Másnap reggel Tray késve ébredt fel, amikor ránézett az órára már fél 10 volt, elkésett. Abban a minutumban kipattant az ágyból, lefele rohanva a lépcsőn kapta magára bordós vörös iskolai egyenruháját, amit cseppet sem kedvelt az ő számára túl lezser volt, a fiú szeretett nyakig beöltözni és legfőképpen kék és fehér színeket hordani.

• Jó reggelt Rio. – rohant el a konyhában mosogató férfi mellet.

• Jó reggelt hétalvó jeges barátom. – mosolygott utána amaz, de a kék hajú már rég az utcán rohant.

Egyik kezében a táskáját szorongatta a másikkal próbálta felrángatni magára az egyenruhájának felső részét, szájából pedig a reggeli bálnazsírral megkent pirítós kenyere lógott ki. A többiek annyira undorítónak találták ezt a fajta ételt, hogy Tray mindig biztos lehetett benne, hogy az ő reggelije sosem fog eltűnni az asztalról. Mikorra sikerült nehézkesen is, de felrángatni a tartozékokat, előkapta a gördeszkát és gyorsabbra vette a figurát. Felpattant a deszkára és már suhant is az iskola felé a város utcáin át, közben valahogy elmajszolta a kenyeret. Mikor beért ledobta az öltözőben a deszkáját a szekrényébe és már rohant is fel az emeletre, hogy az első óra végére beérjen. Mikor benyitott nagy hévvel, zilálva állt meg szégyenszemre az egész osztály és a tanár előtt, aki felé fordult.

• Hororo. Elkéstél, nem ilyenkorra kéne beesni. És mit keres megint az a pánt a fejeden azonnal vedd le. Már a múltkor is rád kellett szóljak.

• Elnézést tanár úr, de dugó volt a hatos kereszteződésnél. – hajolt meg többször is alázatosan a tanár előtt, majd rögtön elindult a helyére. Közben hallotta, ahogy Ren az orra alatt morogja, amikor elment mellette.

• Dugó volt mi? Egy bálna hevert az útközepén? Vagy csak elolvadt a deszkád a nagy melegben? – az osztály felkuncogott, Tray pedig ökölbe szorította a kezét, már épen válaszolni akart volna, amikor Hiei lerángatta maga mellé a helyére.

• Tray, szerintem a tanár úr már így is elég ideges, ne húzd fel még jobban. – mosolygott rá a lány, ettől a fiúnak rögtön megenyhült a szíve és már el is felejtette min is lett olyan ideges az előbb és akaratlanul is viszonozta a lány mosolyát.

Óra után Tray oda ment aranyszemű barátjához és kérdőre vonta a tegnap történtekről, úgy érezte Ren magyarázattal tartozik.

• Még is mi ütött beléd tegnap? Mért maradtál otthon? – állt meg kérdően nézve le a fiúra, aki rá sem emelte a tekintetét.

• Szerintem, a rokonaim egyik ágához sem tartozol, de ha ne adj isten az is lennél sem tartoznék neked magyarázattal. Dolgom volt otthon és kész, értve? – kelt fel és olyan mélyre szúrta tekintetét Trayébe, hogy az majd nem meghőkölt, de most még is állta barátja tekintetét. Ren pár pillanatig még fürkészte a sötét szemeket, majd elsétált a kék hajú mellett, majd kiment a teremből. Az osztály újra döbbenten nézett a fiatal Tao után, Haru egy mélyet sóhajtott.

• Hát ez nem vált be... – rázta szomorúan a fejét. Hiei oda ment Trayhez, majd a másik két lány követte.

• Mi történt? – nézett rá kérdően a vöröses barna hajú, miközben barátja mellé lépett.

• Nem tudom. Tegnap emlékszel ígérte, hogy átjön, de nem valamiért még sem... én mentem el este hozzá és már akkor is ilyen rossz volt a kedve.

• Biztosan nap közben történt valami... beszélj vele Tray. – nézett rá kérlelően a lány.

• Már próbáltam, láthattad. – intett a fiú padja felé hanyagul.

• Majd én... – szólalt meg Haru, majd a fiú után indult. A másik három elképedten nézett utána, majd értetlenül egymásra pislogtak. Umi csak meg vonta a vállát és széttárta a kezét.

Haru elindult a fiú után, meg állt a fiú mosdó melletti falnál és megvárta, amíg Ren kijön a helységből. Már vagy öt perce álldogált ott, mire végre kinyílt az ajtó, a Tao fiú meglepetten nézett jövőbeli táncpartnerére. Látszott a fiún, hogy falfehér és, hogy nincs jól, arcán néhol még vízcseppek gyöngyöztek.

• Ren, beszélnünk kell... – mondta határozottan a lány és szigorú tekintete megenyhült, amikor a fiú szemeibe nézett.

• Mondd. – Ren próbált minél távolságtartóbb lenni, hangja ridegen csengett, ahogy az iskolába mindig is szokott. Haru közelebb lépett a fiúhoz, belépett a személyes terébe és Ren jobb oldali mellkasára tette a kezét. – Hé, ez...

• Ren, most már az osztály tagja vagy. Szombaton sikerült bebizonyítanod, hogy igen is társasági ember vagy mint mi, szerintem te is jól érezted magad a hétvégén és nekünk is jó volt hogy eljöttél. Ne felejtsd el kérlek, hogy most már mi is a barátaid vagyunk és, ha problémáid vannak megoszthatod velem, vagy Umival vagy Hieivel. Ha már Trayel nem is akarsz erről beszélni, tudom, hogy ez nehezedre esik, de most már fontos vagy nekünk és szeretnénk segíteni, ha gondjaid vannak. – a lány melegen mosolygott a fiúra, szemében nyugalom és szeretet ült, Ren meg se tudott szólalni, elveszett a lány tekintetében. Bárki mást már a monológ elején félbe szakított volna, de most jól esett neki a lány közelsége, maga sem tudta megmagyarázni, de mintha valami olyan erő kerítette volna hatalmába, amit ő nem tudott irányítani. Valami nem emberi valami sokkal magasztosabb és fenségesebb erő.

• Sajnos ez egy olyan dolog, amiben egyikőtök sem tud segíteni... még Tray sem. Szóval nem haragszol meg, ha ezt most még sem mondom el, ugye? – a fiú hangja sokkal közelebbi volt, melegebb és hallatszott, hogy őszintén ez a véleménye.

• Nem, haragszom meg. Csak ilyenkor próbáld meg nem eltaszítani azokat, akiknek fontos vagy, erre kérlek. – majd hátrébb lépett, így kilépve a személyes hatóterületből. Ren egy mélyet sóhajtott láthatóan jobban volt, mint amikor ki jött a mosdóból. Bólintott egyet.

• Menjünk órára. – majd elindult meg sem várva a lány válaszát.

A teremben Traynek éppen Umi mesélt valamit, talán a reggeli eseményekről, amiről Tray sikeresen lemaradt. Ren oda ment a padjához, néhányan ránéztek, de amikor látták, hogy Harunak mosoly ül az arcán, mindenki meg nyugodott és folytatta teendőit. Egyedül Tray figyelte még mindig a szeme sarkából a fiút, de aztán becsöngettek.

A tanítás tovább folytatódott, a tanár újból szóvá tette a kék hajú fiú öltözködési problémáit jelezvén hajpántra, de az nem hajlott a szép szóra, kimagyarázta egy erős fejfájással, amit ez a fejpánt hűt le, hála a benne lévő kis hideg zacskóknak, amit oda szorít a fejéhez. Nevetséges volt az ötlet és mindenki próbálta elfojtani a nevetését. Ren megjegyezte, hogy kissé átalakítva ezt a magyarázatot Jocó gyenge poénjai közé is beillett volna, de ezt már mosollyal az arcán mondta, így Tray sem vette komolyan.

A suliban nagy volt a felbolydulás a vasárnap hajnali koncertet az iskola nagy része látta és, aki nem is nézte meg, annak is szóvá tették, hogy az 5.-es Sasuke tényleg benne szerepelt, aki nem tagadta a dolgot, bár nem is hírdette nagyon az eseményeket, ami amúgy is futótűzként terjed és a lányok szokásosnál nagyobb tömkelege vette körbe. A reggel is hasonlók történtek, Tray hálát adott az égnek, hogy Anna nem verte ki reggel az ágyból, hogy erre beérjen az iskolába. Nem szívesen nézte volna végig a sikoltozó diáklányokat, akik már az utcától kísérhették végig a fiút a padjáig.

Délután Haru gyorsan elköszönt a többiektől, Hieinek sikerült kifaggatnia Umit, aki elárulta, hogy legjobb barátnője randira ment egy fiúval, akivel vasárnap találkozott.

• Ez fura, nem tudhat róla sokat... – nézett elgondolkodva a vörösesbarna hajú.

• Nem, de ez csak amolyan baráti találka még nem igazi randi.

• Nem beszélhetnénk valami másról skacok? – nézett savanyúan Tray, Ren nem fűzött hozzá semmit, csak csöndben sétált mellettük. Umi mintha meg se hallotta volna a kérdést folytatta a pletykát.

• Állítólag nagyon helyes a srác, annyi idős mint mi, és hosszú barna haja van a nevére nem emlékszem, pedig tök érdekes neve van, a lényeg, hogy nagyon cool és komoly. Nem olyan gyerekes mint egyesek... – nézett vádlón Trayre. Amaz csak egy mélyet sóhajtott.

• Rendben értem én a célzást. – intette le. – Ma engem csak szadizni lehet. Nagyon tré ez a nap... – morogta a kék hajú.

• Hé. Egyébként reggel kérdeztél valamit. Hát most válaszolok Tray semmi bajom sincsen. Úgy, hogy ezt felejtsd is el, már ami tegnap történt, Egyszerűen csak rossz napom volt és kész, oké? De azért kösz, hogy megkérdezted. – Ren gyorsan elhadarta a dolgot, hogy minél kevésbé legyen érzelgős ez az egész. A két lány csak egymásra mosolygott, Tray ellenben nagyon meghatódott, főleg a ’kösz’ szó érintette meg.

• Óóóó, haver tudtam, hogy nem bírod nélkülem. Szent a béke!! – ugrott Ren nyakába, aki azonnal próbálta magáról levakarni a fiút.

• Tray most szólók, hogy szállj le rólam!! Tray!!! – tolta el magától. – Hagyjál már! – Hiei és Umi felnevettek, de aztán a fekete hajú lányt, mondhatni a múzsa csókolta meg. Az emlékezésé.

• Asakura! Ez az igen eszembe jutott, így hívják a fiút. Mosolygós és kedves arca van. – mosolyodott el Umi.

• MIIIIII? – Ren és Tray elképedten néztek a lányra majd egymásra.

• Azt mondtad Asakuraaa??? – ismételte Tray.

• Az nem lehet. – mondta Ren is elképedt arccal, tátott szájjal. – Yoh nem olyan... – nézett barátjára.

• Atya ég, haver ez meg ki hagy itt minket a témából. Este egy szóval nem említett semmit... bár... – nézett elgondolkodva.

• Ha Anna ezt meg tudja... – nézett Ren is elkerekedett szemekkel.

• Ember ne is mond én haza nem megyek, rajtunk veri el a port, ha Yoh nem kerül elő. Ren átcuccolhatnék pár napra? – Ren csak most vette észre, hogy a fiú még mindig rajta csüng.

• Szó sem lehet róla, és mondtam már Tray, hogy SZÁLJ LE RÓLAM! Betűzzem, vagy sikerült húszadszorra megérteni? – tolta el újra.

• Naaa csak párnapra Ren légyszííí!!! Jun olyan kedves, ő biztos nem fog majd házi munkára. – könyörgött a fiú.

• Azt mondtam NEM!

A lányok nem igazán értették meg, miről is beszél a két fiú, azok zagyváltak valamit egy ismerősükről, akit így hívnak, aztán közölték, hogy sürgős dolguk akadt, sietve elköszöntek, aztán már el is tűntek a következő utcakereszteződésnél. A két lány még mindig semmit nem értett, de úgy gondolták holnapra úgy is minden kiderül. Trayék hazáig futottak táskástul. A kékhajúnak sikerült rávennie Rent, hogy most azért még is csak menjen vele, amaz hősiesen állt mellé, hogy ő majd megvédi barátját a rettentő szőke házisárkánytól, aki majd tüzet okádva vár talán majd rájuk otthon. A ház bejáratánál a nyitott kapuk mellet óvatosan kukucskáltak be, és fülüket hegyezve figyeltek.

• Hallasz valamit? - kérdezte barátját a jégsámán. – Ren... Ren!

• Cssss... ha beszélsz, akkor nem fogok. – nézett a ház felé. Mindketten csak fejüket dugták ki óvatosan a kapunál, hogy a kertre és a házra lássanak a nagykapuból.

• Szerintem tiszta a levegő... talán még nincs gáz. – támaszkodott rá a Tao fiú fejére az északi fiú, hogy jobban behajolhasson.

• Mássz már le rólam. Nem leszek a sámlid. – húzódott arrébb, úgy hogy a másik majdnem eltaknyolt.

• Nem? Pedig pont olyan kicsi vagy. – fürkészte még mindig az ablakokat a kék hajú.

• Mit mondtál??? – kapta fel a fejét Ren, de a folytatásra már nem volt ideje.

• Ti meg mit leskelődtök itt? Mért nem mentek be? – állt meg mögöttük a szőke hajú lány, karba font kézzel feléjük magasodva.

• Áh, Anna!!! Micsoda meglepetés... – mondta zavartan Tray. – Merre jártál?

• Mért érdekel? – nézett értetlenül a fiúra, amaz csak makogott valamit. – Értem... Yomei mesternél voltam. De ti nagyon furcsán viselkedtek. Mit csináltatok? – nézett rájuk gyanakvóan a lány.

• Semmit. És nem vagyunk furcsák. Csak képzelődsz... – próbálta kimagyaráznia dolgot Ren. – Éppen a suliból jöttünk... csak Jocó elől bujkálunk. Azt figyeltük, hogy bent van-e.

• Hazudozásból 5-ös Ren, ha Tray nem dadogott volna össze-vissza az elején ezt még el is hinném, de most az igazat. – a lány láthatóan kezdett kijönni a sodrából.

• Oké. Oké. Csak tudod, szóval Yohról lenne szó. – kezdett bele megadóan Tray.

• Mi van vele? – nézett rájuk, láthatóan kezdett megnyugodni.

• Hát... te tudod, hogy hol van? – kérdezett rá Ren.

• Persze, a délutáni edzés programon. Éppen körbe futja a város belső negyedét, most éppen... - nézett elgondolkodva – nyolcadszorra. Két óra múlva talán itthon lesz. Mért?

• Hát csak, mert láttunk egy mentőt a sulitoknál és hallottuk, hogy Yohnak hívják a srácot, aki rosszul lett. – magyarázta Ren.

• Gondoltuk túlhajtottad szegényt. – nevetett fel Tray, de Anna szúrós tekintette lehervasztotta a mosolyt a szájáról.

• Téged fog elvinni a mentő, mindjárt, ha nem kezdesz bele te is a délutáni edzésbe, de azonnal. – szólt rá Anna. Tray azonnal katonásan haptágba vágta magát.

• Értettem asszonyom. – aztán berobogott a házba átöltözni, Ren követte. Anna csak mélyet sóhajtott, majd elgondolkodva a város felé tekintett, majd pár perc múlva ő is követte a fiúkat.

Tray letette a telefont, és elgondolkodva nézett maga elé. Ren mellette ált hátát a falnak támasztotta és karbafont kézzel ácsorgott barátja mellett.

• Umi, azt mondta, hogy a Tavi Rózsa kávézóba mentek. Az ott van nem messze a Rokuyama parktól.

• A parkon kell átfutnod. Arra tart az edzés programod, nem? – nézett rá Ren kérdőn.

• De igen úgy, hogy pont útba esik. – bólintott a kékhajú fiú.

• Akkor te menj be és talán próbálj meg beszélni Yohval. – lökte el magát a faltól.

• Rendben, de te...

• Nekem dolgom van, te csak menj és beszélj mosolygós, nem gyerekes barátunk fejével. – majd elindult a kertre nyíló ajtó felé. Tray még pár pillanatig elgondolkodva nézett a fiatal Tao után, aztán elhatározva magát bólintott egyet és elindult a bejárathoz.

Amikor először futott a parkon át, még vacillált, de nem mert lefordulni a kis utcára. Másodszorra, ugyan így tett, de a harmadik alkalommal sikerült meggyőznie magát, tudta, hogy Yoh nem marad majd sokáig, így mindenképpen ott kell még beszélnie a fejével. Letért az útról és befutotta kisutcába egészen a kávézó ajtajáig. Ott megállt még vett egy mély levegőt aztán benyitott. Kellően megizzadt és haja is össze-vissza állt a sok futástól, így egy pincér lány azonnal ott termet előtte még az ajtóban, hogy egy kis itallal kínálja. Traynek nem volt képe csak úgy bemenni, így kért egy kis szódavizet, aztán tekintetével körbe kémlelte a “tömeget”. Így délután tájában megszaporodott, a vendégek száma, de megpillantotta Haru hosszú felfogott barna haját, aki egyedül üldögélt az asztalnál. Tray körbe nézett, de Yoht sehol sem látta, így elindult a lány felé. Amaz elgondolkodva nézett ki az ablakon, így először nem is vette észre a fiút, csak amikor az megszólította:

• Haru. – Tray megállt az asztaltól nem messze, és a lányra nézett, amaz meglepetten bámult a fiúra.

• Tray. Te meg mit keresel itt? – nézett értetlenül, barátjára, amaz komoly arccal nézett rá szemében látszott, hogy most valami fontos dolgot akar mondani talán.

• Haru beszélnünk kell... – folytatta a fiú. –Tudom, hogy miért vagy most itt. Bár nem látom Yoht, de...

• Tray, mit akarsz mondani? – nézett érdeklődve barátjára. Valahol mélyen talán még a lány is tudta, hogy a furcsa északi fiú nem csak egy barát a számára, de ezt még magának sem vallotta be igazán.

• Figyelj Haru...

• Valami gond van Haru? – állt meg tőlük nem messze a barna hajú fiú. Traynek elakadt a lélegzete a hang hallatán. Elkerekedtek a szemei az éles nyájas hangtól, amit most újra gyűlölettel hallgatott a szívében. Megfordult és a hangtulajdonosára emelte a tekintetét.

• Hao. – tekintete szúrósan fürkészte a másikét szemében harag és gyűlölet lobbant. Tray keze ökölbe szorult, amit Haru is rögtön észre vett, érezte a fiúból áradó feszöltséget, és felkelt az asztaltól.

• Tray... – ált mellé, majd tekintetével egyik fiúról a másikra nézett.

• Mit keresel te itt? – sziszegte a fogai között, tekintetét le sem véve a barna hajúról.

• Én is nagyon örülök a találkozásnak. – mosolyodott el kedvesen. – A nevem Asakura Hao, de amint látom te a nevemet már tudod. – majd kezet nyújtott az északi fiúnak, amaz értetlenül bámult rá, Tray fekete szemei elkerekedtek.

“Én ezt nem értem. Fel sem ismer és bemutatkozik. Viszont a nevére tisztán emlékszik, akkor, most ki ez a srác???”

Tray elfogadta az üdvözlést, de amikor megérintette a fiú kezét, valami furcsán rossz érzés kerítette hatalmába. Erősebben megszorította Hao kezét, majd mikor az állta a szorítást elengedték egymás kezét, a barna hajú halvány vigyorral a szája szegletében nézett a jégsámánra, majd a lányra nézett.

• Most sajnos mennem kel Haru, de nagyon örülök, hogy eljöttél és annak is, hogy találkoztunk. – mosolyodott el újból. A lány kedvesen mosolyával viszonozta a fiút és bólintott.

• Én is nagyon örültem.

• Most itt hagylak a barátoddal, remélem meg kérhetlek arra, hogy kísérd haza Harut, későre jár és nem szeretném, hogy bármi rossz történjen vele. – az utolsó pár szót a fiú kissé erősebben megnyomta, de ezt csak Tray érzékelte. Már túl sokszor hallotta a férfi hangját, hogy tudja mire kell figyelnie.

• Viszlát barátaim! – Haru integetett a kávézóból kilépő fiúnak, majd Trayhez fordult.

• Mit akartál mondani? – nézett rá kérdően.

• Én ezt nem értem... – motyogta maga elé a kék hajú.

• Mit? Amikor megjöttél Hao pont előtte ment el telefonálni, ezért nem volt eddig velem, de már amúgy is indulni akartam én is tényleg késő van. Szóval, megmagyarázod végre mért jöttél ide? – ismételte újra a kérdést, ezúttal már sokadszorra.

• Hogy? Mi? Jah, nem... nem fontos... őőő... már nem emlékszem... – mosolyodott el, és zavartan vakargatta a tarkóját, majd felnevetett. A lány érezte, hogy Tray elhallgat előle valamit, de nem akarta faggatni a fiút, csak elmosolyodott annak zavartságán aztán ő is felnevetett.

• Akkor menjünk haza. – majd elkezdte kitolni Trayt a kávéházból. A fiú nem Hao kérésére, de haza kísérte a lányt és végig nagyon furcsán viselkedett, látszott rajta, hogy valami nagyon nyomasztja. Nem beszélt túl sokat és nem mosolygott annyit mint szokott. Tray elgondolkodva nézett maga elé útközben, Haru megfogta a karját.

• Tray. – amaz meg ált és a lányra nézett kérdő tekintettel. – Most te is furcsán viselkedsz. Először Ren reggel és most... mi történt? Áruld el kérlek. – nézett amaz kérlelően. Tray mélyet sóhajtott, majd a lány elé állt és megfogta a lány kezét.

• Haru... vannak dolgok, amiket nem árulhatok most el, de megszeretnélek kérni... bármit is látsz vagy hallasz én és Ren is, azok vagyunk, akiknek megismertél minket csak bizonyos dolgokban különbözünk a többi embertől. – a fiú mélyen nézett a barna hajú lány szemeibe, abban kutatva a válaszokat. Látta, hogy Haru meg bízik benne és egyszerűen csak aggódott érte. Ez forró melegséggel töltötte el, hirtelen azon kapta magát, hogy már percek óta a lány mély barna szemeit nézi és a kezét szorongatja, teljesen meg feledkezett magáról, mint akit elvarázsoltak. Abban a pillanatban zavarba jött és elkapta a kezét a tekintetével együtt. – Öh, ne haragudj... én csak szeretném, ha megértenéd... amit mondtam. – a lány szintén elpirultan állt Tray mellet és épp olyan zavartan válaszolt mint a fiú.

• Semmi baj, megértettem... én hiszek neked. – nézett fel a fiúra, miközben a saját kezét szorongatta ott ahol az elébb Tray megérintette, aztán tovább indultak és meg álltak a ház kapujában. – Nos... megérkeztünk, itt lakom. – mutatott hanyagul a házra.

• Húúú, jó nagy ház... – nézett fel álmélkodva az nyolc emelet magas épületre.

• Nem az egész a miénk – nevetett fel a lány – csak egy lakás belőle. - kuncogott.

• Jó, de akkor is jó nagy a ház nem? – próbálta magát kivágni a helyzetből, kezeit kérdően széttárta. A lány továbbra is meg mosolyogta a fiú viccelődését.

• Te mindig meg tudsz nevettetni. – mosolygott a fiúra, amaz zavartan nevetett fel és a tarkója mögé emelte a kezét.

• Hihi... Mire valók a barátok. – vigyorgott a dicséret hallatán.

• Mennem kell, holnap találkozunk. – a fiú válaszképpen csak bólintott egyet, Haru az ajtóhoz lépett még egyszer visszafordult és integetett Traynek aztán eltűnt a bezáródott kapu mögött. A fiú még pár pillanatig nézett utána, majd elindult haza felé. Útközben teljesen megfeledkezett arról, hogy eredetileg mért is volt a városban, így a gondolatai és Kory kíséretében tért haza ekkor már elmúlt kilenc.

• Megjöttem! – ordibált be a többieknek, akik mind a konyhában várakoztak, a vacsorát lassan mindenki befejezte, mikor Tray belépett az étkezőbe Anna gyilkos szemeivel találta szembe magát, Ren szúrósan bámult rá, de nem szólt és csak rázta a fejét a többiek is mind csöndben voltak. Valószínűleg mind Anna haragjától tartott a jégsámán kínosan érezte magát, Yoh szólalt meg először:

• Szia. – intett neki a mosolyogva a barna hajú, és abban a pillanatban a fiúnak eszébe jutott minden.

• MÉG IS MIT KÉPZELSZ, MEDDIG MARADSZ KINNT? – ordított rá a szőke hajú lány, Tray már sokadszorra húzta ki nála gyufát és a többiek tudták, hogy most már nincs kegyelem.

• Anna én... – kezdett volna bele a magyarázatba, de a lányt láthatóan már ez sem érdekelte.

• Egy szót sem akarok többet hallani. Én nem fogok a te szeszélyeidhez alkalmazkodni. A mai több volt a soknál, ott a cókmókod. – intett fejével a sarok felé. – Tamara volt olyan kedves és összepakolt, Morthy pedig megrendelte neked a jegyet. Ma est haza utazol és nem akarok vitát. – a fiú körbe nézett barátain, akik csak lehajtott fejjel néztek maguk elé, de fogalmuk nem volt róla, hogy a jégsámán egy olyan hírrel fog elő állni, amitől még Annának is eláll a lélegzete. Tray nem kertelt tovább tudta, hogy csak egyetlen szóval tudja magára felhívni a lány figyelmét.

• Haoval találkoztam. – mindenki óriás szemeket meresztett, az egész szobában hallani lehetett a kerti fűben kúszó macska lépteit.

• Mi... mit mondasz? – nézett elképedten Anna.

• Ugye ez csak valami vicc haver, ha igen akkor rosszabb, mint amiket én szoktam ellőni. – rázta hitetlenül a fejét Jocó.

• Jeges hóemberünk bizonyára téved, hiszen... Haonak már vége, mind ott voltunk láttuk meghalni, ahogyan Yoh mester végezett vele. – nézett félre Ryu hitetlenkedve, Lyserg szóhoz sem jutott, újra gyűlölet lángja lobbant fel a lelkében és az asztalon lévő ökölbe szorított kezeire meredt.

• Nem lehet, az nem lehet, nem lehetett ő... – nézet Morthy is a többiekre reménykedve, hogy valaki helyesel a véleményére.

• Mi a véleményed Yoh? – jelent meg Amidamaru is, sámánjára nézve kérdőn. A barna hajú fiú elgondolkodva nézett maga elé míg a többiek tekintete rá szegeződött.

• Hmmm... talán, ha Tray mindent részletesen elmondana. – mosolygott kérlelően Annára, aki pár pillanatig mélyen nézett leendő férje sötétbarna szemeibe, majd mélyet sóhajtott.

• Most szépen leülsz és elmondasz mindent az elejétől a végéig. – parancsolt rá a fiúra és az egyik helyre mutatott.

• Hihi, köszönöm Anna. – nevetett Yoh, Tray csak egy pillanatra mosolyodott el, mert utána belegondolt a történtekbe, maga elé nézett, de nem meg sem moccant, annyira belemerült az emlékek részletes kutatásába, amikor felemelte a fejét látta, hogy a vele szemben ülő Tao fiú előre görnyed, jobb kezével remegve szorítja az asztallapot.

• Ren! – mindenki a fiú felé fordította a tekintetét, Tamara azonnal felpattant és oda állt mellé.

• Ren-mester... – Bason újból aggódva közeledett sámánjához. Yoh és Jocó is oda mentek.

• Ren mi bajod? – nézett a néger fiú értetlenül.

• Haver ne csináld ezt... tarts ki. – Tray már nem fért oda így ő rá támaszkodott az asztalra és előre hajolt, hogy közelebb legyen a barátjához.

• Mindenki azonnal menjen onnan, még ti is akadályozzátok, hogy levegőhöz jusson. – parancsolt a fiúkra Anna.

• Jól... vagyok... – zilálta maga elé fél hangosan, közben levegőért kapkodott, a szemei fénytelenül elkerekedve bámultak előre. - mindjárt... el... el... – a fiatal Tao keze elengedte a támlát a szék kicsúszott alóla és ő a földre zuhant.

Yoh azonnal letérdelt a fiú mellé kihúzta az asztal alól és hátrébb csúszott vele. Az ölébe fektette ájult barátját és próbálta legyezgetni.

• Csináljunk már valamit! – szólt rá a többiekre Tray, akik csak álltak és szóhoz sem jutottak.

• Felhívom Faustot. – rohant ki Morthy a szobából.

• Akkor már Junt is hívd fel. – szólt utána Tray.

• Lélegzik még? – kérdezte ijedten Jocó. Lyserg letérdelt melléjük, majd Ren mellkasára hajtotta a fejét.

• Még kap levegőt, és a szíve is ver, de nagyon gyorsan. – nézett fel Annára.

• Vigyétek a szobájába és fektessétek le, az talán, majd rendbe hozza a légzését. – szólt a fiúkra. Tray azonnal átmászott az asztalon és lehuppant Yoh másik oldalára.

• Lyserg, Jocó, Ryu menjetek alrébb... – intett rájuk a kék hajú, majd megfogta Ren lábát, Yoh pedig a Tao fiú hóna alatt nyúlt át és így emelték meg. Átvitték a fiút a szobájába, ami szerencsére lent volt a földszinten, és az ágyra fektették. A többiek követték őket. Anna elgondolkodva nézte a fiút, majd a szelleméhez fordult.

• Bason előfordult már ez korábban is? – a szellem zavartan tekingetett a mesterére és Annára, aztán óvatosan kezdett bele mondandójába.

• Hát meg történt, hogy meg szédült... egyszer... vagy kétszer.... – látta ahogy Anna arca egyre idegesebb lesz, de aztán egy mély levegőt vett.

• És még is mit gondoltatok, hogy ez normális mindketten felelőtlenek vagytok, szólnotok kellet volna. Most nézd meg mi lett a vége! – mutatott a fiúra, aki ájultan feküdt az ágyon.

• Öregem ne csináld, nehogy meghalj itt nekem, hallod? – hajolt a fiú fölé Tray.

• Nem lesz baja. – mosolygott Yoh bátorítóan a kék hajúra, majd kezét Ren mellkasára helyezte. Pár pillanatig mereven ült mellette, aztán Annára emelte a tekintetét. – A furiokuja maximumon van.

• Akkor biztos beszedett valami betegséget, én mindig mondtam, hogy ez a zsúfolt stresszes városi élet nem a legjobb... – magyarázta Jocó, a többiek rosszallóan néztek rá. – Most mi van? Ezt nem viccnek szántam.

• Bason, vasárnap is rosszul volt? Amikor nem jött át... tegnap. – nézett a szellemre kérdően Tray.

• Hát, megszédült... de... – aztán eszébe jutott, amit mestere aznap este lefekvés előtt mondott neki.

“- Sensei mért nem mondta el az igazat Traynek, jobb lett volna ha...

• Nem akarom, hogy megtudják elkell mennem. Mert, ha meg házasodom otthon, többé nem jövök vissza Japánba. Csak akkor, ha folytatódik a sámán viadal, de úgy tűnik erre nem mostanában fog sor kerülni.

• Tehát nem mondja el nekik, amit Miss Jun mondott?

• Nem. És te sem szólsz nekik Bason, semmi esetre sem.”

• Bason. – zökkentette ki Tray a gondolataiból az óriás harcost.

• Igen, rosszul volt. – nézett maga elé, némi bűntudattal a szellem, de most próbálta nem mutatni, hogy újra titkol valamit.

• Hát ez remek és meddig akartátok még is titokban tartani ezt az egészet? – förmedt rá újból Anna.

• Ne Basont piszkáld. Tudod, jól ha Ren nem akarja nem szólhat nekünk. – vágott közbe Tray.

• Igazán? – nézett kérdően a kék hajúra, majd a kínai harcoshoz fordult. - Akkor most jól tanuld meg, hogy a mesterednek nincsenek normális határvonalai a tűrőképesség és a normalitás között. Szóval, ha még esetleg van valami hasonló probléma, akkor most szólj. Attól még, hogy Ren büszke, nem fog meggyógyulni, főleg mivel most azt sem tudjuk mi baja van. – Bason csak megrázta a fejét, jelezvén, hogy nincsen semmi más, ekkor Morthy lépet be a szobába.

• Faust perceken belül haza ér, Jun pedig siet ahogy tud.

• Köszi Morthy. – mosolygott barátjára Yoh.

• Ugyan nem tesz semmit – legyintett – de mi baja van Rennek?

• Nem tudom... – nézett le a fiúra elgondolkodva a barna hajú sámán.

• Amíg Faustékra várunk és egyebet most nem tudunk tenni, elmesélhetnéd mi történt mi előtt haza értél volna. – nézett a jégsámánra Anna.

• Én... megyek és hozok meleg vizet. – szólt közbe Tamara, Anna csak bólintott, majd újra a kék hajúra nézett. Amaz még pár pillanatig elgondolkodva nézett maga elé. Nem akarta elárulni a teljes igazságot, szégyelte magát kissé amiért olyasmit feltételeztek Yohról, ami egyáltalán nem vall rá. Bár ismerte barátját, biztosan csak jót nevetett volna a dolgon, de Anna...

• Amikor már a sokadik körömet futottam... megláttam Harut az egyik osztálytársunkat bemenni egy kávézóba. Eszembe jutott, hogy beszélnem kell vele, ezért bementem utána, mikor meg láttam és oda mentem akkor rögtön bele is akartam kezdeni, de akkor meg jelent Hao. Azt hiszem ők találkoztak. Úgy festett mint egy randi... úgy csinált mint, aki nem tudja ki vagyok, de szerintem mindenre emlékszik. Be is mutatkozott meg minden, én nem tudom... annyi idős volt, mint mi... semmit nem változott.

• Furcsa. – jegyezte meg Yoh, törökülésben ült Ren másik oldalán, kezeivel hátul megtámaszkodott. Ekkor Tamara is visszaért egy lavór forró vízzel.

• Fukuban volt meg minden, szóval biztos, hogy most rendes emberi életet él. – tette hozzá Tray.

• Ez nem lenne jellemző Haora. Utálja az embereket. – rázta a fejét Anna. Ryunak könnyek gyűltek a szemébe és láthatóan nagyon meg tört.

• Mi van Ryu? – nézett fel rá Jocó kérdőn, amaz felsőjének újával letörölgette könnycsepeit.

• Már Haonak is van sámán királynőjeeee.... – nyavalygott Ryu.

• Yoh lesz a sámán király! Már csak az kéne, hogy Hao... áh... beszélsz itt hülyeségeket. – mordult rá Anna.

Ekkor hallották az ajtó csapódást.

• Faust. Ez Faust lesz Elizával. – rohant ki Morthy és a szőke férfival az oldalán tért vissza pillanatok múlva.

• Itt vagyok. Siettem ahogy csak tudtam. – Anna intett a fiúknak, hogy keljenek fel, amazok engedelmesen alréb mentek helyet adva Faustnak, aki azonnal kipakolta a cuccait és megvizsgálta a fiút.

• Tray, Ha...

• Cssss... – szólt rá Lysergre Anna, nem akarta, hogy megzavarja a fiú Faustot. A zöld hajú nem is folytatta a kérdést, amire láthatóan Tray amúgy sem figyelt fel. Hüvelyk úját rágva meredt maga elé és elgondolkodva bámulta a földet.

“Nem Bason hibája. Nekem is észre kellett volna vennem, hogy valami nincsen rendben. Láttam többször is, hogy fal fehér lett az arca és fáradt volt, sokszor meg se hallotta, amit mondtam neki... és majd nem minden szünetben kiment a mosdóba... volt, hogy órán is, minden nap... egyre sűrűbben – a fiú egyre jobban hergelte magát gondolataiban – észre kellet volna vennem. Lehet, hogy még sem épült fel abból a sebesülésből?” – kapta fel a fejét és Renre nézett, a férfi éppen a tüdejét vizsgálta a hallgatójával, a mellkasán ejtett sebnek a hege még mindig látszott kissé a bőrén, még nem forrt még be teljesen.

A többiek lélegzet visszafojtva várták Faust véleményét a történtekről. A férfi leemelte a füléről a készüléket és mélyet sóhajtott.

• Úgy tűnik, stabilizálódik az állapota. – a csapat egy emberként lélegzett fel.

• Ez jó hír. – mondta Yoh. – De nem tudod mi történhetett?

• Morthy azt mondta fuldoklott aztán elájult, valami rohamot tudok elképzelni. Esetleg nem lehetséges, hogy allergiás valamire? – nézett elgondolkodva.

• A folytonos érzelgősködésre... – szólalt meg halkan a földön fekvő fiú, majd lassan kinyitotta aranysárga szemeit.

• Ren! – hajolt fölé Jocó.

• Haver volt képed így ránk ijeszteni?! – pattant fel háborogva Tray.

• Hé. Kikért rá, hogy aggódj? – vágott vissza Ren. Látszott a fiún, hogy most vissza akar szólni valami igazán ütőset, de semmi jó nem jutott az eszébe. Ez volt az igazság, aggódott és ezt nem akarta most beismerni, így sértődötten karbafont kézzel féloldalt fordult. Ren ezen halványan elmosolyodott, szeretett nyerni, főleg szóvitákban.

• Tényleg aggódtunk. – ismerte be Yoh. – De te elárulhatnád, hogy mi történt. – ült vissza előző helyére a barna hajú, az ifjú Tao megpróbált felülni, Faust azonnal oda kapott, hogy segítsen neki, de ő leintette a férfit. Közben a gondolataiba mélyet, hogy fel idézze a történteket, amik halványan derengtek csak az emlékeiben.

“Talán... akkor lettem rosszul, amikor Tray Haot említette. Akkor valami hirtelen újra a tüdőmbe hasított, és sokkal jobban fájt, mint maga a fegyver által ejtett seb. Ez valami más volt... aztán minden elhomályosult... emlékszem, hogy a többiek oda jöttek, de... amikor az asztalba kapaszkodtam... mi történt utána?” – nézett maga elé értetlenül.

• Egyszerűen csak nem kaptam levegőt, aztán minden elsötétült. – válaszolta Ren.

• Valószínűleg az oxigén hiány miatt ájultál el. – magyarázta Faust. – Szóval lehetséges, hogy van valami allergiaszerű betegséged?

• Nem tudok róla. – majd összehúzta a felsőjét, amit még a férfi bontott szét a vizsgálat során.

• Akkor ki kell vizsgáltatni. – jegyezte meg a szőke hajú, Ren szúrósan rá emelte a tekintetét, majd átdöfte vele Faustot.

• Azt már nem. – pattant fel, majd elkezdett az ajtó felé hátrálni. – Én nem fogok semmilyen kórházba menni és...

• Ren. – Jun állt az ajtóban a fiú majdnem neki ütközött. – Jaj Ren jól vagy? Nincs semmi bajod? – lépett oda hozzá meg fogta a fiú majd a saját homlokát, aztán elkezdte közelebbről megnézni a szemét.

• Azt nem mondanánk. – jegyezte meg Anna. – Az öcséd nem éppenséggel épeszű.

• MIII? – kapta oda a fejét a fiú, Jun utána visszafordította maga felé gyengéden. – Jun, jól vagyok, elég már. Minek fújjátok fel ennyire ezt az egészet? Idegesítő... – morogta. Majd sértődötten karba fonta kezét és lehunyta szemeit.

• Nem erőszak. – engedte le a kezeit maga mellé Anna, majd elindult az ajtó felé. – Ha te továbbra is fuldokolni akarsz a te dolgod. Mindenki maga választja meg az élete folyamának sodrását. – állt meg Jun mellett az ajtóban. – Ne haragudj, hogy így ide rángattunk, feleslegesen. – nyomta meg jobban az utolsó szót, amire a Tao fiúnak meg rándult a szemöldöke és a szája széle. – Elmúlt 10 óra, holnap mindenki 5-kor kel. Jó éjt. – ezzel kiment és a szobája felé vette az irányt.

• Hát ez remek, te bevágod itt a hisztit és mi szívjuk meg. – jegyezte meg a néger fiú.

• Azt hiszed, hogy majd hozzád időzítem a hangulatomat, mi? Há nagyon tévedsz. – mordult rá az aranyszemű és mi előtt Jocó válaszolhatott volna Yoh fel kelt és közbe szólt.

• Szerintem a legjobb lesz, ha tényleg mindannyian lefekszünk aludni. – mosolygott a többiekre. – Késő van már.

• Yoh mesternek igaza van, a vitának semmi értelme. Miss Anna egyébként is korán kiugrasztani mindannyiunkat. Jó éjt kis barátaim, Miss Jun. – biccentett felé is, aki kedvesen visszamosolygott a magas férfira, majd Ryu távozott.

• Azért, ha valami baj van... akkor szólj nyugodtan. – intézte Ren felé utolsó mondatát a férfi majd ő is ki ment.

• Jó éjt. – ment ki Lyserg is. Tamara meghajolt, a fiúk és Jun előtt, majd ő is ki sietett a szobából. A többiek csöndben álltak még tovább pár pillanatig.

• Ez egy remek ötlet Yoh. De tudod ahhoz, hogy nyugodta aludni tudjak, előtte jó lene, ha mindenki ki menne a szobámból. – mutatott az ajtó felé.

• Rendben van. – mosolygott rá a barna hajú. – Holnap hajnalban találkozunk, hihihi. – nevetett fel. – Menjünk Amidamaru.

• Jól van morcos mackó, egyedül hagyunk a büszkeségeddel éjszakára. – indult el az ajtó felé Tray, de mikor Ren mellé ért, a fiú fülébe súgta. – Remélem, holnap azért ha fel kelsz nem fogsz brummogni. Medvéül még nem tudok. – vigyorodott el, majd felnevetett.

• KIFELÉ! – szorította ökölbe a kezét, Trayel együtt Jocó is ki iszkolt.

• Jó éjt maci. – Jun utánuk nézett, elmosolyodott a fiúk szeleburdiságán.

• Nem kéne ennyire keményen bánnod velük. Ők a barátaid s tényleg féltenek. De mond Ren mi történt? Beteg vagy? – nézet rá most már aggódó tekintettel. A fiú mélyet sóhajtott, majd kiengedte a dühét.

• Nem. – félre nézett. – Minden rendben van, csak kimerültem, ettől az egész felhajtástól. – aztán elkezdett magának megágyazni.

• De hát rosszul lettél. Előttem is titkolózól? Ren, azt hittem nekem majd elmondod.

• Én sem tudom mi történt. Csak rosszul lettem és kész. – elővette a köntösét a szekrényből. – És, ha most meg bocsájtasz, szeretnék pihenni.

• Rendben. Ha esetleg még is meg gondolnád magad, akkor majd szólsz. – próbált kedvesen mosolyogni, de fájt neki, hogy Ren nem mond igazat. Tudta, hogy az öccse büszke és most úgy érzi ebbe a büszkesége bele taposott az, hogy mások segítségére volt szüksége, mint legutóbb. Még nem jött rá arra, hogy az élete fontosabb a büszkeségénél, de erről beszélni fog majd vele. Előbb vagy utóbb, de muszáj lesz, ha tényleg komoly a baj, otthon az orvosok így is, úgy is kiderítik. – Jó éjt kis öcsém.

• Jó éjt. – Jun behúzta maga mögött a szoba ajtaját magára hagyva a fiút a szellemével.

Ren kigombolta újra az egyenruháját és elkezdett levetkőzni.

• Sensei... – Bason várt pár pillanatig, de Ren nem reagált így folytatta. – muszáj volt elmondanom nekik, hogy ez nem az első eset nem volt más választásom, ha mást mondok Anna ne hitte volna el és...

• Tudom Bason. Nem haragszom, azt is tudom, hogy a többiek aggódtak, dühít is meg nem is. Holnap az első dolgom lesz kideríteni, hogy még is, mi történik velem. Annának igaza volt ez nem normális, de azt is tudom, hogy nem betegség. – közben felvette a köntöst és bebújt a takaró alá, jobb oldalára fordult karját feje alá téve. – Jó éjt Bason.

• Mester... – nézett a fiúra, majd elmosolyodott.

“Úgy érzem ha lassan is, de Ren mester kezd felnőni és kezdi megérteni mit jelent barátnak lenni...”