Ren Tao fanfiction 6. rész
Shide Mila 2006.05.14. 10:26
Minden jog fenntartva Hiroyuki Takei és álltalam. Aki lenyulja a történetet, azt nem köszöni meg ami utánna jön^^
Másnap reggel az osztály nagy része későn ébredt. A reggelit nagy részben Hae a házigazda és a barátnői végezték öt sushis tállal és még több szendviccsel, teával, gyümölcslével, és hasonló finomságokkal ébresztették az álmos csapatot. Egy elég nagy étkező asztalt vettek igénybe a 45 fő részére és a reggelizés igen jó hangulatban telt. Voltak, akik ezt is átaludták, így büntetésből rájuk várt a buli utáni takarítás. Ren, Tray és Tiro bevállalták a reggeli utáni rendrakást. Tray összeszedte a koszos edényeket, tányérokat, poharakat és tálcákat, Tiro elmosta azokat, Ren pedig eltörölgette őket. Tíz óra felé Haénak sikerült kipaterolni a lakásból az egész bandát, Hiei, Tray és Ren egy darabon együtt mentek, aztán valahol az iskolától nem messze váltak szét. Tray egyenest Yohékhoz indult, Hiei haza, Ren szintúgy a saját lakásukba tartott, mivel már egy hete nem volt otthon, de szólt Traynek, hogy este minden képen átmegy.
Ren benyitott a lakásba, nagy meglepetésére, az utcára néző hatalmas ablak előtt nővére ácsorgott és külvárost figyelte.
- Jun... – állt meg Ren a nappalijuk közepén és várakozón nézett a lányra.
- Szia Ren. Már vártalak, merre jártál? – hangja komoly volt határozott, kérdőre vonó és még talán szomorú is.
- Dolgom volt. Mért nem szóltál előre, hogy ma érkezel? – a fiú rögtön a morcosabb és cinikusabb hangnemét vette fel. Nővérével szemben nem szerette ezt használni, de sértve érezte magát, amiért őt itthon hagyta, amikor haza tért egy hete és a hangnem, amit most megütött vele, nem volt elfogadható a fiú számára.
- Beszélnünk kell. – fordult felé a lány és most, mint egy igazi nő nézett öccse szemébe.
- Igazán? És még is miről. – indult el a fiú a kanapé felé, helyet foglalt és a szokásos keresztbe tett láb és támlára támasztott kéz pózt vette fel. Jelezvén, hogy mennyire félvárról veszi nővére komolyságát. – Csak nem szeretnéd velem is megosztani miről ment a vita otthon a családfő tudta nélkül? – nyomta meg kissé erősebben az utolsó három szót és közben próbált, úgy tenni, mintha nem érdekelné a dolog.
- Rólad volt szó, édes kis öcsém. Rólad. – ismételte újra a szót.
- Azt hittem egyszer már letisztáztuk, hogy én vagyok a megfelelő a Tao család vezetésére. Ezúttal kinek volt ellenvetése... – de Jun nem hagyta, hogy a fiú befejezze a mondatot.
- Senkinek. A Jinyvel vívott legutóbbi csatád óta, mindenki teljes mértékben elismer ősi dinasztiánk mai vezetőjének. – a lány karbafont kézzel állt tovább, Ren egyedül azt furcsállotta, hogy Pai Long nem volt a szobában.
- Végre sikerült ezt is belátniuk, sokáig tartott. – jegyezte meg cinikusan. Junnak szívébe hasított a fájdalom Ren hangjának hallatán. Amikor elindult nem így vált el tőle és most, hogy haza tért még jobban sajnálta az öcsét. Nem akart neki fájdalmat okozni és most, hogy így beszél vele, teljesen elzárja magától.
- Ren, családunk teljes mértékben elismer, mint uralkodók. Épp ezért ültünk össze. Fél év múlva betöltöd a 16. Életévedet és jól tudod hazánkban onnantól számítva férfivá érsz. Bizonyítanod már nem kell, hiszen ezt a Hao elleni csatában már megtetted. De egy uralkodónak gondolnia kell a családra és vezetőként kell viselkednie. A születésnapodra haza kell térnünk és elfoglalnod méltó helyedet a családban, de ez nem minden. Arra napra tűzték ki a házasságodat is. – Jun fürkészve nézte öccse arckifejezését. Ren szemei elkerekedtek és teljesen leizzadt.
„Elfoglalnom a helyemet? Házasság? Haza térni... még fél év?” – csak ez a pár szó kavargott a fejében, keze megremegett.
- Ren, ha akarod esetleg talán... – lépet közelebb a fiúhoz vigasztaló szándékkal.
- Most menj ki. Hagyj magamra. – parancsolt rá a zöld hajú lányra.
Jun tudta, hogy az öccse nem akar haza menni, hogy akár honnan is nézzük ő még teenager és szeretne az új barátaival maradni. Barátokkal, akik most vannak, de eddig nem voltak és, ha betölti szerepét a családban, újra magányos lesz és egyedül marad, egy lánnyal, aki a felesége lesz és akit ők választottak ki a számára. Ren még csak nem is ismeri.
A lány elindult a kijárat felé, majd az ajtóhoz érve még egyszer visszafordult.
- Ren ne felejtsd el. Nem vagy egyedül. – mosolyodott el kedvesen, ahogy öccse aranysárga szemeibe nézett. Amaz szótlanul bámult nővérére, majd biccentett felé. Jun távozott, Ren pedig leemelve jobb lábát a másikról egy kisebb terpeszbe ült és rákönyökölt a térdére. Arcát a tenyerébe temette és fáradtan sóhajtott egy mélyet. Bason szótlanul lebegett mögötte, nem tudott mit mondani mesterének.
A napi edzés végeztél a kis csapat a vacsorához készülődött. Ezúttal Tray volt a soros, Yoh pedig besegített neki. Tamara még a délutáni meditációján volt, Anna a tv előtt ücsörgött, Jocó egy vicc könyvet olvasgatott, Ryu pedig a garázsban tisztogatta kedvenc motorját Morthy pedig besegített neki. Faust nem volt otthon Elizával ment moziba édes kettesben. A vacsora készítése persze nem ment teljesen zökkenő mentesen.
- Ó ember, hogy lehet ilyen bonyolultan leírni valamit.
- Nem tudom, de jobb lesz, ha sietünk, mert mindjárt vacsoraidő. Hihihi! – nevetett fel zavartan Yoh.
- Na ez itt azt írja, hogy tegyél a vízbe két kk-nyi sót. Mi a fene az a kk? – Tray már teljesen leizzadva állt a fortyogó víz felett.
- Öööö nem tudom, talán kávés kanál... vagy valami ilyesmi. Te vagy a konyha tündér. Hihihi-hehehe. – a barna hajú fiú láthatóan egyre jobban élvezte a helyzetet, pedig jól tudta, ha nem lesznek kész, Anna még valami éjszakai edzést is rájuk sóz majd.
- Ne röhögj már ez egyáltalán nem vicces!!! Én nem akarok még éjfélkor is a stadion körül rohangálni. – mordult rá Tray.
- Hé, nem én buktam le a múltkor az instant levessel. – vonta meg a vállát Yoh, majd elővette a sőt. – Ne izgulj már itt egy szakácskönyv... ebben minden benne lesz. Ha nem, és elrontjuk lehet ma este futunk, de tuti Anna többet nem bízza ránk a vacsorát. – mosolygott barátjára.
- Hogy tudsz mindig mindenben valami jót találni? - A következő pillanatban, mikor Yoh vette le a lisztet a polcról elszakadt a papírzacskó és az egész a fiú fejére ömlött. A barna hajú egész felső teste fehér lett mint valami szellemé. Tray nem bírta vissza tartani kitörö nevetését. – HIHIHI-HAHAHA-HIHI-HA-HAHAHA!!! – és már a hasát fogta a nevetéstől. A következő percben a nagy zajra Anna jelent meg és neki ütközött a lisztes Yohnak. És az ő haja és ruhája is egészen fehér lett. A barna hajú zavartan fordult meg. És mikor végignézett magukon a nem messze lévő tükörben ő is jót nevetett.
- HAHAHAAAHIHI!!!
- Mit képzeltek mit csináltok? Felfordítjátok itt az egész konyhát. Azonnal hagyjátok abba, ez nem vicces! – ordított rájuk Anna.
- De Anna ez most tényleg vicces! – kacagott fel még Amidamaru is. A lány láthatóan nagyon dühös lett és fűzérjét a szellem köré tekerte.
- Majd én meg mutatom mindjárt mi az ami igazán vicces.
- Waaaa! – Amidamaru teljesen meg lett kötve, moccanni sem tudott.
- Anna neee! Amidamaru! – nézett Yoh elképedve, majd egy mélyet sóhajtott. Tray továbbra is nevetett ezúttal a szellem és Yoh arckifejezésén.
- Talán szeretnéd, hogy a deszkádat is elvegyem? – mordult rá a kék hajúra a lány. – Akkor meg irány dolgozni a vacsora nem mászik a szánkba magától. Te pedig menj és mosakodj meg. Egy király nem nézhet ki így. Na indíts. – azzal ő is kisétált a konyhából.
- Héé Yoh. – Tray meg várta, amíg a fiú vissza fordul és akkor folytatta. – Szerinted Anna komolyan gondolta? Egyszer tényleg folytatódni fog a bajnokság. – nézett rá kérdően, mintha Yoh tényleg tudni a választ.
- Tray, egyszer biztosan folytatódnia kell. Hiszen eltelt az 500 év. Hao minden évben közbe szólt, de aztán mindig választottak egy új Sámán Királyt. Ez most is így lesz. – mosolygott biztatóan barátjára, aki szintén magabiztosan elmosolyodott.
- Akkor kösd fel a gatyódat, mert nem lesz könnyű dolgod velem! – mutatott magára hüvelykujjával.
- Ne aggódj, én sem kímélek majd! – nevetett fel Yoh is. A következő pillanatban valaki csöngetett a kapunál.
- Hát ez meg kilehet? – nézett ki az ablakon Tray.
- Ryu és Morthy nézzétek meg ki ácsorog oda kinn. – ordított ki Anna a garázsban lévő fiúknak. A válaszra nem is kellet sokat várniuk Ryu hangjába az egész utca belezengett.
- LAYSEEERG!!!!!!!!! – még Tray keze is belecsúszott a mosogatóba, miközben rá támaszkodott.
Ryu azonnal beinvitálta a zöld hajú mágust a házba és bent már egy egész sereg fogadta. Tray már kint ácsorgott a konyha előtt, Jocó is lesietett az emeletről és Anna is abba hagyta a tv nézést.
- Olyan jó, hogy újra itt vagy velünk kedves Lyserg!! – Ryut alig lehetett lekaparni annyira szorongatta a fiút.
- Én is örülök neked Ryu... – mondta zavartan, miközben próbált a többiekhez is oda jutni.
- Szia haver, na mi szél hozott erre a messzi nyugatról? – vigyorgott rá Tray.
- Hát, vége az iskolának, nálunk ilyenkor nyári szünet van, gondoltam meg látogatlak titeket.
- Már vártam mikor érkezel meg. – mosolygott rá Morthy.
- Miii? Te tudtad és nem szoltál, hogy jön? – nézett rá Ryu elképedten.
- Ne haragudj rá, én kértem, hogy ne szóljon és legyen meg lepetés. Remélem tényleg nem zavarok.
- Nem dehogy ez a hely már amúgy is a bolondokháza, elfér még egy ilyen barát. – mondta Anna a szokásos hangnemben.
- Ember ez már egy igazi dicséret volt Anna szájából. – vigyorgott Tray.
- Valami nem tetszik tüske haj? – mordult rá Anna, amaz rögtön mentegetőleg felemelte a kezét.
- Szia Lyserg. – mosolygott rá a lépcsőről a vizes hajjal Yoh.
Amaz visszamosolygott, majd egyetértettek abban, hogy beülnek a konyhába. Ryu gyorsan összeütött valami vacsora félét, Lyserg tiszteletére. Tray és Yoh kényelmesen elhelyezkedtek a székükben, bár fogalmuk nem volt mi lesz a büntetés, amiért nem ők készítették el az ételt. Vacsora közben elmesélték a fiúnak az elmúlt egy hónapi kalandjaikat.
Kezdve azzal, hogy Tray eltört valamit otthon egy igen értékes családi ereklyét és nem, mert Pilica szeme elé kerülni, ezért ide menekült Yohékhoz, ahova tuti nem jön újra utána, hogy Morthy gyakorlatilag már itt lakik velük, Tamara is itt maradt tanulni Anna segítségével és Faustéknak sem volt hová menniük, Jocó is inkább feladta a viccelő showkban való mosogatást, egész addig, hogy Tray Rennel jár egy suliba. Jókat nevettek az elmúlt hetek eseménydús napjain. Tray az órára pillantott, ami hamarosan megütötte a fél tizenegyet.
„Hol van már. Azt mondta este... már éjszaka van...” – majd sóhajtott egy mélyet.
- Nem mondtunk el mindent Lyserg. Tudnod kell, hogy nem rég találkoztunk egy új.... sámánnal. Aki veszélyes mindegyikünk számára. Úgy, hogy szerencséd van hogy épségben ide értél a reptérről.
- Mi történt? – nézett értetlenül a fiú.
- Egy TiaHo nevű nő játsza itt az istent, azt hiszi, hogy mindegyikünk szellemét meg tudja szerezni és, ha mindenkivel végzett talán ő akar lenni a Sámán Királynő. Vagy valami ilyesmi. – válaszolt a szőke hajú lány, majd egy újabb kortyot ivott a Miso levesébe.
- Nem tudnánk valahogy leállítani? – nézett Yohra kérdően a zöld hajú.
- Hieiék azt mondták, hogy rájuk egy ingával támadt. Talán még is tévedtünk és nem egy Doshi hanem egy rendes sámán harcos. – szólt közbe Tray.
- Az nem lehetséges, hogy valaki egyszerre két ilyen erővel is rendelkezzen. Vagy igen, Anna? – nézett az alacsony termetű fiú a csapat médiumára.
- Hm. – amaz elgondolkodva nézett maga elé.
- Szerintem csak próbálkozik HIHII!! – nevetett fel Yoh, mire a többiek elképedten néztek rá. – Figyeljetek, ha belegondoltok a szellemeket elég jól tudja irányítani, de Tray azt mondtad, hogy az a két lány megmenekült. Már pedig, ha egyikük nem egy sámán, akkor igazán nem lett volna esélye sem, ha tényleg tudja használni azt a mágus ingát.
- Yoh mesternek igaza van mint mindig, meghajlok nagyságod és megfigyelő képességed előtt mester. – borult rá Ryu az asztalra.
- Minden Rent és engem már meg támadott méghozzá akkor, amikor egyedül voltunk és... – Tray nem folytatta egy pillanatra meg akadt a lélegzete és elkerekedtek a szemei. – Bocsi, de most lépnem kell dolgom van. – pattant fel a székről.
- Milyen dolgod? – nézett rá Anna, de a fiú már kiviharzott a szobából és rögtön a nappaliban lévő telefonhoz rohant. Beütött néhány számot s hagyta kicsöngeni a készüléket. A többiek értetlenül bámultak egymásra és várakozón az ajtóra néztek mikor jön vissza valami magyarázattal az északi fiú.
Tray hagyta csöngeni a telefont, egy más után többször is, de az csak csöngött, majd hirtelen búgás hallatszott a kagylóban, meg szakadta kapcsolat. A fiú elemelte a fülétől a kagylót, tovább állt a sötét szobában és hallgatta a telefon búgását pár pillanatig, aztán újra tárcsázott. Megint semmi. Aztán újra tárcsázott ezúttal más számokat beütve. Valaki fel vette a kagylót és egy kedves női hang szólt bele a kagylóba.
- Igen? Setsuna lakás, tessék?
- Öööö.. Jó estét... Hieivel szeretnék beszélni, az osztály társa vagyok... Hororo. – mondta zavartan a kék hajú, majd a falnak támaszkodva várta, amíg a hölgy oda hívta a lányt a kagylóhoz.
- Szia Tray! – hallatszott a lány hangján, hogy jó kedvében van, mint mindig... mosolyodott el magában halványan a fiú.
- Szia... ö... Hiei mond csak, te beszéltél reggel óta Rennel? – kérdezte zavartan, nem tudta hangjából eltüntetni az aggodalmat.
- Nem, mért? Kellett volna? – a lány értetlenül válaszolt furcsállotta a fiúkérdést.
- És, te jól vagy? – tett fel egy még furcsább kérdést a fiú.
- Persze, mért ne lennék? Minden rendben Tray? – kérdezett vissza a lány.
- Igen, minden. Akkor bocs a késői zavarásért, ne haragudj, ha felkeltettelek. Hétfőn találkozunk... szia! – hadarta el félig zavart nevetést hallatott, majd meg sem várva a lány válaszát lecsapta a kagylót. Kifújt egy mély levegőt, majd egy szó nélkül berohant a szobájába és felvette a tokjában heverő deszkáját a hátra erősítve kiviharzott az előtérbe.
- Tray, még is mit képzelsz hová mész késő este? – állt meg mögötte fenyegetően Anna, de Tray mintha most meg se rezzent volna a lány hangjának hallatán.
- Dolgom van Anna. Majd sietek vissza. – rángatta fel a cipőjét.
- Vagy veled meg valaki vagy itt maradsz és pont. – állt meg a fiú mögött karba font kézzel. A többiek már a folyosón ácsorogtak és ez egyre idegesebb lányt figyelték.
- Ez mindjárt felrobban... – jegyezte meg Morthy.
- Talán, jobb lenne nem itt lenni mikor kitör a vulkán. – mondta fél vigyorral az arcán Yoh.
- Megint csak igazad van mester. – suttogta Ryu.
Tray nem törődött a mögötte álló kitörni készülő vulkánnal. Felpattant ültéből és az ajtóhoz lépet.
- Rendbe van, de ha megtámadnak, ne gyere ide visszasírva, megértetted? – azzal a lány sarkon fordult és bement a nappaliba és bevágta maga mögött az ajtót.
- Ha végeztem jövök. – azzal Tray is kisietett az ajtón és belevetette magát az éjszakába. A többiek még zavartan integettek utána.
- Beszélni kéne Annával nem? Nem lenne jó, ha most kizárná Trayt a lakásból... – mondta Morthy zavartan.
- Nem fogja. Csak aggódik érte... – mondta mosolyogva Yoh. – Csak úgy látszik nem sikerült vissza tartania. Tray pedig túl makacs, de nem lesz baja. Nah gyertek... fejezzük be az evés. – vigyorgott Yoh.
- Hogy tudsz te még ilyenkor is az evésre gondolni?! – képedt el a fiú alacsony barátja, majd min visszamentek folytatni a vacsorát és hagyták Annát „gondolkodni”.
Tray elindult a város belső negyede felé. A főúton rohant be, aztán egy kereszteződésen lefordult és három parkon is keresztül futott, hogy lerövidítse az utat, de már így is 20 perce futott, de megszokta nagyobb távokat, hála Pilica és Anna edző programjának, meg aztán északon is hosszú távokat tett meg. Egyfolytában csak a búgó telefon és a bippegés járt a fejében. Befordult egy hosszú és széles útra, majd egy üveg ablakos több emeletes felhő cirkálószerű ház kapujához rohant és ügyet sem vetve az éjjeli őrre, fel rohant a lépcsőn.
Ren a kanapén feküdt ugyan abban a ruhában, amiben haza érkezett még reggel. Most azonban már éjszaka volt, az egész lakás sötétbe burkolózott. Nagyjából tíz-tizenöt tejes üveg hevert össze vissza a földön a kanapé mellett, a fiú bal karját a homlokára fektette mint, akit erős migrén gyötör és közben szemét is letakarta vele. Bason már feladta az ide-oda lebegést és a kanapé karfáján pihent mini alakjában, már félig álomba is merült, amikor a telefoncsörgés felverte. A telefon csöngött egyszer, aztán még egyszer és még egyszer. Ren továbbra is mozdulatlanul feküdt az ágyon, mint, aki nem halja vagy alszik, de a szelleme tisztában volt vele, hogy ébren van. Hallotta a szuszogásán, hogy nem egyenletes, mint azoknak, akik álmodnak.
- Mester... – kezdett bele, várta, hogy a fiú reagáljon, de az nem szólt semmit. – Mester...
- Mi az... Bason? – hangja fáradt és nyugodt volt egyszerre és még valami, amit eddig nem igen hallott az ifjú Tao hangjában.
- A telefon. Cseng. – jegyzete meg, de aztán a készülék elhallgatott. Ren nem szólt semmit tovább feküdt mintha mi sem történt volna, de aztán újra rákezdett az zaj egyre zavaróbb lett a megszokott csendben. – Mester talán fontos lehet.
- Most nem érdekel senki és semmi Bason. Bármi is az, nélkülem is meg kell tudniuk oldani. Amúgy sem hiszem, hogy gondot okoz a hiányom, Yoh biztos ott van, ha sámán problémáik vannak. Ha pedig valami más, akkor egyáltalán nem érdekel. – ezzel megfordult a bal oldalára, órák után most először.
Tray zilálva fékezett be az ajtó előtt, majd dörömbölni kezdett rajta, de válasz az nem érkezett így tovább folytatta a dörömbölést és ordibálni kezdett.
- REN! REN ITTHON VAGY? REEEN!!! NYISD KI!!! HALLSZ? REEN! – Tray kitartóan dörömbölt tovább a nagy fenyő ajtón.
Ren sóhajtott egy mélyet, idegesen felült a fekvő helyéről és letette a lábát a földre. A haja kicsit félre állt, mert elfeküdte úgy, hogy egy nagy levegővel kifújta az arcából frufruját.
- Nem hiszem el, hogy nem tudnak békén hagyni. – majd próbált lehiggadni miközben Tray ordítozását hallgatta. Fel kelt, hogy kinyissa az ajtót, de egy pillanatra megint a tüdejébe hasított a fájdalom és megszédült. Meg támaszkodott a karfán, és pár másodperc múlva már jobban is volt. Bason nem szólt ezúttal semmit, mestere úgy si elutasította volna bármelyik tanácsát.
Ren oda ment az ajtóhoz és nagy lendülettel kinyitotta a jégsámán majd nem elvágódott akkora hévvel verte az ajtót.
- Tray, hadd mutassak egy modern dolgot, amit nem régiben találtak fel. Csengőnek hívják és ott van az ajtó mellet látod? – mutatott az ajtófélfa mellet lévő zöld színű kör alakú gombra. – Egyébként pedig késő van, szóval gyorsan mondd mit akarsz, amíg jó kedvemben találsz. – a kék hajú szóhoz sem tudott jutni, eszébe sem jutott, hogy mit is fog mondani Rennek, ha még is itthon találja épségben, de számíthatott volna rá, hogy egyszerűen csak morcos hangulatában találja. Már szídta magát, amiért ez eddig eszébe sem jutott.
- Hát... tudod... azt mondtad át jössz és, ahogy elnézem még mindig itthon vagy. De képzeld Lyserg becsöngetett hozzánk este és most tartunk egy ilyen esti „ünnepi bulit” amit szoktunk és gondoltam szólók, hogy még nem késő át jönni. – Tray zavartan és nevetve hadarta el az egészet a fiúnak, amaz egy mélyet sóhajtott.
- Nézd Tray, amint látod ma már nem készültem sehová, szóval bocs, de most dolgom van és tehetnél egy szívességet. Legközelebb csak akkor zavarj az éjszaka közepén, ha valaki haldoklik és már csak én tudok segíteni rajta. Rendben? Oké, örülök, hogy ezt most megbeszéltük. Jó éjt. – csapta a fiú orrára az ajtót meg sem várva a választ.
Tray továbbra is állt dermedten az ajtó előtt, majd Koryra nézett.
- Igen Kory igazad van. Felfújt Mamlasz. Tudod ki fog még egyszer aggódni érte. – szorította ökölbe a kezét a kék hajú fiú, aztán lecsörtetett a lépcsőn.
Ren az ajtónak támaszkodott és egy mélyet sóhajtott. Bason is oda repült hozzá és fürkészve nézte a fiút. A szellem már meg szokta, hogy mestere sosem engedi arcára kiülni az érzéseit ennek ellenére mindig meg próbálta kitalálni, hogy mire is gondolhat. A fiatal Tao fejét az hanyatt döntve az ajtónak támasztotta és lehunyva a szemét állt tovább.
„Tray... tanulj meg hazudni... az még midig jobb lene...” – a fiú ellökte magát a bejárati ajtótól majd a fürdő felé vette az irányt, hogy kicsit felfrissüljön.
|