-Vajon mit főzzünk ebédre? – kérdezte Tamara a kékhajú lánytól, de Pilica csak megvonta a vállát.

-Ötletem sincs, tudod, hogy mindenki mást szeret. Na jó, az öcsém bármit megeszik, de például Len nagyon finnyás.

Tamara halkan felnevetett, majd belekarolt barátnőjébe, s megpróbáltak utat törni a tömegen.

-Jaj, ha ez így megy tovább, akkor sose jutunk haza, s ha nem lesz ebéd, mire a többiek hazaérnak, akkor Anna letépi a fejünket! – nyafogott kétségbeesetten a rózsaszínhajú sámántanonc, de Pilica csak megszorította a karját.

-Figyelj: ha egy út tömve van, válassz másikat, tartja egy régi északi mondás, úgyhogy gyere erre. – Trey nővére a következő percben befordult egy kisebb mellékutcába. Tamara félve követte, mivel itt sokkal sötétebb volt, s az egész valahogy olyan ijesztőnek tűnt, még így nappal is. Ahogy egyre előrébb haladtak, az emberek fogyni, a házak pedig ritkulni kezdtek, s nem telt el 10 perc, már a város szélén találták magukat. A Nap hevesen tűzött, a sivatag fölött csak úgy izzott a levegő. A tőlük jobbra a távolban hatalmas sziklák emelkedtek, arra volt a kanyon. A két lány a szeme elé ernyőzött kézzel figyelte a tájat egy ideig, de aztán Pilica észbe kapott.

-Te jó ég! Erre amúgy is kerülőt teszünk, de jó lenne ha sietnénk, mert Annát ismerve gyorsan hazaérnek.

-Jaj, igazad van, menjünk! – válaszolt Tamara, majd megragadta barátnője kezét, s rohanni kezdett a kanyonnal ellenkező irányba, a város szélét követve. Teljes erőből futottak, szellemeik szinte alig tudtak lépést tartani velük. A házak szép sorban elmaradtak melletük, 20 perc múva már a kihalt földúton szaladtak.

Pilica egyszercsak megállt és lihegve a térdére támaszkodott:

-Nem...bírom...továbbb...lassítsunk... – nyögte s kezével megtörölte a homlokát.

-Nyugi, már nincs sok...már látom a ház.. – kezdte te rózsaszínhajú barátnője, de ebben a pillanatban valami becsapódott melléjük a földbe, s hatalmas port vert fel. A két lány köhögni kezdett és félrefordította a fejét, a szemüket marta a felverődő sivatagi föld.

-Nicsak, nicsak, kikbe nem botlik az ember, ha sétálni indul.... – gúnyos kacaj harsant mögöttük, mire Pilica és Tamara azonnal felemelte a fejét, s könnyein keresztül megpillantott három közeledő alakot a porfelhőn keresztül. Tamara rémülten szorította meg Pilica karját, s halkan felnyögött.

-Te ismered őket? – kérdezte az északi lány ijedten, mire társa csak bólintott:

-Ők....

-Majd mi bemutatkozunk. – szólt az előbbi hang, s a két fáradt lány azonnal szembetalálta magát a tulajdonosával: egy magas, vékony testalkatú, kékhajú sámán lánnyal, aki gonoszul mosolygott rájuk.

-A nevem Kana, a vöröske Matilda, a szőke pedig Marion. A Flor- csapat vagyunk, Zik követői.

Pilica önkéntelenül is beharapta a száját. „Te jó ég, mibe keveredtünk már megint?” – gondolta magában, de aztán erőt vett magán, s kiegyenesedett. Tamarára nézett, majd kikerülve a három lányt elindult, hogy folytassa útját, s közben csak ennyit mondott:

-Én is szeretek barátkozni, de ha most megbocsátotok, akkor mi sietünk.

-Kana, ne hagyd elmenni! – szólalt meg a vöröshajú Matilda, s megmarkolta a kezében szorongatott seprűt.

-Ne aggódj, nem fogom! – válaszolt a legmagasabb Flor-tag, majd így kiáltott:

-Ashcroft: Dárdatámadás! – Pilica rémülten fordult hátra, s kék szemeibe rémület költözött, amikor meglátta a felé suhanó hatalmas páncélos szellem dárdáját.

-Konchi, Ponchi! – kiáltotta Tamara is, s szellemei azonnal engedelmeskedtek. A sámántanonc egyetlen másodpercet sem habozott, azonnal támadt, nyílvesszője azonban visszaverődött a szellem páncéljáról. Ashcroft egy pillanatra megállt, s még mielőtt elérte volna a kékhajú északi lányt, hirtelen irányt változtatott és már Tamara felé száguldott. A fiatal sámántanonc felsikoltott, majd a földre rogyott és becsukta a szemét, de nem történt semmi. Remegve felnézett és meglátta Pilicát, amint éppen lehajol hozzá, hogy felsegítse. A lány elnézett barátnője válla fölött, s meglátta azt a hatalmas ezüstszínű hálót, ami kifeszítve hárította a támadást.

Rámosolygott Pilicára, majd mindketten felálltak és támadóik felé fordultak.

-Mit akartok tőlünk? –kérdezte az északról jött sámánlány, de a három másik lány csak összemosolygott:

-Nagyon egyszerű: Zik küldött minket, hogy végezzünk veletek, mert feleslegesek vagytok. – válaszolt végül a Kana-nak nevezett lány, majd megcsóválta a fejét.

-Nagyon szánalmasak vagytok, a helyetekben már rég hazamentem volna.

-Még megbánod, hogy ezt mondtad! Gyerünk Tyra, kösd gúzsba! – Pilica szavaira a háló egyetlen szempillantás alatt a középkori lovagszellem köré tekeredett, mire Kana csak felnevetett:

-Jaj, lányok, most mi lesz? Elkapták Ashcroftot, így nem tudok támadni!!! Segítsetek légyszi, különbe ezek a bénák elvernek minket! – hangjából csak úgy sütött a lenéző irónia, Pilica keze ökölbe szorult.

-Semmi akadálya! Chucky: Altatódal! – kiáltotta szintén nevetve a szőke Flor-tag, s szelleme a következő másodpercben már támadt is.

Pilica és Tamara a fejük fölé emelték a kezeiket, hogy hárítsák a támadást, de nem bírták sokáig, s hamarosan mindketten a földön feküdtek. Ashcroft egyetlen mozdulattal szétszakította Pilica hálóját, az apró láncszemek csörögve gurultak szét a homokban.

-Ez könnyebb lesz, mint gondoltuk. Nos, nézzük csak...hogy szeretnétek végezni velük?- szólalt meg gúnyosan Kana és társaira nézett. Marion visszahívta szellemét, s szorosan magához ölelte.

-Én azt szeretném, ha együtt csinálnánk! – válaszolt a szőke lány, miközben visszaállt barátnői mellé.

-Szerintem is együtt kéne, s akkor nem igazságtalan! De nem játszunk még előtte velük egy kicsit? Annyira unatkozok... – folytatta Matilda, s várakozóan a legidősebb lányra nézett, aki csak megrázta a fejét:

-Sajnálom, Mati, de most erre nincs időnk, hiszen nem emlékszel, hogy mit terveztünk a délutánra?

A vöröshajú lány elgondolkozott, majd szomorúan lehajtotta a fejét:

-Szeretek vásárolni, de ez most sokkal izgisebben hangzik...Na, kérlek, Kana!

-Ne nyafogj már annyit, Mati! Gondolj arra a szép fekete cipőre.. – szólt közbe Mari is, mire Kana csak a homlokára tette a kezét:

-Elég lesz, lányok. Öljük meg ezeket, aztán menjünk.

-Na jó, de ígérd meg, hogy vásárlás előtt elmegyünk fagyizni is... – Kana felsóhajtott.

-Ígérem, de akkor most már végre végezhetünk ezekkel?

-Igen! – válaszolt egyszerre a két fiatalabb lány és diadalittas mosollyal visszafordultak a földön fekvő két lány felé, akik rémülten kapaszkodtak össze. Konchi és Ponchi remegve bújt el a hátuk mögött, a hosszú barnahajú Tyra és félve pislogott a támadókra.

Tamara ismét becsukta a szemeit, nem akarta látni, ahogyan meghalnak, de Pilica erőt vett magán és félrelökte rózsaszínhajú barátnőjét a támadás elöl, ami pont oda csapódott be, ahol egy másodperccel ezelőtt álltak. Mindketten csúnyán végighorzsolták a karukat, Tamarának a térdénél el is szakadt a nadrágja. Pilicának nagy nehezen sikerült felállnia, de társa a földön maradt. Az északi sámán lány védelmezően széttárta a kezeit, kék szemeiben könnyek csillogtak.

-Hagyjatok minket békén, nem ártottunk nektek!

-Nekünk nem is, de a parancs az parancs. Köszönjetek szépen el ettől a világtól! Ashcroft: Dárdatámadás! – Kana csettintett egyet, mire szelleme már támadásba is lendült. Pilica összeszorította a fogait és csukott szemmel elfordult. Lelki szemei előtt megjelentek a minikék, Trey... Szinte már várta a csapást, képtelen volt tovább védekezni a fegyvere nélkül, ráadásul amúgy is kevés furyokuja és régen elfogyott már.

-NEEEEE!!! – kiáltotta egy dühös hang, mire Pilica kinyitotta a szemeit. Meglepetten pislogott az elé ugró Rinre, aki egyik kezét maga előtt tartva, egy hatalmas vízfal megidézésével blokkolta a támadást. A kékhajú lány még sohasem látta társát harc közben, így egy kicsit megijedt, amikor meglátta. Rin komoly tekintettel, mosolytalanul állt előtte, a sámánlány szelleme mellette lebegett. A vízfal óriási volt, s csak úgy izzott az energiától, az Asakura- lány mégis magabiztosan tartotta uralma alatt.

-Jól vagy? – kérdezte Rin csendesenPpilicától, de szemeit nem vette le a vízfal másik oldalán tétován megtorpanó Flor- csapatról, akik mozdulatlanná dermedtek váratlan felbukkanásától.

-Azt hiszem, igen, köszönöm. Ha egy kicsit később érkezel....de tényleg, hogy kerültél te ide?

-Segíteni akartam az ebéd- készítésben ezért utánatok jöttem. – válaszolt Rin és rámosolygott a kékhajú északira. A vízfal azonnal leomlott, s a szőke lány letérdelt Tamara mellé.

-Elájult...gyere segíts, s menjünk innen. – mondta határozottan, majd átkarolta az ájult Tamarát és lassan felállt. A sámántanonc egyik karját átvetette a vállán, majd segélykérően Pilicára nézett, aki azonnal mellé lépett és közös erővel megtámasztották az ingadozó lányt, aki pár pillanat múlva kinyitotta a szemeit.

-Rin...te..te...hogy kerülsz ide? – kérdezte Tamara csendesen, de Rin csak megrázta a fejét:

-Hosszú történet, most menjünk haza. – a két lány bólintott, s hátat fordítva Zik embereinek lassan elindultak. Alig tettek meg azonban néhány lépést, a rájuk támadó három lány hangja megállította őket.

-Még nem fejeztük be! – kiáltották egyszerre, s támadásba lendültek, de Rin csak megfordult és ismét elővarázsolta a vízfalat, ami megint hárította az előretörő szellemek vad rohamát.

-Nincs időnk rátok, menjetek vissza Zikhez. – szavai hidegek és parancsolóak voltak, ami meglepte a lányokat.

-Honnan tudod, hogy Zikkel vagyunk? Még be sem mutatoztunk... s te sem. Ki vagy te? – Kana magabiztosan mosolygott, mire az Asakura- lány csak felsóhajtott, s visszafordult Pilicához:

-Maradjatok hátul, ez még hosszú lesz. – Trey nővére bizonytalanul bólintott, mire a szőke lány elengedte Tamarát és visszasétált a három Flor elé.

-A nevem... – kezdte, de ekkor Marion a szavába vágott:

-Na ne már, hiszen ez az a csaj, akiről Zik is beszélt! – társai alaposan végigmérték Rint, aztán Kana még szélesebben elvigyorodott:

-Tényleg, igazad van Mari. Ő itt nem más, mint Rin Asakura....végre találkozunk, Zik már sokat mesélt rólad. Azt mondja, hogy nem is vagy olyan gyenge...

A szőke lány nem válaszolt, csak összehúzta a szemeit.

-Miért támadtátok meg ezeket a lányokat? Semmi rosszat nem tettek.. – mondta végül, s barna szemeit mérgesen Kanára szegezte, aki csak megvonta a vállát:

-Zik világában nincs helye gyengéknek, s ők azok. Csak parancsot teljesítettünk...

-Akkor ezt elszúrtátok, menjetek vissza, nem engedem, hogy bántsátok őket.

Kana felnevetett, s pár pillanat múlva Matilda és Marion is csatlakozott hozzá.

-Hát ez iagzán vicces Asakura...s mégis hogyan akarsz megállítani? Még fegyvered sincs...

-Pontosan! Esélyed sincs ellenünk, úgy fogunk a porba tiporni, hogy soha többé nem kelsz fel!

-Igen! S akkor majd meglátjuk, hogy lesz-e még ilyen felvágott a nyelved! Gyerünk Chucky, Altatódal! – a kis játékbaba azonnal engedelmeskedett és felszökkent a levegőbe. Szellemcsörgőjét Rinre szegezte, s már lőtt is. A támadás hatalmas port vert fel, s mire minden lecsendesedett, a szőke Asakura már lehajtott fejjel állt előttük.

-De hiszen...eltalálta! – Marion értetlenül nézett a lányra, majd a szája sírásara görbült, s hátrébb lépett.

-Ez nem igazság! – sírni kezdett, mire Kana összefonta maga előtt a karjait és megcsóválta a fejét.

-Nem kellett volna ilyen elhamarkodottan támadnod, tudnod kellett volna, hogy ő is ismer néhány trükköt.

-Attól még...

-Nincs attól még! Egyszerre támadunk és nincs vita! Gondoljatok arra, hogy fegyvertelen és így esélye sincs, gyerünk! – Ashcroft azonnal engedelmeskedett, s hatalmas páncélos teste már suhant is Rin felé, aki az utolsó pillanatban azonban félreszökkent. Térdállásba érkezett, de nem maradt sok ideje a gondolkodásra, hiszen a következő másodpercben már Jack töklámpásának csapását kellett hárítania, de elkésett: a tökfigura pengekeze megvágta a jobb karját. Felszisszent a fájdalomtól, s ismét letérdelt a földre, bal kezét a vérző sebre szorította, arcán rémület suhant át, nem tudta, hogy mit tegyen. Félt ellentámadást indítani, nem akarta, hogy ugyanaz történjen, ami a Templomban is. Lopva a két fiatal sámántanoncra tekintett, de azok csak könnyes szemmel, remegve álltak még mindig egyhelyben. Rin mélyet sóhajtott, hogy megnyugodjon.

„Meg kell őket védenem, ezek a libák most nem viccelnek!” – gondolta elszántan, s felállt. Hossző szőke hajába belekapott a szél, de arca elszánt volt.

-Még egyszer kérlek titeket, hogy hagyjatok békén... – mondta végül és felemelte a fejét. Pillantása összeakadt a legidősebb sámán lányéval, de Kana szemei meg sem rezdültek.

-Tudjuk jól, hogy nem fogsz támadni... Viszont védekezni meg nem tudsz fegyver nélkül, úgyhogy először búcsúzz el ezektők a kis senkiktől, aztán pedig az életedtől!

Rin nem válaszolt, csak lassan odasétált barátnői elé és biztatóan rájuk mosolygott:

-Nem lesz semmi baj. – mondta megnyugtatóan, majd visszafordult ellenfeleik felé, akik ismét felsorakoztak egy vonalba, hogy együtt tudjanak támadni.

-Kedves tőled, hogy aggódsz értük, de feleslegesen fárasztod magad, számukra véget ért az élet! Gyerünk Ashcroft! – a páncélos szellem már ki tudja hanyadszorra, de ismét rájuk rontott, Rin alig bírta megállítani a vízfallal. Mindkét kezét maga előtt tartotta, de még így is megremegett a védelme az erős támadástól. Minden izma megfeszült, ahogy megpróbálta visszatartani a gyilkos erejű rohamot, de a következő pillanatban a lába csúszni kezdett a földön, s ő egyre hátrébb szorult. Felnézett a kárörvendően mosolygó lánycsapatra, aztán becsukta a szemét, s megroggyantak a térdei.

-Mindent bele Ashcroft! Pusztítsd el őket! – kiáltott Kana, s a szellem még több erőt adott a támadása,  tovább tolta Rint, aki egyre csak hátrált, képtelen volt ellenállni.

-Ne add fel, Rin! – kiáltotta Pilica kétségbeesetten, de már késő volt: a szellem dárdája áttörte vízpajzsot és egyenesen feléjük száguldott. Rin az utolsó pillanatban még félrelökte a két fital lányt, s így őt találták el. Jó pár métert csúszott a földön, mielőtt megállt volna. Karjait véresre horzsolta, szőke haja összekocolódott, s csapzottan lógott az arcába, miközben nagy nehezen talpra állt.

-Rin, támadnunk kell, különben végünk! – szólalt meg Wyn aggodalmasan, de Rin megrázta a fejét.

-Én nem fogok soha többé harcolni, megmondtam! – válaszolt az Asakura-lány indulatosan, majd megtörölte vérző száját.

-Történhet akármi, én többet nem... – folytatta, s ismét társai elé állt, akik már nem tudtak felkelni a földről. Pilica és Tamara ájultan feküdt a sárga sivatagi homokban, kis szellemeik szipogva lebegtek felettük, de ők már nem mozdultak.

-Na jó, erre már tényleg nincs időnk, így legalább veled is végzünk! Ashcroft: a Feledés Gömbje! – szavaira a szellem felugrott a levegőbe és előreszegezte a lándzsáját, aminek a hegyénél óriási fekete energiagömb jelent meg. A gömb szikrázott és egyre növekedett, Rin ereiben megfagyott a vér. Rémülten nézte a készülődő támadást, s kereste a megoldást, de mintha az esze cserbenhagyta volna, képtelen volt gondolkozni. Teljesen leblokkolt, még ara sem volt képes, hogy újra megidézze a vízfalat, csak állt egyhelyben és mozdulni sem bírt a félelemtől.

-Szép álmokat, lányok! – nevetett Mati, de Mari csak szomorúan intett egyet, amikor a hatalmas páncélos szellem támadásba lendült...

Rin elkerekedett szemmel bámulta a feléje száguldó fekete gömböt, tudta, hogy itt a vége. Összeszorította a szemeit és félrefordította a fejét...

*

-Mi a fene volt ez? – kérdezte hirtelen Trey és a kis csapat megállt. Az északi fiú feszülten figyelt az utca vége felé, ami egyenesen kivezetett a városból, arca megfeszült. Fekete szemeit összhúzva koncentrált, de többet nem érzett semmit.

-Mire gondolsz, haver? – kérdezte Yoh és rámosolygott, de Trey csendre intette és nem válaszolt. Még néhány másodpercig fürkészte a messzeséget, de aztán felsóhajtott:

-Olyan érzésem volt, mintha Pilicával törté...

-Szent ég, oda nézzetek barátaim! – kiáltotta hirtelen Rio és elmutatott a sivatag felé. Társai követték ujjának vonalát, s ereikben megfagyott a vér: hatalmas vízfal emelkedett ki a homokból és hárított valami szürke támadást.

-Az ott Rin! – kiáltotta Len, s már éppen el akart indulni, amikor Anna elé tette a kezét és megállította.

-Ismerős az a szürke alak..mintha valahol már találkoztunk volna vele.. – szólt elgondolkozva a médium lány, s fekete szemeit a messzeségre szegezte.

-Igen, olyan mintha...

-De hiszen ezek azok a lányok, akik megtámadtak a Vörösfolyó- kanyonban! – csapott a fejére Jocó, mire mindenki kíváncsian fordult feléjük.

-Tudjátok...Az a magas kékhajú csaj, Kana...meg az a máésik kettő. Mati és Mari. – folytatta, mire minden fiúnak elfelhősödött a tekintete.

-Jaj, ne! Mit akarhatnák már megint? – kérdezte Morty, de Yoh csak vigyorogva megcsóválta a fejét.

-Fogalmam sincs...

-Engem inkább az foglalkoztat, hogy mit akarnak Rintől. Hiszen még nem is találkoztak vele... – szólt közbe hirtelen Anna. Keresztbe fonta maga előtt a kezeit, s előrébb sétált. A távolban épp ebben a pillanatban tört meg a vízfal, mire mögötte mindenki rémülten felnyögött, Trey viszont megtántorodott és majdnem elesett.

-Hé, jól vagy? – kérdezte Yoh és megfogta barátja karját, hogy megmentse az eleséstől.

-Én igen...de a nővérem is ott van! – kiáltotta az északi fiú rémülten, majd kitépte magát Yoh kezéből és eszeveszett sebeséggel rohanni kezdett a csata színhelye felé. Mindenki értetlenül meredt utána:

-Anna? – kérdezte Yoh halkan.

-Erős testvéri kötelék van köztük, érzi, ha Pilicával baj történik. S igaza van: Tamara és a nővére is ott van, Rin védte meg őket, de a húgodnak már fogytán van az ereje, úgyhogy ha esetleg méltóztatnátok elindulni... – utolsó szavait már csak Jun, Pailong és Morty hallotta, de néhány pillanat múlva a kis sámántanonc is elindult:

-Állj, te meg hova mész? – kérdezte szigorúan a médium lány, mire a fiú megtorpant:

-Segíteni akarok nekik... – válaszolta, mintha ez magától értetödő lett volna. Anna mélyen a szemébe nézett, de Morty dacosan állta a pillantását.

-Akkor mire vársz? Így nem fogod őket utolérni. – szólt végül a lány, s ismét a sivatagra nézett. Morty szemei boldogan felcsillantak és a következő pillanatban már ő is a fiúk után rohant.

-Anna..nem lesz gond? Szerinted időben érkeznek? – kérdezte Jun halkan, de társa csak felsóhajtott és lassan elindult. Néhány lépés után azonban megtorpant és megszólalt:

-Nem tudom...ha Rin még mindig nem akar harcolni, akkor teljesen mindegy, hogy odaérnek-e vagy sem, hiszen... – nem fejezte be a mondatot, tudta, hogy társa érti mire gondol. Jun aggodva nézett a messzeségbe és összekulcsolta a kezeit:

-Mondd, hogy meggondolta magát... - suttogta, s egy könycsepp jelent meg a szemében.

*

A támadás már majdnem elérte a lányt, de Rin továbbra sem mozdult. Wyn idegesen jelent meg mellette, de tudta, hogy nem segíthet, ha Rin nem engedi. Védekezően elé lebegett, de ő is tudta, hogy ezzel nem fog semmit elérni, Ashcroft támadása végzetesnek tűnt.

Rin résnyire kinyitotta a szemét és meglátta a földön fekvő Pilicát és Tamarát.

-Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni... – suttogta erőtlenül, s térdre rogyott.

-VIGYÁZZ! – kiáltotta egy hang és az utolsó pillanatban valaki félrelökte, s Rin két métert gurult a földön. Azonnal felkapta a fejét, de már csak azt látta, ahogyan Treyt eltalálja a Feledés Gömbje. Egy pillanatra hatalmas fényesség támadt, s el kellett takarnia a szemét, s amikor újra kinyitotta már csak azt látta, ahogyan a fiú felemelkedik a levegőbe, majd háttal nekivágódik a mellette álló sziklának.

-Neeee! – kiáltotta Rin kétségbeesetten, de már késő volt: az északi fiú eszméletét vesztette, s kék fejpántja alól vékony vércsík csurgott le az arcán.

A lány nyögve feltápászkodott és a kékhajú sámánhoz rohant. Megfogta a kezét, de a csuklóján még érezte, hogy ver a szíve, tehát nem halt meg, viszont hiába szólongatta, nem tért magához. Elengedte a kezét, majd finoman a földre fektette az ájult sámánt és lassan felállt. Keze ökölbe szorult a dühtől, ahogy ismét támadói felé nézett. Szeme elhomályosult és ismét maga elé emelte az egyik kezét:

-Nem igazán szeretem, ha valaki a barátaimat bántja... – mondta halkan, s keze körül örvénylő vízsugár jelent meg.

A három lány elsápadt, Mati és Marion közelebb lépett Kanához, hiszen nagyon jól tudták, hogy mire képes Rin, ha dühös, Zik elmesélte nekik, hogy mi történt a Kívülállókkal a templomukban.

Rin már éppen támadni akart, amikor Trey halkan felnyögött:

-Ne tedd...veszélyes...s nem szeretném, ha megint szomorú lennél...ennyit...igazán..nem ér..meg...ez az ...egész...

A víz azonnal eltűnt, s Rin a fiúra nézett. Trey fájdalmasan elmosolyodott, majd a kezére támaszkodott és lassan felállt. Tartása nem volt egyenes, erősen imbolygott, de legalább életben volt.

-Figyelj: nekem most nincs elég erőm ahhoz, hogy megtámadjam őket, úgyhogy neked kell valamit csinálnod, különben elég csúnya véget fogunk érni.... – mondta, s fejével a lányok felé intett. Rin beharapta a szája szélét, s csak egy mély sóhaj után válaszolt:

-Én nem akarok támadni...félek... – a fejét félrefordította, hogy ne kelljen a sámán szemébe néznie, de az csak mellé lépett és a vállára tette a kezét:

-Az a Rin, akit én ismerek nem így beszél... Mutasd meg nekik, hogy mire vagy képes, rúgd szét a feneküket! – Rin hálásan elmosolyodott, de ebben a pillanatban valami gyanúsan süvítve feléjük közeledett. A lány rémülten kapta hátra a fejét, de már késő volt: Ashcroft fegyvere hihetetlen sebeséggel szelte át a levegőt, egyenesen őt véve célba. Trey félrelökte a lányt, s szellemét az ikupasui-ba küldve megpróbált egy jégfalat elővarázsolni, de elkésett: a gyenge védelem nem tudta megállítani a támadást, így a dárda egyenesen az oldalába fúródott. A sámán felordított a fájdalomtól és megint nekivágódott a sziklának. Ismét ájultan rogyott a földre, s most már nem csak a fejéből szivárgott a vér.

Rin szemei megteltek könnyekkel: Trey az elmúlt néhány perc során másodszora mentette meg az életét! Forró könnyei végigfolytak maszatos arcán, s a földre potyogtak. A lányban fellángolt a harag. Felállt, s ismét megidézta a vízsugarakat a keze körül, de most még a föld is megremegett a benne felgyülemlő energiától. A levegő kavarogni kezdett a lány körül, szőka tincsei zabolátlanul kavarogtak körültötte, de őt mindez nem érdekelt. Kezeit a föld felé fordította, mire azon mély repedés jelent meg, s egyenesen a dermedten álldogáló három lány felé vette az irányt. A repedés mélyében víz örvénylett, de hála Kana gyors reakciójának, a Flor csapat félreugrott, s a támadás eredménytelen maradt. Rin zilálva vette a levegőt, látszott rajta, hogy szellemegység nélkül már nem bírja sokáig. Homlokán gyöngyözött az izzadság, s lefolyva az arcán, öszekeveredett a könnyeivel.

-RIN! – kiáltotta egy ismerős hang a távolból, s a következő pillanatban jólismert alakok tűntek fel a távolban.

-Na már csak ezek hiányoztak...- jegyezte meg gúnyosan Mati, mire Marion színpadiasan felsóhajtott:

-Így nem lesz időnk vásárolni... – mondta csalódottan, majd megsimogatta a kezében tartott Chucky játékfejét.

-Pedig Chuckynak lassan ágyban lenne már a helye, várja őt a délutáni szunyókálás...

-Akkor gyorsan fejezzük be, amit elkezdtünk, de előtte állítsuk meg ezeket a féleszűeket, nekünk most csak ez a három lány kell! Ashcroft: Dárdafal! – a kékhajú lány parancsára óriási, éles dárdák emelkedtek ki a földből, pontosan a Rin felé rohanó fiúk előtt, akik azonnal megtorpantak. Len persze nekirontott a falnak, de csak az lett a próbálkozás eredménye, hogy az egyik fegyver felsértette a karját és ő visszazuhant a földre, magával sodorva Jocót és Riot is.

A három lány felnevetett, majd ismét Rin felé fordultak:

-Most, hogy már a barátaid sem menthetnek meg, tényleg végzünk veled. Fegyver nélkül nagy hiba volt szembeszállnod velünk.. Búcsúzz el a földi világtól! – a szőke Asakura kétségbeesetten emelte fel a fejét. Fejében egymést kergették a gondolatok, tehetetlen volt.

-Hugi, használd ezt! – kiáltotta Yoh, s miután Amidamaru lelkét egyesítette a kardjával, Rin felé dobta. A fegyver süvítve szelte át a levegőt, s noha a fiúk még mindig nagyon messze voltak a lánytól, a kard pontosan Rin lába előtt ért földet. Amidamaru azonnnal megjelent a sámánlány mellett és így szólt:

-Tedd, amit tenned kell, Asakura vagy te is, nem hagyhatod cserben őket! – Rin belenézett a szellem barátságos fekete szemeibe, majd sóhajtott egyet és felvette a földről a fegyvert.

-Most az egyszer...utoljára... – mondta, de az utolsó szó már olyan halk volt, hogy a szamuráj sem hallhatta.

A lány óvatosan a jobb kezébe vette a fegyvert, majd kezét a levegőbe emelve így kiáltott:

-Wyn, a kardba! – a szellemlány mosolyogva bólintott, majd engedelmeskedett, s kard pengéje kéken felfénylett.

-HULLÁMPENGE! - a támadás majdnem olyan volt, mint Yoh Mennyei szablyája, csak kéken ragyogott, s sokkal gyorsabb volt. A Flor csapat tagjainak ideje sem maradt a védekezésre, a csapás célba talált. Amikor elült a felverődő por, már senki sem volt a környéken, a három lány ugyanolyan gyorsan tűnt el, mint ahogy egy órával ezelőtt felbukkantak. Rin térdreesett a fáradtságtól. Lihegve engedte le a karját, amiben még mindig a testvére fegyverét szorongatta, s lehajtotta a fejét.

A hatalmas fegyver-fal leomlott a fiúl előtt és ők azonnal odarohantak Rinhez, de ő csak bágyadtan elmosolyodott:

-Most ne velem törődjetek, Trey megsérült és szerintem a lányok sincsenek túl jó állapotban. – de alighogy ezt kimondta Pilica kinyitotta a szemét, s nagy nehezen felült:

-Te jó ég! Mi történt?Csak arra emlékszem... – kék szemeivel lassan körülnézett, de pillantása megakadt a testvérén, aki véres pulcsiban hevert a szikla tövében. Faust már mellette volt, s éppen a sebét vizsgálta, amikor a lány felsikoltott:

-Hororo! Mi történt?

-Megmentette az életem... – válaszolt halkan Rin, majd Len segítségével ő is felállt, s a kékhajú északi fiúra nézett.

-Túlélte? – kérdezte, s megremegett a hangja. Faust nem válaszolt, elgyötört arccal nézte a földön fekvő fiú oldalán tátongó mély sebet.

-A dárda nem ért létfontosságú szervet, de a seb mély, s valószínűleg komoly agyrázkódást is kapott. Azonnal haza kell vinnünk, hogy rendesen kezelni tudjam. – szavaira szinte mindenki megkönnyebülten felsóhajtott, egyedük csak Pilicából tört elő a zokogás.

-Ez én öcsikém...már megint marhaságot csinált...- Yoh letérdelt mellé, majd szelíden átkarolta a zokogó lányt, aki azonnal felé fordította könnyáztatta arcát:

-Nyugi, Pilica, Trey jól van, csak egy kis karcolás... Alszik néhány órát, s minden rendben lesz.

A északról jött sámán lány elmosolyodott, majd bólintott, s mindketten felálltak. Rio a karjaiba vette a még mindig ájult Tamarát, Faust pedig Treyt emelte fel óvatosan a földről. Len átkarolta Rin derekát, hogy támogassa, de a lány csak eltolta magától és megfogta a kezét.

-Mondtam, hogy jól vagyok. Most viszont induljunk haza. – Lenre mosolygott, mire a fiatal Tao csak bólintott és elindultak hazafelé. A többiek azonnal követék őket, sietősre fogva lépteiket, hiszen Trey sebe valójában sokkal súlysosabb volt, mint első látásra tűnt.

*

-Hát, ez nagyon érdekes volt, Opacho... ugye? – kérdezte Zik, miközben elgondolkozva bámulta a lángokat.

-Igen Zik mester... Rin sokkal erősebb, mint elsőre hittük...

-Ugyan! Rin nem lenne fele annyira sem erős, ha... – az Asakura- sámán kezei ökölbe szorultak, s hirtelen dühétől felizzottak a lángok. A kis néger látnok rémülten hátrált egy lépést, s féve megkérdezte:

-Csak nem valami rosszat mondtam, Zik mester? – hangja remegett, mint a nyárfalevél, de a sámán csak elmosolyodott:

-Nem te nem mondtál semmi rosszat, Opacho.. Viszont ti lányok, alaposan elszúrtátok ezt az akciót... – a mögötte megjelenő három lány csalódottan lehajtotta a fejét:

-Minden rendben volt...egészen addig, amíg a húgod mester... – kezdte Kana, de Mati a szavába vágott:

-Az a hülye liba elrontotta a játékunkat!

-Ne merészelj így beszélni róla! – Zik mérgesen megfordult és dühtől villámló barna tekintetét egyenesen a vöröshajú lányéba fúrta, aki csak megszeppenten elhallgatott, s hátrált egy lépést.

-Ne haragudj ránk, mester! Mi mindent megtettünk.. – Kana alázatosan fejet hajtott, s ettől Zik valamelyest lenyugodott:

-De ez úgy látszik mégsem volt elég...-  mondta végül a fiú gúnyosan és közelebb lépett a lányokhoz:

-Ha ez még egyszer előfordul...akkor ... – a mondatot nem fejezte be. Még egy pillantást vetett a lányokra, aztán előhívta szellemét és felállt a tenyerébe.

-Gyerünk, ma már eleget láttunk... – Opacho és a Flor azonnal csatlakozott hozzá, a következő pillanatban elnyelték őket a lángok.