Alighogy Faust becsukta az ajtót, Pilica már neki is támadt dühtől remegő, elfojtott hangon:

-Miért nem mondtad el neki az igazságot? – kérdezte, de a férfi csak megragadta a karját és egy kicsit távolabb húzta Trey szobájától:

-Halkabban ha kérhetlek... Az öcsédnek nagy valószínűséggel amnéziája van, ezért nem akartam neki mindent elmondani.

-Amnéziája? De hát emlékezett rád is, Korira, rám is, szinte mindenre, kivéve a csatára... illetve egy kicsit össszezavarodott Rint illetően is.

-Pontosan, ez csak részleges amnézia, valószínűleg a sokk illetve a megpróbáltatások okozták, s ettől egy kicsit össszezavarodtak a mai nap eseményei a fejében.

-Jó, ezt értem, de miért hiszi azt, hogy Rin a barátnője? Arra csak emlékszik, hogy egy nappal ezelőtt Rin még Lennel volt.

-Igen, én is ezen gondolkoztam el. Ha engem kérdezel akkor történt valami ma reggel az öcséd és Rin között, ami teljesen összekúszálta a gondolatait. S ha jól gyanítom, akkor Trey amúgy sem éppen közömbös Yoh húga iránt...

-Hát, tényleg,nem. Tetszik neki, de tiszteletben tartja, hogy Rin Lent szereti, csak hát...elég kitartó tud lenni ha akar valamit, s gondolom még mindig nem mondott le Rinről.

-Értem. – Faust távolabb lépett a lánytól és elgondolkodott.

-Mikor fog ez elmúlni nála?

-Nem tudom...Talán egy- két nap....addig viszont mi nem tehetünk érte sok mindent, csak egyetlen lehetőség van, az meg csakis Rinen múlik.

-Mire gondolsz, Faust? – kérdezte kíváncsian a lány, mire a szőke férfi ismét feléfordult és nagyon komolyan így szólt:

-Rinnek el kell játszania, hogy az öcséd barátnője.

Pilica halkan felnevetett, de amint meglátta a vele szemben álló sámán rezzenéstelen arcát, tudta, hogy ez nem viccc.

-S mégis miért lenne erre szükség?

-Mert ez az egyetlen megoldás arra, hogy Trey rendesen felépüljön. Ha békén hagyjuk és ráhagyjuk a dolgokat, akkor nyugodt marad és nem töri feleslegesen a fejét olyan dolgokon, amikre nem emlékszik. S így előbb vagy utóbb, de minden eszébe fog jutni és akkor minden rendben lesz.

-De nem lesz túl szomorú, ha rájön, hogy Rin igazából még mindig nem szereti?

-Szomorú lesz vagy sem, ez az egyetlen megoldás.

A kékhajú északi sámántanonc elgondolkozott és lehajtotta a fejét.

-Nem hinném, hogy Rin ezt vállalná.... – mondta halkan, de Faust csak megrázta a fejét.

-Rin nagyon rendes lány, s szerintem szívesen segít. Menj, keresd meg és beszélj vele, nem hiszem, hogy nemet mondana...

-Felesleges megkeresni, itt vagyok. – szólalt meg hirtelen Rin, miközben egy mély sóhaj kíséretében kilépett a szobájából.

-Öööö, Rin...

-Mindent hallottam, nem kell megmagyaráznotok semmit. – válaszolt és melléjük sétált.

-S vállalnád? – Pilica szemei felcsillantak, mire a szőke lány elmosolyodott.

-Ez a legkevesebb azok után, hogy megmentette az életem. Egy- két nap még nem a világ vége, csak kibírom. – a kékhajú sámántanonc azonnal a nyakába borult és mosolyogva megölelte, de Rin arca elkomorult.

„Miért mindig én kerülök ilyen helyzetbe? Len ezt sosem fogja megbocsátani..” – gondolta magában és a szemeiben megjelent két könycsepp, de ezt senki sem vette észre.

Pilica hirtelen elengedte, majd megragadta a kezét és visszahúzta Trey szobájához. Sietve kinyitotta az ajtót, majd meg sem várva a lány reakcióját, megszólalt:

-Elő is kerítettem neked a barátnődet, remélem most boldog vagy.

Trey bágyadtan feléjük fordította a fejét és az arca felragyogott a boldogságtól.

-Sziasztok. – köszönt, de fekete szemeit nem vette le Rin komoly arcáról.

„Mi baja lehet? Talán nem örül, hogy Pilica a barátnőmnek nevezte?” – gondolta, de minden kétsége eloszlott, amikor a szőke lány az ágyához sétált és egy gyors csókot adott a szájára.

-Jobban vagy? – kérdezte Rin kedvesen, miközben mosolyt erőltett az arcára és leült a fiú ágyának a szélére.

-Naná, pláne most, hogy már te is itt vagy. – válaszolt Trey vidáman és megfogta a sámánlány kezét. Rin egy pillanatra megremegett az érintésétől, de nem szerette volna, ha a fiú észreveszi rajta ezt, ezért inkább csak bíztatóan megszorította a sámán hűvös ujjait és megsimogatta az arcát.

-Ennek örülök... – mondta zavartan, mire Trey mélyen a szemébe nézett. Rin elpirult , de tudta, hogy nem fordíthatja félre a fejét, mert akkor megbántja a kékhajú fiút, ezért megpróbálta állni a pillantását.

„Mennyire más, mint Len. Látszik rajta, hogy nem fél kimutatni az érzéseit mások előtt...” – mondta magában a lány, de ebben a pillanatban a szobába lépő Faust megköszörülte a torkát:

-Igazán aranyosak vagytok együtt, de itt az ideje, hogy újrakötözzük a sebeidet, Trey. Segítesz? – fordult a férfi Rin felé, aki zavartan bólintott.

-Persze, csak mondd mit kell tennem. – mondta, mire Faust becsukta maga mögött az ajtót és beljebb lépett. A táskáját lerakta a földre, majd lehajolt és elővett néhány kötszert és egy fertőtlenítős fiolát.

-Végülis csinálhatod az egészet egyedül is, hiszen értesz hozzá. S különben is a te barátodról van szó... – a férfi igyekezett közömbös hangon beszélni, a lánynak mégis a szívébe hasított a fájdalom a barát szó hallatán. Felsóhajtott, majd elvette a felé nyújtott dolgokat, s így szólt:

-Rendben, megcsinálom.

-Jól van, akkor én megyek is, Eliza már hiányol. Csak ügyesen... – azzal Faust bíztatóan a sámánlányra kacsintott, majd a következő pillanatban el is tűnt.

-Addig én kimegyek és megkeresem a pólódat és a fejpántodat, nemsokára visszajövök. – mondta Pilica gyorsan, s már csak az ajtó halk becsukódását lehetett hallani.

-Akkor lásssunk hozzá... Ülj egy kicsit feljebb, mert így nem férek hozzá a kötésekhez. – fordult Rin a fiú felé, aki csak bólintott, s nyögve megpróbált feljebb emelkedni, de az oldalába hasító fájdalom nem engedte, hogy megtegye, amit a szőke lány kért.

-Várj, segítek. – Rin rámosolygott, majd finoman átölelve a jégsámánt, feljebb segítette, így Trey végre rendesen ült az ágyon. A hátát még mindig a falnak támasztotta, s mosolyogva figyelte, ahogyan a lány dolgozni kezd. Az Asakura sámán letette a takaróra a fiolát és a kötszereket, majd óvatosan bontani kezdte az eredeti kötést, amelyet még Faust csinált. Egyszercsak Trey felszisszent a fájdalomtól és elfintorodott:

-Jaj, ne haragudj, nem akartam fájdalmat okozni. Minden rendben? – kérdezte Rin aggódva, de Trey ismét csak elvigyorodott:

-Naná, de gyere súgok valamit. – a lány közelebb hajolt hozzá, mire a fiú elsimította a füle meletti rakoncátlan tincset és így szólt:

-Te sose tudnál nekem fájdalmat okozni.... – Rin szemei elkerekedtek a döbbenettől, de nem volt sok ideje a gondolkodásra, mert Trey csak megfogta a kezét és gyorsan megcsókolta. Rin szempillái alól hirtelen előbuggyantak a könnyek, s végigfolytak az arcán.

„Miért okozok én ennyi bajt és kavarodást?” – kérdezte magától, de nem tehetett mást, viszonozta a jégsámán csókját. Trey megpróbálta közelebb húzni magához a lányt, de Rin csak elvette a száját a szájáról, s megveregette az arcát:

-Most a sebeddel kell foglalkoznunk, oké?

-Oké. – sóhajtott fel a kékhajú fiú kissé csalódottan, majd hagyta, hogy Rin lefejtse róla a maradék kötést, kitisztítsa a sebét, majd újra bekösse.

A lány szótlanul dolgozott, nem igazán tudta, hogy mit mondhatna. Gondolatai Len körül forogtak és azon elmélkedett, hogy hogyan fogja mindezt megmagyarázni a fiúnak..Mert hogy el kell neki mondania, abban biztos volt:

-Kész is. – mondta végül, miután a fiú fején lévő kötést is kicseréte.

-Köszönöm. – válaszolt Trey, de ebben a pillanatban ismét kinyílt az ajtó és belépett rajta Pilica, kezében egy fekete pólóval és egy fejpánttal:

-Sajnálom, öcskös, de a fehér pólód még nem száradt meg és a fejpántod is vizes. Ezeket tartalékba hoztam, valójában edzésre szántam, de most jól jönnek. Tessék. – az ágyra dobta a ruhadarabokat, majd sietve távozott.

-Segítesz? – kérdezte Trey pajkos mosollyal, mire Rin csak felsóhajtott:

-Már öltöztetni is kell? Mi lesz a következő: etesselek meg? – kérdezte nevetve, mire a fiú szintén felnevetett:

-Nem is olyan rossz ötlet!

-Marha, már csak az kéne! – Rin felkapta a pólót a takaróról és Trey arcába dobta.

-Jól van na, csak vicceltem! Már azt sem szabad?

Rin elhallgatott és egyre csak bámulta Trey gyerekesen csillogó fekete szemeit, s ismét belehasított a felismerés, hogy ez a fiú mennyire más, mint Len.

-Tényleg segíts, légyszi. – fogta könyörgőre a dolgot a jégsámán, ami azonnal visszarángatta a sámánlányt a valóságba.

-Máris. – felelt mosolyt erőltetve magára és óvatosan belebújtatta a fiút a pólóba, majd finoman visszafektette.

-Most pihenésre van szükséged, jó lenne ha aludnál egy kicsit.- mondta Rin, s egy gyors puszit nyomott Trey arcára, majd megsimogatta a homlokát:

-Mire felébredsz, sokkal jobban leszel.

Trey bólintott, mire Rin felállt és elindult kifelé.

-Rin... – szólt utána a fiú, mire az Asakura-lány megállt és megfordult:

-Igen?

-Csak azt akartam mondani, hogy szeretlek.

Rin szíve majd meghasadt, de elmosolyodott, s így szólt:

-Én is szeretlek. Aludj jól. – gyorsan elfordult, hogy a fiú ne lássa meg könnyes szemeit, majd minden további szó nélkül csendben távozott.

*

-Akkor megérted? – kérdezte Rin halkan és barna szemeit Lenre emelte, aki mellette ült egy kidőlt fatörzsön az erdőben.

-Őszíntén? Nem. – válaszolta a fiú hűvösen, s elfordította a tekintetét. Az utóbbi néhány perc hírei villámcsapásként érték, s egyre dühösebb lett.

-Len, kérlek. Tudod, hogy csak téged szeretlek, senki mást.

A fiú halkan morgott valamit válaszképp, de aztán felsóhajtott és halkan így szólt:

-Meddig fog ez tartani? – kérdezte csendesen.

-Mondtam már: egy-két napig.

-S addig nem is lehetünk együtt? – a Tao vezér hangja eddig ismeretlen érzelmektől csengett.

-Trey előtt semmiképp, de amúgy szerintem nyugodtan lehetünk kettesben.- válaszolt Rin, s megfogta Len kezét, de a fiú csak felállt és leporolta a nadrágját:

-A vacsoránál találkozunk, el kell intéznem valamit a városban. Szia. – azzal elindult az ösvényen és alakját hamarosan elnyelték a fák.

Rin elsírta magát és a tenyerébe temette az arcát. Wyn megjelent mellette és bátorítóan átkarolta a vállát:

-Ne sírj, csak féltékeny.

-Miért gondolod ezt? – a szőke lány felemelte a fejét és kíváncsian szellemére nézett, de Wyn csak elmosolyodott:

-Látszik rajta. Nagyon szeret téged, csak hát te is tudoid, hogy nem az a fajta ember, aki ezt ki is mondja. Éppen ezért rettentően zavarja az is, hogy most mással kell osztoznia a szíveden, s nem tudja, hogy mit kéne reagálnia egy ilyen helyzetre.

-Ezt magadtól találtad ki vagy Bason mondta?

-Is-is. – nevetett a szellem, de aztán hirtelen elhallgatott és csak nagy sokára folytatta:

-Ugye nem gondoltad komolyan azt, amit Junnak mondtál? – kérdezte aggodalmasan és mélykék szemeiben félelem jelent meg, amit Rin először nem tudott mire vélni.

-Komolyan gondoltam, holnap reggel hazamegyek. – szavaiban elszántság csendült, mire Wyn lehajtotta a fejét és szomorúan felsóhajtott:

-De miért?

-Mert már így is elég bajt okoztam és nem akarok senkit sem veszélybe sodorni mégegyszer csak azért, mert nem tudom kezelni az erőmet. Döntöttem, s ezt nem változtatom meg, még ma a vacsoránál elmondom mindenkinek. – válaszolta a lány határozottan, majd letörölte a könnyeit és leugrott a földre.

-Így lesz a legjobb mindenkinek. – mondta halkan, majd választ sem várva elindult hazafelé. Wyn csalódottan nézett utána. Tudta, hogy Rin nagyon makacs, de azt is tudta, hogy semmiképpen sem mehet el, mert akkor..

„Akkor talán mindennek vége”- gondolta magában, majd a következő pillanatban eltűnt.

*

Rin bejelentését a vacsoránál döbbent csend fogadta. Yoh persze azonnal tiltakozni próbált, mintahogy a többiek is maradásra akarták bírni a sámánlányt, de ő hajthatatlan volt.

-Eldöntöttem, s higgyétek el, így lesz a legjobb. Nagyon kedvesek voltatok hozzám, s mindent köszönök, de képtelen vagyok tovább itt maradni, ez az élet nem nekem való. S ha most nem haragszotok, akkor meglátogatom Treyt. – ezen szavak után senki sem merte megállítani. Yoh ugyan felállt, hogy megpróbálja elállni az útját, de Anna szigorú pillantása meggyőzte arról, hogy teljesen felesleges. Ez a kis közjáték persze rányomta a bélyegét az este további részére, mindenki elég letargikus állapotban ment el lefeküdni.

Odakint már régen sötét volt, már csak Trey szobájában égett a villany, Len pedig még nem ért haza.

-Na, jöhet a következő falat! – nevetett Trey, mire Rin ismét belekanalazott az ölében tartott tányérba, majd a fiú szájába dugta a kanalat.

Trey elfintorodott, majd egy nagy nyelés után így szólt:

-Remélem a nővérem is tudja, hogy ezt most csak a te kedvedért eszem meg. Nagyon utálom ezeket a gyógynövényeket.

-Megértelek. Még a szaguk is borzasztó, el sem tudom képzelni, hogy milyen lehet az ízük. – a lány fáradtan elmosolyodott.

-Szerintem ennyi bőven elég lesz, Pilica sem várhatja el, hogy egy nap alatt meggyógyulj. – folytatt kedvesen, majd felállt és visszatette a széken lévő tálcára a tányért.

-S különben is késő van, s neked sok pihenésre van szükséged.

Trey mosolyogva bólintott, s így szólt:

-Hát igen, egy ilyen nagy harcosnak, mint én, sok pihenésre van szüksége. De... – arca lángba borult és csak három nagy levegővétel után tudta folytatni:

-Itt maradsz velem? – kérdezte, mire a lány elmosolyodott:

-Csak nem félsz a sötétben egyedül, Hororo?

Treyt egy pillanatra meglepte, hogy Rin a rendes nevén szólítja, de aztán megfogta a kezét és visszahúzta maga mellé az ágyra.

-Ha azt mondom, hogy félek, akkor maradsz? – Rin nem válaszolt. „Trey annyira más mint Len. Tele van érzelmekkel, s hatalmas szíve van. De akkor sem tudom úgy szeretni, ahogyan ő szeret engem.”

-Rendben, meggyőztél. – válaszolta csendesen, majd lekapcsolta az éjjeliszekrényen álló régi lámpát és bebújt a fiú mellé. Trey gyengéden betakarta, majd átölelte és a fülébe súgta:

-Aludj jól, királynőm. Nagyon szeretlek. – gyengéd puszit nyomott a sámánlány arcára, majd becsukta a szemeit és 5 perc múlva már aludt is.

Rin nyitott szemmel feküdt a fiú egyenletesen süllyedő és emelkedő mellkasán, halotta, ahogyan dobog a szíve, mégse tudott elaludni, mert lelkiismeretfurdalása volt. Több okból is: egyrészt sajnálta, hogy ezt kell tennie Lennel, valamint azt is erősen bánta, hogy nem mondta el se Treynek, se a Tao fiúnak a döntését, miszerint holnap reggel hazamegy.

Felsóhajtott, majd óvatosan felkönyökölt és a mellete fekvő fiú arcára nézett, amely boldogan csillogott a Hold sápadt fényében. Trey emlékezett rá, hogy egyszer azt mondta, hogy fejpánt nélkül sokkal jobban néz ki, ezért már nem is vette fel, így kék haja lazán keretezte szépmetszésű arcát.

Rin elnézte néhány pillanatig, de aztán ismét csak sóhajtott egyet, s felült. Kimászott az ágyból és visszaterítette a jégsámánra a takarót, aki azonnal összegömbölyödött mint egy kisgyerek és hátat fordított neki.

A szőke Asakura elmosolyodott, de könnyei végigcsorogtak az arcán:

-Annyira sajnálom, Hororo... de én nem tudlak szeretni, mert Lent szeretem. Tiszta szívemből...Azt hittem ezt már egyszer megbeszéltük és sikerült megértened. – Rin lehajtotta a fejét és egyre szomorúbban folytatta:

-Persze minden az én hibám, mert hagytalak reménykedni. S most nézd meg, hogy hova juttatalak: megsérültél, csak azért, mert meg akartad menteni az életem... S még annyit sem tudok megtenni, hogy segítsek a gyógyulásodban. Bárcsak soha nem jöttem volna ebbe a világba! – a lány hangosan felzokogott, s sietve elhagyta a szobát.

Trey kinyitotta a szemét. Rin minden szavát hallotta, de egyszerűen nem tudott megszólalni. Hirtelen minden emléke visszatért, mondatok és képek kavarogtak a fejében, de most már világosan emlélkezett arra, hogy mi történt vele: látta maga előtt az ájult nővérét, Rint, a három lányt, amint támadnak.... Keze ökölbe szorult, de nem sírt. Csalódottan lehunyta a szemét, majd egy mély sóhaj után beletemette az arcát a párnába, amin még érezte Rin hajának tengerillatát.

„Ő sosem lesz az enyém...” – gondolta, s hamarosan elnyomta az álom.

*

Len a délután többi részét egyedül töltötte, rengeteg minden kavargott a fejében. Egyrészt dühös volt, másrészt ismét hatalmába kerítette az az érzés is, mint ami azon az éjszakán, amikor Wyn közölte, hogy Rin, Jocó és Trey nem jönnek haza.

-Ez a féltékenység, Len mester. – mondta Bason, de gazdája csak mérgesen felhorkant és folytatta útját, habár maga sem tudta, hogy valójában hova tart.

Egészen sötétedésig bolyongott, el is felejtette, hogy megígérte Rinnek, hogy a vacsoránál találkoznak.

Mire hazaért, már mindenki aludt, egyedül csak Trey szobájából látott fényt kiszűrődni. Önkéntelenül is arrafelé vette az irányt, ahelyett, hogy saját szobája felé indult volna, s megállt az ablak mellett.

-Itt maradsz velem? – Len dühében a tenyerébe vájta a körmeit, amikor meghallotta a jégsámán kérdését.

-Csak nem félsz a sötétben egyedül, Hororo? – a Tao vezér beleöklözött a falba, amikor meghallotta, hogy a sámánlány a rendes nevén szólítja a fiút, habár  maga sem tudta, hogy miért teszi. Itt rövid szünet következett, s Len megijedt, hogy netalántán észrevették, hogy hallgatózik.

-Ha azt mondom, hogy félek, akkor maradsz?

-Rendben, meggyőztél. – Len összeszorította a fogait tehetetlen dühében és aranyszínű szemei összeszűkültek.

„Kétszínű, hazug, ostoba liba!” – sziszegte halkan, miközben odabent kihunyt a lámpafény. Néhány percig még feszülten figyelt, de mivel odabent nem hangzott el több szó, úgy döntött, hogy visszamegy a saját szobájába és minél előbb lefekszik aludni, hogy kiverhesse Rint a fejéből.

Azonban alig tett meg néhány lépést, s meghallotta a lány szavait, amelyek azonnal elfelejtették vele iménti sötét gondolatait.

-..mert Lent szeretem. Tiszta szívemből... – az Asakura lány szavai még akkor is visszhangoztak a fejében, amikor lefeküdt az ágyába.