Olyan hirtelen nyitottam ki a szemem és ültem fel, hogy megfájdult a fejem. De a reggeli napsütés láttán kicsit megnyugodtam, de a fényről rögtön eszembe jutott az álom. Mina aggódva nézett rám, de én csak egy gyors mosollyal bíztattam őt is egy kis jókedvre. De korán sem voltam ilyen derűlátó. Nyugtalanított az álom, nem is kicsit. Talán nem is álom? Ahhoz túl valóságos volt. Inkább kimentem a konyhába, de csodálkozva vettem észre, hogy senki sincs itt. Ránéztem a nagy faliórára. Hajnali négy. Még jó hogy sehol sincs senki. Inkább kinyitottam a hűtőt és kivettem egy üveg tejet a nagy feliratos (,, Len tulajdona, ne gyúlj hozzá!”)dobozból. Visszabarangoltam a szobába, és kinéztem az ablakon. Annyira csodálatos volt, a reggeli nap, hogy azt akartam, hogy soha ne érjen véget ez a perc. Egy hirtelen ötlettől vezérelve kimásztam az ablakon, egyenesen fel a tetőre. Kifeküdtem, és még jobban élveztem a hatalmas vörös égitest reggeli erejét. Azt hiszem, hogy egy kicsit el is bóbiskoltam, az utolsó amire emlékszem, az az álmon való rágódás volt. És egy hangos kiáltásra ébredtem:

- Sun!- Trey volt az.- így gyorsan az ereszre állva bedobtam magam az ablakon. Úgy látszik Trey napja nem kezdődött valami fényesen, mivel az ablakhoz közeledett, így pont ráugrottam. Amilyen gyorsan tudtam, leszálltam róla, és röhögve felsegítettem, és aztán még a folyosón is ezen vigyorogtam. A többiek már kint voltak, és mire kiértem már megint az álmon gondolkoztam.

- Hol voltál?- kérdezte Anna.

- A tetőn.- válaszoltam és leültem. Szedtem a tükörtojásból, és mélázva hozzákezdtem.

Felidézem magamban az egészet, és meg kellett állapítanom, hogy tökéletesen emlékszem minden pillanatára. A nőre, a férfira, a különleges tárgyra és a… sziszegő hangra. Egyedül a legutolsóról nem tudom, hogy mi volt az, de ez érdekelt a legkevésbé. Vajon miből eredhetett a fény? És miért akarták elvenni? Egyszer olvastam, hogy az álmaink a vágyainkat és a tudatalatti érzéseinket fejezi ki. Ez lehet, de akkor hogy került bele az ismeretlen nő? Hol lehet az a templom? Mintha egy hatalmas térkép első állomása lenne, ami csak nekem szól. Mint egy nyitott könyv, ami csak arra várna, hogy elolvassák. Honnan ismerhette Mágus azt a fiatal asszonyt? Furcsa, de mégis tudott olyat, amit én: a földet irányítani. Érdekes. És az a bátor szókimondás, az ellenállás: akárcsak én. Valahogy mindig is ilyennek képzeltem az anyukámat. Bárcsak ismerhettem volna. Vajon sikerült elrejtenie azt a tárgyat? És…

- Sun, ma nagyon csendes és mélabús vagy. Történt valami?- kérdezte Yoh, kedvesen.

- Élvezd ki a pillanat hatását.- mondta Lenny, amiért küldtem felé egy csöppet sem kedves grimaszt.

- Na jó, mindenki a dolgára!- közölte Anna, így befejeztük a reggelit.

A szobámban kitakarítottam és összepakoltam, felkészülve az utazásra az alagútba. Már a gondolattól is kirázott a hideg. Hát még akkor, amikor elképzeltem a sötétséget…

*

- Félek, hogy nem tudja megcsinálni.- mondta Anna a többieknek a nagyszobában.

- Ne izgulj, én ráveszem, hogy bemenjen.- mondta a lilahajú srác magabiztosan.

*

Jaj, délután indulunk, gondoltam magamban, és mintha Mina kitalálta volna a gondolatomat:

- Vigyázz majd magadra, mert én nem lehetek veled.

- Tudom, na most pakolok.- és pakoltam, miközben megpróbáltam ügyet sem vetni a lelkemben dúló ürességről.

*

- Sun, indulunk!- és egy sóhajtás kíséretében kimentem, ahol már az egész csapat várt. Öt perc múlva már az állomás felé mentünk, s most kivételesen senkinek se volt kedve akadékoskodni. Még Lennynek sem. Trey is csak nézett maga elé. És most igazán csendben voltak mindketten, egyik se kötekedett a másikkal. Furcsa volt ez így. Anna se vitatkozott Yohval, csak csendesen nézett ki az ablakon, és láttam a gondterhelt arcát visszaverődni az üvegen. Vajon kicsinek is ilyen volt? Már nem emlékszem. Régen történ. Rég voltunk ennyit együtt, még Yoh megmentése körüli időkben. És Rio… Most még tükör sincs nála, de azért otthon beállította a frizuráját. Hirtelen eszembe jutott valami, és elkezdtem kotorászni a táskámba. Megtaláltam, amit kerestem, egy kis csomagot vettem ki. Ez is a dobozban volt. És csak a nagyinak jut eszébe, hogy a nagy becsomagolt dobozon belüli dolgokat is külön becsomagolja… Sietve letéptem róla a papírt, egy hajtű volt benne, amit régen kaptam Hay Lintől. Borzasztóan örültem neki, és ha csak egy kis időre is, de sikerült elfeledkeznem az alagútról. Beletűztem a hajamba.

*

Megérkeztünk. Mire odaértünk, megint teljesen elbizonytalanodtam. Bemutattak Yoh nagyszüleinek, és elmagyarázták az alagút veszélyeit. Utána pedig a kis csapattak kihajóztunk a bejárathoz. Nagyon féltem. Kiszálltunk a hajóból, pontosabban csak én, és hátraforduljak, hogy elköszönjek. De nem jött ki hang a torkomból. Csak álltam ott és nem tudtam, hogy most mi legyen. A csöndet Len törte meg:

- Na mi van, nem mersz bemenni?! Sejtettem. Kár volt ekkora utat megtenni.- ezzel nagyon felbosszantott.

- Csak figyelj!- sziszegtem neki, és magabiztosan bementem a sötétségbe. Len pedig elmosolyodott.