el elemezni, amikor a ház mögül Trey feje bukkant elő:

-Gyertek be a házba, fontos vendégeink érkeztek! – a kékhajú fiú arcán sokat sejtető vigyor ült, de ezt a másik két fiatal nem vette észre, csak bólintottak és szellemeikkel együtt követték a sámánt.

*

Amikor a hatalmas repülőgép ereszkedni kezdett, Morty megpróbált felegyenesedni, hogy kilásson az ablakon, de ezzel nem sokat ért el azonkívül, hogy megfájdult rövidke nyaka. Tamara mellette ült és vidáman beszélgetett a másik oszlopban üldögélő Pilicaval valami lányos dologról. Morty rájuk nézett, de mivel a lányokat nem nagyon érdekelte, hogy néhány perc múlva megérkeznek, csak sóhajtott egyet, majd szomorúan lehajtotta a fejét. Már egy hónap is eltelhetett azóta, hogy Anna elküldte őket edzeni Yomei mesterhez, s azóta rengeteg minden történhetett a fiúkkal. Mortynak már nagyon hiányoztak a srácok: Trey, Rio, Len, Yoh, de még Faust is. Minden nap arról ábrándozott, hogy újra köztük lehet, s hogy újra együtt nevethetnek majd mindenen. Azonban ezalatt a rövidke idő alatt, amíg távol volt sámán- barátaitól, ő is nagyon megváltozott. Persze még mindig az az eszes apró termetű emberke volt, aki régen, de Yomei mester kiképzése megtette a hatását, s végre neki is teljesen kifejlődtek a sámánképességei.

-Valami baj van Morty? Szomorúnak látszol... – szólt egy hang a fiú mellett, mire ő azonnal felkapta a fejét. Ránézett a mellette megjelenő jóindulatú szellemre, s elmosolyodott.

-Semmi , Mosuke. csak már alig várom, hogy leszálljunk, s újra  együtt lehessünk a barátainkkal! – a hajdani kovács szelleme nevetni kezdett, de Tamara hirtelen feléjük fordult és rájuk szólt:

-Cssss, halkabban, már megint elfelejtitek, hogy emberek között vagyunk. Hülyének fognak nézni! – hangja egy kissé ideges volt, mire a két újdonsült barát azonnal abbahagyta a nevetést. Mosuke egyetlen szempillantás alatt eltűnt, mire Morty a rózsaszín hajú lányra nézett. Tamara is nagyon sokat változott az utóbbi egy hónap során, jót tett neki, hogy végre nem ő az egyetlen kezdő Yoh nagyapjánál. Pilica szintén jó hatással volt rá, szinte elválaszthatatlan jó barátok lettek, s minden idejüket együtt töltötték. A fiatal sámán- lány egy kicsit talán meg is komolyodott, legalábbis már nem pirult el mindenen.

Morty elnézett Tamara mellett, s okos szemeivel Pilicát kezdte el fürkészni, aki éppen egy apró kis szellemet ültetett fel a vállára. A szellem ugyanolyan minike volt, mint Kori, csak talán egy kicsivel fiatalabb, hiszen sokkal kisebb volt. Morty volt hármuk közül az egyetlen, aki teljesen kifejlett szellemmel harcolt, ugyanis Konchi és Ponchi sem volt még igazán felnőttnek nevezhető. Sőt a fiú nem is nevezte volna őket szellemnek se, ha először találkozik velük. Kifejezetten bosszantotta őt a két kis vakarék gúnyolódása, de mivel nem akarta megsérteni Tamarát, így nem tette szóvá a dolgot.

-A gép hamarosan leszáll, kérem kapcsolják be biztonsági öveiket! Köszönjük, hogy minket választottak, reméljük kellemesen telt az utazásuk! – a bemondó hölgy hangja nagyon kedves volt, de a három fiatal sámán mégis elsápadt egy percre. Egyikük sem volt igazán oda a repülésért, sőt Pilica kifejezetten rosszul tűrte, felszálláskor is szinte sírt félelmében. Ha Tamara nincs egészen biztos, hogy leszáll, hagyja a fenébe az egészet és inkább hazamegy északra. A rózsaszín hajú lány azonban meggyőzte új barátnőjét, hogy semmi gond nem lesz, így végül az egész utazás nyugodtan telt.

Szinte egyszerre kattintották össze a biztonsági övek csatjait. A gép egyre jobban ereszkedett, s pár perc múlva már lenn is voltak a földön. A hatalmas jármű megállt, s ők nagyot nyújtózva felálltak a helyeikről. Egymásra nevettek, majd amilyen gyorsan tudták elhagyták a repülőgépet. A szemükbe sütő napfény miatt hunyorogniuk kellett, így csak nagyon nehezen tudták kivenni a kifutópálya szélén várakozó taxit. Sietős léptekkel elindultak felé, s közben Tamara így szólt:

-Még jó, hogy rendeltél egy kocsit, különben sose érnénk oda a faluba!

Morty csak mosolygott, s apró lábaival igyekezett lépést tartani a lányokkal, több- kevesebb sikerrel. A kocsihoz érve váltott néhány szót a sofőrrel, aki csak bólintott és kinyitotta az ajtót a hölgyeknek. Pilica előre szállt be, hogy a kezében tartott térkép segítségével útba igazítsa a látszólag türelmetlen vezetőt, míg a másik két fiatal hátra ült. A sofőr is beszállt, s hamarosan már az országúton robogtak Dobby- village felé.

*

-MORTY!!!!! – kiáltotta Yoh boldogan, amikor beléptek a nappaliba.

-Szia, Yoh, hogy s mint?

Yoh nevetve válaszolt apró barátjának, hiszen amúgy is nem várt meglepetésként érte, hogy ismét itt látja.

-Minden rendben van! S veled? Nagyapa nem volt túl kemény?

-Nem, dehogy...szinte csak az alapokat tanultuk meg, de Mosuke igazán remek szellem!

-Az ám tényleg, üdvözlünk Mosuke, rég láttunk! – Amidamaru régi barátjának szelleme megjelent, s kezet rázott a szamurájjal.

-Nem is olyan rég, barátom! – a két szellem nevetni kezdett, de ekkor Yoh megszólalt.

-El is felejtettem, de be kell, hogy mutassalak valakinek. Gyere, siessünk! – azzal a barnahajú sámán karon ragadta barátját és kivonszolta a szobából. Egyenesen az étkező felé vették az irányt, Morty alig bírt lépést tartani vigyorgó társával.

-Hova rohanunk? Ki az, akit ennyire fontos megismernem? – Yoh nem válaszolt, csak lefékezett az étkező ajtaja előtt. Még egyszer rávigyorgott barátjára, majd így szólt:

-Talán az első pillanatban nem fogod elhinni, de..... ismerkedj meg a testvéremmel.... – s abban a pillanatban kinyitotta az ajtót. Morty ereiben egy pillanatra megfagyott a vér, hogy netalántán Zikkel találkozik szembe, de aztán szinte leesett az álla, amikor meglátta azt a szőke lányt, aki vidáman beszélgetett egy kékhajú szellemlánnyal, miközben az ebédhez való zöldségeket aprította.

-Morty, ez itt a másik ikertestvérem, Rin Asakura. – a lány abbahagyta a munkáját, felállt és kedvesen rámosolygott a fiúra.

-Szia. – köszönt vidáman, de Morty csak nyöszörögni volt képes.

-E eeee eezzzzz, hogy lehet? Hiszen úgy volt, hogy csak ketten..... vagytok...testvérek.

-Én is azt hittem, de aztán néhány nappal ezelőtt..... hááát, hogy is mondjam, Rin megmentette az életem... – kezdte a magyarázkodást Yoh, miközben elvett egy darab répát az asztalról.

-Hogyan? Mi történt? Csak nem Zik?

-Pontosan ő volt, megtámadott edzés közben...

Morty szinte leült az ijedségtől.

-Mesélj el mindent! Mik történtek azóta, hogy elmentünk?. – kérte végül barátját, miközben becsukta maga mögött az ajtót, s felült az egyik székre. Yoh szintén helyet foglalt, s Rin is visszatért a dolgához.

-Hááát, az hosszú történet lesz, de ha mindenképpen ragaszkodsz hozzá...

-YOH! – Morty egy kicsit felkapta a vizet, s ezen a sámán testvérek összemosolyogtak.

-Rendben, de csak akkor, hogyha Rin kiegészíti a történetet.

-Semmi akadálya.