-Szerinted megteszi? – kérdezte Jun halkan, majd várakozóan a mellette álldogáló lányra pillantott.

Anna nem válaszolt azonnal, tekintete a messzeséget fürkészte, gondolatai távol, egészen pontosan a ház körül jártak. Merész tett volt Rint elküldeni a Sámán Kódexbe, de a szigorú médiumlánynak nem maradt más választása, ha leendő sógornőjét meg akarta győzni a maradást illetően. Nem igazán akarta beismerni, de azért a szíve mélyén őt is nagyon megrázta az Asakura-lány ötlete, először nem is akarta komolyan venni. Egész éjszaka törte a fejét, hogy mivel győzze meg, s csak nagy nehezen döntött Zik ezeréves naplója mellett, hiszen nagyon is jól tudta, hogy milyen veszélyeket rejt az a régi könyvecske. Azonban azzal is tisztában volt, hogy mekkorra lehetőség és hatalom rejlik a megfakult lapok között, így végül úgy határozott, hogy ez lesz a legjobb megoldás. A dolgot persze azonnal megbeszélte Yohval is, de a többieknek nem kötötték az orrára, hiszen ők még Erenielről sem tudtak, nemhogy arról, hogy Rin az ő reinkarnációja. Jun és Pailong is csak annyit tudtak, ami feltétlenül szükséges volt ahhoz, hogy megértsék társuk késését.

A szőke médium felsóhajtott, s ez persze nem kerülhette el a doshi lány figyelmét sem:

-Anna?

-Nem tudom Jun, remélem, hogy igen... Sokat segítene rajtunk, ha megsokszorozódna az ereje, de nem várhatjuk el tőle, hogy ugyanúgy megértse a dolgot, mint ahogy a fiúk tették a múltkor. Ő még kezdő ezen a téren, ha nem elég erős az akaratereje, akkor épp az ellenkező hatást érjük el nála és abba még belegondolni is szörnyű, hogy mi történne ha átállna a bátyja oldalára.... – a lány szavai elhalkultak és belevesztek a rájuk telepedő néma csendbe. Jun beharapta az ajkait, arcára kiült a félelem és a kétségbeesés. Pailong biztatóan mögé lépett és a vállára tette a kezét, de ez nem nyugtatta meg a Tao-lányt.

-Aggódok érte... – suttogta halkan és összette a kezeit. Anna lehajtotta a fejét, majd társa felé fordult és így szólt:

-Felesleges. Rin erős lány, s sikerülni fog neki, ellen fog állni Ziknek, nem lesz baja. – válaszolta csendesen, habár maga sem hitt igazán a saját szavaiban. Jun néhány pillanatig még fürkészte a nála pár évvel fiatalabb lány arcát, majd elfordult és elnézett a ház irányába. A nap melegen sütött, a sivatag felett csak úgy izzott a levegő. Élőlénynek nyoma sem volt, ilyenkor a legtöbb sámán a városban keresett menedéket, az aznapra kiírt meccsekre is csak nagyon  kevesen látogattak ki. Az ég tiszta volt, sehol egy felhő, még szellő sem rezdült, egyszerűen tökéletes idő volt a harchoz. A magas doshi végigpásztázta kék szemeivel a környéket, s pillantása megakadt egy gyorsan közeledő karcsú alakon.

-Anna, oda nézz! – kiáltott fel Jun boldogan és elmosolyodott. A médium lány megfordult, s szemei elkerekedtek egy pillanatra, amikor meglátta az egyre gyorsabban közelítő alakot.

-Rin?! – kérdezte hitetlenkedve, majd ő is halványan elmosolyodott és megkönnyebülten felsóhajtott.

A szőke Asakura alig pár perc múlva már mellettük állt, futástól kipirosodott, de ismét boldog és vidám arccal, elszántan csillogó szemekkel, kezében a fegyverével. Amikor melléjük ért lassított, majd megállva tőlük pár lépésre, lehajtotta a fejét és csendesen megszólalt:

-Bocsánatot kérek tőletek, ostobán viselkedtem. Ne haragudjatok...

Jun még mindig mosolyogva Annára pillantott, de a médium csak szigorúan vizsgálgatta leendő sógornője arcát és nem szólt egy szót se. Kínos csend telepedett a három csapattagra, sokáig egyikük sem szólalt meg, végül azonban Anna megtörte a hallgatást:

-A makacsságod miatt majdnem lekéstük a meccset, úgyhogy ajánlom, hogy ezek után megnyerjük, mert ha nem, akkor minden eddiginél keményebb edzésben lesz részed.

Rin felemelte a fejét és elnevette magát:

-Győzni fogunk, ígérem, nektek. Most viszont siessünk!

Társai szinte egyszerre bólintottak és sietősre fogva lépteiket elindultak a meccs kijelölt helyszíne felé, ahol újabb csata várt rájuk.

*

-Kíváncsi leszek erre a mai mérkőzésre, Yoh mester! Ha Rin kisasszony... – kezdte Rio aggodalmas hangon, miközben lassú kocogásban befordultak az egyik utcasarkon.

-Ne aggódj, Rio, nem lesz semmi baj! – a barnahajú Asakura vidáman elmosolyodott, majd tekintetét előreszegezve gyorsított, hiszen minél előbb végezni akart az aznapi edzéssel. Rio bólintott, majd Jocóval és Fausttal együtt követték az Asakura fiút, s ők is fokozták a tempót.

A maradék három kilométert gyorsan letudták, s fél óra múlva már a tornácon szedegették le magukról az Anna által előírt súlyokat.

-Huh, fiúk, én alig érzem a lábaimat! – nyögött fel Yoh, miközben behajította a szekrénybe a lábsúlyokat és beljebb lépett.

-Csatlakozok, barátom. Anna kisasszony nagyon ideges lehetett a mai meccs miatt, ha ennyire megdolgoztatott minket... - gondolkozott hangosan Rio, majd egy rövid szünet után hozzátette:

-Rin kisasszony ugye akkor nem ment haza? – kérdezte reménykedve és kíváncsian Yoh felé fordult, mint ahogy a másik két sámán is.

Az Asakura fiú azonban válasz helyett csak elvigyorodott és elindult a ház belseje felé. Barátai kérdőn pillantottak egymásra, s azonnal követték, de Yoh visszafordult és megállította őket:

-Mindjárt jövök, várjatok meg kint. Megkeresem Lent, s azonnal indulunk, nem akarok elkésni a leendő feleségem csatájáról... – elnevette magát, majd a döbbent arcokra vigyorogva megfordult és elsietett a folyosón. A szeme sarkából még látta, ahogy Jocó megvonja a vállát és megfordulva vissza indul az udvar felé, de aztán barátai eltűntek a folyosó kanyarulatában. Yoh lassított, ahogy látótávolságon kívül ért tőlük és most már jóval kényelmesebb tempóban folytta útját. A következő kanyarnál azonban megtorpant és felemelte a fejét. Nem sokkal előtte az Anna gyöngyei által körbezárt erőtér lebegett, vibráló fénye egészen betöltötte a szűk folyosót, eltakarva a mögötte rejtöző szobákat. A fiú arcáról egy pillanatra lehervadt a mosoly és elgondolkozott. „ Vajon megtette?” – kérdezte magától és kíváncsian meredt a Zik naplójába vezető átjáróra, mely azonban meg sem rezdült. Yoh felsóhajtott, majd megvonta a vállát és mosolyogva tovább indult.

-A húgod bement Zik naplójába. – szólalt meg hirtelen egy hűvös hang.

-Len?! Te meg mit keresel itt? Azt hittem, hogy még alszol... – kérdezte Yoh zavartan, és tarkóját megvakarva barátjára nézett.

A Tao fiú karba font kézzel, szokása szerint a falnak támaszkodva állt tőle alig két lépésnyire, arcán kifürkészhetetlen vonásokkal. Aranyszínű szemei hidegen csillogtak, vegyes érzelmeket tükrözve.

-Tudni akarom, hogy mi folyik itt... – a sámán hangjában düh csendült.

-Nyugi, haver.... Kissé hosszú sztori, majd elmesélem, ha... – Yoh megpróbálta elterelni a témát, de a hirtelen előkerülő guandao megváltoztatta eredeti tervét. Len könnyedén tartva szegezte neki a fegyvert, keze meg sem rezdült:

-Most akarom hallani...

Yoh nagyot sóhajtott, majd felemelte a kezét:

-Jól van, jól van, elmondom, csak tedd el ezt az izét.

Len összeráncolta a szemöldökét és nem mozdult. Néhány pillanatig a két fiú farkasszemet nézett, de aztán a Tao vezér mégis leeresztette a fegyverét.

-Így már sokkal jobb, kösz. Szóval...az egész tegnap este kezdődött, amikor Rin kijelentette, hogy ma reggel hazamegy.... – Yoh szavaira Len szemei elkerekedtek és ökölbe szorultak a kezei, de nem szólt közbe.

-Nem tehettünk semmit, tudod milyen: ha egyszer a fejébe vesz valamit, akkor nem tudsz mit csinálni. Kissé öntörvényű, ebben apámra ütött. – Yoh egy pillanatra ismét elmosolyodott, majd folytatta:

-Fogalmam sincs, hogy miért találta ki ezt, nem magyarázta meg egyikünknek se, hogy miért döntött így, csak annyit mondott, hogy így lesz a legjobb mindenkinek. Azt hittem veled is beszélt már, de amint látom ezt elfelejtette...

-Hát igen...nem is lett volna rá ideje, annyira lefoglalta Trey ápolása... – szólt közbe gúnyosan Len, s szemei dühösen felragyogtak, de Yoh úgy tett, mintha nem vette volna észre ezt és tovább beszélt:

-Persze nem akartam, hogy hazamenjen, így egész éjszaka gondolkoztam, hogy mivel állítsam meg, de sajnos semmi használható ötlet nem jutott az eszembe. Már épp azon voltam, hogy elmegyek és beszélek azzal a makacs fejével, amikor Anna bejött a szobámba és előadta a tervét.

-Ti küldétek be oda? Megőrültetek?!

-Ez volt az egyetlen lehetőség, meg kellett értenie, hogy mit jelent sámánnak lenni. S ezt Ziknél jobban senki sem magyarázhatta volna el neki....

-Hol van most? – kérdezte Len türelmetlenül, mire Yoh csak elnevette magát:

-Gondolom már úton vannak a meccsre. Úgyhogy siessünk mi is, oké?

Len válasz helyett csak biccentett egyet, s két sámán hamarosan csatlakozott a már türelmetlenül toporgó Riohoz és Jocóhoz.

-Faust hova tűnt? – kérdezte Yoh, mert nem látta sehol a szőke temetőmágust.

-Azt mondta, hogy inkább itt marad és segít Pilica-nak és Tamarának az ebédkészítésben. – válaszolt Jocó, s közben mind a négyen elindultak.

-Remélem valami finomat fogank főzni, mert Anna nem engedte, hogy reggelizzünk! – Yoh elnevette magát, mire a Tao vezér csak megcsóválta a fejét:

-Neked állandóan csak a kaján jár az eszed. Inkább siessünk. – az Asakura még mindig vigyorogva, de bólintott és megszaporázták lépteiket.

*

A következő egy óra leforgása alatt a sivatag, ha lehet, még jobban felmelegedett. A levegő már izzott a forróságtól, a Nap vakítóan ragyogott a kék égen. Felhőnek nyoma sem volt, a napsugarak akadály nélkül érkeztek le a földre, hogy szinte izzásig hevítsék az amúgy is forró sivatagi homokot. A szél továbbra is messze elkerülte a környéket, így a hőség szinte már elviselhetetlen volt, a némán egymás mellett haladó három lány is egyre kényelmetlenebbül érezte magát a fekete harci szerelésben.

-Itt is vagyunk. – szólalt meg egy egyórányi gyaloglás után Anna és megállt.

-Itt harcoltunk a múltkor is, ugye? – kérdezte Jun, mire a médium bólintott és folytatta:

-Már csak Silva hiányzik.... – azonban alighogy ezt kimondta, már hallották is a jól ismert szárnysuhogást és a következő pillanatban az indián már mellettük is állt.

-Elnézést a késésért hölgyeim, a Tanács megbeszélése feltartott. – fogott bele a magyarázkodásba, majd egy színpadias sóhaj után folytatta:

-A Lelkek Királya nyugtalan, mintha valami bajt érezne...

A három lány kétkedő pillantást váltott, s ezt a férfi is észrevette. Silva összeráncolta egy pillanatra a szemöldökét, majd hirtelen felnézett az égre és az arcára kiült az aggodalom, mintha ő is érezne valami különöset.

-Közeledik az ellenfél. – jegyezte meg sejtelmesen, s hangjában félelem csendült.

A lányok követték a pillantását, de először nem láttak és nem éreztek semmi különöset. Aztán hirtelen megmozdult a levegő, s feltámadt a szél. Kezdetben csak a forró levegőt keverte össze, de aztán pár másodperc múlva metszően hideggé vált és sötét felhőket hozott magával, amik rögtön eltakarták a napot. A levegő rohamosan hűlni kezdett, pár perc múlva a három sámánlány már vacogva takarta el a szemét, hogy lássanak valamit a felverődő homokban, de a látási viszonyok a minimumra csökkentek, egymás alakját is alig tudták már kivenni. Anna az égre emelte a tekintetét és sikerült észrevennie három sebesen közeledő madáralakot, s ettől a szívébe hasított a félelem.

-Maradjatok egymás mellett! Ez nehéz csata lesz! – megpróbálta túlkiabálni a hirtelen támadt vihart, de nem volt biztos benne, hogy társai tisztán értették a szavait, de szerencsére a két fiatal lány és Pailong közelebb húzódtak egymáshoz maguktól is. A hajdani kung-fu harcos szorosan Jun mellé állt, hogy megvédhesse egy váratlan támadástól, Rin pedig megszorította a botját és eléjük lépett, felkészülve mindenre. Anna elismerően rájuk nézett, majd ő is előparancsolta a shikigamikat és várt.

Az ég egy pillanatra teljesen elsötétült, jelezve, hogy a vihar elérte a tetőpontját. A lányok már semmit sem láttak, a szél vadul tépte a ruhájukat, már azt hitték, hogy elsodorja őket, amikor hirtelen csitulni kezdett a förgeteg. A szél elcsendesedett és elült a homokvihar, így a lányok végre kinyithatták a szemüket. A felhők megmaradtak, félhomályba burkolva a küzdőtérnek kinevezett környéket. Az ég még mindig dörgött és néha még egy-két villám is átcikázott rajta, mintha a természet is dühös lenne valamire.

Rin leeresztette a kezét és oldalra fordult. Tőlük nem messze ekkor már három alak állt, hosszú fekete köpenybe bújva. A köpenyek egészen leértek a földig, így viselőiüket tetőtől talpig eltakarták, a koromfekete csuklyák alól még az arcuk sem látszott ki, pedig a három Amazon érezte, hogy őket figyelik.

A középső alak hirtelen szinte már károgva nevetni kezdett és előlépett.

-No lám csak...kibe botlik az ember a sivatag közepén... – szólalt meg és egyenesen Rinre nézett. Néhány pillanatig fürkészte a sámánlány döbbent arcát, majd egyetlen mozdulattal lehúzta a fejéről a csuklyát és megmutatta az arcát.

Rin szemei elkerekedtek, még a lélegzete is elakadt, amikor meglátta ellenfele arcát. Meg sem tudott szólalni, egyre csak bámulta az egykor barátságos és kedves arcot és a mindig melegen csillogó nagy, barna lány szemeket. Emlékek rohanták meg, azoban ez a lány már régen nem az volt, akit ismert...

-Araya?! – kérdezte értetlenül és leeresztette a fegyverét. A nála egy kicsivel alacsonyabb, hosszú vörösesbarna hajú lány gúnyosan elmosolyodott:

-Szolgálatodra Rinawyn...vagy szólítsalak már csak Rinnek? – kérdezett vissza irónikusan és lenézően, s szemeit az Asakura lányéba fúrta. Rin továbbra is értetlen arcot vágott, fejében egymást kergették a gondolatok.

-Honnan tudod, hogy mi a nevem itt?

-Sokkal több mindent tudok rólad, mint hinnéd....

A szőke lány összeráncolta a homlokát és elbizonytalanodott. Araya az egyik legjob barátnője volt, évek óta mindent megbeszéltek, de most valahogy nem ismert rá. Barátnője mindig vidám arca most keserűséget és haragot tükrözött, szavaiban is mély megvetés csengett.

-Mit keresel te itt? – kérdezte végül, hogy megtörje a feszült csendet. A többiek némán álltak mellette, Jun és Pailong meglepetten bámultak hol rá, hol régi barátnőjére, Anna arca azonban kifürkészhetetlen volt.

-Ugyanazt amit te is, Rin. Harcba szállok a Sámán Koronáért, hogy visszaszerezzem a családom becsületét... – ahogy ezt kimondta hirtelen Annára nézett és megvillantak a szemei, mintha haragudna a médium lányra, holott nem ismerhette.

-De ez lehetetlen...hiszen...te ember vagy... – jegyezte meg Rin, s észre sem vette, hogy a két lány összenézett. Araya arcáról egyetlen szempillantás alatt lehervadt a gúnyos mosoly és vonásai megkeményedtek.

-Tévedsz! – sziszegte mérgesen, majd fenyegetően közelebb lépett és folytatta:

- Én egy híres család leszármazotta vagyok...az anyám médium volt, az apám pedig sámán. Csak a sors kegyetlensége folytán mindkettőjüket elvesztettem, a húgommal együtt. – hangjában árnyalatnyi fájdalom csendült, s egy pillanatra mintha elbizonytalanodott volna...

-Most azonban bosszút állok értük! S meg foglak ölni, Rin Asakura! – a lány nevét olyan izzó gyűlölettel ejtette ki, hogy Rin beleborzongott és összeszorította a kezét a bot faragott mintái fölött.

-Mi történt veled? Odaát a legjobb barátnőm voltál... - szólt megrökönyödve, de a vöröshajú lány csak elnevette magát:

-Mindig is naiv voltál. Azelőtt talán a barátod voltam, mielőtt megtudtam, hogy sámán vagy, de azóta már csak a bosszú éltet... Végezni fogok veled és az ostoba bátyáddal, Yohval is!

Szavai megannyi mérgezett tüskeként hasítottak bele Rin szívébe. A szőke lány kezdte elvesztíeni a türelmét, s mostmár világosan érezte, hogy hajdani barátnőjével valami nincs rendben.

-Nem ismerek rád! Te nem ilyen vagy...

-Hát, sajnálom, de ilyen vagyok! Valaki segített megtalálni az igazi énem!

-Kicsoda? – kérdezte az Asakura sámán meglepetten, mire egy gúnyos hang válaszolt a hátuk mögött:

-Természetesen én, drága hugicám.

-Zik! – fordult hátra Rin meglepetten és tekintete találkozott a barnahjú sámánéval, aki megállt vele szemben és elmosolyodott:

-Araya, ahogy te hívod, az egyik legerősebb emberem. Most két legyet ütök egy csapásra: ő kap egy lehetőséget, hogy bosszút álljon, én meg letesztelhetem, hogy elég erős vagy-e már, hogy csatlakozz hozzám.

-Ezt már többször is megbeszéltük, nem állok melléd, Zik. – válaszolt hűvösen a fiatalabb Asakura-testvér, majd megszorította a kezében tartott fegyverét és rövid gondolkodás után visszafordult Silva és az ellenfél felé:

-Mikor kezdünk? – kérdezte elszántan. Az indián vetett egy gyors pillantást Arayára, majd egy mély sóhaj után így szólt:

-Akár most is kezdhetünk, ha felkészültetek. – mondta csendesen és gyanakvó pillantást vetett Zikre.

-Ha nézni akarod, akkor állj távolabb.. – szólt csendesen a fiúhoz, aki csak elnevette magát és a következő pillanatban már szelleme vállán ült:

-Inkább innen fentről nézem, köszönöm!

Anna csak dühösen felhorkant, majd Rinhez lépett és a vállára tette a kezét:

-Nagyon vigyázz vele, rendben? Araya veszélyes ellenfél...

-Honnan veszed? Hiszen én ismerem, nem te... – Rin meglepődött, de leendő sógornője válasz helyett csak elnézett a vöröshajú Araya felé. Pár másodpercig figyelte a lányt, aztán csak ennyit mondott:

-Vigyázz vele és kész. Sok minden múlik ezen a meccsen, nem szeretnék veszíteni.

-Győzni fogunk, megígérem. Nem lesz semmi gond. – az Asakura lány szavai magabiztosan csengtek, habár ő maga is félt egy kicsit. Anna ajkát halk sóhaj hagyta el, de nem szólt semmit, csak hátrébb lépett, hogy Rin nyugodtan kezet foghasson Arayával, aki szemmel láthatóan a kapitány volt a másik csapatban.

Rin még sose érezte magát ennyire nyomorultul, hiszen az egyik legjobb barátnőjével kellett megküzdenie. A szíve mélyén azonban azt is érezte, hogy Araya már nem önmaga, s ez erőt adott neki ahhoz, hogy magabiztosan kezet nyújtson volt barátnőjének. A két lány kézfogása gyors volt és hideg, közben le sem vették egymás arcáról a tekintetüket.

-Hölgyeim, akkor sámánharc! – kiáltotta Silva és a két fiatal sámánlány már fel is szökkent a levegőbe.

A következő pillanatban a két csuklyás is támadásba lendült, s egyenesen Junra támadtak volna, ha Pailong nem ugrik a lány elé.

-A csuklyások nem is emberek! – kiáltott fel hirtelen Anna, amikor az egyik támadó egyetlen szempillantás alatt mögé került és rátámadt. A szőke médium a Ziktől szerzett védőszellemekkel hárítani tudta a csapást, de nem hiányzott sok, hogy megsérüljön. Jun bólintott, majd kissé távolabb szökkent, hogy ne zavarja a harcban szellemét, akinek hatalmas ütései rendre célt tévesztettek.

Eközben már Rin is harcba lendült, de Arayával egy kissé távolabb kerültek a többiektől. Az Asakura lány szellemkontrollja erős volt, Wyn kék aurája vakítóan ragyogott, erősen elütve Araya feketén izzó ostorától.

-Most végre mindenért visszafizethetek neked, Rin! Annyi év keserűségéért! – sziszegte dühösen a lány, s újból támadt: ezúttal Rin alig bírt kitérni a csapás elől.

-Mégis miről beszélsz? Soha egy rossz szót nem mondtam rólad... – kérdezett vissza és oldalra ugorva a bottal barátnője felé csapott, aki megtántorodott, de nem esett el.

-Na persze! Ezt annak mond, aki elhiszi! Tudom, hogy miket mondtál a hátam mögött... Meg vannak a módszereim, hogy olyan dolgokat is megtudjak, amiket magadtól nem mertél a szemembe mondani! – Araya szemei szinte már lángoltak a haragtól és egyre hevesebben támadt, így Rin már tényleg csak védekezni tudott. Fegyverével igyekezett hárítani azokat a csapásokat, amik elől már nem tudott időben félreugrani, így már többször is a kezein csattant az ostor szíja. A csapások nyomán vér serkent, s sebek úgy égették a lány bőrét, mint megannyi tüzes kés. A vércseppek végigfolytak a karjain, majd lepotyogtak a homokba, de Rin nem adta fel és kitartóan védekezett.

-Támadnunk kell, Rin, különben veszítünk! – szólt Wyn aggodalmasan, amikor Rinnek már másodszorra tört meg a szellemirányítása Araya Tüzes Ostor nevű támadása miatt.

A szőke lány először magatehetetlenül felemelkedett a levegőbe, majd jó pár métert csúszott a földön, mire végre megállt. Esés közben elejtette a fegyverét, a bot tompa puffanással ért földet nem messze tőle. Az Asakura sámán azonnal felpattant, s a fegyverhez ugrott, de barátnője gyorsabb volt nála: az ostor már csattant is a bal vállán és ő ismét elesett. Nagy nehezen feltolta magát a jobb kezével és közben lopva oldalra pillantott, hogy megnézze mi van a többiekkel.

Pailong egyszerre harcolt a két csuklyással, miközben Anna a shikigamikkal próbálta meg megvédeni magát és Junt, de egyre kevesebb sikerrel. A csuklyások egye közelebb értek hozzájuk és a kung-fu mester is egyre jobban fáradt, nem álltak valami jól. Rin a pillanat töredéke alatt felállt, habár a vállán rendesen felszakadt a bőr, s a fegyveréhez rohant. Araya már nem tudott elég gyorsan reagálni, így hiába támadt ismét, az ostor vége csak a földte érte, ahogy a szőke sámánlány félreugrott és tigrisbukfencet vetve ismét a kezébe kaparintotta a bátyjától kapott fabotot. Szellemét a következő másodpercben már egyesítette is a fegyverrel, majd felugrott a levegőbe és támadott:

-Wyn! Elsöprő Hullám, most! – kiáltotta és kikerülve a fekete ruhába öltözött lány ellentámadását, már ütött is a bottal. Sikerült meglepnie volt barátnőjét, de a lányon látszott, hogy jóval tapasztaltab harcos nála. Az ostor az utolsó pillanatban meglendült és Rin bokájára csavarodva elgáncsolta a szőke lányt, aki hatalmas csatanással a földbe vágódott és jó néhány másodpercig nem is tudott felkelni. Amikor nehézkesen bár, de újra talpra állt, már erősen lihegett. Homlokán izzadságcseppek gyöngyöztek és egész testében remegett, látszott rajta, hogy sokat vesztett az erejéből. Araya gúnyosan figyelte néhány percig, aztán csak elmosolyodott és ismét meglegyintette fegyverét, amellyel most pontosan fiatal barátnője arcát találta el. A csapás nyomán azonnal felszakadt a bőr, s lány piros vére kibuggyanva lecsorogott az álláig, onnan pedig egyenesen le a földre.

-Ugye nem gondoltad komolyan, hogy legyőzhetsz? – kérdezte lenézően Araya, de Rin először nem válaszolt. A távolból még hallotta, ahogy társai harcolnak, így végül csak dacosan felemelte a fejét és belenézett a vele szemben álló lány kegyetlenül csillogó barna szemeibe:

-Le foglak győzni, akár tetszik, akár nem. – válaszolt higgadtan, s összezárta az ujjait a fegyvere fölött.

-Kötve hiszem, drága barátnőm... – felelt a vöröshajú sámán gúnyos hangon és már lendítette is az ostort, hogy ismét arcon csapja az Asakura-lányt, de aztán elakadt a lélegzete. Rin felemelte a jobb kezét, így arra csavarodott rá a vastag bőrszíj, majd egyetlen mozdulattal kitépte a döbbenten álló Araya kezéből a fegyvert, ami hangos csattanással ért földet jó egy méterrel mellette.

-Sajnálom Araya... – Rin hangjában most már szánalom is csendült és a következő pillanatban már rá is rontott hajdani barátnőjére. Minden izmát megfeszítve támadt, de a vöröshajú sámán még mindig jóval gyorsabb volt nála és könnyedén oldalra ugrott. Az Asakura azonban már tanult iménti hibájából,s most fegyvere egyik végét a földbe vágva támasztás gyanánt, villámgyorsan körbelendült rajta és oldalba rúgta barátnőjét. Araya megtántorodott és elesett. Jobb kezét az oldalára szorítva felkelt, arca eltorzult a fájdalomtól, kétrét görnyedve térdelt a sivatagi homokban. Rin hirtelen megsajnálta és leresztette a fegyverét:

-Sajnálom, nem akartam, hogy ennyire fájjon... – mondta és segítőkészen barátnője felé lépett, de az csak fájdalmasan elvigyorodott:

-Nincs szükségem a sajnálatodra! – sziszegte dühösen és a következő pillanatban talpra ugrott. Az ostorát nem érhette el, de a következő pillanatban ruhája ujjából elővillant két gyilkolásra kiélezett pengéjű tőr és már támadt is. Rin a meglepetéstől, kissé késve reagált, így Arayának majdnem sikerült megvágni. A szőke lány az utolsó pillanatban ugrott félre, de nem volt sok ideje a gondolkozásra, hajdani barátja úgy vágott ismét felé, mintha már nem is emberi lény lett volna. A mozdulatai hihetetlenül gyorsak voltak, emberi szemmel szinte követhetetlenek, s mégis mindig csak egy hajszálon múlott, hogy nem találta el. Rin fejében egymést kergették a gondolatok, miközben hol támadt, hol pedig maga előtt keresztbe tett fegyverrel védekezett.

-Add fel, Asakura! Nincs esélyed ellenem! – mondta diadalittasan Araya, amikor végül a földre szorította a szőke lányt. Rinnek a mellkasára préselődött a bot, ahogy a földön feküdt, s mozdulni sem bírt, ahogy ellenfele fölé helyezkedett s keresztbe tett tőreivel egyre közelebb került a nyakához. Már érezte a penge hidegségét, amikor hirtelen egy kiáltás hasított a levegőbe:

-RIN!!!!!!!!!!!!!!!!! – Araya meglepve kapta fel a fejét a távolból érkező sikolyra, s Rin azonnal kihasználta, hogy nem figyel. Nyögve feljebb húzta a bal lábát, majd teljes erőből hason rúgta ellenfelét, aki ismét összegörnyedt és lefordult róla. A tőrök kiestek a kezéből, így Rin végre levegőhöz jutott és felpattant. Tekintetével azonnal a sikoly irányába fordult és szeme elkerekedett a döbbenettől. Pailong a földön feküdt eszméletlenül, teste erőtlenül hevert a homokban. Jun sírva térdelt mellette és szólongatta, miközben Anna a shikigamikkal próbálta védeni magukat a két csuklyás szellemalak támadásától, de Zik hajdani őrzői nem bizonyoltak elég erősnek és a szellemirányítás megtört, Anna métereket csúszott hátra a földön. A kendője elszakadt, s a ruhája is elég megviselt volt már. Megpróbált felkelni és ismét harcba szállni, de már csak ahhoz volt ereje, hogy rogyadozó lábakkal talpra álljon. Az arca az egyik oldalt véresre volt horzsolva, s a szemében is könnyek csillogtak.

A szellemalakok egy pillanatra eltávolodtak tőlük, majd szorosan egymás mellett ismét támadásba lendültek, Junt és hűséges őrszellemét véve célba. Rin nem tudta mitévő legyen. Arayára nézett, de látta, hogy barátnője még mindig a földön van, így miatta már nem kellett aggódnia. Ismét visszafordult társai felé, de arca eltorzult a félelemtől. „ Túl messze vannak!” – gondolta kétségbeesetten, de aztán csak dühösen megrázta a fejét és amekkora erővel csak bírta, levágta maga elé a földbe a botját és elordította magát:

-HULLÁMHEGY!!!!!! – kiáltotta és sikerült egy Trey jégrengéséhez hasonló támadást előidéznie azzal a különbséggel, hogy nála két hatalmas hullám száguldott el a csuklyások felé hihetetlen sebességgel. A támadás óriási port vert fel, s mire minden újból elcsendesedett, Rin lihegve megtámaszkodott a botján. Félresimította arcába lógó haját és körülnézett, de már csak Annát, Junt és a még mindig ájult Pailongot látta, valamint kissé távolabb a dermedten álldogáló Silvát, akinek az arca vegyes érzelmeket tükrözött.

Az Asakura lány abban a hiszemben, hogy vége a meccsnek és hogy győztek, elmosolyodott és kissé remegő lábakkal elindult Annáék felé. Már a botját is alig bírta tartani, s a sebei is iszonyítosan fájtak, de arca csak úgy ragyogott a boldogságtól. Társai tekintetét kereste, de Anna és Jun csak tátott szájjal bámultak a háta mögé, szemükben félelemmel vegyes döbbenet csillogott. Rin arcáról egyetlen szempillantás alatt eltűnt a mosoly, majd gyanakodva megtorpant és lassan hátrafordult. A látványtól szinte a földbe gyökerezett a lába. Araya ismét felállt, miközben ő elintézte a másik két ellenfelét, s most ördögi vigyorral az arcán, felemelt fejjel nézett rá. Gonoszan felnevetett, majd a követekező pillanatban széttárta a kezeit, amelyekben már ismét ott fénylettek a fegyverei. A két mesterien kidolgozott pengén hidegen csillant meg az a sápadt fekete fény, ami körbevéve a lány alakját, egyre növekedni és sűrűsödni kezdett. Rin megbabonázva bámulta a jelenséget, teljesen megdermesztette a félelem, így amikor volt barátnője elkiáltotta magát egész testében megremegett:

-Most, hogy egyedül maradtunk Rin, mutatok neked egy kis trükköt, amit a mesteremtől, Ziktől tanultam! – hangja eszelőssé vált, s a következő pillanatban a csuklya a fejére csusszant, s ő egy óriási fekete madáralakká változott, amelynek szemei vörösen izzottak. Legalább 10 méterrel magasodott a föld felé, s ahogy kiterjesztve hatalmas szárnyait támadásba lendült, a lány ereiben megfagyott a vér és képtelen volt megmozdulni. Megszűnt számára a külvilág, már meg sem hallotta barátnői rémült sikolyát, csak az óriási fekete szellemalakot látta, ahogy a másodperc töredéke alatt felé suhan, fémesen csillogó karmait előremeresztve.

-VÉDŐHÁLÓ! – kiáltotta hirtelen Anna és Rin mellett a következő pillanatban egy vörös és egy kék folt suhant el. A shikigamik védekezése megmentette a szőke sámánlányt a biztos haláltól, de Annának már nem volt elég ereje, hogy tartósan uralni tudja őket, amint Araya ismét felrepült, hogy a magasból csaphasson le, a két szellemalak elhalványodott majd eltűnt. Rin szóhoz sem jutott a döbbenettől és rémülten fordult hátra társai felé. Anna térdereesett, lassan már minden ereje elhagyta, Pailong továbbra sem volt eszméleténél, Jun pedig sírva térdelt mellette.

Az Asakura lány hirtelem megértette, hogy a két lány élete most rajta múlik. Elszántan megszorította a fegyverét, majd felnézett a levegőbe, a még mindig sötét égen barátnője új és sokkalta rémisztőbb alakját keresve. A koromfekete felhők egészen eltakarták az eget, továbbra is mennydörgött és villámlott, de az eső nem esett. A szél vadul cibálta Rin kissé megviselt ruháját és összekocolódott haját, de Arayának nyoma sem volt.

-Hallgass a belső érzékedre, megmutatja hol rejtőzik. – szólalt meg Wyn, mire Rin bólintott és becsukta a szemét. Néhány pillanat múlva sikerült kizárnia minden felesleges gondolatot a fejéből. Elfelejtette a fájdalmat, a félelmet és az aggodalmat, csak arra koncentrált, hogy megérezze az ellenfeléből áradó furyokut. Wyn tanácsa bevált, hamarosan már a lelki szemei előtt látta a felhők felett köröző madár alakját, amint hirtelen lefelé fordul és egyenesen őt veszi célba. Kinyitotta a szemét, s már meg sem lepte a felülről zugó támadás: könnyedén félreugrott , a hatalmas csőr pedig pont oda vágódott, ahol még az imént állt. Araya dühösen szitkozódva ismét felrepült volna, de Rin ellentámadást indított: a földből előtörő hatalmas hullámhegy pontosan oldalba kapta az éppen felemelkedő madáralakot, így az erőtlenül hanyatlott visssza a földre. Azonban nem telt egy fél perc se, már ismét talpon volt és a szemei ha lehet, még kegyetlenebbül izzottak:

-Ezt még megbánod, Asakura! – károgta vészjóslóan és a következő pillanatban már támadt is. Rin már nem tudott időben félreugrani, az óriási szárnyak egyetlen csapással a földre küldték, s ő az eséstől véresre horzsolta a hátát. A felsője is elszakadt, a szinte karmolásnak is beillő szakadásokon keresztül jól látszott megsérült bőre. Megpróbált felállni, de ekkor ellenfele ismét támadt, megannyi gyilkolásra is alkalmas fekete madártollat küldve felé. A lány képtelen volt már védekezni, a tollak rengeteg helyen megsebezték, cafatokra szaggatva immár a nadrágját is. Az arcát ugyan sikerült megvédenie a sérülésektől, de meztelen karjai számos helyen megvágódtak, s ő felordított a hirtelen jött fájdalamtól. Araya gonosz madáralakja gúnyosan felnevetett, majd egy újabb szárnycsapással ismét a földbe vágta az amúgy is rohamosan gyengülő lányt. Amikor látta, hogy a szőke sámán már nem tud felkelni, felemelkedett a levegőbe és kegyetlenül csengő hangon megszólalt:

-Nem is téged öllek meg először! Sokkal nagyobb szenvedés, ha előbb a barátaiddal végzek! – s már suhant is a még mindig dermedten térdelő Jun és Anna felé.

Rin szemébe rémület költözött, amikor látta, hogy a két lány élete veszélyben van, véres arcán könnycseppek gördültek végig, de felemelte a kezét és dühösen felkiáltott:

-NEEEEEEEEEEEE! – a következő másodpercben minden eddiginél hatalmasabb vízfal emelkedett fel a földből, s könnyedén hárította Araya támadását.

Zik elégedetten felsóhajtott, amikor látta, hogy a húga megint kezdi elveszíteni az önuralmát, s ismét az erejét használja csata közben. A lány reggeli Kódex- túrája persze nem maradhatott rejtve előtte, s kifejezetten boldog volt, hogy Rin megtette ezt az igazán fontos lépést, hiszen így már szinte minden ereje és képessége kifejlődött. Zik már csak egyetlen dologra várt....

*

-Te atya úristen.... – suttogta Yoh dermedten, amikor meglátták a küzdő lány-csapatot. A négy fiú futva érkezett, most mégis mindannyian megtorpantak a látványtól. Épp akkor értek oda a meccs helyszínére, amikor Rint körbevették a pengeélességű madártollak, s a lány fájdalmas kiáltása még ott csengett a fülükben, miközben megálltak és körülnéztek. Azonnal észrevették a földön heverő Lee Pailongot, valamint a mellette térdelő Junt és az egy kissé távolabb szintén ledöbbenten és kimerülten bámuló Annát. Az ellenfelek közül csak a hatalmas fekete madarat látták. Zik jelenlétét meg már sznte magától értetödőnek vették.

-Hol van a többi ellenfél? – kérdezte tanácstalanul Jocó, de társai helyett a választ a mögöttük felbukkanó Silva adta meg:

-Ez a csapat tisztességtelenül játszik... – jelentette ki, miközben szigorú fekete szemeit továbbra is Rinen és Arayán tartotta.

-Akkor ez azt jelenti, hogy automatikusan a csajok győznének? – kérdezet vissza Yoh homlokráncolva, miközben követve az indián tekintetét ő is a húga felé fordult.

-Igen.

-Akkor meg miért harcolnak feleslegesen? Avatkozz közbe!!! – szólalt meg dühösen Len, s a keze ökölbe szorult a tehetetlenségtől.

-Félek, hogy én már nem segíthetek. A dolgok kicsúsztak az irányításom alól... – válaszolt Silva kétségbeesetten, mire mind a négy fiú elsápadt és döbbenten elhallgatva figyelni kezdte a további eseményeket.

*

Araya ismét a földbe vágódott, ahogy megállította Rin vízfala. Dühösen felszisszent, de nem adta fel, újból felemelkedett a levegőbe és támadásra készült. Rin most már szintén dühtől izzó tekintettel nézett fel rá, ujjai elfehéredtek, ahogy összeszorította a kezét a fegyvere fölött.

-Ha rajtam múlik nem fogod őket bántani, megértetted? – kiáltotta dühösen, majd egy pillanatra megtörte a szellemkontrollját, hogy Wyn teljes alakban megjelenhessen mellette.

-Készen állsz? – kérdezte a szellemtől, mire az csak elmosolyodott és fejet hajtva bólintott:

-500 éve várok erre, Rin. – válaszolt csendesen, s alakja halványan felragyogott. A kékben és fehérben játszó fény egyre erősödött, s a következő pillanatban beragyogta a környéket, minden más fényforrást elnyomva.

Anna és Jun eltakarta a szemét, s pár másodperc múlva, amikor ismét felnéztek nem hittek a szemüknek.

-Óriás lélekkontroll! – szólalt meg kettőjük helyett a doshi lány és álmélkodva nézett fel a könnyein keresztül a szelleme vállán álló Asakura lányra, aki érzelemmentes arccal figyelte továbbra is az ellenfelét.

Wyn gyönyörű szellemalakot vett fel Rin új erejének köszönhetően. Karcsú alakja 10 méteres magasságban emelkedett az ég felé, kéken ragyogó testét fehér páncél borította, s hatalmas angyalszerű sazárnyaival fenséges látványt nyújtott. Hosszú sötétkék haja vízesésként ömlött le a hátára, a homlokán feszülő ezüstpánt pedig most sisakká változva takarta el a fél arcát. A kezein kék karvédők jelentek meg, amik tökéletesen illettek fehér páncélzatához.

-S most a szigonyt, Wyn! – kiáltotta Rin elégedettséggel vegyes izgalommal, s a következő pillanatban az említett fegyver megjelent a szellemlány kezében.

Anna arcán elégedett mosoly suhant át és megkönnyebülten felsóhajtott.

-Sikerült neki.... – suttogta maga elé boldogan.

A fiúk szája szinte tátva maradt, amikor meglátták a szellemirányítás eme formáját. Yoh elismerően elmosolyodott, majd Riohoz fordult:

-Ugye megmondtam, hogy nem lesz baj?

-Yoh mester! Többet nem kételkedem a szavaidban! Rin kisasszony ereje...bámulatos!

-Hát igen.... – az Asakura fiú felnézett húga elszántan ragyogó arcára és bólintott.

-Csak azt áruld el, haver, hogy ezt hogyan csinálta? – kérdezett közbe Jocó értetlenkedve, de Yoh csak megvonta a vállát:

-Járt Zik naplójában, s végre megértette, hogy mi a szerepe a világban. Teljes szívéből elfogadta, hogy sámánnak született, s megértette, hogy az erejét jóra kell használnia. Ennyi a titka az egésznek...

-Nem féltél Yoh mester, hogy esetleg átáll.... -  kezdte zavartan Rio, de a fiú nevetve közbevágott:

-Hogy átáll Zik oldalára? Nem, egyáltalán nem. Rin tisztaszívű lány, nem lehet egykönnyen manipulálni, meg tudja különböztetni az igazságot a hazugságtól.

Len mindezidáig nem szólt közbe, csupán szokása szerint keresztbe fonta maga előtt a karjait és aranyszínű szemeit a küzdő felekre szegezte.

*

Rin erőt merített Wyn átváltozásától, de érezte, hogy már csak nagyon kevés furyokuja maradt, s a szellemirányítás megtartása is túl nehéznek bizonyult. Néhány percig még koncentrált, hogy érezni tudja szelleme energiát, s amikor úgy gondolta, hogy ismét tökéletes egységben vannak, visszafordult Araya felé és így szólt:

-Most megmutatom neked, hogy mit jelent az igazi barátság!

Wyn a szigonyt előreszegezve már támadásba is lendült, de a madár alakot felvevő sámánlány sikeresen félreugrott és ellentámadásba lendült. Rinnek azonban már az új erejével gyerekjáték volt kivédeni a támadást, Wyn olyan sebesen kerülte meg Arayát, hogy az még megfordulni sem tudott, amikor a szellemlány kezében tartott szigony felülről hátbadöfte. Araya felsikoltott a fájdalomtól és a fekete lélekalakzat megtörése után belevágódott a földbe, ahonnan már nem is tudott felkelni.

-A GYŐZTES AZ AMAZONOK CSAPATA! – kiáltotta megkönnyebülten Silva, s végre kifújta a levegőt, amelyet izgalmában visszatartott.

-Sikerült.... – suttogta erőtlenül az Asakura lány, majd a következő pillanatban a lélekontrollja megszakadt és ő fejjel lefelé zuhanni kezdett, képtelen volt ismét megidézni Wynt.

-BASON! – kiáltotta azonnal Len, s a kínai harcost óriás lélekkontroll alá vonva elkapta a zuhanó lányt, mielőtt az halálra zúzta volna magát. A szellem a tenyerébe vette a fiatal lányt, majd finoman letette a földre, s a többiek azonnal köréjük rohantak. Rin nagyon gyengének érezte magát, de hagyta, hogy Len felsegítse és szorosan megölelje. Fájt minden tagja, a sebek újult erővel égették a bőrét, de boldog volt, hogy ennyivel megúszták.

Yoh felsegítette Annát is a földről, Rio pedig Jun kezéért nyúlt, s a doshi lány pirulva el is fogadta a segítségét. Pailong is lassan magához tért és pár perc múlva már Jun mellett állva gratulált Rinnek a nehezen megszerzett győzelemért.

-Ez igazán szép csata volt lányok. – jegyezte meg Yoh nevetve, majd a húgát elszakítva a Tao fiútól ő is szorosan megölelte. Rin csak fáradtan elmosolyodott, majd kibontakozott bátjya öleléséből és megszólalt:

-Ne haragudjatok, de most még el kell intéznem valamit. – Yoh aggodalmas pillantást váltott Lennel, de mindketten bólintottak, s a lány otthagyta a kis társaságot. Legyőzött ellenfele már talpon volt, egyedül csak a balkarján látszott, hogy megsérült, hiszen ez erőtlenül lógott az oldala mellett. Szemeiből már minden gonoszság eltűnt, mintha azzal, hogy kikapott, minden bosszúvágya elszállt volna. Boldogan mosolygott rá Rinre, amikor melléért.

-Köszönöm és sajnálom. – suttogta halkan, de az Asakura a szavába vágott:

-Nincs mit köszönnöd és nincs miért bocsánatot kérned. Én örülök, hogy segíthettem. – Rin biztatóan elmosolyodott, majd közelebb lépett régi barátnőjéhez és megölelte. Érezte, ahogy a lány arcán könnycseppek csorognak végig, de nem szólt egy szót se.

-Vigyázz magadra, Rin. Még találkozunk... – suttogta barátnője fülébe a vöröshajú sámán lány, majd elengedte Rint és hátrébb lépett:

-Anna... – kezdte hirtelen, s a médium felé fordult, de aztán csak elharapta a mondat végét, s lehajtott fejjel elfordult. Közben Silva is felzárkózott hozzájuk, s a bíró szerepét betöltő indián Araya vállára tette a kezét:

-Induljunk kisasszony, rengeteg megbeszélnivalónk van. – a sámánlány elmosolyodott, majd miután elbúcsúzott Rintől, a férfival együtt elindultak.

Rin még sokáig nézett utánuk, ahogy alakjuk beleveszik a sivatag messzeségébe és visszagondolt azokra az időkre, amikor még ez a lány volt a legjobb barátnője. A gondolatai teljesen lefoglalták, így amikor hirtelen egy kezet érzett a vállán, összerezzent.

-Minden rendben? – kérdezte Len tőle szokatlan kedveséggel.

-Azt hiszem igen. Ő egy rendes lány igazából, csak mindig is túl könnyen befolyásolható volt. – válaszolt a szőke Asakura csendesen.

-Pont olyan vagy, mint Yoh. Mindig mindenkin segíteni akarsz. De talán nektek van igazatok...

-Köszönöm. – Rin elmosolyodott, majd szembefordult a fiúval és megfogta a kezét.

-Éhen halok! Mikor ebédelünk? – szavait már az egész társasághoz intézte, mire mindenki felnevetett:

-Ma mindenki az én vendégem. – jelentette ki hirtelen Anna, s mindenki azonnal bólintott és elindult, nehogy a médium meggondolja magát.

*

-Hát ez igazán érdekes... Sőt, mondhatni tökéletes. Rin és Yoh készen állnak.... – szólt Zik elégedetten, miközben mosolyogva távozó testvérei után nézett.