- Tényleg sikerült leráznia?! Ügyes volt, poénmester. – morogta Lenny.

 - Hé, nehogy már engem hibáztass! – fakadt ki a néger sámán egy pillanatra, de rögtön ezután arcára újra kiült szokásos vigyora. – Ne légy ilyen morcos, inkább…

 - NEM KÉREK EGY VICCEDBŐL SEM! – adta sámántársa tudtára a tényt a kelleténél valamivel hangosabban Lenny.

 - Haver, nem értem, miért vagy úgy felhúzva. Majd legközelebb elkapjuk a lányt. – jelentette ki flegmán Trey. – Hé, Rio, messze vagyunk még? – kérdezte aztán útmutatójukat a jégsámán, de helyette Yoh válaszolt:

 - Mindjárt odaérünk. – Ugyan arcán a szokásos mosoly látszott, barátai elől már nem tudta elrejteni izgalmát. Annának eszébe jutott, hogy mikor Yoh legutóbb hosszabb ideig otthon tartózkodott, akkor a Tartaros Alagút miatt jött el, hogy erősebb legyen. A lány nem szeretetett visszagondolni erre az emlékre, így inkább gyorsan elhessegette ilyesféle gondolatait.

 Lassan kiértek abból a szúk, folyosószerű, ívelt erdőrészből, ahol eddig haladtak. Szemük előtt, nem messze tőlük már feltűnt egy nagy, szentélyszerű épület, melyet szép, ha nem is túl rendezett füves térség ölelt körül. Még egy tavacska szélben ringatózó hullámai is megcsillantak üdvözlésükre, mely tó éles, alacsony sziklákkal volt körülvéve.

-         Yoh, te itt nőttél fel? – csodálkozott Lyserg. – Ebben a… palotában? – A barna hajú fiú felnevetett.

-         Igen. Tudod, régen ez egy sámániskola volt, de ma már csak egy tanítványa van. Hátul van a külön Asakura-rész, ahol a családom kizárólagos birtoka található.

-         Nem mondom, ti sem vagytok szegények… - motyogta Faust.

-         Hozzám képest pláne… - helyeselt Jocó.

-         Igen, én is így reagáltam először. – mosolyodott el Morty a reakciók hallatán. – Bár nekem ez nem volt olyan örömteli, mert két szellem, Konchi és Ponchi…

-         Elég a dumából, Törpe! Indulnánk, vagy itt akartok rostokolni egész álló nap? – vágott közbe éles hangon Anna. Már épp mindenki követni akarta, mikor hirtelen kis falevélforma szellemek tűntek fel körülöttük, körbevéve őket. Rengetegen voltak, megszámlálhatatlanul sokan. Yoh még sosem látott egyszerre ennyit belőlük.

-         Bason! – készült fel máris Lenny, de Yoh egy kézmozdulattal megállította.

-         A nagyapám nagyon elővigyázatos. – jelentette ki, majd körbefordult és elkiáltotta magát: - Hé, nagyapa! Csak én vagyok, Yoh! – Ám senki nem felelt neki; ellenben a kis szellemek már támadásba is lendültek. Az egyik egyenesen Yohnak repült és alaposat lökött rajta.

-         Nem úgy tűnik, hogy ez a nagyapád, Yoh! – kiáltott fel Lyserg, miközben már alkalmazta is a Szellemkontrollt, hogy megállítsa a kis bestiákat.

-         Nem, ez nem… - kezdte Yoh a földön fekve, majd hirtelen rájött, mi folyik itt. – Intézzük el őket! Amidamaru, a Dupla Médium jó lesz. – A szamuráj készen állt, ahogy a többiek is.

-         Etsuko, gyerünk már! Szellemkontroll! Most megmutathatjuk nekik, hogy mi is tudunk harcolni! – buzdította barátját hevesen Akane. Etsuko még egy pillanatig dermedten állt, majd bólintott. Vékony pengéjű, markolatánál furcsa jellel díszített kard került elő ruhája rejtekéből, mellyel egy szempillantás alatt végrehajtotta a Lélekkontrollt. Szíve hevesen dobogott, ahogy tudatosult benne, hogy harcolnia kell, de a tudat, hogy ezt Akane erejével teheti, magabiztossá tette. Bár nem voltak kidolgozott támadásai, kardjának erős csapásaival olyan löketeket küldött a furcsa kis szellemek felé, mellyel egyszerre akár többüket is eltüntethette. Ha egy-kettő sikerült, örömében máris egyre pontatlanabbul célzott, de szerencsére egyik barátját sem találta el közben.

 A sámánok így, együtt hamar legyűrték apró, de erős támadóikat. Mikor az utolsó kis levélforma szellemecske is eltűnt, Yoh felnevetett.

 - Mostmár előjöhetsz, nagypapa! Láthatod, hogy mindegyiket elintéztük, nem kell újabb próba. – Erre végre előtűnt az egyik fa mögül egy alacsony öregember.

 - Elég sokáig tartott. – morogta. – A Sámántornában már nem felelnétek meg ilyen teljesítménnyel. – Yoh azonban nem vette túl komolyan Yohmei szavait, csak tovább mosolygott.

 - Üdvözlet, Yohmei mester. – biccentett Anna tisztelettudóan. A többiek csak zavartan elmotyogtak egy „Jó napot”-ot.

 - Szóval ez egy próba volt? – morogta Lenny. – Semmi szükség nem volt rá, mi…

 - Ti még mindig nem vagytok elég gyorsak. – jelentette ki Yohmei keményen. – Amint látom, minden barátodat elhoztad, Yoh. Tamara nagyon fog örülni, ha megtudja, hogy eljöttél. De mi okból tetted meg ezt a hosszú utat?

 - Erre én is kíváncsi lennék. – Mindenki a hang irányába fordult.

 - Szia, apa. – mosolyodott el Yoh, mikor meglátta Mikihisát. Már épp belekezdett volna, hogy elmesélje Etsuko történetét, de ekkor gyomra hatalmasat kordult. – Nem beszélhetnénk meg ezt egy kiadós vacsora közben?