Új nap virradt a népes Asakura-rezidenciára. Anna úgy döntött, hogy az aznap az Amazonok csapata nem fog edzeni, nem úgy a fiúk: Morty és Tamara segítségével hatalmas akadálypályát építettek az udvaron, melyben csapdákat is helyeztek el.

  - Ha végigmentek a pályán szellemegység nélkül, vége az edzésnek; feltéve, ha a starttól a célig 20 perc alatt értek el; aki csal, vagy rosszabb időt megy, elölről kezdi. Jó szórakozást!

Miután Anna kiosztotta a parancsokat, bement a házba szappanoperákat nézni. Mortyt kérte meg, hogy ellenőrizze a fiúkat, de pár perc múlva csatlakozott hozzá a June-ból, Tamarából és Pilikából álló lánycsapat, hogy részletes beszámolót kapjanak tegnapi kalandjáról, amiből a kékhajú lány nem valami sokra emlékezett. Időközben Len és Yoh végzett a pályával, így az Asakura-fiú csatlakozott a beszélgetőkhöz, míg Len Rin szobája felé vette az irányt. Bason és Wyn már egy órával korábban eltűntek a kíváncsi tekintetek elől, így a lányt egyedül találta a helyiségben. Yoh húga kezében egy könyvvel aludt a fal felé fordulva. Len finom mozdulattal kivette a Kézikönyv kezdő sámánoknak című kötetet és befeküdt a lány mellé. Gyengéden átölelte Rin derekát, majd belesuttogott a fülébe:

  - Jó reggelt, álomszuszék!

A szőke Asakura-lány elmosolyodott, majd puszit nyomott szerelme arcára.

  - Jó a reggelem!

  - Na ne mondd!- válaszolta játékos hangon a fiú és megcsiklandozta a kiszolgáltatott helyzetben lévő lányt.

  - Lehet, hogy utálni fogsz érte, de nekem nem olyan rég edzésem volt és elfelejtettem lezuhanyozni utána; és úgy látom téged is összekoszoltalak, aminek nyilvánvaló következménye, hogy meg kell fürdenünk… … amúgy is gyakorolnunk kéne még ezt az úszás dolgot…

  - Nagyon vicces, hehehe!- mondta komoran Rin, mire Len olyan megszeppent képet vágott, hogy Rin nem bírta ki nevetés nélkül.

  - Nem kell mindent komolyan venni!- nyugtatta meg egy csók után.- Hozom a ruháim és mehetünk is! Különben meg csak neked kell gyakorolni az úszást.

  - Kicsit csendesebben, ha kérhetlek…

  - Kérd szépen!

  - Légyszi!- próbálkozott Len bociszemekkel.

  - Szebben!

  - Légy szíves!- kérte még tágabbra nyitott szemekkel, miközben egyre közelebb ért az öltözködő Rinhez, aki félmeztelenül állt előtte.

  - Egész jó! Még megfontolom.- válaszolta, majd hosszú ölelésben forrtak össze.

  - Mehetünk?- kérdezte Len türelmetlenül.

  - Amennyiben nem zavar, hogy a barátnőd félpucéran sétál át a városon, természetesen!- válaszolt Rin, miközben magára kapott egy ujjatlan kék felsőt a fehér szoknya mellé.

Ezalatt Len kiült az ablakpárkányra, így ki tudta segíteni a szőke lányt a nyíláson. Amikor kisomfordáltak a kapun, már mindenki Morty körül ült, hallgatva a félelmetes Buzz rémtörténetét. Fél óra alatt átértek a városon és megérkeztek első találkájuk színhelyére, a vízeséshez.

  - Na lássuk azt az úszást!

  - Figyelj és tanulj!- mondta magabiztosan a Tao-vezér és megszabadult ruháitól.

  - Eddig kifogástalan!- jegyezte meg beharapva az ajkát Rin.

  - Csak jobb lesz!- válaszolt a fiú mielőtt becsobbant. Lassan Rin is levetkőzött és szépen összehajtogatta a saját és Len ruháit. Mire felnézett, a meztelen fiú a víz tetején lebegett, arccal a fenék felé. Villámgyorsan ott termett és megpróbálta megfordítani a fiút, aki azonban szemébe lógó haja alól ki sem látva magához rántotta a lányt és megcsókolta.

  - Ez nem volt vicces!- nyögte Rin.

  - Akkor meg miért nevetsz?- vágott vissza a lilahajú fiú mielőtt újabb csókokkal halmozta volna el a gyönyörű Asakura-lányt.

Ahogy egyre hevesebben ölelték egymást, apránként, gyengéd érintéseikkel teljesen felfedezték a másik testét és szívükbe új eddig ismeretlen vágyak férkőztek, minden más gondolatot elnyomva egy ősi, ösztönös koreográfia szerint. A szenvedélyek egyre inkább felkorbácsolódtak, úgy érezték a víz szinte forr körülöttük, s testük is mind forróbb lázban égett. Lassan közeledtek a vízesés mögötti barlang felé, bár ennek nem igazán voltak tudatában, a szerelem e parázs nélküli intenzív lángolása valóban vakká, süketté, érzéketlenné tette őket a külvilágra, csak a másik vágytól égő tekintetét látták, csak a másik kétségbeejtően izgató illatát érezték, az érintkezés uralta a pillanatokat, s miután a lágyan a patakba zuhanó vízfüggöny mögötti szárazabb részre értek, Len magáévá tette Rint, nem mintha a lánynak eszébe jutott volna tiltakozni ellene. Amilyen keményen tudott harcolni mindkettőjük, annyira gyengédek és óvatosak voltak, mintha egészen más emberek testében lettek volna. A két verejtékező test szint eggyé olvadt össze, átadva magát a beteljesülés boldog perceinek: Rin és Len olyan érzelmi szférákban jártak, amelyekbe csak az igaz szerelem erejével juthat el az ember, csakis azzal, aki úgy egészíti ki a másik felet, mint jin a jangot, létrehozva a tökéletes egyensúlyt. Az aktus után kéjes fáradtságban feküdtek egymás mellett: Rin felhúzta a két térdét és a barlang fala felé fordult, Len pedig mögé feküdt, behajlított térdeit a lányéhoz húzta és átkarolta.

  - Len?- suttogta kimerült-boldogan Rin.

  - Itt vagyok.- válaszolta megnyugtatóan.

Így nyomta el őket az álom, egymás karjaiban…

*

Bason és Wyn a Lelkek Királyának örvényét övező fényjárta erdőben sétálgattak.

  - Wyn kisasszony…- kezdett bele egy mondatba a mongol harcos szelleme, de a kékhajú szellem-lány azonnal félbeszakította:

  - Hányszor mondjam még, hogy hagyd ezt a kisasszonyozást!!! Olyan távolságtartóan hangzik… Épp azért jöttünk a Lelkek királyához, hogy áldását adja ránk, most igazán felhagyhatnál az udvariaskodással!!!- fordult Bason felé a lány és átkarolta a férfi nyakát.

  - Biztosan nem kéne erről megkérdezni Len mesteréket is?- kérdezte elbizonytalanodva, de Wyn jelentőségteljes pillantása elfeledtette vele minden kételyét. Elérték a Lelkek Királyát és az örvény felé fordulva megfogták egymás kezét. Bason gondolatban esküt tett Wynnek: „Őseim hagyományai szerint foglak tisztelni téged, itt a halálon is túl, ahol az élet másik ösvénye kanyarog. Szellemem szabad létére megesküszöm, hogy soha más szellem mellett el nem kötelezem magam; és veled leszek, ha a sámánmesterem nem parancsolja másképp.” A harcos szellem gondolatai Wyn számára is hallhatóak voltak, s megismételte az esküt: „Őseim hagyományai szerint foglak tisztelni téged, itt a halálon is túl, ahol az élet másik ösvénye kanyarog. Szellemem szabad létére megesküszöm, hogy soha más szellem mellett el nem kötelezem magam, és veled leszek, ha a sámánmesterem nem parancsolja másképp.” A Lelkek Királyából két kis fénylő gomolyag szakadt ki és beolvadt Wyn és Bason szellem-testébe. A két alak halványan derengeni kezdett, majd felemelkedett: egymással szemben lebegtek és mindkét kezükkel tartották a másikat. Furcsa szélörvény kezdett el kavarogni körülöttük, Wyn hosszú kék haja furcsa alakzatokat rajzolt a nyugtalan levegőbe, fehér ruhái vakító fényességgé váltak, s égszín tekintete nem szakadt el Basonétől. A Tao-fiú szelleméről eltűnt a páncél, ruhaként egy világoskéken csillogó kaftán volt rajta, dísztelen patyolattiszta övvel rögzítve. Szőke tincsei összeszövődtek Wynével, szép metszésű arca pedig szabadon ragyogott a lányra.

*

  - Nem mondod, Pilika! Csak úgy odavágott a fa tövéhez?- kérdezte megrökönyödve June.

  - Úgy bizony! Hiába a bálnazsíros pakolás, még mindig sajog a hátam.- nyögte panaszosan a lány.

Morty már vagy tízszer elismételte előző napi kalandjait, de ismét elölről kellett kezdenie, ugyanis befutott Ralf és Mac is, Neya társaságában.

  - Igen, és aztán elaludtam.- hangzott el vagy fél óra múlva. Rio csillogó szemekkel bámulta kis barátját, majd így szólt:

  - Olyan bátor vagy Morty mester! Ezt meg kellene írni könyvben! Sőt, megzenésíteni! Milyen kár, hogy gőzöm sincs a kottaírásról! Ó, Morty! Taníts meg, én is olyan akarok lenni, mint te.- könyörgött a porban csúszva a magas sámán. – Mondd csak! Nem haragudnál, ha olyanra csinálnám meg a hajam mint a tiéd?

  - De Rio! Te már ennél ezerszer hősiesebb tetteket vittél véghez! S a te érdekedben mondom, hogy hagyd így a hajad!- válaszolta nyugodt hangon Morty, miközben a társaság többi része dőlt a röhögéstől.

  - Ó, Morty mester olyan bölcs!- hajlongott Rio tovább.

  - Igazán nem irigylem Yoht, amiért ilyeneket ki kell bírnia.- mondta Trey fintorogva.

Yoh pont ekkor állt fel és készült távozni, de Jocó megállította:

  - Hova mész, Yoh? Pont most akartam elkezdeni viccet mesélni Ralféknak.

  - Megyek, megnézem Annát!- válaszolta mosolyogva az Asakura-fiú.- Amidamaru, te vigyázz, nehogy eldurvuljon a helyzet!- biccentett Jocó felé az ajtóból, mire hű barátja elszántan visszaindult a beszélgetők felé.

                                                                            *

Anna unottan csapta le a távirányítót az asztalra, majd az udvarra néző ablakhoz sétált. Elfojtott mosollyal nézte a beszélgetőket, s szeme időről-időre megakadt nővérén. Boldog volt, hogy újra itt van vele, új remények költöztek a szívébe. Aztán egyszercsak két kar csúszott a karjai alá és átölelte a derekát, majd megérezte azt a jól ismert illatot, ami Yohból áradt.

  - Nem jössz ki egy kicsit?- kérdezte a fiú.

  - Nincs kedvem beszélgetni.- válaszolt a lány, de hangja egészen más volt, mint amilyen szokott lenni, nem volt benne semmi fölényeskedés, parancs.

  - Mihez lenne kedved?- kérdezett újra Yoh, miközben maga felé fordította a lányt.

  - Hallgass a megérzéseidre és tudni fogod.- suttogta, ahogy levette Yoh fejéről a fülhallgatóját.

  - Hmm… Rendben, te akartad!- s azzal a csípőjénél fogva felkapta Annát és a falhoz tolta. Anna a következő pillanatban már Yoh ajkain függött, lábai pedig körbefonták a fiúét. Vad mozdulatokkal irányították a másikat, de az egész mégsem volt durva, inkább, mintha kiéhezett testüket-lelküket akarták volna minél előbb csillapítani. Egy perccel később a Kyoyouma-lány fekete ruhája és Yoh inge valamint nadrágja is a földön hevert. Egy órával később már egymás mellett feküdtek felöltözve a kanapén, ahol azelőtt Anna tévézett, boldog mosollyal az arcukon. Aztán Yoh arca elkomorult:

  - Még mindig nem értem, hogy miért nem akarod, hogy felvállaljuk egymást… Ezt az egészet, ami köztünk van.

  - Nyugodtan menj ki a többiekhez és meséld csak el, hogy mit csináltunk az elmúlt egy órában!- tért vissza Anna ellentmondást nem tűrő énje, mire az Asakura-fiú kelletlenül elhúzta a száját, lévén, hogy már nem először zajlott le köztük hasonló párbeszéd.

  - Jaj, Anna! Tudod, hogy nem így értem.

  - Ezt már ezerszer megbeszéltük. Nem fogom kiteregetni a magánéletemet senki előtt.

  - Ők a barátaink!

  - Meg a nővérem és két tök ismeretlen fazon. Nem, és kész!

  - Attól még lehetnél egy kicsit kedvesebb…- mondta reménykedve Yoh, de Annára nem tudott hatni:

  - Ne is álmodj róla. Még egy ilyen pimasz megjegyzés és holnap dupla edzés lesz!!!

Yoh elmosolyodott, majd felállt és elindult az ajtó felé.

  - Én azért így is szeretlek!- köszönt el a lánytól visszafordulva az ajtóból.

  - Én is szeretlek.- suttogta Anna a szoba Yoh-illatú levegőjébe és könnyek gördültek le az arcán.

*

A kint még mindig beszélgető társaság egyes tagjai már teljesen leépültek az elemében lévő, megállás nélkül, könyörtelenül poénkodó Jocótól.

  - Fú és azt hallottátok már?! Nagyon király: Sétálgat a nyuszi az erdő szélén és leesik.

Tamara és Pilika egymás hátát, majd a földet és a mellettük ülő elfehéredett személyeket csapkodva dőltek a röhögéstől, míg a többiek legalább úgy ültek ott, mint akiknek a fogukat húzzák.

  - Leesik! Értitek? Az erdő széle…- csapkodta a földet Jocó is.

  - Szerintem most kéne ide meghívni Ziket. Fél óra Jocó-terápia és minimum a klinikai halál állapotába fog kerülni, vagy legalább kómába esik.- nyögte a minikék elkötelezett védelmezője, majd nővérére nézett:

  - Mondd, hogy kicsit sem hasonlítok rá!- könyörgött Ralfnak, de amaz csak sajnálkozón pillantott vissza rá, majd lesütötte tekintetét.

  - Mi a kanapépoén?- folytatta kegyelmet nem ismerve.- Hát SZÓFAVICC!!! Szó-fa-vicc!!! Értitek!

Trey kommentárját leszámítva a reakciók mit sem változtak: Faust és Eliza még feljebb másztak a ferde tetőn, Pailong puszta kézzel felaprított egy betondarabot, Neela elbújt Mac mögé, June és Neya már kis híján lenyúzták egymás kézfejéről a bőrt, olyan erősen szorították a másik kezét. Morty, Mosuke, Ralf, Joker, Mac és Nessie feje füstölni kezdett, Corey pedig összefagyasztotta magát Rióval, Tokagiróval és Treyjel. Mic a kijárat árnyékában keresett magának menedéket.

Yoh, Rin, Len, az ismét páncélban feszítő Bason és a szintén normalizálódott Wyn egyszerre értek hallótávolságon belülre, így ők is felvették az ilyenkor alapnak számító ’Nincsakimegmentsenettőlaborzalomtól’ arckifejezést és csendesen leültek a jól szórakozó Tamaráék takarásába.

  - Mi az? Kicsi, zöld és százhússzal veszi a kanyarokat?- tette fel sokadik hasonló kérdését és a reakció ismét tanácstalanság a köbön, amibe Jocó valahogy belelátta a kíváncsiságot is- talán szüksége lett volna egy jó erős szemüvegre- és már válaszolt is, nem várakoztatta tovább a közönségét:

  - Levelibéka a turmixgépben!!! Hahaha!!! A turmixgépben!

A helyzet kilátástalannak tűnt, Pilika és Tamara fuldokoltak, míg a többiek hallani sem akartak már az életet jelentő oxigénmolekulákról. De akkor megszólalt egy angyali-szerű éles hang:

  - Rendeltem pizzát, aki lemarad, annak nem marad!- kiáltotta Anna.