Rint már sok meglepetés érte életében, de ez a mostani mindenen túltett. Egyre csak bámult a fiúra, ajkai remegtek a döbbenettől, de megszólalni nem tudott. Tekintete elveszett Len aranyszínű pillantásának hevében, s érezte, hogy a sámán egészen a szívébe lát. A Tao vezér türelmesen várta, hogy szerelme végre megszólaljon, ígyhát csak kényelmesen törökülésbe helyezkedett, s a feje mögé tette a karját. Igyekezett közönyösen figyelni a lányt, de belül majd szétrobbant.

• - Válaszolnál végre? Nem érek rá egész nap...- törte meg Len a hosszú csendet, de gúnyos hangja Rint is kizökkentette a hallgatásból.

• Rendben, akkor majd én kérek bocsánatot, hogy egyszerűen se szó se beszéd megjelentél a Valóságban, s most azt követeled tőlem, hogy megmagyarázzam neked életem legnehezebb döntését! - válaszolt a lány indulatosan, majd kifújta az eddig bent tartott levegőt, s visszaült a székére. Kisimította az arcába lógó, hosszú, szőke tincset, majd vetett még egy pillantást az ablakban üldögélő szellempárra, s csak azután folytatta:

• - Azt hiszem kicsit sok volt nekem az, ami Odaát történt. Zik halála, Ereniel és Mira távozása...megviselt. Attól is féltem, hogy elveszítelek, aztán az az álom...- a lány egy pillanatra megborzongott az emléktől, de aztán erőt vett magán és folytatta:

• - Álmomban a saját lelkem figyelmeztetett arra, hogy mi vár rám, ha ott maradok veletek. S azt te sem akartad volna...- tekintete megkereste a fiúét, de Len csak tüntetően elfordult és bólintásával jelezte, hogy továbbra is figyel.

• - Aznap délután is azért lógtam el, hogy beszélhessek a Lelkek Királyával, de jobb tanácsot ő se tudott adni. Megmondta, hogy mikor és hol nyílik ki a világok közti átjáró, így nem maradt más választásom, mint búcsúzni... Este is ez vezérelt, amikor hozzád indultam, de képtelen voltam elköszönni tőled... sajnálom. Wyn és Anna segítségével sikerült téged távoltartani, de valaki árulása miatt úgy látszik nem eléggé. - Rin megrovó pillantást vetett szellemére, de Wyn csak halványan elmosolyodott, majd lehajtotta a fejét. A szőke sámánlány megcsóválta a fejét, majd ismét Lenhez fordult, de a fiú csukott szemei és érzelemmentes arca nem árult el semmit.

• - Remélem elégedett vagy a válasszal, ennél többet nem tudok mondani. - tette még hozzá a lány, mire Len gúnyosan elmosolyodott, majd kinyitotta a szemét:

• - Egyenlőre elég lesz. Most viszont gyerünk, indulnunk kell...- mondta, majd felkelt az ágyról és a nyaka köré csavarta mindazt, ami a sáljából megmaradt.

• - Indulni? Hova? - a lány megrökönyödve állt fel, de a fiú megütközve bámult rá:

• - Természetesen haza, hova máshová... Az átjáró hamarosan ismét kinyílik, ahogy feljön a hold, addig pedig már nincs sok időnk. - s valóban: odakint már rohamosan sötétedett, a szomszéd ház cserepei fölött már kigyúltak az első csillagok.

• - Bocs édes, de én nem megyek veled. Nem mehetek...- Rin igyekezett elutasító lenni, de ahogy a fiú mellé lépett, megremegtek a térdei.

• - Nem érdekel különösebben. Indulás...- Len megragadta a sámánlány kezét, majd húzni kezdte, de Rin ellökte a kezét.

• - Len kérlek...- kezdte, de az aranyszínű tekintet villanása belefojtotta a szót.

• - Silva szerint van megoldás, de neked is akarnod kell...

• - Igen? - Rin szemei tágra nyíltak a döbbenettől, de kíváncsisága erősebb volt a meglepetésnél. Len azonban nem folytatta azonnal, de nem engedte el a lány kezét. Rin belepirult az érintésébe, de tiltakozni nem mert.

• - Csak akkor működik, ha önként választod.... Le kell mondanod örökre erről az életről. - a tárgyilagos hang viszont most nagyon megijesztette a lányt. Hiába akart megszólalni, szavak helyett csak a döbbenet ült az ajkain.

• - De...

• - Nem lesz kár érte, ocsmány egy világ ez.. Sámánok nélkül... Hánynom kell..- Len arca elsötétült, de aztán megszorította a lány kezét. Rin nem tiltakozott, de mielőtt bármit is mondhatott volna, Len hirtelen magához rántotta és a karjaiba zárta. Szinte arra se volt ideje, hogy levegőt vegyen, a fiú ajkai máris az övére simultak, erőszakosan és kérlelhetetlenül, mégis olyan hévvel, mint soha azelőtt.

Rin lelke beleremegett a csókba, olyannyira, hogy egy eddig ismeretlen érzés járta át a testét. Nem tudta mihez hasonlítani, de úgy érezte, hogy a lelke menten kiszakad a testéből. Az érzéshez egyre erősödő fájdalom társult, a kín lassan elviselhetetlenné vált. Nem Len csókja fájt a lánynak, mert a fiú erőszakossága mögött még érezhető volt sajátos gyengédsége, ha nem az okozta a pokoli kínt, hogy a lelkében megkezdődött a harc. A benne élő sámán tiltakozni kezdett a száműzetés ellen, de a valódi lelke még kitartott és ellenállt. Len ujjai megszorították a karját, s Rin hiába próbálta magát kiszabadítani az ölelésből, képtelen volt rá. Testén remegés futott végig, majd egy utolsó erőfeszítéssel ellökte magától a lilahajú harcost, majd térdreesett és a fejére szorította a tenyerét. Arca eltorzult a fájdalomtól és a kíntól, ajkai néma sikolyra nyíltak.

- Wyn, mi a franc történik? - kiáltotta Len rémülten, de mielőtt a lányhoz ugorhatott volna, egy láthatatlan erőtérnek ütközött és elesett. Pillanatok alatt talpra állt, de Wyn kétségbeesetten csak egyre nézte az önmagával harcoló sámánlányt, ő se tudott magyarázatot adni a dologra.

• Talán nem kellett volna... - hangja elcsuklott, könnyei a padlóra potyogtak, de nyomot nem hagytak a puha szőnyegen.

Len ismét megpróbált Rinhez rohanni, de az erőtér továbbra sem engedte, a fiú hatalmas lendülettel megint elvágódott. Rin körül kavarogni kezdett a levegő, de hiába mozgott a lány szája, szavak nem jöttek ki rajta, de arcán látszott, hogy a fájdalom minden egyes porcikáját átjárja, s nem hagyja szabadulni a sámánlány lelkét.

A fiú tehetetlenül nézte a szenvedését, közbeavatkozni hiábavaló volt erre már ő is rájött. Rin egyszer csak felsikoltott, hangja átjárta a kis szobát, majd a lány hirtelen oldalra dőlt és elájult.

• - Rin! - kiáltotta Len, s a lányhoz rohant, de mielőtt felsegíthette volna egy kissé remegő hang megszólalt a háta mögött:

• - Azt hiszem..sikerült, Len. - a hang ismerős volt, így Len azonnal megfordult, de alig mert hinni a szemének: a szekrényhez támaszkodva immár az a Rin állt, akit ő is ismert. A lány haja csapzottan lógott, arca kimerültséget tükrözött, de ajkai boldog mosolyra húzódtak. Egyetlen vékony fehér anyag takarta a testét, s ettől Len feje hamarosan céklavörös színt öltött.

• - Ööö, bocsánat... azt hiszem ilyen, ha egy lélek újjászületik... Furcsa érzés... - Rin elgondolkozva nézett végig magán, s csavargatni kezdte az egyik hajtincsét, miközben egyetlen pillanatra sem vette le tekintetét a fiúról. Len szóhoz se jutott a döbbenettől, egyre csak állt a szoba közepén, hol Rinre, hol pedig a földön fekvő ájult lányra nézve. Végül mégiscsak megtörte a csendet:

• - A hajad... - hebegte, de Rin csodálkozva meredt rá:

• - Mi van a hajammal? - kérdezett vissza meglepetten, de a fiú csak intett, hogy forduljon meg. Rin szó nélkül engedelmeskedett, de azért a látvány őt is meglepte. Rámosolygott tükörképére, majd félhosszú, immár sötétbarna tincseit hátralendítve, visszafordult Len felé, aki időközben az ágyra fektette a még mindig ájult másik lányt.

• - Vele mi lesz? - kérdezte végül a fiú, de Rin csak megvonta a vállát:

• - Majdcsak magához tér, nem kell aggódnunk miatta. Most már nyugodt élete lesz... Mentes a furcsaságoktól. Olyan, mint amire mindig is vágyott a lelke legmélyén... - válaszolt elgondolkozva, majd mélyet sóhajtott:

• - Most már legalább valóban hasonlítok Yohra. - mondta mosolyogva, ahogy barna tincseit tekergette az ujjai között. Len felegyenesedett és elindult a lány felé, ajkain halvány mosoly játszott. Szerette a lányt szőkén is, de a barna haj sem állt neki rosszul, így nem sokat törődött a változással, mintahogy az okát sem akarta firtatni, boldog volt, hogy visszaszerezte azt, aki a legfontosabb volt neki a világon. A lánytól egy lépésre azonban megállt, s hiába emelte fel a kezét, hogy ismét magához ölelje, mozdulata megakadt félúton a levegőben. Először keresni akarta a megfelelő szavakat, de aztán érezte, hogy most nincs szükség rájuk. Rin szelíden rámosolygott, majd megfogta a fiú kezét és finoman megszorította:

• - Most már minden rendben lesz.. Menjünk haza... - Len bólintott, majd végigsimított a lány fedetlen vállán:

• - Így fázni fogsz odakint. - elvigyorodott, majd a lányra terítette a kabátját.

• - De majd odahaza keresünk neked valami rendes ruhát.. Jun biztos segít. Már hiányol... - a lány bólintott, majd a sámán hirtelen a karjaiba emelte és felugrott vele az ablakpárkányra:

• - Engedelmeddel... Így gyorsabb! - azzal mit sem törődve Wyn dorgáló arckifejezésével és fejcsóválásával, egyszerűen kiugrott az ablakon és rohanni kezdett a mező felé, ahol már vibrált az átjáró a Hold sápadt fényében.

***

Az Asakura rezidencián az elmúlt egy hónap eseménytelen lazsálással telt. Illetve telt volna, ha a világ Anna mentessé vált volna, de mivel ez nem történt meg, a házban maradt sámánokra további kimerítő edzések vártak, hiszen Anna felfogása mit sem változott:

• A Bajnokságnak még hivatalosan nincs vége, úgyhogy nincs lazsálás lusta banda! Indulás! . Jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, miközben leheveredett a nappali közepére és bekapcsolta a tévét. Hamarosan a házimunkával végző Jun, Pilica és Tamara is csatlakozott hozzá, a fiúk pedig elindultak, hogy az utasításoknak megfelelően végigszenvedjék az edzésnek nevezett tortúrát. A több kilométernyi futás, valamint a különböző erősítő gyakorlatok megtették a hatásukat, Yoh, Trey, Rio, Faust, Jocó és Morty fáradtan ereszkedett be a medence forró vízébe, hogy enyhítsék izmaik sajgó fájdalmát. Már vagy tíz perce üldögéltek gőzbe és mély hallgatásba burkolózva, amikor Trey hirtelen megszólalt:

• - Azért nem fer, hogy a kisgatyás ezt megússza... - szólt elgondolkodva, miközben kikönyökölt a medence oldalára. Fekete tekintetét az égre szegezte, s az arcán látszott, hogy gondolkozik valamin, ami nagyon nyomja a lelkét.

- Hát igen, északi barátom, de gondolj bele: Rin mester visszatérte most fontosabb bármilyen edzésnél. - felelt barátja szavaira bölcsen Rio, miközben megigazította kissé zilált frizuráját.

Yoh csukott szemmel, elgondolkodva hallgatta barátai beszélgetését, de nem állt szándékában közbeszólni. Hiányzott neki a húga, de tudta, hogy Lennyre számíthat, a kínai srác mindenképpen a húgával fog visszatérni, ebben biztos volt. Felsóhajtott, majd felnézett az égre és összevonta a szemöldökét. Az égen szépen lassan, de annál biztosabban gyülekeztek a felhők, könnyű záport ígérve.

• - Te mit gondolsz Yoh? YOH! - ordította Morty magából kikelve, mire Yoh azonnal visszatért a földre:

- Höh? Mit mondtál? Kicsit elkalandoztam. - kérdezett vissza , miközben vigyorogva megvakarta a tarkóját.

• - Mindegy. Már nem számít... -az apró termetű sámántanonc lemondóan sóhajtott, amit Jocó már egy jó kis poénnal készült kommentálni, amikor hirtelen kinyílt a fürdő ajtaja, s megjelent Anna:

• - Fiúk, vendégeink érkeztek, úgyhogy méltóztassatok felöltözni, a nappaliban találkozunk. - azzal már el is tűnt.A medencében ücsörgő sámánok tanácstalanul néztek össze, de aztán Faust bölcsen megtörte a csendet:

• - Talán jobb lesz megmozdulni barátaim, nem szereti ha megváratják. - mondta halkan, de kísérteties hangja már önmagában is elég volt, hogy a kis társaság egymást tiporva mozgásba lendüljön.

10 percnyi kemény szárítkozás és öltözködés után Yoh vezetésével a sámánok beléptek a szobába. S habár titkon abban reménykedtek, hogy Len és Rin tért vissza, a meglepetés ennél jóval nagyobb volt. Trey, Jocó és Rio álla leesett, amikor a tágas nappaliba érve szembetalálták magukat Silvával és Kalimmal. A két indián szokatlanul nagy csendben üldögélt a lányok és egy- egy pohár tea társaságában, arcuk gondterhelt volt. Miután az utolsóként belépő Faust becsukta az ajtót, s mindannyian letelepedtek a szőnyegre, a barnahajú Asakura fiú szólalt meg először, szavait Silvához intézve:

• Szóval, minek köszönhetjük a látogatást? - hangja azonban szokatlanul komolyan csengett, mintha csak tudta volna, hogy mi következik:

Silva nem válaszolt azonnal, hosszú, mély sóhaja azonban nem ígért sok jót.

• Két dolog miatt jöttünk,s egyik sem tűr halasztást: az egyik a Sámán Korona kérdése, a másik pedig a Tanácsé.... - eddig lehajtott fejét felemelte, s fekete szemeit a döbbenten hallgató csapatra szegezve, belekezdett a mondanivalójába....

***

Odakint ismét esett. Az esővíz vékony hártyaként csorgott lefelé az ablaküvegen, odakint gyenge szél kavarta a levegőt. Néha- néha megdörrent az ég, s villám cikázott át a felhőkön, de a fiú mindezt csak egy fáradt, gondterhelt sóhajjal kommentálta. Az ablakpárkányon könyökölt, arcát a tenyerébe ejtve. Barna szemei a kinti szürkeséget fürkészték, gondoltai Silva és Kalim látogatása körül jártak, de képtelen volt felfogni a két indián szavait. A korona még hagyján volt, de a Tanácsos szöveg.. Yoh ásított egyet, majd nagyot nyújtózott.

-Amidamaru...- a szamuráj azonnal megjelent a szólításra, de arca ugyanolyan kétkedést tükrözött, mint sámánjáé.

-Yoh?

-Mit gondolsz? Mi lesz ezután? - kérdezte Yoh, majd ismét kinézett az esőbe. A szamuráj sokáig hallgatott, mielőtt megszólalt volna, de hangja elárulta, hogy ő sincs kibékülve a helyzettel.

-Nem tudom, Yoh, mindenképpen más lesz itt.

-Talán már semmi sem lesz a régi – válaszolt Yoh merengve, s Amidamaru bólintott. A világ túl nagy fordulatot vett azóta, hogy azon az emlékezetes reggelen Morty belefutott Zik nem éppen ölelő karjaiba.

***

- Készen állsz? - kérdezte Len a lánytól és elengedte a kezét, de Rin csak mosolyogva bólintott és hátrahajtotta köpenye csuklyáját. Sötétbarna haján megcsillant a felettük átcikázó villám fénye, de az eső elkerülte a két fiatalt. Amióta visszatért a sámánok közé, Rin ereje végleg kiteljesedett, egyetlen intéssel hamar irányítása alá vonhatta bármelyik vihart, s könnyen irányíthatta is azt. A mostani is az ő műve volt, de hatásos belépőt akart tartani,s ez hozzá tartozott.

• - Akkor a dombon?

• - Inkább legyen az udvar. Te menj előre...s ne feledd: semmi kímélet. Ezzel a harccal már nagyon régóta adósom vagy, Len. - a sámánlány halkan elnevette magát, majd gyors puszit nyomott szerelme arcára és egy finom lökéssel útjára indította a fiút. A Tao vezér néhány lépés után megállt és visszafordult. Sálját finoman borzolta a szél, de aranyszínű szemeiben most csak hideg magabiztosság csillant:

• -Legyen, ahogy kívánod. De erősebb vagyok, mint akkor voltam... - mondta gonosz mosollyal, s egy pillanatra újra a régi Len Tao volt.

• - Ugyan, Len, tudod, hogy engem sem kell félteni. De most már indulj, este már együtt szeretnék vacsorázni a többiekkel. - a fiú csak legyintett egyet, majd a guandaot a kezében tartva elindult. Alakja hamar elveszett a sűrű esőfüggöny mögött, de Rin csak mosolygott utána.

• - Tényleg ezt akarod? - kérdezte a megjelenő szellemlány aggodalmasan, de a lány csak ismét az arcára borította a csuklyát és bólintott:

• - Persze. Gondolom a házban nem éppen vidám a hangulat rájuk fér egy nagyobb vicc....- Rin zsebre tette a kezét, majd szép lassan elindult. Wyn némán nézett utána, de tudta, hogy úgyse tudja megállítani. Ha Rin Asakura egyszer a fejébe vesz valamit, az végleges....

***

Az eső egyre erősödő ütemben kezdett el dobolni az ablak vékony üvegén és ez felkeltette Yoh érdeklődését. Felemelte a fejét és ismét kibámult az ablakon, de első ránézésre nem látott semmi különöset. Már épp vissza akart térni az unalmas semmitevéshez, amikor az ajtóban hirtelen megjelent Trey feje:

-Hé, haver, képzeld mi történt! Hazajött a Gatyás! - Trey arca vidám volt, de a hangjából kiérezhető volt, hogy csalódott is..

„Tehát Rin nem tért vissza...”- Yoh felállt, majd egy nyújtózás után követte északi sámánbarátját.

-Na, végre te is előkerültél. - nyugtázta Len egy gúnyos fintorral, miközben ledobta a kabátját. A guandao harcra kész állapotban, leeresztve pihent az aranyszínű sámán kezében, de mielőtt Yoh kíváncsisága kérdés formájában alakot öltött volna, hirtelen hatalmas robbanás rázta meg a házat. Még az ablakok is beleremegtek, az előszobában álló sámánokon remegés futott végig, arcukra kiült a rettegés.

-Ez meg mi volt?! - sipította Morty és ijedtében bebújt Faust háta mögé.

• Hát nagyon remélem, hogy nem az, amire gondolok... - Yoh szemeibe rémült döbbenet költözött, de nem volt sok ideje a gondolkodásra: a következő robbanás berobbantotta az ajtót, így végre megláthatták az ismeretlen támadót: a csuklyás alak, s a csuklya aló előbukkanó hosszú, sötétbarna tincsek túlzottan ismerősek voltak.

• - Az nem lehet...- dadogta az Asakura fiú, s a többiek osztoztak a rémületben, mely közéjük telepedett, szomorú emlékeket felkavarva a lelkükben.

***

A sámánok egy emberként rohantak ki az udvarra, fegyvereik szinte azonnal előkerültek. A csuklyás alak azonban mozdulatlanul állt és egyetlen jelét sem adta annak, hogy támadni készülne. A köpeny alól kilógó tincseit finoman táncoltatta a szél, de az arca továbbra is rejtve maradt.

-Zik? - kérdezte bizonytalanul Yoh, de választ nem kapott, csupán az ég dördült egyet, jelezve, hogy harc készül.

-Hagyd Yoh, majd én elintézem. Úgy is van vele egy kis elszámolnivalóm, tartozik nekem. -

Len Yoht félrelökve elindult az udvarra, de a többiek mozdulatlanul figyelték. Trey és Jocó csak a fejét kapkodta, fogalmuk se volt arról, hogy most mégis mi történik.

Yoh azonban hamar megértette, ahogy meglátta egy ismerős aura körvonalait az ismeretlen háta mögött.

„Oh, már értem, hugi..Ügyes trükk, s talán Lenny- fiút is lehűti egy kicsit.. De ha játék, legyen játék...”- gondolta a barnahajú sámán, s elvigyorodott. A következő pillanatban már Len után rohant, s már épp támadni készült, amikor egy hirtelen elsuhanó kék fénypenge eltalálta. Fájdalmas kiáltással zuhant vissza a földre, de alighogy talpra állt, újabb penge érkezett, de ezúttal óriási, kéken izzó erőtérbe zárva őt. Yoh alig bírta elfojtani a vigyorgást, de azért látszólagosan jópárszor nekirontott az erőtérnek, de persze sikertelenül. Rio azonnal indult volna, hogy segítsen a fiúnak, de az ismeretlen következő támadása mindannyiukat ketrecbe zárta. Yoh vetett egy elismerő pillantást a csuklyásra, de aztán csak Amidamaru és a többiek legnagyobb meglepetésére megtörte a szellemkontrollt és zsebre tett kézzel Lenhez fordult:

-Gyerünk Lenny, mutasd meg neki... De remélem tudod, hogy nem sok esélyed van. - elvigyorodott, de ezt már Trey nem bírta elviselni:

-EZT NEM HISZEM EL, YOH! Ez a srác most talált telibe és rombolta le a fél házat, te meg itt állsz és vigyorogsz., mint a vadalma?! - Trey dühösen próbált kitörni a ketrecből, de próbálkozása hiába való volt, az energiarács ellenállt minden támadásnak. Yoh azonban csak tovább vigyorgott, s figyelte, hogy Len a guandaoba küldi Bason szellemét. A kínai harcos aurája aranyszínben körberagyogta az ősi fegyvert, s Len magabiztosan elmosolyodott. A vele szemben álló ismeretlen nem alkalmazott szellemformát, de ruháját megtáncoltatta valami idegen vibrálás.

-BASON! Aranyzuhatag- támadás! - az udvart újabb robbanás rázta meg, s Yohék becsukták a szemüket. Miután a kavargó por elült, Yohék kinyitották a szemüket. Len guandaoja és az ismeretlen fegyvere egymásnak feszült, a két alak farkasszemet nézett egymással az esőben. Néhány pillanatig szinte tapintani lehetett a feszültséget a levegőben, de aztán a kínai dinasztia fiatal harcosa csak hatalmas lendületet véve felugrott a levegőbe, s szemmel szinte követhetetlenül lecsapott. Az éles pengve süvítve szelte át a levegőt, de a csuklyás a másodperc törtrésze alatt félre ugrott, majd a következő pillanatban ő lendült támadásba. A kezében tartott hosszú, gyönyörűen megmunkált katana felfénylett, kék ragyogása most már mindenkinek ismerős volt, de kommentálni senki sem merte a dolgot. A kard és a guandao vad táncot járt a levegőben, támadások és ellentámadások követték gyors egymásutánban egymást, de nem bírtak egymással. Len lihegve támaszkodott meg fegyverén egy sikeres védekezés után, de az ismerős idegen nem hagyott neki sok időt, máris támadást indított ismét. A kék, penge alakú fénysáv végigcikázott a levegőn, de a fiú, reflexeinek hála sikeresen félreugrott. A támadás így célt tévesztett, s a ház falába csapódva, óriási port vert fel.

Amikor a por elült és a kis csapat ismét felnézett, újabb döbbenethullám futott végig rajtuk: az ismeretlen előtt nem más, mint Anna állt, magasra tartott gyöngysorral, villámló tekintettel:

-Hatalmas belépő kislány, de nem hagyom, hogy leromboljátok a fél udvart! Vagy takarítani akartok?! - az ismeretlen és Len is megrökönyödve állt, szellemkontrolljuk azonnal megtört.

-Oké, Anna, nyertél, sajnálom. - szabadkozott az idegen, s levette arcáról a csuklyát. A mozdulatot döbbent csend fogadta, Rio szemei elkerekedtek, Trey és Jocó egyszerűen padlót fogott, míg Faust csak hümmögött egyet. Morty is csak hebegni tudott és tömzsi ujjaival hol a lányra, hol Yohra mutogatott, aki időközben óvatosan visszacsúsztatta kardját a hüvelyébe.

Legelőször az északról jött, kékhajú sámán szólalt meg:

-Haver, a szívbajt hoztad ránk, már azt hittem, hogy Zik jött vissza! Mi történt a hajaddal? - kérdezte, de látszott rajta, hogy azért megkönnyebbült.

-Gondolom, Ereniel távozása okozta. Így legalább már vérbeli Asakura. - válaszolt Rin helyett Anna, miközben leeresztette a gyöngyöket és elindult befelé. A tornácon azért még visszafordult:

-A helyetekben én csipkedném magam, a Koronázás napnyugtakor lesz, addigra el kéne készülnötök. - szólt, miközben jelentőségteljes pillantást vetett leendő férjére, majd eltűnt a házban.

Szavait hosszú csend fogadta, de végül Yoh elvigyorodott:

• Gyerünk srácok, legyünk végre túl a formaságokon. - szinte mindenki azonnal bólintott, csak Len és Rin állt még mindig értetlenül egymással szemben, fegyvereikkel a kezükben.

• - Rátok is vonatkozik. - tette hozzá Yoh, majd vigyorogva besétált a többiek után a házba, minden további magyarázat nélkül. A két fiatal egyedül maradt, a csendet végül Rin törte meg:

• - Most sem sikerült eldöntenünk, hogy melyikünk az erősebb. - mondta mosolyogva, de Len csak gőgösen felhúzta az orrát és elvigyorodott:

• - Természetesen én, ha Anna nem avatkozik közbe, akkor már megint sírnál, mint egy pelenkás.

• - Ez nem igaz! Majd adok én neked, Lenny- fiú, folytatást akarsz? Mert akkor hajrá! - csattant fel a lány dühösen, s a következő pillanatban Wyn aurája ismét körbevette a Lentől kapott fegyvert.

• - Ezt majd később lerendezitek, most mozgás, Rin, különben nem leszel kész. - szólt közbe a hirtelen megjelenő Jun, a lány tiltakozása ellenére már rángatta is őt magával vissza a házba. Len néhány másodpercig még döbbenten állt egy helyben, de aztán elindult ő is:

• - Gyerünk Bason, hátha valaki végre megmagyarázza, hogy mi folyik itt. - a szellem apró gömbalakja bólintott, majd mesterét követve eltűntek a házban.

Mivel nem fordultak hátra, már nem láthatták a tetőről a földre ugró férfi alakját. Mikihisha pedig elmosolyodott a maszkja alatt és halkan belesuttogta az esőbe:

-Így lesz a legjobb. Végre igazi testvérek lehettek. - mondta, majd megfordult, hogy elinduljon, de mielőtt ismét szó nélkül leléphetett volna, egy apró öregember az útját állta:

• - Legalább azt nézd meg, ahogy a lányodat meg a fiadat sámán királlyá koronázzák...- mondta Yomei, majd felesége, az öreg médium Kino kíséretében megkerülte a férfit és eltűnt a házban. Mikihisha habozott, de aztán csak elmosolyodott, majd követte a két öreget, megjelenésével nem kis meglepetést okozva a házban lakóknak.

***

Rin szóhoz se tudott jutni, amikor Jun egy órányi készülődés után a tükör elé állította. Hosszú sötétbarna haja laza hullámokban omlott meztelen vállára, finoman keretezve szépmetszésű arcát. Hófehér, pántnélküli ruhája szelíden követte kecses alakját, a ruha fodrai egészen a földig értek. Pántok helyett két csatt díszítette a ruhakölteményt, a csattokhoz világoskék palást csatlakozott, majd lazán hullott alá a lány háta mögött.

-Biztos, hogy szükség van erre? - kérdezte Rin fintorogva, de a zöldhajú doshi csak bólintott, miközben távolabb lépett tőle:

-A hagyomány az hagyomány. Csodaszép vagy. - mondta elismerően, miközben sietve ő is átöltözött. A hosszú, világoszöld ruha kiemelte az alakját, az aranydíszítés pedig kihangsúlyozta kedves mosolyát, amivel fogadott húgára nézett.

• De én nem akarok királynő lenni....- a sámánlány nagyot sóhajtott, de Jun mellélépett és a vállára tette a kezét:

• - Akarsz vagy nem akarsz, annak kell lenned. A Lelkek Királya téged és Yoht választott, nincs más lehetőség. Fogadd el azt, aki vagy. . mondta bölcsen, mire Rin belegyezően bólintott.

• - Ez a beszéd és most induljunk. - Jun elindult az ajtó felé, de Rin nem követte azonnal.

• - Rin Asakura, a Sámán királynő..- suttogta még bele szomorúan a csendbe, de aztán követte a magas lányt. Ahogy néma csendben lépdeltek a folyosón lehajtott fejjel, önkéntelenül is belesett Len szobájába. Az ajtó nyitva volt, a padlón jól látszottak a fiú szétdobált ruhái. Rin csodálkozva húzta fel a szemöldökét, de nem szólt semmit, gondolatai egészen máshol jártak.

Az Udvaron legnagyobb meglepetésükre Kalim fogadta őket. A marcona indián szokásos ruháját viselte, egyedül a fejéről hiányzott a jól megszokott fejpánt. Kissé türelmetlenül toporgott egy helyben, s amikor a két lány melléért, csak dobbantott egyet, mintha szelleme még ilyenkor is vele lenne.

-Már mindenki ott van, csak ti hiányoztok. De mivel nélkületek nem lehet elkezdeni, értetek küldtek. Engedelmetekkel...- hadarta szinte egy levegővel, majd elővett egy apró kést a zsebéből. A kés alig volt nagyobb a férfi tenyerénél, de élén megtörtek a napsugarak, jelezve, hogy a kis tárgy szinte bármit képes lenne átvágni.

-Álljatok hátrébb...- szólalt meg még egyszer a feketehajú sámán, majd miután Rin és Jun engedelmeskedett, egyszerűen csak felemelte az apró fegyvert és a levegőbe döfött vele. A lányok szeme elkerekedett a csodálkozástól, de Kalim csak fölényesen biccentett:

-Csak a Tanács tagjai képesek erre.- mondta, de Rin közbeszólt:

-Mégis mire? Késsel döfködni a levegőt?- kérdezett vissza gúnyosan, de az indián válasz helyett csak egy képzeletbeli vonal mentén végighúzta a kést a levegőben.

-Ajtókat nyitni egyik helyről a másikra.- válaszolt végül, majd oldalt lépett, széles háta mögött pedig egy hasonló átjáró tárult fel, mint amit annak idején Anna nyitott a Sámán Kódexbe. Az ajtó széle halványan remegett alig egy lépésnyire a föld felett, de mielőtt a lányok kérdezhettek volna, Kalim már meg is fogta a kezüket:

-Maradjatok szorosan mellettem.- mondta mély hangján, majd a sámánlánnyal és a doshival együtt belépett a villogó energiatérbe.

Az utazás nem tartott tovább egyetlen szempillantásnál,Rinnek még feldolgoznia sem volt ideje, hogy ismét körbeöleli a Lelkek Királyának végtelenje, amikor már ki is léptek az ajtón.

Alighogy az átjáró becsukódott mögöttük, körülnézett. Nem messze tőle emelkedett a Lelkek Királyának jólismert energiaörvénye,melybe nem is olyan régen, még Yohval együtt lépett be. Az energia most is ugyanolyan hévvel tört az ég felé, a levegő tele volt izgatott vibrálással. Közvetlenül az örvény előtt a lány észrevette a hatalmas kőkört is, melynek közepén az asztal állt, ahol Zik várta őt és a testvérét. Rint megrohanták az emlékek... a harc, az örvény, a titokzatos, új erő... Mélyet sóhajtott, hogy megszabaduljon a gyötrő gondolatoktól, majd barna pillantását tovább futotta a tájon, s így nem kerülhette el a figyelmét az a kisebb embercsoport, mely a kőasztal közelében várakozott.

Kalim határozott léptekkel elindult arrafelé, Jun és Rin engedelmesen követte. Ahogy közeledtek már ki tudták azt is venni, hogy kik várnak rájuk: ott volt Goldwa, fejdísze már messziről kiemelte őt a tömegből, több egyéb tanácstag, akiket nem ismertek, valamint természetesen Silva is: a magas férfi szintén indián ruhában volt, de az ő fejéről is hiányzott a vörös fejpánt. Rin összeráncolt szemöldökkel arra gondolt, hogy ez talán nem véletlen, de nem volt ideje ezzel foglalkozni, mert hirtelen végre felismerte a többi alakot is:Trey,Jocó,Faust és Morty elmélyült beszélgetésbe mélyedt, amit a mellettük álló Pilica és Tamara csak fojtott piszmogással próbált meg megállítani, de mivel a fiúk nem igazán figyeltek rájuk, így hamarosan feladták a próbálkozást és minden figyelmüket az érkezőkre fordították. Izgatott hangjukra azonban a sámánok is abbahagyták a beszélgetést és tátott szájjal bámultak a melléjük lépő Junra és Rinre. Szóhoz se jutottak a csodálkozástól, de aztán Rio valahogy mégiscsak erőt vett magán és a zöldhajú doshi mellé lépett. Hatalmas tenyerét összekulcsolta a lány törékeny ujjaival, majd megszólalt:

-Indulhatunk? - Jun elmosolyodott, majd bólintott és szorosan egymás mellett haladva elindultak az örvény felé. A többiek némán néztek utánuk, egészen addig amíg alakjukat el nem nyelte az energiaáradat. Több perc is eltelhetett mire visszatértek. Arcukon boldog mosoly ült, Jun ruhájába belekapott a szél, vidám lobogása különleges látvány volt. Azonban nem ez volt a legfurcsább a visszatérő párban: Rion jólmegszokott fehér ölténye helyett indián ruha volt, hosszú és krémszínű, egyszerű mintákkal. A magas sámán magabiztosan lépkedett szerelme mellett, arca elárulta, hogy végre megtalálta a helyét a világban. Tokageroh mellette lebegett, a szellem arcán különös kifejezéssel követte a két fiatalt. Amikor a kis társaság mellé értek, legelőször Rio szólalt meg:

-Végre megtaláltam az én szent helyem Jun kisassszony mellett! Csodálatos érzés, barátaim, majd megérzitek ti is... S most ti jöttök vicces kis északi barátom. - Trey kissé remegő lábakkal bólintott, majd Jocó Faust, Eliza, Kori és Mic társaságában elindultak ők is az örvény felé. Jun és Rio visszaállt a többiek mellé, s némán figyelték, ahogy a három sámán szellemeik kíséretében eltűnik az örvényben. Ismét jó pár perc telt el, de mire a fiúk visszatértek alig lehetett rájuk ismerni: Jocó nyakában jaguárkarom- nyaklánc csörgött, egyenletes ütemet verve a fiú lépteire, míg Trey körül szinte csak úgy rajzottak a feltámadó minikék szellemei. A kis lények vidáman csipogva követték a sámánokat, akik ruhája szinte majdnem teljesen ugyanolyan volt, mint Rioé, egyedül az északi fiú fejpántja tért el a többiekétől. Fuast kisimult arccal, boldog mosollyal ölelte magához Elizát, aki végre ismét teljes szépségében ragyogott, földön és halálon túli mosolya boldogan tükrözte vissza a temetőmágus mély érzelmeit.

-Mi történik itt? Nem igazán értem...- fordult Rin Mortyhoz, mire az aprótermetű sámántanonc azonnal hosszas magyarázatba fogott:

-A Lelkek Királya éppen most születik újjá, az ő álmaik által. Rio szent helye, Jun vágya a boldogságra, Faust és Eliza szerelme, melyet a halál se szakíthatott szét, aztán Jocó a nevetés szelével Trey meg a minikékkel mind-mind ahhoz járul hozzá, hogy a Szellemek Ura és a Világ megújuljon. Így van ez rendjén...

-De miért éppen ők?- kérdezett közbe Rin, miközben barna tekintete az örvény kavargását fürkészte.

-Mert ők az új Sámán Tanács tagjai.- válaszolt Morty helyett Silva és közelebb lépett a lányhoz. Fekete szemei szintén a Lelkek Királyát figyelték, szigorú arcán megkönnyebbültség és boldogság játszott. Rin felnézett a férfira, s hirtelen megértette az egészet. A fiúkból és Junból tanács tag lett, mostantól ők fogják vezetni Dobbi- village-et. Az álmaik, melyekért eddig harcoltak, beteljesültek, s mostantól megújítják a világot. Egy valami azonban mégse fért Rin fejébe, ezért halkan megköszörülte a torkát és ismét Silvára emelte a tekintetét:

-S ki lesz a vezetőjük?- kérdezte, de mielőtt az indián válaszolhatott volna, egy jólismert hang közbeszólt:

-Ki más, mint én!- Rin azonnal megfordult a magabiztos hang után, s megremegett a tekintete a látványtól. Len Tao tőle néhány méterre megállt, s aranyló tekintetét az övébe fúrta, arcán magabiztos mosollyal. Egyszerű, sötétbordó kínai köntöst viselt a fekete nadrágjával, de annyira másnak tűnt. Talán a nyugalom tette, talán valami más, de a fiú rengeteget választott mióta először összefutottak a lány szobájában azon az emlékezetes napon. A nadrág fehér megkötőjébe tűzve ott volt a Viharszablya is, míg Bason mestere mögött lebegett mini-alakban.

Len gondolatban mélyet sóhajtott, ahogy az Asakura lányra nézett. Rin gyönyörű volt,hajának lágy hullámai teljesen elvarázsolták. Amikor néhány végtelennek tűnő pillanat után a lányhoz lépett és ujjait az ujjaiba kulcsolva megfogta a kezét, érezte, hogy míg a lelke is beleremeg abba, hogy ez a lény néhány perc múlva már a felesége lesz.

-Mehetünk?- kérdezte kissé akadozva és elpirult, de mielőtt Rin válaszolhatott volna, végre Yoh és Anna is megjelent, szintén kézen fogva. Anna annyira megváltozott, hogy a többieknek szinte leesett az álla: hófehér ruhát viselt ő is, akárcsak Rin, de egyenes fazonban. A ruha pántja a nyakában volt összekötve, de a megszokott fehér gyöngysor most se hiányzott róla. Haja kendő nélkül, tincsenként hullott alá meztelen vállára. Arca csak egy sugárzott a boldogságtól, látszott rajta, hogy végre ő is megnyugodott, hiszen hamarosan az ő álmai is beteljesülnek, amikor Yohval együtt hűséget esküsznek egymásnak a Lelkek Királya energiaörvényében.

-Csakis velünk együtt, Hugi.- szólalt meg nevetve Yoh, miközben húga mellé lépett és megfogta az ő kezét is. Rin viszonozta a sámán kezének szorítását, miközben tekintete kutatva fürkészte a fiú arcát, de az nem árult el semmit. Az Asakura fiú ünneplő ruhája hasonló volt Lenéhez, s az ünnep tiszteletére még elhagyhatatlan fülhallgatóját is levette, így haja szabadon hullott alá, a félkócos tincseket lágyan táncoltatta a szél.

-Akkor talán..induljunk is. - mondta Anna, mire mindannyian bólintottak és a a négy fiatal elindult. A többiek felsorakoztak két oldalt, utat nyitva nekik, de egyetlen szó nem sok, annyi sem hangzott el közöttük. Míg a mindig idétlen Trey és Jocó is csendben figyelte a két párt, ahogyan méltóságteljes lépteik végül elvesztek az örvény kavargó forgatagában.

***

Az energia forrón, finoman lüktetve ölelte körbe a két fiatal testet Átjárta minden porcikájukat, megtöltötte őket erővel, hittel és tudással. Az érzés semmi máshoz nem volt hasonlítható, Len hiába törte a fejét. Először arra gondolt, hogy olyan, mint amikor Yohval csatázva elhasználta minden furyokuját, de aztán rájött, hogy ahhoz csak hasonló, de nem teljesen ugyanolyan. A fiú úgy érezte, hogy most végre megnyugszik. Gondolatai kiürültek a testéből, s most már nem érezte azt a nyomást se, ami eddig minden percben feszítette és gyötörte a lelkét. Tudta, hogy megmentette a családját, s boldog volt, hogy barátokra lelt. Boldoggá tette a tudat, hogy elfogadták és hogy számíthatott rájuk mindenkor és mindenben. Ajkai finom mosolyra húzódtak, ahogy kinyitotta a szemét. Először nehéz volt feldolgozni, hogy hol van, de a kezét szorító Rin biztató mosolya feledtette vele a kétségeket. Rin mellette lebegett, ujjai szorosan az övébe kulcsolva, sötétbarna fürtjei lágyan fodrozódtak az örvénylő energiatengerben. A lány arcán mosoly ült, s tekintetét mélyen a fiú aranyló szemeibe fúrta, s hagyta, hogy Len átható tekintete végigpásztázza a lelkét, mielőtt megszólalna:

-Most már nincs visszaút..- mondta szelíden, s érezte, ahogy a Tao sámán megszorítja a kezét:

-Nincs, de nem is baj. Szeretlek Rin, s szeretni is foglak mindörökre. - válaszolt Len, de maga sem hitte el, hogy ki tudta ezt mondani. A szavak ugyan elhagyták az ajkát, de félt, hogy a lány majd nevetni fog. Rin azonban csak bólintott, s mivel szavakra többé nem volt szükség, egyszerűen csak odahajolt a fiúhoz, s ajkaik egybeforrtak. A csók édes volt és hosszú, de mindketten tudták és érezték, hogy immár örökre összetartoznak. A pecsét megköttetett, senki földi halandó, még En bácsi sem szakíthatja szét soha többé. Rin innentől kezdte nem Asakura többé, hanem Len felesége, Rin Tao, s tőlük függ a dinasztia jövője.....

***

Anna remegve bújt Yoh karjaiba. A fiú erősen fogta, de az érzés annyira új volt, hogy a lány megijedt. Érezte a testét és a lelkét átjáró erőt, s Yoh ölelő karjainak gyengédsége jóleső érzéssel töltötte el. A fiú ránézett, mosolya most komoly volt, méltó a sámán királyhoz, eltűnt belőle a kisfiús pajkosság.

-Anna....- kezdte, de nem igazán tudta, hogy mit mondjon a lánynak. El akarta mondani, hogy szereti, hogy köszöni, hogy annak idején megmentette az élettét, meg akarta köszönni a lány kitartását és hitét, amit sohasem adott fel. Szavakat keresett arra, hogy elmondja, mennyire boldog, hogy mellette volt a Bajnokság alatt, s hogy mennyire örül annak, hogy most ígéretéhez híven feleségül veheti, de nem talált az érzések kifejezésére alkalmas szavakat.

-Örülök, hogy kitartottál és hogy sikerült. Büszke vagyok rád, Yoh. Bebizonyítottad, hogy méltó vagy arra, hogy király lehess. - a lány hangja tele volt gyengédséggel és szeretettel, szinte nem is az az Anna volt, aki még nem is olyan rég edzésre küldte őt és a többieket.

-Szeretlek Anna és örülök, hogy te leszel a sámán királynőm...- mondta végül Yoh, majd még szorosabban magához vonta a lányt és remegő ajkaira tapasztva a sajátját, forrón megcsókolta.

S innentől kezdve egynek számítottak. Fiatalok voltak még, de mostantól férj és feleség, király és királyné. A köteléket a Lelkek Királya pecsételte meg, s örökre szólt....

***

Persze a komolyabb ceremónia után illett a dolgokat vidámabb és felszabadultabb keretek között is megünnepelni. A kis csapat hatalmas bulit rendezett az Asakura-rezidenciaként működő fogadóban, a nappaliban alig fértek el ennyien. Miután Yoh, Anna, Len és Rin is visszatért a Lelkek Királyától és immár megkapták az ezzel járó erőt és felelősséget, mindannyian hazamentek. Otthon meglepő módon már várt rájuk a sok finomság. A nappaliba behozott étkezőasztal roskadásig volt pakolva mindenféle ínyencséggel: volt ott több tálcányi dupla sajtburger Yoh legnagyobb örömére, sózott bálnazsír, hogy Trey se hiába csorgassa a nyálát, na meg persze különböző halak, saláták, kínai, sőt még sushi is, Rin legeslegnagyobb örömére, ugyanis a lány rajongott a kis göngyölt falatkákért. Persze ital is akadt bőven: többféle tea illatozott gőzölögve formás teáskannákban, a kancsókban különböző gyümölcslevek vártak a szomjas sámánokra, így többek között mindenki kedvence Pilica híres- neves mangó- papaya turmixa is. Len és Rin pedig nem győzött csodálkozni, annyi üveg tej bújt meg a finomságok között. Persze Trey és Yoh alig bírt magával, így hiába próbálták volna lefogni őket, nem lehetett. Így viszont kis híja volt, hogy Trey le nem nyelte Silva búcsúlevelét egészben. Miután Len hatásos rúgása, mely a sámán hátán csattant, szerencsésen megmentette az apró üzenetet, Morty széthajtogatta a kissé megviselt papírt és felolvasta az üzenetet, hogy mindenki jól hallja:

-Kedves barátaim! Öröm volt végigkísérni titeket az úton, boldog vagyok, hogy Yohból és Rinből ilyen nagy erejű harcos lett. Emlékszem még, amikor bömbölve tiltakoztál Rin, mert nem akartad, hogy elvegyem a cumidat, pedig csak...- az apró sámántanonc nem fejezhette be a mondatot, mert persze ismét mindenkinek remek kedve kerekedett, kivéve persze Rint, aki legszívesebben az asztal alá süllyedt volna szégyenében. A sámánlány arca lángolt a szégyentől, de tehetetlen volt. Pirulva figyelte, ahogy a többiek dőlnek a nevetéstől, s örömmel vette, hogy még Anna is elmosolyodott.

-A sámánkirálynőnk, mint pelenkás hisztigép! - Trey prüszkölve röhögött, de az orra előtt hirtelen felbukkanó Viharszablya belefojtotta a nevetést.

-Kaphatsz mégegyet, hóagyú, ha nem hagyod abba. - a jégsámánt csak az mentette meg az újabb fenékbe rúgástól, hogy Rin hirtelen elkapta Lent és egy gyors csókkal ártalmatlanná tette újdonsült férjét. Len persze szokása szerint mélyen belepirult a lány csókjába, de mielőtt ismét kitört volna a nevetés-áradat Jocó örömére, Morty folytatta az olvasást:

-Pedig csak meg akartam mosni, mert elejtettem, de a Lelkek Királya bocsássa meg, kegyetlenül megharaptad a kezem. Na de ezt most nem a nosztalgiázás ideje, barátaim. Az ételeket fogadjátok nagy szeretettel, egyfajta búcsúajándékként. Mivel a mi korunk Sámán Tanácsa felbomlott, úgy érzem, hogy már semmi sem tart ebben a világban, így végre együtt lehetek azzal, akit szeretek. Anna és Rin, remélem nem bánjátok, hogy Araya a feleségem lesz, de mint a húga és a barátnője, remélem áldásotok adjátok...- Mortyt most Yoh szakította félbe:

-Mi?! Az a csaj, akivel Rin küzdött, a nővéred?- kérdezte és még nyelni is elfelejtett. Minden szempár a médium lányra szegeződött, de a szőke királyné csak megvonta a vállát és lehajtotta a fejét:

-Igen, na és? Az egy másik történet...- mindenki tudta, hogy nem akarja folytatni, így jobbnak látták nem kérdezősködni, Morty pedig ismét nekigyürkőzött a felolvasásnak, de már csak pár sor maradt hátra:

-Remélem boldogok lesztek, s békét hoztok a sámánok világára. Az Új Tanács a maga nemében tökéletes, csupa olyan sámán fogja alkotni, akik méltók erre a címre. Döntsetek mindig felelősségteljesen, de ne feledjétek: Len Tao szava szent! Mint a vezetőtöknek, engedelmességgel tartoztok! Üdv: Silva”

-Na, majd ha fagy, Lenny-boy, tudod mit! Méghogy engedelmesség...kisgatyás! Remélem nem vezeted be új egyenruhának azt a borzalmas rövidnadrágot! - mondta Trey, miközben a térdére csapva ismét nagyot nevetett. Len azonban csak keresztbe fonta maga előtt a karjait, s fölényesen elmosolyodott:

-Ugyan, Hóember, majd meglátjuk. Bár nem hinném, hogy a te agyadig egyáltalán eljutott a levél szövege, de ha mindenképpen szeretnéd egy privát meccsel elintézhetjük a dolgot. Bár kételkedem a sikeredben, egyszer megengedem, hogy megpróbáld, de akkor viselkedj szépen. -Trey már pattant volna, hogy az az egyszer most legyen, de aztán csak visszaült:

-Ahogy gondolod, haver, majd holnap. Most viszont együnk már végre! - azzal az északi fiú már neki is ugrott egy nagy tál sajtburgernek. Len lemondóan felsóhajtott, majd egy maga elé vette a kínait és csendben nekilátott ő is. A többiek mosolyogva követték a példájukat, s miután az asztal nagy része felszabadult és koccintottak a saját egészségükre, egyesével belefogtak az örvényben átélt élmények elmesélésébe, mert persze mindenkié más volt.

Morty, Pilica és Tamara persze nem győztek csodálkozni és irigykedni, de ezen persze csak együtt nevettek.

-Na, Hororo, mutasd meg légy szíves azt az izét...- Pilica a testvére új fejpántjára gondolt, de a fiú azonnal vadul tiltakozni kezdett:

-Még mit nem! Tudod, hogy sosem veszem le! Neee, Pilica, hagyj békén, különben..- de az északi sámán hiába próbálkozott és hátrált az ajtó felé, a kékhajú lány hálója alig egy másodperc alatt már köré csavarodott és ő mozdulni sem bírt. Pilica diadalittas mosollyal lépett öccse mellé, majd egyetlen mozdulattal lehúzta a fiú fejéről a pántot és finom ujjai között forgatva alaposan szemügyre vette. Trey lemondóan lehajtotta a fejét, félhosszú kék tincsei eltakarták beletörődő arckifejezését. Persze a történteket nem állta meg senki röhögés nélkül, Jocó alig bírta abbahagyni, annyira rázta a nevetés.

-Azért, mert sámán tanács tag lettél, még az öcsikém vagy, Hororo. - mondta végül a kissé erőszakos természetű sámántanonc, de azért pillanatok alatt szabadon engedte lusta öccsét. Trey morogva feltápászkodott, de aztán csak elmélyült beszélgetésbe kezdett a mellette helyet foglaló Tamarával. A rózsás hajtincseit kínosan csavargató lány odaadóan szentelte minden figyelmét a fiúnak, így észre sem vette, hogy közben Konchi és Ponchi milyen grimaszokat vág.

Az este többi része kellemesen telt, eltekintve attól az apró incidenstől, amikor Jocó, Rio és Trey összeverekedett azon, hogy melyikük az erősebb tanácstag. A sámánok élvezték egymás társaságát és végre mindenki felszabadultan tudott örülni. Úgy tervezték, hogy már másnap elindulnak hazafelé. Yoh, Anna, Morty, valamint Faust és Eliza úgy döntött, hogy habozás nélkül visszatérnek Tokióba, hogy minél hamarabb elintézhessék a dolgokat,mielőtt visszatérnek a faluba. Közös megegyezés alapján arra az elhatározásra jutottak, hogy Dobbi- villaget ismét megnyitják a sámánok előtt, így 500 év óta újra állandóan látogatható lesz az arra méltóknak. Rio is csatlakozott az ötlethez, de előbb motoros nászútra akarta vinni fiatal feleségét, s habár Jun először tiltakozott, végül kénytelen volt beleegyezni a magas sámán kívánságába, Pailong legnagyobb bánatára. Persze Morty azonnal felajánlotta a hajdani kung- fu harcosnak, hogy majd foglalkozik vele addig, amíg a doshi távol van,s mindenki meglepetésére a szellem azonnal beleegyezett a dologba, így mindenki megnyugodhatott. Trey és Jocó úgy tervezte, hogy világkörüli útra indulnak, s bejárják a világot a déli esőerdőktől egészen az északi havas síkságokig, bár Trey nem volt benne egészen biztos, hogy ki fogja bírni barátja poénjait egy egész hónapon át. Pilica és Tamara vissza szándékozott térni Yomai mesterhez még egy kis tanulásra, de az öreg közbeszólt:

-Kell nekem is egy kis kikapcslódás..Egy sámán király felnevelése éppen elég volt!- az öregember elnevette magát és vele nevettek a többiek is. A nagy nevetés közben Len közelebb hajolt Rinhez és belesuttogott a fülébe:

-Kijönnél egy percre?- kérdezte, mire a lány bólintott és észrevétlenül elhagyták a szobát.

Odakint csak leültek a tornácra, szorosan egymás mellé, Rin pedig a fiú vállára hajtotta a fejét. Egy ideig némán nézték a csillagokat, de aztán a fiú megköszörülte a torkát és megszólalt:

-Mit szeretnél, mi mit csináljunk? Menjünk Tokióba? Van ott egy kisebb lakásom...- mondta, de Rin csak megrázta a fejét:

-Nem kéne előbb hazamenned és beszélned a családoddal? S ha már itt tartunk..azért engem is bemutathatnál! - tette hozzá a lány mosolyogva. Len viszonozta a mosolyt, s csak utána válaszolt:

-Igazad van, En bácsinak végre szembesülnie kell a döntésemmel. De szerintem elégedett lesz...Végülis a Sámán Királynő a feleségem! - ezen mindketten nevetni kezdtek, majd visszatértek a többiekhez.

A buli egészen hajnalig tartott, de mivel addigra már mindenki elfáradt és az asztal is végleg megüresedett, hála Trey és Yoh hatékony közreműködésének, Anna új címéhez méltóan mindenkit ágyba parancsolt. A sámánok,sámántanoncok, doshik és szellemeik ásítozva indultak el, ki-ki a maga szobájába, kivéve persze a fiatal házasokat, amit persze Jocó nem bírt megállni poén nélkül:

-Mi a jó a házasságban? Hát hogy nem kell kikelni az ágyból! - persze mint mindig, most se talált vevőt legújabb viccére, de a Len kezében megvillanó kard emlékeztette arra, hogy mint Tanács tag most már illene jobb vicceket kiagyalnia.

Miután elköszöntek a többiektől, Len és Rin bezárkózott a lány szobájába. Alighogy kattant mögöttük a zár, a fiú izmos karjaiba kapta a lányt és miután forró csókban forrtak össze, Len az ágyhoz sétált és ledöntötte a sámánlányt. Fölé hajolt, majd huncut vigyorral ismét megcsókolta, Rin pedig mosolya ellenére nem tiltakozott.

Az este szokatlanul hűvös volt odakint, Trey megborzongott, ahogyan fekete tekintetét az égre szegezte. A szobája ablakában ült, pillantása a csillagokat fürkészte, miközben gondolatai messze jártak. Kezei között egy kék medálos nyakláncot tartott, melyet ő készített Rinnek, még akkor amikor amnéziás volt, de arra már nem volt ideje, hogy oda is adja a lánynak. Ajándéknak szánta, a gondos és aprólékos munkával elkészített vékony lánc hullámokat formált. Tudta, hogy remekül illene a lány nyakába, de most már késő volt. A lány,akit még mindig teljes szívéből szeretett, máshoz ment feleségül, így már soha nem lesz az övé. A kékhajú sámán emlékei egyetlen igazi csókjuk körül jártak, de mivel az emlékezés fájó volt és haszontalan, csak nagyot sóhajtott és leugrott az ablakból. A medált gondosan elzárta a Pilicától kapott ikupasi mellé, majd ledőlt az ágyra és hamarosan a ház többi lakójához hasonlóan, őt is elnyomta az álom.