Trey sietve szedte a lábait.

-         Gyorsan meg kell találnom Faustot, Corey. Ha neki is olyan rossz érzés, mint nekem volt akkor… Szóval siessünk. – Trey hunyorítva továbbrohant, magában előidézve Faust arcát. Meglepetésére azonban hirtelenjében nem Faust, hanem Rio képe jelent meg neki, és mikor megfordult, valóban Riot látta meg, aki éppúgy szedte a lábait, mint ő.

-         Trey, hát már te is jól vagy? Ki segített neked? – csodálkozott a sámán.

-         Yoh. – felelte a jégsámán.

-         Á, Yoh mester, hát persze…  - áhítozott Rio.

-         És neked? – kérdezte Trey.

-         Lenny…

-         Ó, te szegény! – nevetett Trey. - Mégis, hogy sikerült neki?

-         Ezt majd később, jó? – sürgette Rio. – Nekem most meg kell keresnem Faustot.

-         Faustot? Én is őt keresem! De ha te is erre jöttél, akkor jó irányba tartunk. – vigyorodott el Trey. Innentől együtt mentek tovább Fausthoz. Nemsokára egy nem túl otthonos, szűk nappaliban találták magukat. Mindkettejüket meglepte a furcsa hullámzó érzés, ami a valóság változásával érte őket, de a látvány, ami aztán fogadta őket, szintén meglepetéssel szolgált.

 Faust úgy járta körbe-köre a nappalit, mint egy holdkóros. Egyértelműen keresett valamit (vagy valakit).

-         Elisa! Elisa, hova lettél? Az nem lehet, hogy az a nő tényleg… tényleg eltörölt… - Egyre hevesebben járkált, felrúgva minden tárgyat, ami az útjába került.

 Ugyanakkor Trey és Rio még valamire felfigyelhettek az ajtóból: Elisa nem tűnt el. Ott állt a szoba közepén és értetlenül nézte kedvesét, aki egyszerűen keresztülnézett rajta.

-         Hé, Faust! – szólalt meg végre Trey. Hangjára a temetőmágus megállt és meglepetve rá és Riora nézett.

-         Ti meg hogy kerültök ide? De most nem ez a fontos… Egy nő jelent meg a házamban és eltűntette Elisát! Hallottam, azt mondta, hogy ezzel nem csak a Földről, de a Túlvilágról is kitörli, így még egy közvetítő sem hozhatja vissza! – Faust újra kezdett kétségbeesni és folytatta körbe-körbekeringését.

 Trey már nyitotta a száját, hogy kijelentse: „De hiszen Elisa ott áll a szoba közepén, nem látod?”, de erre nem volt alkalma, mer Rio lábon rúgta.

-         Au! – nyögött fel a jégsámán.

-         Magától kell rájönnie. – súgta Rio. A kétségbeesett Faust ebből semmit nem vett észre, és Rio feltűnés nélkül kérdezgetni kezdte:

-         Faust, nyugalom! Kik tehették ezt? Szelleműzők? – Eközben Trey feltűnésmentesen odaküldte Coreyt és Tokageroht, hogy gyorsan megértessék Elisával a helyzetet, nehogy valahogy közbelépjen.

 Faust helyeselni kezdett.

-         Igen, csak azok lehettek. – jelentette ki elhaló hangon a sámán.

-         De a szelleműzők csak a gonosz szellemekre vadásznak, nem? – Rio látszólag kérdezve tette fel a kérdést, valójában azonban inkább kijelentette, Faust helyeslését várva.

-         Hiszen Amidamarut is be akarták zárni, pedig nem tett semmit. Azt hitték, minden szellem gonosz! – kelt ki magából Faust.

-         De Yoh mester meggyőzte őket, hogy ez nem így van. Azóta nem tennének ilyet.

-         Akkor… Fogalmam sincs… Meg kell keresünk Annát, ő majd segít valahogy! – Faust hangja remegett a kétségektől.

-         Á, ööö, az nem fog menni, haver, mert… - Trey gyorsan kitalált valami hazugságot. Tudta, hogy ez az egész csak akkor érhet véget, ha Faust meglátja Elisát, de az nem segít rajtuk, ha az álom tovább szövődik. – mert… mert elutaztak Yohval valahova jó messzire! Mi sem tudjuk, hova… - Faust, nem tudva, mit tegyen, leült az egyik székbe.

-         Figyelj, én hallottam egy módszerről, - folytatta a füllentéssorozatot Trey, - hogy ha valaki nem találja az őrszellemét, de mély kötelék fűzi hozzá, és összpontosít, elképzeli, hogy vele van, egészen addig, amíg ezt maga is elhiszi, akkor ott terem mellette. Próbáld meg, hátha sikerül! – Faust úgy nézett rá, mint egy őrültre, de végül egy „mit veszthetek” pillantással követte a tanácsot.

-         Szerinted ez tényleg ilyen egyszerű lesz? – súgta Rio.

-         Remélem, haver, mert jobb ötletem nincsen, de ha beleéli magát, hogy ez nem valóság, akkor rájön, hogy tényleg nem az, nem? – Rio megvonta a vállát.

 Faust percekig próbálkozott, de semmi eredménye nem volt törekvésének. Elisa a szoba közepéből nézte őt. Végül nem bírta tovább és áttört Corey és Tokageroh gyűrűjén („Hé, szellemlány, állj meg!”), odahajolt Fausthoz és a vállára tette kezét. Faust rápillantott, és a nappali ebben a pillanatban eltűnt.

-         Már csak Jocó hiányzik… - mosolygott pár perccel később elégedetten Trey, miközben Rio Faustnak magyarázott. – Remélem, hogy Lyserg vagy Yoh megy hozzá, nem pedig Lenny, mert akkor aztán a végtelenségig itt rostokolhatunk…

-         Na, gyerünk, poénmester, hol vagy már… - morogta Len. Végre sikerült elérnie a „valóságszegélyt”, és az utcán találta magát. Azonnal megcsapta a meleg és ahogy jobbra kapta a fejét, a Tűzszellemet láthatta, aki a magasban tartotta Jocót és egy öregembert. Len először nem tudta, ki az, de aztán eszébe jutott az idős férfi, akiről Jocó mindig beszélt.

-         Bason! Nagyzuhatag Támadás! – Len kimerültsége ellenére viszonylag rövid idő alatt létrehozta a Mikihisától tanult szellemkontrollt (mióta megtanulta, csak ezt használta, ahogy Yoh a dupla médiumot), és sikerült kiszabadítania Jocót, de annak mesterét addigra elnyelte a tűz. Zeke kétkedően megszólalt szelleme mögül:

-         Veled nem akarok végezni, benned látom az esélyt. De miért viselkedsz ilyen ostobán? Mindegy, a barátod nyert egy kis haladékot általad. – Ezzel Zeke-et elnyelte egy a földből kilövő lángoszlop, és mire az elaludt, a sámán is eltűnt szellemével együtt. Len egy pillanatig hűlt helyét nézte, majd Jocóhoz fordult, aki kábán ült a betonon szellemével.

-         Elvitte őt! – jelentette ki. – Most mi legyen? Meg kell keresnem!

-         Állj le egy kicsit, rendben, Jocó? – morgott rá Len. Jocó mintha csak most fogta volna fel barátja jelenlétét.

-         Len? – Összezavarodott. – Állj… ez így nem lehetséges… Téged későbbről ismerlek! – „Ez ilyen egyszerű lesz? Nem is kell semmit tennem, magától rájön mindenre.” – gondolta Len.

  – Honnan is? – találgatott motyogva Jocó.

-         Már az emlékezeted sem tiszta? Doby Villageról se tudsz semmit? – kérdezte Len.

-         De igen, hogyne tudnék, indultam a Tornán, mert a tanítóm erre kért, mielőtt megh… - Jocó ekkor megértette. Len körbe-körbefordult. Igen, a valóság kezdett megváltozni – de nem úgy, ahogy azt ő várta. Még mindig az utcán volt, csak éppen máshol: egy ősrégi kőépület hátsó pinceablaka előtt. Jocót egy percig nem látta sehol, de aztán a pinceablak remegni kezdett, majd kinyílt, és Jocó mászott ki alóla.

-         Jocó? – Len értetlenül nézett a jelenleg kopott ruhában feszengő fiúra.

-         Len? Te meg mit keresel itt?

-         Hogyhogy én mit keresek itt? TE mit keresel itt? – fakadt ki Len. Ekkor az épület belsejéből egy dühös, vastag női hang hallatszott:

-         Hol van Jocó? Már megint szökni készül? Valaki keresse meg, most!

-         Futás! – kiáltott fel Jocó. Eddig fél térdre ereszkedve ült, félig még mindig a pinceablakban, de most kilőtt, mint egy nyíl és sebesebben futott, mint valaha. Len tétován követte, majd egy sarkon mindketten lihegve megálltak.

-         Mi volt ez? – kérdezte Len azonnal.

-         Minek nézett ki? – vigyorgott Jocó, felöltve szokásos mosolyát. Látszott, már csak az alkalmat keresi egy vicchez. Mick kis energiagömb-alakban figyelte őt.

-         JOCÓ!

-         Jól van, jól van, izé…

-         Ki elől szöktél meg? – kérdezett tovább kíméletlenül a sámán.

-         Ööö, a nagynéném elől! Tudod, elég rossz természete van és úgy döntöttem, itt hagyom… - Len tudta, hogy a vicckirály hazudik, de úgy tett, mintha elhitte volna, amit mond. Puhatolózással próbált célhoz érni – bár neki ez nem volt nagy erőssége.

-         És akkor most hova mész? – kérdezte.

-         Hát, úgy gondoltam, csak sétálgatok itt… - Ebben a pillanatban a fiú gyomra megkordult.

-         Miért nem mész haza enni? – tette fel az újabb kérdést Len, akár egy vallató.

-         Ööö, senki nincs otthon, mindenki elutazott és nincs kulcsom. – rögtönzött a fiú.

-         Akkor menjünk el valami gyorsétterembe és együnk egy kis kínait. – vont vállat Len, magában várva a választ.

-         Most nincs nálam pénz…- Len türelme elfogyott.

-         Na, jó, vicckirály, mutasd csak a nagynénéd házát! – Azzal elindult visszafele. Jocó rémülten utánament, Mick pedig egy pillanatra Len elé került, mintha akadályozni akarná, majd meggondolta magát és csatlakozott Jocóhoz.

-         Len, mondtam már azt a viccet, amikor egy kacsa…

-         Most nem vagyok vicces kedvemben, úgyhogy csak megnézem a nagynénéd házát. – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon a fiú. Eddigre oda is értek, de Len nem elégedett meg a pinceajtó látványával, egyenesen az ajtóhoz lépett. Ekkor tűnt fel neki egy felirat afelett: ÁRVAHÁZ. Len megtorpant.

-         Árvaház? – kérdezte döbbenten Jocótól. A fiú arcáról lelohadt a vigyor.

-         Igen, rendben, beismerem, árvaházból szöktem. – morgott épp olyan hangnemben, mint Len szokott, ha valaki felfedte, hogy nem is olyan hidegvérű, mint amilyennek látszik.

-         Mostmár értem. – jelentette ki Len, bár még mindig döbbenten figyelte a fiút. Pont a poénmester nőtt fel ebben az ócska és komor romhalmazban? Ha még Lyserg, akkor azt feleli: talán, de így…

 Mindenesetre mostmár világos volt neki, mit kell tennie Jocónak.

-         Na, figyelj, elintézem, hogy lakhass valahol, de nem szökhetsz meg csak úgy, úgyhogy legalább menj be és közöld ezt a vezetővel. Gyerünk! – unszolta barátját türelmetlen hangon; ezzel próbálta leplezni meglepetését.

-         Igarashi asszonnyal? – döbbent meg Jocó.

-         Igen, vele!

-         Nem fogja engedni, hogy csakígy kisétáljak…

-         Jocó, ne játszd már az ostobát! Sámán vagy! – fakadt ki Len. Bason meglepve nézett a fiúra: valahogy gúnyos modora mellett egy kicsit szokatlanul viselkedett; tekintetéből megértés látszott ki.

 Jocó egy percig a menekülési utakat szemrevételezte, de mindenhonnan Len guan-daoja nézett vissza rá. Mick megjelent előtte és bátorítani próbálta. Sikerülhetett is neki, mert Jocó elszánta magát és átlépte az ajtót.

 Az árvaház azonnal eltűnt és Jocó is végre „felébredhetett”. Len azonban még mindig kérdőn nézett rá…

 Árvaház… ?

 A következő pillanatban ez az eget-földet nélkülöző lét is megszűnt körülöttük. Érezték, hogy a többiek: Yoh, Trey, Rio, Faust, Lyserg és szellemeik is ott vannak már mellettük. A vízióvilág megszűnt…

 Len kinyitotta a szemét. Felült. Az Öreg Hold Harca központjának plafonját pillantotta meg. Nagyon jól esett neki, hogy végre nem valami összeolvadt látszatképre eshet tekintete, hanem egy valóságos tájra.

 Az azonban már nem esett neki olyan jól, hogy ahogy megmozdult, egy szellemkontrolltól vibráló kard szegeződött a torkának. Úgy tűnik, a társulat tagjai azóta felébredtek és kiheverték a harcot.

 - Ne mozdulj. – Egy férfi magasodott felé.

 Len, bár nem látta, de érezte, hogy szelleme mellette van, csak épp elrejtőzött, hogy most ne jusson ugyanarra a sorsra, mint korábban, Asami csapdájában. A fiú óvatosan oldalra billentette a fejét. A többiek is magukhoz tértek már és mindegyikük ugyanúgy járt, mint ő.

-         Hogy ébredtek fel a lidérc után? – kérdezte az egyik ember a háttérből.

-         Az most nem számít. – felelte valaki a kérdésre. Yoh felnevetett.

-         Már megint kezdődik? – kérdezte vidáman.

-         Most azonban van egy kis különbség. – mosolyodott el gúnyosan Len. – A szellemeink… Bason! – A kínai harcos azonnal megjelent. Len mellett ott volt a guan-dao, hiszen amikor a fiú elvesztette eszméletét a lidérc miatt, guan-daoja a kezében volt, így a sámánnak csak annyi dolga volt, hogy ezt a kezébe kapja és beleküldje szellemét. Egy egyszerű oldalcsapással kiütötte nála jóval gyengébb ellenfelének kezéből a fegyvert, felugrott és segített a tőle jobbra levő Lysergnek, aki valamiért nem tudta elérni ingáját. Ez nem tartott tovább vagy 10 másodpercnél, de mire felemelkedett, barátai már éppúgy szabadok voltak, többé-kevésbé ugyanazt a módszert alkalmazva, mint ő.

-         És most figyeljetek végre. – emelte fel a hangját Len. Yohra mutatott. – Ez az ember NEM Zeke. Ő az ikertestvére, és ő szállt szembe Zeke-kel a Szentélyben, hogy megmentse a Lelkek Királyát. Sokan segítettek neki, és sikerült is a terv, úgyhogy Zeke-nek nem születhet újabb reinkarnációja. A társulatotok célja értelmetlen! Ezt bizonyítjuk azzal is, hogy nem végzünk senkivel. – Ezzel a hét sámán védekezés nélkül elengedte a szellemkontrollt, hátat fordított elképedt ellenségeiknek és egyszerűen kilépett az ajtón. Senki nem próbálta megállítani őket.

-         Szép beszéd volt, haver. – dicsérte meg Lennyt Trey, ahogy kifele igyekeztek. Len mogorván rámordult:

-         Csend, Hónyuszi. – Trey azonban nem reagált, csak elvigyorodott. Bason vesébe látó pillantást vetett a fiúra és a háttérből Yoh is bizalmasan méregette barátját.

 - Hol voltatok eddig? Ki vele!

 Anna valósággal tombolt, oldalán Mortyval, aki viszont csak rémesen aggódott. A fiúk kapkodva, zavartan vázolták fel a helyzetet. Annát azonban, úgy tűnik, nem hatotta meg, hogy a hét barát kiszabadult egy szervezett társulat fogságából, legyőzött egy lidércet majd ráébresztette az említett társulat tagjait Zeke végleges elpusztulásának tényére – kijelentette, hogy a mulasztást be kell pótolni.

-         Yoh drágám, tied a fürdő; Len, te a nappalihoz menj; Trey, a vécé pont jó lesz neked; Rio, főzz valamit; közben Faust kitakarítja a konyha falát; a varázslósámán varázsolja tisztára a folyosó padlóját és a poénmester mehet rendbe szedni az udvart. A szellemeitek nálatok maradhatnak, de csak amíg nem lesz zűr, világos? – Hétszeres sóhaj rázta meg Tokió csendes utcáit. A fiúk mind elvonultak, ki-ki a maga dolgára, Morty pedig Rionak segített.

-         Jaj, Amidamaru, ez borzalmas…

-         Még jó, hogy én már nem élek…

-         Hogy fogom ezt kibírni, Corey?! – hangzottak a panaszok mindenfelől.

 Ahogy Anna vőlegénye és barátai felé nézett, nem bírta tovább: eleresztett egy megkönnyebbült sóhajt…