-         Len, kelj fel! Reggel van! – ébresztgette öccsét Jun. Egy tálcát tartott a kezében, amin egy pohár tej volt. Len kelletlenül felmordult, bár tudta, hogy már nem húzhatja sokáig ágya melegében. – Hoztam neked tejet is! – A fiú lassan, álomittasan felült. Jun a kezébe nyomta a poharat, megvárta, amíg megissza, majd visszavette és kivitte a konyhába. Len eközben, az italtól felfrissülve, kikelt az ágyból és öltözködni kezdett. A reggelije, mint mindig, most is csak ez az egy pohár tej volt. Miután felöltözött, elkezdte bepakolni tankönyveit a táskájába. Bosszúsan vette észre, hogy egyik könyve hiányzik.

-         Bason, nem láttad a matekkönyvem? – kérdezte szellemétől, aki erre azonnal megjelent mellette energiagömb-alakban.

-         Sajnos nem, Len mester. Nem Yoh úrfinál hagytad legutóbb? – találgatott a szellem. Az utóbbi időben sok olyan szót megtanult, amit az ő idejében még nem nagyon használtak, ezek között volt a „matek” is.

-         De, azt hiszem, ott. – fintorodott el a fiú. – Megőrülök ettől az iskolától, folytatódjon már a Bajnokság! Ez nem lehet igaz! Most még az álomszuszékhoz is beugorhatok, mielőtt odaérnék. – Kelletlenül felkapta táskáját a földről, felállt és – miután röviden elbúcsúzott Juntól – szellemével elindult Yohékhoz.

 Az út kábé fél órát vett igénybe, minek következtében a fiú már biztosra vehette, hogy el fog késni. Nem mintha nagyon érdekelte volna ez a tény. Élvezte a kis reggeli sétát és nem is erőltette meg túlzottan a sok edzés után. Nagyjából tíz méter választotta el még barátja lakhelyétől, mikor kiabálásra lett figyelmes – azonnal tudta, ki emelte fel a hangját és kivel szemben. Ahogy a kapuhoz ért, már tisztán ki tudta venni, miket vág vőlegénye fejéhez a tüzes Anna.

-         Te lusta álomszuszék! Ma délután triplaedzés lesz, annyi biztos! Elegem van abból, hogy sosem vagy képes időben felkelni és minden reggel így megváratsz egy hölgyet! TALPRA, MOST! – Len, magában elfojtva egy kárörvendő vigyort, becsengetett. Elsőre nem hallották meg; mitöbb, négyszer kellett csengetnie, hogy végre a dühös Anna ajtót nyisson.

-         Len? – csodálkozott a lány. Higgadt tekintettel végigmérte a fiút.

-         Öh, szia, Anna… Öhm… kihívnád Yoht?

-         Öltözködik. Mi kellene? – kérdezte közömbös hangon a mennyasszony.

-         Csak tegnap… itt felejtettem a matekkönyvem… Nem láttad?

-         Nem. – vont vállat Anna. Ekkor érkezett meg Yoh is.

-         Hé, szia, Len! Hogy bírtál ilyen korán felkelni? Ó, amúgy nem hiányzik a matekkönyved? Mr. Miroku megöli azt, akinek nincsen felszerelése… De jó, hogy itt hagytad, mert az enyém elveszett…

-         És erről én miért nem tudok? – kérdezte villámló szemekkel Anna. – És egyáltalán hogy tarthatott ennyi ideig, amíg magadra kapsz valamit? Olyan sok sajtburgert ettél mostanában, hogy kihíztad a ruháid? Jövő héttől rizsdiéta!

-         Ööö, hát csak… - nyögte Yoh.

-         Szóval hol a könyv? – vágott közbe Len; kezdett zavarba jönni.

 Pár perc múlva a három sámán elindult az iskola felé; Len immár nylonborítású könyvével kezében.

 Nyolc után pár perccel értek oda. Az óra már elkezdődött és Mr. Miroku megfenyegette őket, hogy legközelebb felelnek majd. Magas, fekete hajú, bajuszos, nagyhangú ember volt ez a Mr. Miroku, és szerette fenyegetni kevésbé kedvelt diákjait. Most is csak azért nem váltotta be vészjósló szavait, mert a fiúkkal volt Anna, aki matekdolgozatai nagy részét ötösre írta, noha a legkevésbé sem érdekelte a tantárgy.

 Miután részük volt a szokásos fejmosásban, Yoh, Anna és Len leültek szokásos helyükre. Anna ragaszkodott ahhoz, hogy Yohhal egymás mellé üljenek, így Lennek a Morty melletti hely jutott. Len a Sámántorna alatt nem igazán ismerte meg az alacsony fiúcskát, de mivel az utóbbi két hónapban neki is éppúgy iskolába kellett járnia, mint bármely másik átlagos tizenévesnek, volt ideje kissé kiismernie a fiút. És hát, azért Doby Villageben is láthatta már Mortyt, és azt sem felejtette el, milyen bátran viselkedett, mikor ők Yoh halála miatt eszüket vesztve küzdtek a Shikigamik ellen. Morty, annak ellenére, hogy nem vallotta magát (és most sem vallja) sámánnak, föltartotta Zeke szellemeit, és ezzel időt adott Yoh barátainak a gondolkozásra, hogy lehiggadjanak, és együtt, összetartva folytassák a harcot, így azért valamelyest kivívta Len tiszteletét.

 Az aznapi órák gyorsan és átlagosan teltek. Délután Anna szerencsére nem tartotta be fenyegetését és Yohnak nem kellett edzenie. Mivel így jó sok szabadideje maradt, áthívta magukhoz Lent és Mortyt. Mindketten elfogadták a meghívást és iskola után egyenesen Yohhoz mentek. Bason hazament Junhoz az üzenettel, hogy ne aggódjon, Morty meg még ennyit se tett – bár hogy is tehetett volna, hisz a családja hétköznapi emberekből állt, akik nem láttak szellemeket.

-         Yoh, te mázlista, már jó ideje megúszod az edzéseket. – sóhajtott Morty mosolyogva. Két barátjával a Síremlék-hegyen ültek és beszélgettek egymással, no meg az ott élő szellemekkel. Morty félelme a szellemektől azóta jelentősen csökkent, így sokszor ő is bekapcsolódott ezekbe a társalgásokba.

-         Igen, tudom. – bólintott Yoh Morty kijelentésére, arcán kaján vigyorral. – Nem tudom, mi van Annával.

-         Hát, pedig elég egyértelmű. – vont vállat Len. – Anna is azt gondolja, amit én. Két hónap telt el, és kevés a valószínűsége, hogy…

-         Hogy folytatódjon a Bajnokság. – fejezte be a mondatot Yoh.

-         Erre már én is gondoltam. – sóhajtott Morty. – Kár azért a sok kalandért, meg az új barátokért is… Bár én nem ismertem őket annyira, mint ti.

-         Ki hitte volna, hogy egyszer még eszembe jut Hónyuszi, Zseléagy meg a többiek. – morogta Len.

-         Hm. – kommentálta Yoh.

-         Mi hm? – kérdezett vissza Len.

-         Hm, miért nem vesszük fel velük a kapcsolatot? – tervezgetett Yoh. – Trey és Rio valószínűleg még mindig együtt vannak Északon. Faust meghagyott egy postacímet, amin utolérhetjük. Lyserg e-mail címe tudtommal Morty laptopjában van elmentve. Jocóról nem sokat tudunk, de őt is megtalálhatnánk, nem? Biztos valami szórakoztatóipari helyen pedáloz. – Len és Morty meglepetve néztek barátjukra.

-         Végülis, kivitelezhető… - motyogta Morty.

-         Igen, van benne valami. – állította Len. Arcára gúnyos vigyor ült. – De Jocót nem muszáj megkeresnünk, én személy szerint megvagyok a poénjai nélkül… - Yoh felnevetett. Jól tudta, hogy Len nem gondolja komolyan, amit mond. Jocó elég idegesítő tudott lenni néha, de azért a csapathoz tartozott.

-         Holnap nekikezdünk a nagy küldetésnek, de most menjünk… Anna már biztosan vár.

-         Engem meg Jun.

-         Engem meg a szüleim. Sziasztok, srácok!

-         Hello! – Ezzel a három fiú három különböző irányba indulva hazament.