A hét sámán megpördült tengelye körül. A sarokból egy középidős nő nézett rájuk, körülbelül tíz méter távolságból. Hosszú, sötétbarna haját méretes színes gyöngyökkel kötötte át. Öregsége leginkább kissé hajlott tartásából látszott csak, különben nem volt túl koros.

 - Egy jósnő. – állapította meg közömbös hangon Len. Soha be nem ismerte volna előbbi hirtelen támadt meglepetését. Mellette megjelent Bason.

 - Jósnők már az én időmben is voltak, de amit mondtak, az legtöbbször nem vált be. – jelentette ki a kínai harcos.

 - Így van, majdnem mindegyikük szélhámos. – helyeselt Amidamaru.

 - Nem baj, legalább nevetünk egy jót. Menjünk oda hozzá! – javasolta Trey.

 - Mi értelme? – kérdezte Lyserg.

 - Hát, csakúgy…

 - Jó mulatság. – egészítette ki Yoh. A többiek vállat vontak és elindultak az asszonyhoz.

 A jósnő figyelte leendő kuncsaftjait. Legnagyobb megdöbbenésére a 7 alak mellett szellemek lebegtek.

 - Ti… ti sámánok vagytok! – kiáltotta drámai hangon.

 - Maga lát minket? – kérdezett vissza Amidamaru. A nő csak bólintott.

 - Ezek szerint Ön is sámán, ugye? Részt vett a viadalon? – kérdezte Rio. Az idegen megint igent jelzett.

 - Kár, hogy véget ért, igaz? – vigyorgott Trey, de arca meglepetést tükrözött. A nő lehajtotta fejét.

 - Az, kár. – felelte kissé rekedtes hangon.

 - A maga őrszelleme hol van? – kérdezte Yoh. Az alak válaszolni akart – de ahogy pillantása Yohra tévedt, elakadt a lélegzete.

 - Zeke Asakura! – nyögte rémült hangon. Yoh egy pillanatra meglepődött, majd leesett neki a tantusz.

 - Én nem Zeke vagyok. Az én nevem Yoh Asakura. – helyesbített mosolyogva a fiú.

 - Yoh Asakura?

 - Igen, Zeke ikertestvére.

 - Ikertestvér? – csodálkozott a nő. – Zekenek olyan is van?

 - Van bizony. – bólintott Yoh.

 - Ő és Zeke olyanok, mint a tűz és a víz. – biztosította Rio.

 - Így van. – helyeselt Lyserg. A nő még mindig furcsán nézett rájuk.

 - Tagja vagyok az Öreg Hold Harcának, de ilyenről, hogy Zeke Asakura ikertestvére, még nem hallottam. – jelentette ki.

 - Az Öreg Hold Harca? Az meg mi? – kérdezte Faust.

 - Egy társulat. Akkor alapult, mikor véget ért a Sámántorna, vagyis körülbelül két hónapja. Hisszük, hogy Zeke Asakura még nem pusztult el, hanem valahol bujkál, és várja, hogy újra támadhasson. Célunk, hogy őt elpusztítsuk.

 - Szóval ez olyasmi, mint a Kívülállók? Egy szövetség, melynek célja Zeke eltörlése a Föld színéről? – kérdezte Lyserg. A nő szeme dühödten felvillant.

 - Ne hasonlíts minket a Kívülállókhoz, mi nem vagyunk olyanok, mint ők! – felelte hevesen. Yohhoz fordult. – Mindenesetre ha valóban te vagy Zeke Asakura ikertestvére, akkor barátaiddal együtt kérlek, gyere velem az Öreg Hold Harca központjához.

 - Mindannyian? És hol van az a központ? – lepődött meg Trey.

 - Hát biztos a… - kezdte Jocó azon a tipikus „Most viccelek egy jót” hangján, de Len gyorsan beléfojtotta a szót.

 - Közel van. – felelte a nő. – Kérlek, gyertek velem. – nézett esedezve Yohra.

 - Jól van, tőlem mehetünk. – nevetett Yoh.

 - Na, de… - ellenkezett Faust.

 - Azt mondta, közel van. Miért ne? – vont vállat hetykén Yoh. - Különben mi a neve? – kérdezte az idegentől.

 - Asami. – felelte egy pillanat tétovázás után a jósnő. – Asami Shunsen.

 - Akkor vezessen, Asami! Mehetünk, srácok? – kérdezte Yoh.

- Miért is ne… - vont vállat Len.

- Tőlem igen. – bólintott fellelkesülve Lyserg. Mindig örült, ha olyanokkal találkozott, akik gyűlölték Zeket. A többiek is belementek, bár Rio és Faust kissé vonakodott. A nő ekkor éles hangon megszólalt:

 - Masafumi! – Erre furcsa, kék hódféléhez hasonló szelleme láthatóvá vált a többiek számára. A nő valami mindenki számára ismeretlen nyelven utasítást adott a léleknek:

 - Yomigaere! Sora to daichi ga, kousa shite iru! Ima tatazunderu kono sekai de. Inochi ga umare. – A szellem bólintott és újfent eltűnt. A nő Yohékhoz fordult.

 - Mehetünk. – Azzal elindult, várva, hogy a többiek kövessék. A hét sámán értetlenül összenézett, de utánamentek.

 Közel egy órája meneteltek már. Tokió néptelenebb része felé haladtak.

-         Sokáig tart még? Azt mondta, közel van. – panaszkodott Trey.

-         Mindjárt ott vagyunk. Itt kell befordulni. – magyarázta az asszony, azzal bekanyarodott a sarkon, Yohék pedig utána.

 Ahogy beléptek a sikátorba, vakító fény öntötte el őket. Len azonnal érezte, hogy ez nem közönséges fény. Valósággal fájt neki, ahogy a fehér nyalábok átjárták a testét: behatoltak a csontjaiba, teste legmélyebb zugába. Len térdre rogyott. Nyitva volt a szeme, de mégsem látta a többieket, csak azt a fehérséget.

-         Len mester! – hallotta még homályosan szelleme hangját, mielőtt elvesztette volna eszméletét és belezuhant volna a számára olyan kívánatos sötétségbe…