June elgondolkozva bámulta a kirakatokat, miközben a főtéren sétált hűséges barátjával. Pailong csendben követte doshiját, s nem szólt semmit, hiszen tudta, hogy a lány gondolatai most nagyon messze járnak, s egyáltalán nem érdekli, hogy éppen mit lát.

-Ez a ruha pont Rinre illik. – állt meg June az egyik kis üzlet előtt, s mosolyogva mutatta szellemének azt a rövid ruhát, ami a kirakatban díszelgett. Egyszerű kék színe volt, rajta fehér díszítéssel. A kung- fu harcos szintén megállt, de figyelmét nem a ruhára, hanem egészen máshová fordította.

-June, azt hiszem követnek minket. – Pailong hangja olyan komoly volt, hogy June összerezzent.

-Biztos vagy benne? – kérdezte ijedten, majd rémülten körbefordult, de csak néhány sámánt látott az utcán, akik viszont látszólag semmi különöset sem csináltak, csupán unottan sétáltak.

-Igen, nézd meg azokat a fickókat. – a szellem fejével az egyik távolabbi utca felé fordult. A zöldhajú lány követte a pillantását, s hirtelen végig futott a hátán a hideg. A szelleme által mutatott embercsoport erősen eltért a többitől: hosszú fehér ruhákat, s hatalmas fegyvereket viseltek, s ahogy innen messziről ki tudta venni, legalább nyolcan voltak. Izgatott beszélgetésbe mélyültek, de nem néztek rájuk. June néhány pillanatig figyelte őket, de amikor az egyik hirtelen felé fordult, elkapta a tekintetét és idegesen Pailonghoz fordult:

-Nem tudom, hogy kik ezek, de jobb lesz, ha továbbállunk, nem tetszenek nekem.

-Rendben, induljunk. – bólintott Pailong, miközben lassan továbbindultak. Alighogy megtettek néhány lépést, üldözőik máris követték őket. A lány a szeme sarkából látta, hogy egyre közelebb érnek, s rémülten vette tudomásul, hogy már csak pár üzletnyi távolság választja el őket. Gyorsítottak hát lépteiken, s megpróbáltak elvegyülni abban a tömegben, ami éppen ekkor özönlött ki a Központi Arénából.

-June, szétváltak. Gyere, erre! – szólt Pailong halkan, miközben szorosabban doshija mellé lépett, hogy ha kell, bármitől megvédhesse, majd hirtelen kitért balra.

A lány vetett egy gyors pillantást hátrafelé, majd tovább sietettek.

-Már csak ketten vannak, így talán van esélyünk..... – kezdte, de aztán torkára fagyott a szó: egy hatalmas kőfal zárta el az útjukat, a nagy tolakodásban nem figyeltek és zsákutcába jutottak. June idegesen megfordult, de már késő volt: az utca másik végén hirtelen két ember alakja tűnt fel. Az egyik egy magas férfi volt, hosszú fehér köpennyel, a kezében pisztollyal. Társa jóval alacsonyabb volt nála, s fiatalabb is lehetett. Az arcukat azonban nem láthatták, hiszen az épület árnyéka eltakarta.

-Biztos vagy benne, hogy ő az Lyserg? – kérdezte a magasabbik, s végre kilépett az árnyékból. Szőke haján és szemüvegének keretén megcsillant a napfény, miközben a másik felé fordult. A fiú mellélépett, s lassan bólintott:

-Igen, egészen biztos, hogy ő az. – kisfiús arcán June számára felismerhetetlen érzés futott végig, miközben óvatosan végigmérte a lányt. Zöld haja volt neki is, s hozzá hatalmas zöld szemei, amelyek azonban mérhetetlen szomorúságot árasztottak.

„Tehát ő Lyserg, de vajon ki a másik?” – Len mesélt ugyan néhány dolgot a fiúról a nővérének, de a doshi lány nem sokat jegyzett meg belőle.

-Akkor állj félre, majd én elvégzem a küldetésünket. Ha valójában olyan erős, mint ahogy mondják.... – a szőke férfi tett egy lépést June felé s felemelte a pisztolyát, de Pailong azonnal a lány elé állt, s felvette a harci alapállást. Szigorú fekete szemeit a támadókra szegezte, s az arc izmai megfeszültek.

-Nem tudjuk, hogy kik vagytok, de hagyjatok minket békén! – szólt June egy árnyalatnyi daccal a hangjában, miközben hátrált egy lépést.

-Ó, tehát a testvéred nem mesélt rólunk? Nagy hiba volt....végzetesen nagy hiba..... – a férfi elmosolyodott, majd lőtt. A fegyverből azonban golyó helyett csak egy hatalmas fénycsóva tört elő, ami egyenesen a lány felé száguldott. Pailong az utolsó pillanatban félrelökte doshiját, így csak őt találták el. A földbe csapódott, s a teste megremegett a fájdalomtól.

-Pailong! – sikította a lány, s szelleméhez akart rohanni, de az csak felállt, s felemelte a kezét:

-Semmi baj, maradj ott. Minden áron meg foglak védeni.... – June képtelen volt mozdulni, s hirtelen könnyek szöktek a szemébe, ahogyan barátjára nézett. A harcművészetek hajdani mestere azonban csak rámosolygott, majd egyetlen hangos kiáltással a támadójukra vetette magát. Már épp meg akarta ütni a férfit, amikor hirtelen ismét eltalálta egy fénysugár, ez azonban most nem az előtte álló ember fegyveréből jött. Pailong ismét a földbe csapódott, de most már nem tudott felkelni, erőtlenül hanyatlott vissza próbálkozására. June sírni kezdett, s mellé rohant.

-Pailong, kérlek, ne! – zokogta, miközben letérdelt szelleme mellé, s próbálta magához téríteni.

-Ha nem tanúsítasz ellenállást, könnyebb lesz. – mondta csendesen a zöldhajú fiú, miközben tett egy lépést előre és megállt a társa mellett.

-Hagyd csak Marco, majd én elintézem. – folytatta, s felemelte a jobbjában tartott kisebb fajta pisztolyt, s egyenesen June- ra szegezte.

-Egészen biztos vagy benne,hogy képes vagy rá? – kérdezte a Marconak nevezett szőke férfi, majd lassan leeresztette fegyverét.

-Igen. Be kell bizonyítanom, hogy méltó vagyok a Kívülállókhoz.

-Rendben. – a magasabbik férfi azonnal félreállt, mire Lyserg előre lépett.

-Sajnálom. – suttogta, s lőtt. June a könnyein keresztül is látta a feléje száguldó fénycsóvát, de sem ereje, sem ideje nem volt ahhoz, hogy félreugorjon. Ösztönösen becsukta a szemeit, s szelleme testére vetette magát, de nagy meglepetésére nem történt semmi.

-Nem szép dolog megtámadni egy hölgyet, uraim! – szólt egy ismerős hang, miközben mellé lépett, s a hátára tette a kezét. A lány kinyitotta a szemét, majd felemelte a fejét, de szinte szóhoz se jutott a döbbenettől.

-Rio! – suttogta erőtlenül, mire a sámán csak elmosolyodott.

-Úgy bizony, June kisasszony. Engedelmével, bátorkodtam Ön és a kedves Pailong mester után jönni.... – June csak rámosolygott, majd elfogadta a sámán felé nyújtott kezét és talpra állt.

-Minden rendben? – kérdezte Rio.

-Nekem nincs semmi bajom, de Pailong.... – June szemébe ismét könnyek szöktek, de a magas sámán megszorította a kezét, s így szólt:

-Most már nem lesz semmi baj! Tokageroh!

-Igen? – kérdezte a megjelenő gyík- szellem.

-Készen állsz arra, hogy megmutassuk a mi kis eltévedt báránykánknak, hogy mi a rendes viselkedés egy hölggyel szemben? – Rio arca egy szempillantás alatt megváltozott, már egyáltalán nem az a bolond fickó volt, aki előtte. June olyan elszántnak és erősnek látta, mint még soha, így még sírni is elfelejtett.

-Állj hátrébb, June, egy pillanat alatt elintézem hajdani védencemet, s mehetünk haza.

Lyserg mindezidáig némán figyelte a két sámánt. Megdöbbentette Rio felbukkanása, de az viszont még jobban, hogy a nyakigláb sámán hárítani tudta a támadását.

„Tehát erősebb lett, gondolhattam volna. Lényegtelen, az új szellememmel úgyis legyőzöm.” – gondolta a fiatal mágus magában, majd megszorította fegyverét, s így kiáltott:

-Emelkedj, ZIRILL!!! – egy pillanatra hatalmas fényesség töltötte be az utcát, majd a következő másodpercben már egy gyönyörű angyal állt Rioék előtt.

A Hullarablók vezére elkerekedett szemekkel nézett fel a hatalmas szellemre, meg se tudott szólalni a döbbenettől.

-Na mi van, Rio? Csak nem tetszik az új szellemem? Ő itt Zirill. Ark- szellem, a Vasszűztől kaptam hűségem jeléül. – Lyseg gúnyos hangjától Rio végre magához tért. Egyik kezét az oldalára tette, majd elfordította a fejét, s csak ennyit válaszolt:

-Lehet, hogy ez a szellem sokkal nagyobb, mint Chloe, de soha sem fogsz tudni vele rendesen harcolni! A szellemek a barátaink, ezt neked is meg kéne végre tanulnod! Igazam van, gyík- barátom?

Tokageroh vidáman bólintott, mire a magas sámán folytatta:

-Tényleg itt az ideje, hogy jó modort tanulj, kedves kis barátom! Tokageroh: ÓRIÁS LÉLEK-KONTROLL! – abban a pillanatban a szellem hatalmas harckocsivá változott, s egészen betöltötte a szűk kis utcát. Rio a Folyó Lelkének egyik fején állva nézett le hajdani barátjára, majd így szólt:

-Ha rajtam múlik, nem fogod June kisasszonyt bántani!

-De nem rajtad múlik! Zirill támadás! – az angyal azonnal támadásba lendült, s nekirepült Rio szellemformájának. Az óriási kocsikerekek megcsikordultak, de a sámán nem adhatta fel, minden idegszálával a lélek- egység megtartására koncentrált.

-June: menekülj....el! – nyögte nehezen, de a lány nem mozdult, egyre csak bámulta a két szellem küzdelmét.

-Nem tehetem, nem hagyhatom itt Pailongot! Tarts ki!

Rio csak fáradtan elmosolyodott, s ismét visszafordult Lyserg felé:

-Harci szekér roham! – egy pillanatra úgy tűnt, hogy ellentámadása sikeres lesz, de Zirill egyetlen rántással felborította a harckocsit. A Hullarablók vezérének lélek- kontrollja azonnal megszűnt, s a földre zuhant. Nagy nehezen sikerült felállnia, de képtelen volt arra, hogy ismét megidézze Tokageroht, így csak védekezően June elé állt, s kitárta a kezeit.

-Nem engedem, hogy bántsátok ezt a lányt! – hangja még mindig elszánt volt, s ezen June egy picit elmosolyodott. Ez a fiú úgy kockáztatta érte az életét, hogy nem is tudta, mi ez az egész.

-Sajnálom Rio, de a küldetés az, küldetés! Nincs más lehetőségem.... – Lyserg szomorúan megcsóválta a fejét, majd hátat fordított hajdani mesterének, s elindult az utca vége felé. Két lépés után azonban még egy pillanatra megállt, s így szólt:

-Gyerünk, Zirill! – nem fordult hátra, de a szelleme így is tudta a dolgát. Egyetlen szárnysuhintással Rio felé repült, a s következő pillanatban a magas sámán ájultan vágódott az utca végén lévő kőfalba. Úgy rogyott össze, mint egy zsák, s nem mozdult.

-Neeeeeeeeeeeee!!!!! – June hangosan felkiáltott, de ekkor hirtelen egy kötél tekeredett a bokája köré, s hasra esett. Hátrafordult, de már épp csak annyit látott, hogy három fehér ruhás közeledik felé, ugyanis a következő másodpercben valaki megütötte, s ettől elájult.

Lsyerg csak lehajtotta a fejét, majd némán továbbindult.

-Ez igazán szép volt, fiam, büszke vagyok rád. – szólt Marco mikor a fiú melléért. A zöldhajú mágust azonban most az egyszer nem hatotta meg a dicséret, ugyanis csak szomorúan egyet sóhajtott, s továbbment.

-Hozzátok, A Vasszűz boldog lesz, hogy sikerült elkapnunk. – mondta hűvösen a szőke férfi a lányra mutatva, majd ő is sarkon fordult és elindult legújabb csapattársa után.

-De Marco, mi legyen ezzel az idiótával és a szellemmel? – kérdezte az egyik Kívülálló, de Marco csak intett egyet, s így szólt:

-Hagyjatok őket, ott ahol vannak. Elvégre is kellenek hírmondók, aki elmondják a fiúnak, hogy mi történt a testvérével.... – a többiek csak bólintottak, majd az egyik férfi finoman felemelte az ájult lányt, s mindannyian követték mesterüket.