Ezúttal a korábbiaknál sokkal hosszabb ideig bolyongtak a folyosókon. Len minden percben feszülten fordult jobbra-balra – tartott attól, hogy néhányan már tudnak szökésükről és nyomukba erednek.

 Lyserg egészen kivezette őket a labirintushoz hasonlatos folyosókról; egy darabig csak csupasz falak előtt haladtak el. Ezután megint változott környezetük: a falakon újra ajtók sorakoztak, de ezek már nem olyan ajtók voltak, melyek az ő szobáikat határolták; ezek szélesebbnek és valamivel jobban kidolgozottnak látszottak. Ekkor Lyserg megtorpant.

-         Valami baj van? – kérdezte Rio. Lyserg tűnődve megrázta fejét.

-         Nem, semmi, csak valahogy… megcsapott a hideg, ahogy az előbb összpontosítottam. – A fiú tett egy legyintő mozdulatot, mintha el akarná hessegetni a rossz érzést. – Erős furyoku-koncentrátumot érzek abból a helyiségből, és azt gondolom, ott lesz Yoh is. – mutatott az egyik szobára.

-         Azt hiszem, már értem. – motyogta csakúgy magának Faust.

-         Mit értesz? – kérdezett vissza Len.

-         Hogy miért hiszik azt rólunk, hogy Zeke-kel vagyunk. Szerintem azt gondolják Yohról, hogy ő Zeke legújabb reinkarnációja.

-         Hiszen Zeke-nek vége! – ellenkezett Rio.

-         Ne nekem mondd. – hangzott Faust felelete. Egy pillanatig mindenki néma csendbe burkolózott. Trey eszmélt fel először.

-         Na, akkor mire várunk még? Segítsünk azon a lógóson!

-         Várj! Csakúgy be akarsz sétálni? – állította meg Jocó. – Nem túl jó ötlet egy csomó felfegyverkezett sámán elébe menni őrszellem nélkül…

-         Lehet, hogy nem az, de jelenleg nincs sok választásunk. – jelentette ki Len.

-         Dehogynem. – ellenkezett Faust. – Odanézzetek! – mutatott magasan a falra. Egy apró, hajóablakhoz hasonlatos, kicsi üvegbenyíló volt ott.

-         Ezen nem férünk át… - értetlenkedett Trey.

-         Nem is kell, elég, ha belesünk. – mondta elégedetten Rio. Ő volt az egyik legmagasabb közülük, hát odament az ablakhoz.

-         Na, mit látsz? – kérdezte Jocó.

-         Rengeteg sámán állja körbe Yoht, aki középen, hátul van. Innen nem látszik, de gondolom, kérdezgetik. A jó hír, hogy nem kötözték vagy bilincselték meg; annyian állják körbe szellemkontrollal, hogy úgy vélik, erre nincs szükségük. És jobbra… Jobbra ott az a jósnő, Asami! Mellette ott vannak a szellemeink. Valami furcsa ezüstös dolog veszi körül őket, de engem erősen emlékeztet arra, mikor Anna elvette a szellemeinket.

-         Szóval ő egy médium. – állapította meg Faust. – Ki kell szabadítanunk a szellemeinket, hogy segíthessünk Yohon és mellesleg magunkon is.

-         Ahhoz meg kell törnünk Asami szellemkontrollját vagy elérnünk, hogy elveszítse az eszméletét. – vázolta a helyzetet Lyserg. – Mit látsz még? – kérdezte Riotól.

-         Semmi egyebet. Akkor most mi legyen? – A sámánok összenéztek.

-         Valakinek el kell intéznie Asamit, amíg a többiek feltartják a sámánokat. – jelentette ki Len.

-         Na, ne! Fakarddal és guan-daoval tartsunk vissza egy halom szellemkontrollt használó sámánt? – kérdezett vissza Rio.

-         Nem kell sokáig, csak addig, amíg a kijelölt személy kiüti Asamit. Akkor a szellemeink szabadok lesznek és egyenlő felekként küzdhetünk. Én Treyre gondoltam; elvégre egy ikupaszival nem sokra megy a képzett sámánok ellen, de arra például tökéletes, hogy adjon egyet vele kedvenc jósnőnknek. – Len gunyoros fintort vetett. Kérdőn Treyre nézett, aki bólintott.

-         Rendben. Mostmár tényleg mehetünk. – szólt Rio.

 - Akkor most kik maguk? Az Öreg Hold Harca társulat tagjai? – kérdezte mosolyogva Yoh, mintha a körülötte levők nem a halálát kívánnák, hanem csak egy teameghívást szerettek volna átadni.

 - Hagyd ezt a játszadozást, Zeke! – kiáltott magából kikelve egy férfi. - Mi mind… - Ekkor hangos puffanás verte fel a visszhangos termet. Mindenki az ajtóra nézett – hat fiatal sámán szabályosan berontott.

 - Trey, gyerünk! – kiáltotta Len. Fogvatartóik azonnal támadásba lendültek. Len kezébe kapta a guan-daoját, de a furyoku általi gyorsaság ellen nem volt esélye: még fel sem eszmélt, és karján valaki mély sebet ejtett. Megpördült tengelye körül – korábbi vallatója, a szőke férfi vonta magára figyelmét görbe vonalú kardjával, mely most ezüstösen villogott.

 - Nem tudom, hogy csináltátok ezt. Annyi biztos, hogy hűségesek vagytok Zeke-hez. Ez lesz a vesztetek! – kiáltotta.

 Trey olyan sebesen futott Asami felé, ahogy csak tudott, de közben próbált minél jelentéktelenebbnek tűnni, nehogy Asami felfigyeljen rá. Egy gyors félkörrel mögé került. A nő ekkor meghallotta lihegését és gyorsan megfordult. Rövid sikkantás hagyta el ajkát, mielőtt eszméletét vesztette volna a rá mért erős ütéstől. Szellemkontrollja abban a pillanatban megszűnt, ahogy teste a földnek csapódott, és a szellemek kiszabadultak.

-         Corey! – kiáltotta boldogan Trey, ahogy a minike elért hozzá. – Gyerünk, segítsünk a többieknek! Szellemforma!

-         Len mester! – szólította a sámánfiút Bason. Len épp próbált elugrani egy halálosnak szánt csapás elől – épphogy sikerült neki.

-         Bason! Itt vagy végre?

-         Ezt most nem éled túl! – kelt ki magából a fiú ellenfele.

-         Bason, gyerünk! – adta ki az utasítást Len. A Mikihisától tanult szellemforma létrejött. Lenny összpontosította a furyokut és a guan-dao kisebb lett, ahogy azt Yohval való harcakor kitanulta. – Végre egyenrangúként küzdhetünk. – mosolygott merészen Len. Jó formában volt: gyorsan legyőzte az idegent és Rio segítségére sietett, aki már szintén rátalált Tokagerohra és egyszerre két sámánnal viaskodott. Jocó, Faust, Lyserg és Trey is hamar magukra találtak a harcban, ráadásul Amidamaru is visszajutott Yohhoz, bár az ő dupla médiumára már nem volt szükség: addigra vigyázva mindenki életére, elintézték őket.

 Legalábbis azt hitték.

 Messze mögöttük ugyanis, a terem rejtekéből, egy mély és mindent bezengő hang hallatszott:

-         Elég…