A fiú lassan nyitotta ki éjfekete szemeit. Mámorosan bambult maga elé, amíg csak kitisztult a látása és jól láthatta párnájáról lelógó karját. Másik keze keresztbe az álla alatt húzódott megtámasztva a fejét miközben hason feküdt. Próbált vissza emlékezni legutóbb történt eseményekre, ahogy elkezdtek fejében kavarogni az emlékek, hirtelen felnyomta magát a tatamiról.

- Hiei, Ren...! – és ahogy lassan a helyére kerültek a képek, kezdett megnyugodni a történtek után – Phu...”Már emlékszem... Ren itt volt az este és mondott valamit...de nem emlékszem pontosan... Hiei! Remélem ő is jól van... – ahogy megtámasztotta magát két kezével az ágyon érezte, hogy karján lévő sebek kezdtek sajogni és a hátába nyílalt egy éles fájdalom, ami végig futott a hátán. Beleborzongott. – Pfuu...Szedd össze magad Tray! Mindjárt elmúlik... – nyugtatgatta magát hangosan, közben óvatosan törökülésbe helyezkedett a paplanján és észre vett egy tál forró gőzölgő levest maga mellet és egy levelet neki döntve.

„Egy... levél...?” – nézett zavartan a borítékra, majd lassan oda nyúlt a papírcsomaghoz és megnézte a címkét. Azon mindössze a neve szerepelt „Traynek”. A fiú értetlenkedve nyitott ki a borítékot, amiből azonnal egy kis fehér cetli bújt elő. A jégsámán kihúzta a borítékból és kinyitotta a kis levelet.

„Tray elmentünk a suliba Yohékkal, nincs otthon senki. Edd meg a levest Tamara készítette, szóval talán még ehetőbb is lesz mint Jocó kotyvalékai. Ha befejezeted mosogass el, mert Tamarának már nem volt rá ideje Yomeihez utazott Faustal és Rioval. És, ha végeztél az edényekkel a minimum, hogy kitakarítod a szobád, mert már RETTENTŐ NAGY A KUPI!!! Mire hazaérünk minden csillogjon! Anna

ui: Jah és a borítékban van egy rendes levél is.”

- Jellemző – Tray szeméből patakokban folytak a könnyek – Nem akarok mosogatni!!!! – nyávogta hangosan tudván, hogy úgy sem hallja senki. Ekkor Kory jelent meg mellette és kezével vigasztalóan megsimogatta sámánja arcát. Tray még szipogott párat és fájdalmas tekintettel nézett szellemére, majd mélyet sóhajtott és kihúzta a másik levelet is.

„Szia Tray! Remélem, hogy hamar felfogsz épülni, nagyon bátor voltál a csatában... De tényleg. Kérlek gyógyulj meg minél hamarabb! Bevallom... amikor megsérültél nagyon meg ijedtem. Azt hittem, hogy komoly bajod esett, de hál istennek Ren ott volt és gyorsan elhozott Fausthoz, aki ellátta a sebeidet. A suli miatt ne aggódj majd én kimagyarázom a dolgot Takashi-senseinél szóval csak pihenj nyugodtan – Tray elmosolyodott „Pihenni... ha Annán múlik holnap reggel már a többiekkel edzem...” – Amint lehetőségem lesz rá meglátogatlak és majd viszek a sütiből, amit ígértem a múlthéten! Sokat pihenj és vigyázz magadra Tray!  - Haru –

„Haru?? – Tray meglepetten meredt a levél aláírására – De én azt hittem... mért aggódik értem?” – hirtelen Kory halk kuncogására lett figyelmes, aki a fiúra arcára mutogatva döbbentette őt rá, hogy fülig vörösödött.

-         Elég Kory, csak melegem van!!! – háborodott fel a fiú, de látva, hogy szelleme nem tudta komolyan venni a reakciót és csak halkan kuncogott rajta ő is felnevetett. – Igazad van!!! Hihihi! Akkor lássunk neki a levesnek! – vigyorodott el, majd a kezébe kapta a tányért.

A telefon többször is kicsöngött, két percig senki nem szólt bele utána foglaltat jelzet a kagylóból kiszűrődő búgó hang.

-         Hm... – Ren egy rövid sóhajt engedett meg magának, majd a konyha felé fordulva hirtelen Basonal találta szemben magát.

-         Mester nagyon korán felébredt. Nem sikerült utolérnie valakit? – nézett a zavartan, a pirosan lebegő gömbszerű fej a telefonra.

-         Neked is jó reggelt Bason. – majd kikerülte szellemét és folytatta az utját.

Az étkezőasztalnál már helyet foglalt Jun és nagyapja is. Még jó pár üres szék várakozott, de Chang mosolyogva intett a fiúnak, hogy foglaljon helyet. Ren helyet foglalt az asztalfő oldalán az egyetlen széken, majd kérdően körbe nézett.

-         Korán keltél. – jegyezte meg nagyapja is a Tao fiúnak megfigyelését, akin már ekkor látszott, hogy a szokásosnál is morcosabb kedvében van. Jun már akkor látta rajta mikor a szobába lépett, de nagyapjuk nem ismerte még ennyire Rent, különben nem tett volna ő sem hasonló megjegyzéseket.

-         Bocs, ha nem volt elég időtök kibeszélni... – vágott vissza, majd ki emelet kevés ételt pálcikájával a tányérjára. Húst, némi pirított zöldséggel.

-         Ne légy tiszteletlen fiam. – a férfi megint csak összekulcsolt kezekkel ült az asztalnál.

-         Te se. Szóval ne könyökölj az asztalomra a házamban. – a fiú még csak rá se nézett nagyapjára a férfit mérhetetlenül felháborította a fiatal Tao viselkedése. Még soha nem viselkedett így vele, így arca kezdte felvenni egy cékla lilás bordó színét.

-         Ren! – most már Jun sem bírta tovább szó nélkül, ha a fiú felidegesíti nagyapjukat a maradék esélye is elúszik, hogy elhalasszák a két hét múlva kitűzött esküvőt. Amaz csak egy mély levegőt vett és lehunyva szemeit lassan kifújta azt.

-         Sajnálom... – bár hangjában még maradt árnyalatnyi düh, de Chang elengedte a füle mellet és csak a bocsánatkérést értékelte, ami egyébként is nagyon-nagyon ritka esemény volt unokája esetében. – Kissé ideges vagyok.

-         Mi a gond Ren? – nézett érdeklődve nagyapja az aranyszemű fiúra.

-         Semmi... – válaszolta színtelen hangon, majd elgondolkodva emelte fel a fejét. Pár percig merenget az asztalra készített tálakra és folytatta – csak úgy érzem, hogy két hét nem lesz elég. – Chang láthatóan meghökkent a kijelentésen és kérdő tekintetét Renébe fúrta, aki válasza közben nagyapjára nézett.

-         Honnan tudsz róla, hogy előre hoztuk az eskü... – Ren a szavába vágott. Kínosan ügyelt rá, hogy még a szót se ejtse ki, nem hogy még nagyapjától halja. Igazat mondott, egyáltalán nem volt felkészülve egy ilyen eseményre és végképp semmi kedve sem volt hozzá.

-         Ebben a házban semmi sem marad titok előttem. Végül is már én vagyok a Taok vezére, nem? – Ren közben kényelmesen falatozgatott tovább, néha a fali órára pillantva. Chang elismerően nézett unokájára. „Igen. Végre kezded megérteni mit is jelent a család vezetőjének lenni.”

A három barátnő, mint minden reggel összetolták székeiket egy asztal köré és sajátos tevékenységeiket végezték. Hiei az egyik tankönyvet lapozgatta, Haru a táskájában rakott rendet a füzetek között, Umi pedig a legfrissebb napilapot olvasta. A csöndet a fekete hajú lány törte meg.

-         Ezt nézzétek...! – hüledezet a lány, majd egy kiemelt cikken futott végig és egészen belebújt az újságba.

-         Mit találtál? – nézett rá kérdően Haru.

-         Olvasd fel. – szólt Hiei és ő is Umira emelte mélyzöld szemeit.

-         Rendben. Tehát...

...A 32-es főút és a Kazawa téren este fél kilenc és kilenc óra között teljesen megszűnt az éjszakai világítás. Mindezt a legtöbb ember csak egy műszaki meghibásodásnak titulálta, ami igen felháborító lenne így önmagában, hiszen egy kereszteződési központról beszélünk, de a helyszínen álló hatalmas üvegházak egyikéből egész pontosan a 6-os számú Rokko ház 14. Emeleti lakásából egy fiatalember vetette ki magát az ablakon.

Az arra járók többen megerősítették, hogy egy másik alak is feltűnt az egyébként elsötétített lakásban, mert az incidens után láttak egy személyt a kitört ablakban, de leírást a sötét miatt nem tudtak adni. A rendőrség nem támasztotta alá a gyilkosság elméletét, hiszen holtestet az utcán és a környéken nem találtak, egyedül a kitört ablaküveglapok maradványai bizonyítják a történteket.

Kawasaki kapitánytól megtudtuk, amennyiben holttest nem kerül elő lezártnak tekintik az ügyet. Mivel aznap éjjel több villám is cikázott a környéken a rendőrök úgy vélik az törte be az ablakot és a lakosság semmit sem láthatott a környéken uralkodó sötét miatt, illetve a helyszínelők sem találtak emberi maradványokat a kitört üvegen.

Valóban vak lárma az egész? Vagy gyilkosság történt?

Akármit is állítson a rendőrség lapunk fényt fog deríteni az igazságra. – Shioko R. –

-         Nem semmi... – nézett pár pillanatig mélyen elgondolkodva Haru, majd folytatta a rakodást a táskájában.

-         Ez elég ijesztő. Ráadásul az egész környék teljesen sötét volt, itt egy kép a helyszínről. – mutatott a fotóra Umi, majd Hiei kérésére az asztalra fektette az újságot. A vöröses barna hajú lány maga felé fordította a képet és miután szemügyre vette a fotón látható házat hirtelen elkerekedtek zöldes szemei.

„Ez nem lehet...ez a ház... ez Renék lakása...!!!” – kezében megremegett az újság egy rövid pillanatra, majd újra a cikkbe olvasott. „...egy fiatalember vetette ki magát az ablakon. ...egy másik alak is feltűnt az egyébként elsötétített lakásban...” Összegöngyölte az újságot, majd felpattant a székből.

-         Mi az? – nézett fel rá kérdően Umi. Hiei elindult az ajtó felé, ekkor Haru is utána szólt.

-         Hova mész?

-         Mindjárt jövök telefonálok! – fordult vissza egy pillanatra az ajtóból, majd oda se figyelve neki indult, és éppen ekkor nyílt ki a terem ajtaja, majd véletlenül neki ütközött valakinek mindketten hátra tántorodtak a meglepetéstől és a lendülettől.

-         Bocsánat. – állt meg Hiei.

-         Még is mért nem nézel a lábad elé? – mordult rá egy ismerős hang. A félvér lány a fiúra nézett. Ren aranyszemei fúródtak az övébe, a Tao fiú még mindig az ajtóban állt, rosszallóan nézett a lányra.

-         Ren! Jól vagy? Nem esett bajod? – Hieit egyáltalán nem ütközött meg a fiú rideg ráförmedésén, ami az ifjú vezért újra meglepte. Haru, Umi és a fél osztály érdeklődve fordult az események felé. Egy pillanatra mintha minden zaj elült volna a teremben és mindenki csak őket nézte volna. Ren felvonta szemöldökét, majd ugyanolyan hangnemben szemrebbenés nélkül folytatta.

-         Inkább Tray miatt kéne aggódnod, ha ilyen sok a felesleges energiád, hogy még erre is futja időd. Tudod egyáltalán, hogy van? – tekintetével, mintha átakarná döfni a lányt, arany szemei hidegen meredtek az övébe és a vádló hangja tökéletesen illet a belőle sugárzó dühöz. Hiei fájdalmasan meredt Renre egy pillanatra. Újra eszébe jutott az északi fiú, aki majdnem az életét vesztette miatta. A Tao fiú most már biztos volt benne, hogy érzékeny pontot érintett és elégedetten vigyorodott el. – Mindjárt gondoltam...fogalmad sincs, ugye? Na akkor majd én felvilágosítalak. Otthon fekszik ájultan nyakig betekerve fáslikkal és magas lázzal. Úgy, hogy ezek után bármikor nyugodtan néz tükörbe és akár még kezet is foghatsz magaddal. Sőt még én is gratulálok. Remélem büszke vagy magadra, iga...

-         Elég!!! - szólt rá fennhangon Hiei, majd a földre vágta az újságot, ami újra kinyílt összegöngyölt formájából. – Én nem akartam, hogy ez történjen, nem kértem rá, hogy segítsen és végképp nem, hogy baja essen!! Vannak dolgok, amikről fogalmad sincs...! – Hiei szemei fájdalommal vegyes dühöt tükröztek és hangja pontosan ugyanígy csenget.

Ren megszeppenve állt és zavartan nézett előre, amikor a lány kiviharzott mellette az ajtón. Az osztály csendje most még kínosabbá vált és a levegőben vibrált a csend, a feszült jelenet után. Az osztályban Harun kívül mindenki értetlenül nézett, fogalmuk nem volt róla, mi történhetett, de azt ők is látták, hogy Hororo nincs a teremben.

A fiú aranysárga szemei elmerengve néztek a semmibe, majd egy kis idő múlva az újságra pillantott. Ekkor az osztályban már mozgolódás támadt a társaságban összesúgtak az emberek, sokan Renre pillantgattak, Umi Harut kezdte faggatni a történtekről.

Ren lehajolt és felemelve az újságot a cikkre pillantott, ami mellet a fotón a lakásuk virított az éjszakai fényben kivilágítva. Meglepetten bambult a cikkre, majd elgondolkodva nézte a képet közben eszébe jutott Hiei kérdése, amikor a terembe lépve össze ütköztek. „Ren! Jól vagy? Nem esett bajod?” A fiatal Tao aranysárga szemei elkerekedtek és elképedve nézett tovább az újságra.

Hiei maradék erejét is összeszedve futott le az utolsó háztömböket Tokyo külvárosában. Haja kibomlott a sok futás közben szemei előtt többször is elmosódott a kép miközben a sírás kerülgette. A következő utcába bekanyarodva azonnal meglátta Yohék házának tetejét. Mindössze egyszer járt erre Trayel, de még mindig tisztán emlékezett az útvonalra. A nyitott kapuknál sem lassított le, azonnal berohant kertbe és a ház ajtaja előtt állt csak meg, mikor becsöngetett az Asakura házba. Újra csengetett, de válasz erre sem érkezett, így hát dörömbölni kezdett az ajtón és hangosan beordibált, ekkor az ajtó magától is kinyílt a zár halk kattanása után.

Hiei egy pillanatra dermedten nézett a kilincsre, majd a kinyíló ajtóra, ami mögött senki sem állt. Zavartan kémlelt körbe, majd belépett az előszobába és az ajtó mögé is bekukkantott, de ott sem volt senki.

-         Hahó...! – nyitott beljebb, majd belépett a házba és az ajtót becsukva halkan maga mögött, levette cipőjét. Halk csörömpölést halott a ház belsejéből, amire rögtön felkapta a fejét és azonnal berohant a folyosóra, csak a konyhánál torpant meg, ahonnan a hang érkezett.

Tray háttal állt neki a mosogató előtt, és egy kötény csüngött a nyakából miközben a következő tányért is a kezébe vette, hogy eltörölgesse. Hiei dermedten állt az ajtóban, nem erre számított. Útközben végig az a kép kavargott a fejében, amit Ren leírt neki a teremben, úgy gondolta Tray a szobájában fog feküdni összekötözve, vérző háttal, leizzadva a láztól és halkan nyöszörögve beszél majd álmában, de a fiú most ott állt előtte.

Az északi fiú csak arra lett figyelmes, hogy valaki a háta mögött áll és őt nézi, zavartan emelte fel a fejét, hiszen tudta, hogy nincs itthon senki, de ezek szerint annyira elgondolkodott, hogy nem vette észre mikor hazaértek a többiek. Lassan megfordult és fekete szemei meglepetten néztek vissza a halkan ziháló remegő lábakkal álló Hieire.

A lány szemei enyhén bevörösödtek és fájdalmasan néztek vissza a fiúra. Egésztestében remegett és teljesen szétziláltan állt a konyhaajtóban.

-         Hiei....? – de a következő pillanatban Tray hátra tántorodott a lendülettől, amikor a félvér lány oda sietett hozzá és átölelte.

Tray hangja megakadt és még csak levegőt sem vett a meglepettségtől, zavartan meredt előre és kissé eltartotta magától a karját, ahogy a vörösesbarna hajú lány az oldalánál átölelte.

-         Sajnálom Tray! Ne haragudj rám, bocsáss meg!!! – Hiei szorosan az északi fiúhoz bújt és könnyei patakok futottak le az arcán, remegő hangján is jól halható volt, hogy már a sírás kerülgette régóta.

Tray még mindig dermedten állt tovább és pillanatokba telt, amíg lassan a kezeit is leengedte maga mellé. Zavartan lenézett a lányra, majd elmosolyodott és átölelte.

-         Héé... nem történt semmi baj és én nem haragszom. – erősebben magához szorította Hieit, aki hátul belemarkolt a fiú ruhájában és viszonozta az ölelését. Még mindig folytak a könnyei, de nem sírta el magát, erősen kapaszkodott Tray pólójába.

-         Én Haot akartam megtámadni, nem akartam, hogy neked, vagy bárkinek baja essen! – szorította még inkább össze a szemeit, ahogy fejében újra leforogtak a tegnap történt események.

-         Mondtam, hogy semmi baj. Nem a te hibád, hogy megsérültem, én döntöttem úgy, hogy segítek. – a fiú rádöntötte fejét a félvér lányéra, közben lassan lehunyta szemeit. – Kérlek, soha többé ne támadj egyedül Haora. Nagyon erős. Én... nem akartam, hogy bajod essen, ezért védtelek meg. Nyugodj meg, rendben? – nyitotta ki újra szemeit, majd kicsit eltolta Hieit, hogy a szemébe nézhessen. A lány mély zöld tekintette könnyekkel átitatva nézett fel rá, majd lassan bólintott és elengedte szorításából az északi fiút, aki ugyan ezt tette. Tray zavartan hintázni kezdett a lábain, majd feje mögé emelve egyik kezét nézett a lányra. – Ne értsd félre, örülök hogy eljöttél, de nem a suliban kéne lenned? Miért vagy most itt? – Hiei szemei elkerekedtek a kérdés hallatán. Azonnal eszébe jutottak az osztályban történtek és egésztestében megremegett az emléktől. Nagyon aggódott Trayért és minden képen felakarta keresni, hogy megtudja hogy van, de Ren teljesen felizgatta. Amiket a fejéhez vágott és amilyen dühvel nézett rá. Lehajtotta a fejét és összeszorította a szemeit, hogy eltudja kergetni emlékeiből Ren égető tekintetét, de az egyre jobban az emlékeibe vésődött.

-         Én csak, aggódtam érted. – mély levegőt vett, aztán kissé zavartan nézett fel az északi fiúra. – Tudnom kellett, hogy érzed magad. – Tray fekete szemei kutatóan fürkészték az övét, majd kedvesen elmosolyodott, tekintete melegséget árasztott.

-         Hé, engem nem üthet ám ki olyan könnyen akárki. Hao meg végkép nem. Korábban kell felkelnie, hogy velem kibabráljon! – vigyorodott el és hüvelykujjával büszkén magára mutogatott.

Hiei megrázta a fejét és boldogan Trayre mosolygott. A félvér lány úgy döntött segít az északi fiúnak elmosogatni és még itt tölt vele egy kis időt, így ketten folytatták tovább az edények megtisztítását.

Az osztályban a nap további része nyugisan telt, Ren a történtek után láthatóan kerülte a másik két lány társaságát és egésznap szóba sem állt velük, ahogy senki mással sem. Hiei a további órákra sem ment be, ahogy Tray sem érkezett meg Haru pedig jelentette a tanároknak, hogy mindketten gyengélkednek így nem tudnak részt venni az iskolai munkában, de a 2/b osztálynak szerencséje volt. Utolsó három órájuk elmaradt tanár hiány és iskolai értekezletek miatt, így már kettő órakor haza indulhattak.

Ren vállára emelte a táskáját és a folyosóra kiérve a kijárat felé vette az irányt, meg sem várva Haruékat.

-         HÉÉÉ, Tao! Várj! – Ren egy mélyet sóhajtott, ahogy Hayashi Sasuke (a legfiatalabb MangCe) hangja megütötte a fülét. A fiút akkor látta utoljára mikor két bátyjával és egyetlen lány testvérével beállítottak és azóta nem is beszéltek erről a dologról. A fiatal Tao egyébként sem kedvelte a 18 éves Sasuket, aki iskolájukban a tökéletes és menő pasi szerepét töltötte be, nem hogy még rokoni kapcsolatban is álljon vele. Lelassított kissé, hogy a fiú betudja érni s mikor amaz mellé ért tekintetével továbbra is az utat követve egy pillantásra sem méltatva a másikat. – Várj már! – szólt rá újra miközben a fiatal vezérre nézett, Ren rögtön kiszúrta, hogy ő is egy újságot szorongat a kezében.

-         Mit akarsz? – mordult fel rá, de továbbra sem állt meg vagy nézett rá.

-          Mi történt tegnap nálatok? A bátyám felhívott tudom, hogy rátok támadtak az éjjel. Még az újságban is benne van a cikk. Hallod? – szólt rá újra mikor látta, hogy a fiú válaszra sem méltatja, majd sréhen elé állt – Állj már meg!

Ren miután megállt aranysárga szemeit mélyen a Sasukejéba fúrta és kissé ridegen válaszolt a fiú aggódó tekintetére.

-         Ha tudni akarod a húgod jól van és a bátyád is. Nem történt semmi baj még épp időben hazaértem, és ha ennyire érdekel a sorsa látogasd meg. – mondata végeztével kikerülve a fiút újra elindult, de a barna hajú fiú meg ragadta a karját és visszahúzta, az ifjú Tao azonnal kirántotta felkarját a szorításból. – Ne érj hozzám! – mordult rá és féloldalt visszafordulva ökölbe szorított kézzel állt meg.

-          Nyugi már! Ne légy idegbajos, csak azt mond még el, hogy kitámadott rátok? – kérdezte kissé zavartan, tudta, hogy a Tao fiú magába zárkózó típus és azt is, hogy nem nagyon kedvel senkit, de nem hitte volna, hogy ennyire fel tudja idegesíteni pusztán azzal, hogy visszahúzza még egy kérdés erejéig.

-          Ja tényleg, jó hogy szólsz el is felejtettem megemlíteni a bátyádnak, hogy hívják, hány éves és melyik utcában lakik. Pedig direkt megbeszéltük. – válaszolta cinikusan, majd idegesen megfordult és tovább indult.

-          Hé! – a következő pillanatban Ren érezte, hogy a nála egy fejjel magasabb Sasuke visszarántja maga felé, majd megragadja fukujának gallérját és felemelve őt, gesztenyebarna szemeit az övébe fúrja – Ne viselkedj úgy, mint egy beképzelt és elkényeztetett kölyök. Nagyon tudom sajnálni, hogy neked nem mutatták meg hogy kell törődni a másikkal, de Chiung a húgom és nem engedem, hogy bárki is egy újjal hozzá érjen, megértetted? – a fiú elsziszegte mondata végét és gyilkos tekintettel meredt a Tao fiúra.

Ren egy pillanatig megszeppenve állt, de aztán tekintete újra rideggé és szúróssá vált.

-         Akkor véd meg te magad! – rántotta le Sasuke kezeit a ruhájáról, majd megigazította a fukut.

-          Te leszel a társa ez már a te dolgod lesz és...

-         Megvédtem! – ordított rá fel magából kikelve – Nincs szükségem rá, hogy kioktass, jól tudom mit kell tennem! – Ren kezei idegesen remegtek, majd lelassult a légzése és megnyugodott, ahogy Sasuke is.

-         Rendben. Bocs. – túrt bele barna hajába, majd sóhajtott egyet.

-         Egy Shinigami volt, akit Subarunak hívnak. Ennyit tudok... – aranysárga szemeivel a folyosó végére meredt, az idősebb fiú rászegezte a szemeit.

-         Subaru? – meredt rá elképedve, amire a fiatal Tao is felemelte a fejét.

-          Ismered? – kérdezett vissza, közben jobb kezét zsebébe mélyesztette és fürkészően Sasuke szemibe nézett.

-          Lehet, de nem biztos... – mélyedt gondolataiba egy pillanatra, majd újra Renre nézett. – De tudom, hogy kit kell róla megkérdeznem. – kis időre csend telepedett rájuk, majd Sasuke folytatta – Tudom, hogy te mentetted meg a húgom életét, köszönöm. – nézett ezúttal már hálásan az ifjú Tao vezérre. – Ne haragudj, hogy úgy rád förmedtem.

Ren mélyet sóhajtott tekintetével félre nézett.

-         Nem gond. – emelte vissza táskáját a vállára, egy pillanatra még zavartan felnézett a nála három évvel idősebb fiúra, majd tovább indult.

-          Ren! – szólt utána Sasuke, és megvárta, amíg a fiú megáll.

-          Hm? – sandított hátra, aranyszemeivel a fiúra nézve.

-          Ha megtudom, hogy mit keresett ott az a srác, megkereslek és elmondom.

-          Rendben. – válaszolta Ren, majd tovább indult és gondolataiba mélyedve bambult előre.

Kiérve az iskolából Ren rögtön Yohék háza felé vette az útját a megszokottnál idegesebben indult el a szokásos útvonalon. Három órára a lakáshoz ért és az ajtóhoz lépve gondolkodás nélkül benyitott, hiszen az általában nyitva állt, mivel mindig volt otthon valaki.

Az előszobába lépve levette cipőjét és fellépet a fapadlós polyosóra és a konyha felé vette az irányt. A házban a szokásosnál nagyobb volt a csend még az alapzajok is hiányoztak az étkezőhöz érve üresen találta a szobát, ahogy az összes többit is. Zavartan nézelődött a lakásban és legutoljára Tray szobájába nyitott be, ami szintén üres volt.

Gondolatai rémisztő feltevéseket alkottak az üres lakásról, majd hirtelen egy hangos tompa puffanás hallatszott feje fölül az emeletről.

- Bason. – szólt figyelmeztetően szellemére, aki bólintva jelezte, hogy készen áll, majd a fiatal Tao elővette a guan-daot és halkan kinyitotta fegyverét, majd összeillesztette azt, közben a lépcső felé vette az irányt. Védője engedelmesen követte, a fordulóban Ren balkezébe fogta a hatalmas lándzsa hosszúságú fegyverét és lopakodva az emeletre ment. Csend volt és senkit sem látott, végigsétálva benézett a nyitott ajtókon a szobákba, amikor egyszerre hangos nevetésre lett figyelmes a fürdő felől. Azonnal az ajtóhoz lépett és gondolkodás nélkül benyitott, szemei elkerekedtek a meglepettségtől.

Tray a földön feküdt elterülve mindent szennyes ruhák borítottak és az északi fiú fején landolt egy szennyes kosár, mögötte pedig nem mesze Hiei ált egy másik ruhákkal megrakott tartóval és a fiú szerencsétlenségén nevetek, ahogy elbotlott az egyik kisszékben, ami a fürdő közepén állt.

Most viszont mindketten dermedten Renre néztek, aki kezében a fegyverrel elképedve bámult vissza rájuk.

Tíz percel később a kijárati ajtó halk puffanása zárta le a feszültséggel teli hangzavart. Tray dermedten bámult a folyosó végére, Ren pedig halkan felhorkant, majd a konyhában álló hűtőhöz lépet. Az északi fiú pár pillanat múlva követte és felháborodva az asztalra támaszkodott.

-         Még is mire volt most ez jó? – nézett szúrós tekintettel a fiatal Taora, aki épp az utolsó kortyot itta ki a tejes dobozból. Végeztével kidobta az üres dobozt, de továbbra sem válaszolt a jégsámán kérdésére. – Mért bántottad, egyáltalán mi bajod van Hieivel?

-         Nem bírom elviselni, amikor valaki gyerek módjára felelőtlenül szól bele a dolgokba és ilyen idiótán viselkedik!!! – háborgott és aranyszemeit Tray éjfekete tekintetébe fúrta.

-         Még mindiga tegnapon rágódsz?! Nem az ő hibája, hogy oda mentem és segítettem, nem kért rá, önszántamból...

-         Pontosan! Te is épp olyan felelőtlen vagy, mint Hiei! – intett hanyagul az ajtó felé, ahol nem rég kisietett a lány. – Mint két idióta, esküszöm, össze kellene titeket kötni. – összeráncolta szemöldökét és kivágta a hűtő ajtót, hogy egy újabb doboz tejet vehessen ki.

-         Nem is tudom, kettőnk közül ma ki a nagyobb gyerek!! – vágott vissza Tray kis idő múlva. – Te épp olyan idióta vagy, leordítod szegénynek a fejét, csak azért jött, hogy bocsánatot kérjen, mert...

-         Persze, mert reggel eszébe jutattam, hogy mi történt. Még szép, hogy hirtelen bűntudata támadt! – csapott a dobozzal az asztalra, akkora hévvel, hogy a nyitott tetőn át kilöttyent a tej.

-         Nem csak ezért jött el, már megint túl nagyra vagy magaddal. Miből gondolod, hogy te mindent jobban tudsz mindenkinél, mintha te nem követnél el soha hibákat! – hajolt közelebb és továbbra is állta Ren tekintetét.

-         Mert én nem követhetek el hibákat, azért! És nektek sem kellene, jobban tennéd...

-         Mi lenne, ha csak egyetlen egyszer azt mondanád neki, hogy aggódtál érte, vagy hogy féltél, hogy baja esik a helyett, hogy ordibálsz vele és ezer féle képen lehordod?! Nem szakadna a fejedre az ég! – a fiatal Tao vezér aranysárga szemei elkerekedtek és dermedten bámult az északi fiúra – Ugyan már Ren vak azért nem vagyok akár tetszik neked akár nem meg kedvelted Hieit és ez látszik rajtad hiába titkolod! Egyedül csak te vagy olyan makacs öszvér, hogy még nem merted magadnak bevallani, amik

-         ELÉG! – Ren ökölbe szorította a kezét, amitől összeroppant a tejes doboz a kezében. Zihálva elkerekedett szemekkel meredt Trayre pár pillanatig, majd dühödten a mosogatóhoz vágta a doboz maradványait – Ezt nem hallgatom tovább!

Tray ledermedve állt elkerekedett szemekkel nézett a Tao fiúra, akit még csak egyszer látott ennyire kikelni magából, de akkor nem volt magánál. Ren felkapta a táskáját a székről és kiviharzott a konyhából, majd a kijárathoz érve bevágta maga mögött az ajtót.

Az északi fiú tekintetéből fájdalom tükröződött, ahogy barátja után nézett. Letörten meredt maga elé, majd hirtelen fájdalom nyílalt a hátába, sebe még több helyen sajgott a fájdalomtól, de próbált rá nem gondolni. Egy pillanatra megtámaszkodott az asztal lapján és zihálva remegő kezekkel nézett a gyümölcsös tálra, majd egy mély sóhajjal lezárta a szúra fájdalom gondolatát és neki látott a takarításnak és elmerengve próbálta rendet tenni a lelkében kavargó káoszban.

<SPAN style="FONT-SIZE: 12pt; mso-bidi-font-size