Rin kinyitotta a szemét, majd a következő pillanatban felült az ágyban és körülnézett a szobában. Odakintről csak kevés fény áradt be, mivel még épphogy csak hajnalodott, s a lány először nem is tudta hol van. Barnai szemei végigpásztázták az egész helyiséget, kezdve az egyik fal mellett álló apró fésülködőasztaltól, egészen az ágya mellett lévő üres székig. Minden teljesen normális volt, az egész szoba úgy festett, mint amikor elindultak a Len csapat meccsére. Rin megpróbált visszaemlékezni arra, hogy mi történt, de ettől csak megfájdult a feje. Fáradtan hanyatlott vissza a párnájára, s mélyet sóhajtott. Néhány pillanatig a mennyezetet bámulta, de aztán félrefordította a fejét és pillantása a sarokba támasztott fegyverére esett, s ettől összeszorult a szíve. Mint egy jeges zuhany, úgy rohanták meg az emlékek: Pailong váratlan felbukkanása és az általa hozott hír Jun elrablásáról, a Remény Temploma, a Kívülállók és...Zik. Amikor a testvérére gondolt ismeretlen borzongás futott át rajta, s ismét felült. A szemébe könnyek szöktek a fájdalmas események miatt, de akárhogy törte is a fejét, nem tudta, hogy mi történt azután, hogy berohant a templomba. Csak arra emlékezett, hogy halálra rémült, amikor meglátta a Kívülállók támadását, de több nem jutott az eszébe, fogalma sem volt arról, hogy mi történt, az utolsó kép, ami megmaradt benne az, hogy két férfi a fal tövében fekszik és...halottak. Rin megrázta a fejét, s a halántékára szorította a kezeit. „Én nem tehettem.... hiszen képtelen lettem volna ölni...nekem nincs akkora erőm, hogy életeket vegyek el...ugye nincs?” – próbálta magát meggyőzni arról, hogy nem ő ölte meg a két Kívülállót, de kudarcot vallott, a szíve mélyén nagyon is tisztában volt azzal, hogy mit tett. Zokogni kezdett, s néhány percig nem is tudott mást tenni, csak sírt. Forró könnyei végigfolytak az arcán, s összenedvesítették a takaróját, de ő ezzel mit sem törődött. Össze volt zavarodva, sokkal jobban, mint amikor először találkozott Yohval és a többiekkkel. Hirtelen eszébe jutottak a fiúk és Jun, s ettől még sírni is elfelejtett. „ Vajon mi történt velük azután? S Zikkel? S a Kívülállókkal?” – ilyen és még hasonló kérdéseket tett fel magában, de egyikre sem tudott biztos választ adni. Letörölte a könnyeit, majd belesuttogott a szoba homályos csendjébe:

-Wyn! – de a szellemlány nem válaszolt. Rin megpróbálta mégegyszer, ezúttal egy kicsit hangosabban, de választ most sem kapott. Elszomorodott, egy másodpercre átvillant az agyán, hogy még a szelleme is elhagyta amiatt, ami történt, de amikor felült, hogy elinduljon felöltözni, Wyn megjelent az ágya mellett.

-Ne haragudj, feltartottak. – szabadkozott a régen halott lány, de Rin csak megkönnyebülten felsóhajtott és kimászott a takaró alól:

-Semmi baj, örülök, hogy itt vagy.

Wyn csak elmosolyodott, majd közelebb suhant a szőke Asakura-hoz, s a szemébe nézett. Rin értetlenül meredt rá, de a szellem nem szólalt meg azonnal. Rin viszont elmosolyodott, szinte kitalálta, hogy mit akar kérdezni.

-A körülményekhez képest jól vagyok. – mondta, majd felállt és a szatyraihoz lépett, hogy a szellemlány ne lássa meg ismét megnedvesedő szemeit. Wynt azonban nem lehetett egykönnyen becsapni, túl jól ismerte már a lányt, s tudta, hogy komoly gondok nyomasztják a lelkét.

-Rin, tudom, hogy mi jár a fejedben, s azt is tudom, hogy egyáltalán nem vagy jól.

A lány mozdulata félúton megállt, s mereven bámulni kezdte a kezében tartott pulcsit. Olyan csend borult a szobára, hogy mindketten tisztán hallották az ablakon doboló eső zaját. Rin végül nagyot sóhajtott, majd kissé fájdalmasan elmosolyodott és szellemme felé fordulva így szólt:

-Hiába, te mindenkinél jobban ismersz, de... hagyjuk. – Wyn nem szólt egy szót se, csupán leült az ágyra és megvárta amíg a gazdája felöltözik. A szőke Asakura egy fekete nadrágot, valamint egy fekete pólót vett fel, majd visszaindult az ágy felé, de amikor elhaladt a tükör előtt, megtorpant.

-Ez meg mi? – kérdezte meglepetten, miközben óvatosan megtapogatta a fején lévő kötést, amitől egy másodpercre felszisszent.

-Amikor elájultál beverted a fejed és Faust szerint kaptál egy kisebb agyrázkódást is.

-Oh, háááát, erre már nem emlékeztem. Mindegy. – válaszolt Rin halkan, majd megvonta a vállát és leült az ágyra, de úgy helyezkedett el, hogy kilásson az ablakon. Az eső mintha kezdett volna elállni, s ez most valahogy jól esett neki. Percekig némán bámulta a kinti szürkeséget, s azon gondolkodott, hogy mi lehet a többiekkel.

-Rin, mi a baj? – a szőke sámán összerezzent szelleme hangjától, de aztán csak megrázta a fejét.

-Mondtam már, hogy semmi.

-Rin, kérlek... akarsz róla beszélni?

-Nem igazán, ne haragudj... s amúgy sincs mit mondanom. – hangjaból érezni lehetett, hogy már a sírás fojtogatja, de arca még mindig rezzenéstelen volt. Wyn megpróbált a szemébe nézni, de Rin azonnal elkapta a tekinmtetét és hanyattdőlt az ágyon. Szemeit ismét a mennyezetre szegezte, s megint hallgatásba merült.

-Attól még, hogy most már alakot öltöttem, még ugyanúgy ismerem a lelkedet. Nagyon szépen kérlek, ne legyél ilyen makacs és mondd el, hogy mi a baj, csak segíteni szeretnék.... – mondta Wyn szinte már parancsolóan, de a sámán lány nem válaszolt azonnal. A szellem egy pillanatig csendben fürkészte a lány arcát és várt. A következő pillanatban Rin szeme félreismerhetetlenül csillogni kezdett, s a következő másodpercben egy kövér könnycsepp gördült le az arcán. A lány nem törölte le, csupán felült és a tenyerébe temette az arcát.

-Én nem értem mi történt... nem akartam megölni őket! Csak a fiúkat szerettem volna megvédeni... nem gondoltam volna, hogy... – Rin nem tudta folytatni, előtört belőle a zokogás. A kékhajú szellem lány együttérzően nézett rá, majd így szólt:

-Megértem, hogy most össze vagy zavarodva, de légy erős! Ami történt megtörtént, ne hibáztasd magad! Csak egy kis idő kell, s minden megoldódik...

-De attól még nem támadnak fel, Wyn! Megöltem két ártatlan embert, ezen nem lehet változtatni! Mit gondolhatnak rólam a többiek? Idejövök csak úgy a semmiből, mindent összezavarok, aztán még gyilkolok is.... Ezek után nem csodálkoznék, ha Yoh hazaküldene.... – válaszolt magából kikelve a szőke lány, miközben barna szemeit szelleme kék tekintetébe fúrta. Wyn éppen válaszolni akart, amikor hirtelen kinyílt az ajtó, s belépett rajta az ásitozó Yoh.

-Egy: semmiképpen sem küldenélek haza emiatt, kettő: különben is már ez az otthonod és végül három: jó reggelt, örülök, hogy végre magadhoz tértél. – mindezt olyan kedvesen mondta, hogy Rin még a sírásról is elfelejtkezett. Felpattant az ágyról, de aztán hirtelen megállt. Először oda akart rohanni a bátyjához, de elbizonytalanodott, még mindig nem tudta, hogy Yoh mit gondol arról, ami történt.

Yoh azonban helyette is cselekedett, a lányhoz lépett és szorosan megölelte.

-Nagyon megrémítettél mindenkit, már három napja feküdtél eszméletlenül. Már azt hittük, hogy... Na jó, illetve csak én hittem azt, Lenny tudta, hogy nincs semmi bajod. Hogy van a fejed? – kérdezte Yoh kedvesen, miközben elengedte Rint.

-Egy kicsit még fáj, de túlélem.

-Akkor rendben. Nem jössz reggelizni? A lányok most készítik a kaját és még Jocó is segít, úgyhogy csak nem lesz olyan szörnyű, mint az elmúlt napokban, amikor Trey főzött. Ne tudd meg, kész bolondokháza volt itt: Tami és Pilica folyamatosan nyavalygott az eső miatt, Anna végig TV-t nézett és senkit se engedett be a nagyszobába, Jocó és Trey egész nap ölték egymást, Morty Fausttal anatómiát vagy mi a fenét tanult, ja és közben fagyit ettek, úgyhogy ebből rendesen kifogyott a készletünk. Jun és Rio pedig, hááááát, szinte minden percüket együtt töltötték, szerintem összejöttek, de mindketten tagadják....

-S Len?

-Az első két napban folyamatosan itt ült az ágyad mellett, csak tegnap délután sikerült rávennem, hogy menjen végre pihenni. Azóta még senki sem látta, valószínűleg még mindig alszik... – válaszolt Yoh nevetve, majd a lányra kacsintott:

-„ Az ember akár napokig is kibírja alvás nélkül, ha igazán akarja, blablabla...” – olyan élethűen utánozta a Tao fiút, hogy Rin arcán halvány mosoly futott át.

-Akkor jössz? – szólt Yoh immár terljesen komolyan, de a lány csak megrázta a fejét.

-Kösz, de nem, nem vagyok éhes.

-Pedig már napok óta nem ettél, ez nem túl egészséges...

-Jelen pillanatban az egészségem érdekel a legkevésbé... – válaszolt Rin, miközben az ablakhoz lépett és kinézett. Az eső elállt ugyan, de az égen még mindig szürke felhők úsztak, s a szél sem enyhült, még most is viharos erővel tépte az erdő fáit. Yoh először nem tudta mit mondjon, s segélykérően nézett először Amidamarura, majd Wynre, de a két szellem ugyanolyan tanácstalan volt, mint ő. Megvakarta a tarkóját, s már épp valami kedves mondaton törte a fejét, amikor pillantása megakadt a sarokba támasztott faboton.

-Tudod mi a legjobb gyógyír! Hogy Anna szavait idézzem: „ Egy kiadós edzés minden bajodat elfeledteti!” S mivel amúgy is elállt odakint az eső, talán...

-Nem akarok kimenni, ne haragudj. – Rin közelebb lépett az ablakhoz, de megborzongott: a kinti hűvös levegő még a zárt üvegen keresztül és egészen a csontjaiig hatolt.

-Miért nem? Ha csak a hideg a baj, akkor szívesen adok egy vastagabb pulcsit...

-Nem a hideg a baj...

-Hát akkor mi? Az, hogy minden vizes? Attól félsz, hogy sáros leszel? Mert az - ki kell, hogy ábrándítsalak -, de hozzá tartozik a dologhoz....

-Egyáltalán nem aggaszt se az eső, se a sár...

-Akkor most már végképp nem értem, hogy mi a probléma...

-Egész egyszerűen nem akarok edzeni... Soha többet..

-S szabad tudnom, hogy miért nem?- Yoh a húga mellé lépett és ránézett, de Rin csak lehajtotta a fejét és a földre szegezte a tekintetét.

-Mert nem akarok többé harcolni sem.... – szavait döbbent csend követte, Yoh elsápadt, s nem tudott mit válaszolni. Egy pillanatra arra gondolt, hogy megkéri a lányt, hogy ne csinálja ezt, de amikor végignézett az arcán, tudta, hogy a húga most halálosan komolyan gondolja azt, amit mondott.

Yoh végül csak sóhajtott egyet, s így szólt:

-Én megértem, de...talán nem kéne...úgy értem, nem hagyhatod cserben Annát és Junt...ők számítanak rád...

-Tudom, s sajnálom, de így döntöttem, nem változtatok a véleményemen...

-Rin, ne csináld ezt... – kezdte Yoh és egyik kezét a lány vállára tette, de az csak ellökte magától és mérgesen felcsattant:

-Tisztában vagy azzal, hogy mit tettem? – kérdezte dühösen, s a szemei ismét megteltek könnyekkel.

-Igen, de ez még nem ok arra, hogy...

-De igenis az! Öltem Yoh, érted? Megöltem két teljesen ártatlan embert! – Rin sírni kezdett, mire Yoh azonnal közelebb lépett, hogy átölelje, de a lány csak elhúzódott és elfordította a fejét, hogy ne kelljen a bátyja szemébe néznie.

-Úgysem értesz meg... – mondta halkan, majd mielőtt a fiú bármit is szólhatott volna, felkapta a pulcsiját és kirohant a szobából. Az ajtó halkan becsapódott mögötte, mire Yoh szomorúan felsóhajtott. Jó egy percig még mozdulatlanul állt, de aztán erőt vett magán és ő is elindult kifelé. Már épp nyitotta az ajtót, mikor hirtelen valami felcsipogott. Azonnal a karjára erősített orákulum-harangra kapta a tekintetét, de meglepetésére nem az övére érkezett üzenet. Meglepetten fordult vissza a szoba felé, s rögtön észrevette Rin harangját az éjjeliszekrényen. Lassan megfordult és odasétált, majd a kezébe vette a kék szerkezetet és megvizsgálta. Arca elkomorult egy pillanatra, majd megcsóválta a fejét és visszatette a helyére. Sarkon fordult és sietve elhagyta a szobát, hiszen mindenképpen beszélnie kellett Annával. Amidamaru követte, de Wyn a szobában maradt. Némán nézett a távozó sámán után, majd közelebb suhant az éjjeliszekrényhez, s ő is szemügyre vette a harangot. Azon pedig ott villogott a következő csata helyszíne és időpontja....

*

Rin megállás nélkül végigrohant a folyosón, miközben nagy nehezen belebújt a pulcsijába. Könnyes arccal futott előre, így észre sem vette a sarok mögül előbukkanó Treyt, aki két hatalmas ásítás közben épp a fürdő felé igyekezett. Egyik kezében a törölközőjét, míg a másikban egy szelet piritóst tartott, s közben vidáman magyarázott valamit aprócska szellemének, aki csak heves bólogatással válaszolt sámánja minden bizonnyal nagyon érdekfeszítő okfejtésére.

-Tehát, amint már ezerszer elmondtam Kori, ha én leszek a király, akkor...ááááááá! – kiáltotta a jégsámán, ugyanis Rin egyenesen belerohant és ettől mindketten azonnal hanyatt vágódtak.

-Hé, haver, nem tudsz vigyázni? – kezdte Trey, miközben visszatolta a helyére a szemébe csúszott fejpántját. Fekete szemei egy pillanatra elkerekedtek, amikor meglátta a mellette feltérdelő lányt, de mielőtt bármi értelmeset is kinyöghetett volna, Rin már felállt és tovább szaladt.

-Vajon mi történhetett? – kérdezte a fiú meglepetten szellemétől, de a választ Yoh adta meg, amikor zsebre tett kézzel kilépett a sarok mögül, s megállt a még mindig a földön ülö barátja mellett.

-Egy kicsit ki van borulva, de remélem semmi komoly... – mondta a barnahajú sámán, majd felsegítette Treyt, aki komor arccal lehajolt és felvette a földről a törülközőjét, valamint a most már ehetetlennek tűnő piritósát.

-Mindegy, az a lényeg, hogy végre felébredt. Épp fürödni indultam, nem jössz?

-Most köszi, de nem, beszélnem kell Annával. Még mindig a konyhában van, ugye?

-Ha jól tudom, igen. Na mindegy, akkor később találkozunk...Jaaaa, s kérlek ne áruld el pilicának, hogy hova megyek.... – a jégsámán megvizsgálta a kezében tartott piritóst, majd megvonta a vállát és beleharapott. Elmosolyodott, majd tele szájjal így szólt:

-Nem is olyan rossz, úgy látszik egyre jobb vagyok kenyérpiritó- használatban.

Yoh csak elmosolyodott, majd megveregette barátja vállát és mindketten elindultak eredeti céljuk felé.

*

A konyhában hatalmas volt a felfordulás, amikor Yoh belépett. Tamara és Pilica az asztalra borulva röhögött Jocón, aki teljesen összelisztezett arccal rohangált a helyiségben, miközben a Riotól lopott fakarddal csapkodott a levegőben. Yoh furcsa fintorral az arcán megállt a küszöbön, de még senki sem vette észre.

-Jaj, Jocó, te vagy a legjobb Amidamaru utánzat, kit valaha is láttam.... – nyögte a rózsaszínhajú sámántanonc, majd felemelte a fejét és letörölte a nevetéstől kicsordult könnyeit, de azonnal a torkára fagyott a nevetés, amikor meglátta az ajtóban álldogáló fiút, aki halkan megköszörülte a torkát, de néger barátja még mindig nem kapcsolt.

-Én vagyok a legendás szamuráj, rettegjen, aki éééééél!!!!!! – kiabálta hangosan röhögve Jocó, de a következő pillanatban ő is elhallgatott, ugyanis szembe találta magát Amidamaru villámló tekintetével.

-Ööö, jó reggelt, barátom... – kezdte Jocó, miközben a háta mögé dugta a fakardot és hátrálni kezdett a szellem elől. Yoh nevetni kezdett, majd így szólt:

-Hagyd csak Amidamaru, fog még ma kapni eleget. Egyrészt Annától, ha meglátja, hogy mit csinált a makulátlanul tiszta konyhájából, másrészt pedig Riotól, ha rájön, hogy hova tűnt a kardja, amit egész reggel keresett.

Amidamaru vetett még egy utolsó szigorú pillantást Jocóra, majd felvette a mini-alakot és visszalebegett Yoh mellé. A néger fiú megkönnyebülten felsóhajtott, mire mindenki abbahagyta a nevetést és Yoh a lányokhoz fordult:

-Nem tudjátok hol van Anna? – kérdezte, de a két sámántanonc megrázta a fejét.

-Amikor utoljára láttuk, épp a nagyszoba felé vette az irányt, gondolom tévézik. – válaszolt Pilica, majd hozzátette:

-Nem láttad azt az idióta öcsémet? Már rég edzenie kéne...

-Öööö, nem láttam. Köszi az infót, remélem hamarosan lesz reggeli, mert most már farkaséhes vagyok. – mondta Yoh, majd megfordult és Amidamaruval együtt továbbindultak.

*

-Wyn kisasszony! – Bason ámultan nézett a kékhajú szellemlányra, aki megjelent mellette Len szobájában.

-Szokj már le erről, légyszíves, kezd az agyamra menni. – válaszolt Wyn mosolyogva, majd gyorsan megcsókolta régen halott szerelmét, s folytatta:

-Azonnal fel kell ébresztenünk Lent!

-A mester nem szereti, ha valaki csak úgy felébreszti, morcos lesz...

-Ez a legkevésbé sem érdekel, gyerünk! – azzal Wyn már indult is volna a fiú ágya felé, de Bason elállta az útját.

-Legalább azt mondd el, hogy miért.

Wyn lehajtotta szép fejét, majd ezt suttogta:

-Rin magához tért, de nagyon ki van borulva, s még Yoh sem tudta megnyugtatni.

-Ha Yoh mester nem járt sikerrel, akkor miért gondolod, hogy Len mesternek sikerülni fog? Hiszen nem egy tipikusan megértő típus, s nem hiszem, hogy képes lenne bárkit is felvidítani..

-De nem engedhetem, hogy Rinnek baja essen, utána kell mennie, különben ki tudja, hogy mi fog történni. Egyedül indult el, azt se tudom, hogy hova ment, ráadásul amilyen állapotban van... – Wyn kék szemei könnyesek lettek az aggodalomtól, de a kínai harcos csak bólintott, s mini alakját felvéve már Len felett lebegett.

Wyn kíváncsian figyelte, hogy mi fog történni, de Bason még sokáig csak figyelte alvó gazdáját.

Len a fal felé fordulva mélyen aludt, de álma nyugtalan lehetett, ugyanis az arca néha-néha idegesen megrándult. Lila haja a szemébe lógott, s az egyik kezét a párnája alatt tartotta.

Bason vetett egy bizonytalan pillantást Wynre, de a lány csak sürgetően közelebb suhant. A harcos szelleme felsóhajtott, majd megköszörülte a torkát és megszólalt:

-Len mester...kérem ébredjen fel....

A fiú azonban csak összerándult és dühösen átfordult a másik oldalára:

-Hagyj békén Bason, még aludni akarok.

Bason ismét visszafordult Wyn felé, aki így szólt:

-Len, Rinről van szó... – hangjára a Tao vezér szemei azonnal felpattantak és a fiú felült:

-Mi van vele? Magához tért? – kérdezte gyorsan, majd kiugrott az ágyból és öltözni kezdett.

-Igen, de...

-Mi de? – Len már épp a cipőjét húzta fel, miközben a szájában tartotta a felsőjét.

-Yoh már beszélt vele, de Rin elrohant...s nem tudjuk hova ment...

-Miért nem mentél vele? Elvégre is az őrszelleme vagy... – válaszolt a fiú kissé szemrehányóan, majd magára kapta a felsőjét és a sarokban lévő bőröndjéhez lépett. Letérdelt és kutatni kezdett benne. Elővette a gondosan összehajtogatott fekete kabátját és sárga sálát, majd a következő pillanatban ismét visszalépett az ágyához és előhúzta a párnája alól a Vihar kardot. Gondosan az övébe tűzte, majd felvette a kabátját és miközben felkötötte a sálát, Wynhez fordult:

-Szóval?

-Sajnálom, de...  – kezdte Wyn, de Len félbeszakította:

-Oké, ez most teljesen mindegy. Van valami fogalmad arról, hogy merre indult?

-Nincs, de gondolom olyan helyre megy, ahol valamiféle víz van, mert az az egyetlen dolog a világon, ami mindig megnyugtatja...

-A tóra gondolsz? – kérdezett vissza a Tao fiú, s a keze már a kilincsen volt.

-Talán, nem tudom biztosan...

-Ez is több, mint a semmi. Induljunk. – s azzal kilépett az ajtón. Bason biztatóan Wynre mosolygott, majd mindketten követték a fiút.

*

-Zavarlak? – kérdezte Yoh, miközben bedugta a fejét az ajtón.

-Igen, de ha addig befejezed a mondanivalódat, amíg a reklám tart, akkor kivételesen szemet hunyok a dolog felett. – válaszolt Anna hűvösen, majd felült, hiszen eddig könyökölt a Tv készülék előtt.

-Rin felébredt.

-Remek hír, de gondolom nem csak ezért jöttél. – Yoh belépett a szobába és becsukta maga mögött az ajtót. Szomorúan leült leendő felesége mellé, s így szólt:

-Megszökött, de előtte tett egy nem éppen vidám kijelentést.

-Hmm..., igen?

-Nem akar többet harcolni.... – a fiú szórakozottan piszkálgatni kezdte az asztal egyik repedését, de Anna a karjára tette a kezét.

-Beszéltél vele? – kérdezte halkan, mire Yoh bólintott.

-Megpróbáltam, de nem tudtam hatni rá...pedig holnapután meccsetek van....

Anna felsóhajtott, majd felállt és az ablakhoz sétált.

-Tudom, Yoh, tudom.... – a fiú csak most vette észre a kezére csatolt piros orákulum- harangot,melyen szintén ott villogott még az üzenet.

-Nagyon remélem, hogy addigra összeszedi magát, mert különben komoly bajba kerülünk...

Yoh szintén felállt, majd a lány mögé lépett és hátulról átölelve a vállára hajtotta a fejét.

-Ne aggódj, én bízok benne...

-Vannak esetek, amikor a bizalom kevésnek mutatkozik, de nagyon remélem, hogy most az egyszer neked lesz igazad... Rin erős lány, de még mindig nem vagyok benne biztos, hogy képes lesz-e feldolgozni a történteket. – Anna szomorúan lehajtotta a fejét, de a fiú csak megszorította a derekát.

-Hé, az igazi Anna nem így beszél... – Annára mosolygott, de a lány csak felcsattant:

-Ebben tökéletesen igazad van! Gondolom még nem csináltad meg a reggeli edzést, úgyhogy akár indulhatsz is! – a szőke médium kibontakozott a sámán öleléséből, s csípőre tett kézzel az ajtóra mutatott.

-Na de, Anna... – kezdte volna Yoh, de a lány villámokat szóró szemei meggyőzték arról, hogy kár erőlködnie.

-Már mentem is... – s azzal megsemmisülten kikullogott a szobából. Amikor az ajtó becsukódott mögötte, Anna ismét visszafordult az ablak felé.

-Remélem Rin hamar észhez tér... – suttogta bele a szoba csendjébe, de még saját magát is nehezen sikerült meggyőznie a jövőt illetően....