Ahogy Lyserg észrevétlenül otthagyta társait, Cloe nyomban kérdőn megjelent mellette. Szemeivel mintha csak azt kérdezte volna, hova akar menni a sámán?

-         Megkeresem Treyt, Cloe. – A tündér boldogan elmosolyodott. Végre, már mióta várt erre a pillanatra! Lysergnek nehéz dolga van a beilleszkedéssel, tudta jól, hiszen miután elárulta társait a Kívülállókért, nem várhatta, hogy újra tárt karokkal fogadják. De nem baj, most majd minden megoldódik… Vagy legalábbis ezt remélte a gyönyörű tündér.

 Lyserg nem tudhatta pontosan, merre ment a jégsámán, ezért az apjától tanultakhoz fordult. Meglepetésként érte, milyen nehezen sikerült működésbe hoznia varázserejét, hogy megtalálja társát – máskor ez mindig egy szempillantás alatt ment. Mindenesetre ha kicsivel lassabban is, de azért a zöldhajú sámánnak végül sikerült megtalálnia a helyes irányt. Pár perc gyaloglás után elő is bukkant a gyéren elhelyezkedett fák közül Trey alakja.

-         Lyserg? – lepődött meg az északi, ahogy meglátta a sámánfiút. Eddig a fák kérgének alját vizsgálta, bizonyára valamilyen módon így reménykedve értékelhető vízforrás megtalálásának esélyében.

-         Szia, Trey. – motyogta Lyserg. Legszívesebben mégis inkább az első énjére hallgatott volna, és visszafordult volna ebben a pillanatban – ám erre már nem volt lehetőség.

-         Mit keresel itt? – jött a kérdés.

-         Oké, sajnálom, rendben? Hagyjuk abba ezt… – vágott bele a fiú egyből a közepébe, bűnbánó hang helyett inkább enyhén mogorván. Szeretett volna gyorsan túl lenni mindenen. Valójában persze semmit nem sajnált; ez a tény annyira sütött róla, hogy Trey is azonnal észrevette. A jégsámán tartózkodó hangon így felelt:

-         Sajnálod, mi? Ne etess… Azt se tudod, mit kellene bánnod. – Lysergnél ekkor elszakadt a cérna.

-         Tudod, valóban nem tudom! – fakadt ki hirtelen a fiú, azonnal elfelejtkezve minden korábbi elhatározásáról a békülést illetően. – Mit kellene sajnálnom, mondd csak? Ha ennyire bűnbánatra vársz, hogy bizonyítsam azt be, ha neked az sem volt elég bizonyíték, hogy megmentettelek titeket? – Trey már nyitotta is a száját egy éles válaszra, de ekkor félbeszakította őket egy ismerős hang a hátuk mögül:

-         Minden rendben, fiúk? – A két sámán megperdült tengelye körül. Yoh állt előttük szokásos lezser testtartásában, bizonytalan tekintettel nézve egyik fiúról a másikra. Mindkét sámán zavarba jött.

-         Öh, persze, mi csak… - motyogta Trey, ám Yoh közbevágott.

-         Bocs, csak gondoltam, szólok… Nem biztonságos mostanában egyedül kószálni.

-         Hogy érted? – kérdezte Lyserg.

-         Valaki tegnap reggel óta követ minket, és lehet, hogy most is itt van a közelben. – jelentette ki Yoh olyan közönyös hangon, mintha csak a várható időjárásról csevegnének. Kijelentésére egy percig néma csend volt a válasz – majd suhogó hang kíséretében előtűnt egy sötét csuklyás, barna hajú lány.

-         Ő támadta meg Etsuko-t! – ismerte fel Trey az idegent.

-         Hát, igen, lebuktam. – jelentette ki a lány kihívó hangnemben. – Így már nincs értelme rejtőzködnöm.

-         Mi volt a célod legutóbb? – kérdezte Yoh, szinte már barátságosan. Közelebb lépett az idegenhez. Lyserg és Trey megdöbbenve figyelték. Yoh már csak pár lépésre volt a sámántól…

-         Most, Senmatsu! – kiáltott fel hirtelen a barna hajú lány.

-         Áh! – A fák közül egy gazdátlan tőr éles ívben a levegőbe repült, majd helyet talált magának Yoh jobb vállához. Nemsokára a fegyver tulajdonosa is eltűnt: egy éppolyan kék csuklyás egyed, mint másik ellenségük. Yoh nem tudta, hogy követője nincs egyedül, így ez a támadás tökéletes meglepetésként érte.

-         Yoh! – kiáltott fel Amidamaru, Lyserg és Trey szinte egyszerre. A fiú összerogyott.

-         Gyorsan, vidd! – kiáltott fel a Senmatsunak nevezett a másiknak, aki egy ugrással a félájult Yohnál termett és vonszolni kezdte magával.

-         Azt már nem! – kiáltott fel Trey. – Jégrengés! – A jégfal már el is indult, hogy a lány útjában legyen. Ám ahogy keletkezett, rögtön apró szilánkokra is tört: a levegőből vörös pengék hasítottak bele. A támadás Senmatsutól származott, aki két furcsa, a kard és a tőr között található fegyvert fogott a kezében. (Kardnak mindkettő túl rövid volt, ám tőrnek túl hosszú.)

 Senmatsu pedig ezután sem állt meg.