Az égen átcikázó villám fénye megcsillant az úton ballagó fiú aranyszínű szemében. Az eget hatalmas, sötét szürke felhők takarták és nem telt el sok idő, hamarosan az eső is eleredt. Hideg cseppek koppantak a keményre fagyott földön, miközben Len cseppet sem zavartatva magát lassan haladt előre gondolataiba merülve. Karjaiban tartotta Rin ájult, összetört testét,a lány feje a mellkasán pihent, s csak néha rándult meg, mintha álmodna. Az égen itt-ott villámok cikáztak át, mintha a természet is siratná a sámánlányt, de a Tao fiú tudta, hogy sokkal több zajlik a háttérben. Minden sámánösztönével arra összpontosított, hogy ki tudja venni a lányból áradó furyokut, de az elfojtott erő összezavarta. Próbált nem arra gondolni, hogy mindez ez az ő hibája, s ha talán pár perccel korábban érkezik,akkor mindez meg se történik vagy ha nem is megy bele abba az idióta egyezségbe... Len arca elsötétült erre a gondolatra és érezte, ahogy a lány tartó kezén minden izom összehúzódik az elfojtott dühtől. Aranyszínű szemei megvillantak, miközben dühösen felmordult, de igazából nem tudta, hogy kire is haragszik. Leginkább önmagát okolta a történtekért, de egyre jobban gyűlölte Hirotot is. A férfi -s ezt nem tagadta- jóval erősebb volt nála, szerencséje, hogy ő és a lány is élve megúszta a találkozást az Akita vezérrel. A Tao fiú ajkát fájdalmas sóhaj hagyta el, de hiába erőltette az agyát, nem tudta eldönteni, hogy most mitévő legyen. Mindenekelőtt biztonságban akarta tudni Rint, de tudta, hogy nem számíthat éppenséggel zökkenőmentes fogadtatásra Izumoban. Ahogy régi barátaira gondolt, az arca egy pillanatra mintha kisimult volna és a görcs is engedett a karjában. A gondolat, hogy megint sámánok és szellemek társaságában lehet szinte már-már felvillanyozta, ugyanakkor azzal is tisztában volt, hogy maradásra akarják majd bírni. Egy pillanatra megfordult a fejében, miközben már egy régi földúton haladt, melyet széles törzsű fék szegélyeztek, hogy nem is lenne olyan rossz ismét együtt maradni a többiekkel, viszont ha Rinre gondolt, a tekintete megint csak elsötétült. Hiszen szándékosan vetette el az emlékeit, hogy ne emlékezzen semmire! Viszont- nyugtatta magát- abban a hiszemben, hogy így megóvhatja Hirototól...

-Az már nem az én hibám, hogy az a mocsok megszegte a szavát! Mi, Taok, ilyet soha sem tennénk, de ő csak egy Akita....- morogta szinte magának gyűlölettel teli hangon, de alighogy megszólalt hirtelen két szellem alakja bukkant elő a semmiből.

-Legalább azt mondd meg, hogy mi közöd van ahhoz a sámánhoz...- szólalt meg Wyn és túlvilági hangjában vegyes érzelmek csendültek. Mélykék szemeit a fiú arcára szegezte várakozóan, de a sámán még csak rá sem nézett, kitartóan ment tovább.

-Hiroto Akita egy igen erős sámán, s hasonlóan Zikhez jó pár évet tudhat már a háta mögött. Arról fogalmam sincs, hogy hogyan oldotta meg a reinkarnálódás problémáját, de fekete mágiát sejtek a háttérben. A bosszú hajtja, semmi más, ezért akarja Rint...- válaszolt nagysokára Len, majd egy rövid sóhaj után folytatta:

-Ő a Fekete Nap harcosa, a sötét erők földi nagykövete. Legalábbis annak idején az volt,az ereje azóta csak nőhetett. A családom egyik nagy ellensége.. S az Asakuráké is....- mondta és a hangja lassan elveszett az egyre jobban zuhogó esőben, ahogy átadta magát a gondolatainak. Wyn néhány másodpercig még türelmesen várt a folytatásra, de mivel látszott a sámánon, hogy nem akar többet mondani, a szellemlány csak sokatmondó pillantást vetett a szorosan mellette lebegő Basonra és felvéve a minialakot,csendben követték a fiút, aki már nem is volt olyan messze az Asakura birtoktól....

***

-Ugyan Anna, nem kellene ennyire aggódnod. Az unokám erős lány, tud vigyázni magára...- mondta Kino, miközben intett, hogy Anna töltse meg a poharát ismét. A sötétszőke hajú médium felkelt a székről, majd a tűzhelyhez lépett és a kezébe vette a teáskannát. Lassan visszasétált az öreg médiumhoz, aki történetesen a mestere volt és teleöntötte a poharát forró teával. Az öregasszony hálásan bólintott, majd miután belekortyolt a finom italba, halkan megköszörülte a torkát és így szólt:

-Viszont örömmel látom, hogy megint szigorú ellenőrzés alá vontad a bandát. Igazán jót fog nekik tenni...

-Igen,magam is így látom. Yoh persze megint csak lustulna, Trey zabálna, Jocó poénkodna... De mivel megint én parancsolok a házban, nem mernek ellenkezni.- bólintott Anna és a két médium szeme gonoszan összevillant. A fiúk persze most is a szokásos edzés tervet hajtották végre valahol a kertben szellemeik társaságában. Morty persze nem tartott velük, hiszen miután ismét találkozott a már szintén Izumoban vendégeskedő Pilicával és Tamarával, Yomei mester azonnal külön kiképzésre küldte őket, hogy még mindig gyengécske sámánerejüket fejlesszék. Így persze Annának nem maradt más dolga, mint hajdani mesterével csevegni fontosabb dolgokról az Asakura-ház konyhájában. A két médium egy ideig hallgatott, majd a csendet végül az idős Asakura asszony törte meg:

-A Bajnokságról semmi hír?- kérdezte.

-Nem. A Csillagok még nem jelentek meg, de a jelek arra utalnak, hogy hamarosan megérkeznek és akkor ismét kezdetét veszi a sámán viadal. Bár gondolom idén kicsit más lesz, mint szokott, s nem Zikre gondolok...- válaszolt Anna és elmélázott. A furcsa sötét köpenyes figura régen tette tiszteletét náluk és ez felettébb különös volt. Talán megfutamodott? A lány nem hitte, tudta, hogy az ilyen alakoknak nem szokása csak úgy feladni. Akkor viszont valami egészen más áll a háttérben? De vajon micsoda?

-Apropó az unokám... Nem is olyan régen volt olyan kedves és meglátogatta idős nagyszüleit...- Kino hangja azonnal visszarángatta Annát a valóságba.

-Micsoda? Itt járt Zik?- kérdezte a lány döbbenten, mire az öregasszony bólintott:

-Igen, s nem is távozott üres kézzel...- folytatta az öreg médium, miközben nagyot sóhajtott. Mivel Anna továbbra is csak várakozóan nézte, újból megszólalt:

-Talán egy hete volt vagy több, már nem is tudom. Yomei nem volt itthon, kint edzett Pilicával és Tamarával az erdőben, amikor felbukkant a Tűz Szellemének kíséretében. Mondanom se kell, hogy nem volt túl bőbeszédű, egyszerűen csak besétált a szentélybe és magával vitt két apró dolgot...

-Miket?- Anna hangja megremegett az izgatottságtól és kerekre tágult szemekkel leste az asszony szavait. Kino tartott egy rövid hatásszünetet, de aztán végül kibökte:

-A Vörös kardot és az ezüstszigonyt....

A konyhára néma csend telepedett, Anna szóhoz se jutott a döbbenettől. Ugyan mire kellhet a két tárgy a reinkarnálódott sámánnak? Az addig rendben, hogy a fegyvereknek óriási hatalma van, de csak a megfelelő kezekben...S hacsak...

-Tehát okosodik az évek során... Meglepő.- vonta le a végső következtetést a fiatalabb médium és szép arca elkomorult.

-Yoh tud már róla?

-Még nem nagyon volt alkalmam vele beszélni... Hiszen edzésen van...- mosolyodott el az öregasszony, miközben egyetlen húzással kiitta a maradék jázminteáját is.

-Akkor beszélek vele... Ezt most fontos, nem tűr halasztást....- azzal Anna már ki is viharzott az apró helyiségből nem is törődve mestere szomorú fejrázásával.

A gondolataiba merülve rótta a folyosókat, fatalpú papucsa ütemesen kopogott a kifényesített padlón, azonban Yoht sehol se találta, pedig meggyőződése volt, hogy leendő és múltbeli férje valahol éppen kellemes lazsálással üti el az időt edzés helyett. Kereste a fiút a nappaliban, a szobájában, még a padlásra is felnézett, hátha elbújt előle az a munkakerülő, de nem volt szerencséje. A konyhából magával hozott tea már réges régen kihűlt a poharában, amikor úgy döntött, hogy mégis megnézi a sámánt az udvaron, hátha végre egyszer hallgatott rá és keményen edz a többiekkel. Már éppen a tornácon volt és a sálát kötötte a nyakába, amikor hirtelen kinyílt a kert távoli kapuja és egy ismerős alak indult el a keskeny ösvényen. Anna mozdulata elakadt félúton és arcára mélységes döbbenet ült ki, ahogy a lassan közeledő alak átsétált a patak felett átívelő fahídon és egyre csak közeledett. A lány szemei tágra nyíltak a döbbenettől, ujjai remegtek és képtelen volt elszakítani a tekintetét a látogató alakjáról, pedig az a következő pillanatban már előtte is állt, kezében egy ájult, véres testet tartva.

-Len....- nyögte Anna és remegő ujjai elengedték a poharat, ami halkan koppant a fapadlón....

***

Odakint már delelőn járt a nap, mégis szinte alkonyati sötétségbe burkolózott az udvar, amikor Len kilépett az ajtón. Nagyot lélegzett a hűvös, esőterhes levegőből, aztán elindult a kapu felé. Nem akart egy perccel sem tovább maradni, megtette amit lehetett, Rinnek most már nem eshet baja és ez volt számára a legfontosabb. Nem nagyon akart találkozni a többiekkel, úgyhogy úgy döntött, hogy a gyors felszívódás a legjobb megoldás.

-Legalább addig maradj, amíg kiderül hogy van.- szólalt meg hirtelen Yoh a tornácról és Len azonnal megtorpant. Keze már a hidacska korlátján volt, mégis visszafordult régi barátja felé:

-Ugyan minek? Úgyse tudja, hogy ki vagyok.- válaszolt hűvösen és aranyszínű szemei egy másodpercre csalódottan megvillantak. Yoht azonban nem olyan fából faragták, hogy ilyen egyszerűen feladja.

-Attól még te mentetted meg,erre csak emlékszik majd. S nem hiszem el, haver, hogy egy kicsit sem akarsz maradni...- mondta és elvigyorodott. A Tao fiú állta a melegbarna szempár barátságos pillantását, s habár arca érzelemmentes maradt, látszott rajta, hogy elgondolkodott.

-Nah, ne legyél már ilyen majom,amíg Faust doki rendbe teszi a húgomat pont elmesélheted, hogy mi is ez az egész azzal a Hiroto nevű sráccal.- az Asakura fiú rendíthetetlenül tovább vigyorgott, miközben kényelmesen nekitámaszkodott az egyik faoszlopnak.

-Tudod mit? Rendben... Csak töröld le azt a buta vigyort a képedről...- szólalt meg Len rövid hallgatás után és beletörődően visszasétált a házba.

Alig telt el 10 perc és máris egy nagy adag forró fürdőben áztatták magukat. Szerencsére rajtuk kívül senki sem akart csatlakozni (s nem is tudtak,hála Anna edzás tervének), úgyhogy nem zavarták őket. Amidamaru és Bason is lelépett, hogy magukra hagyhassák sámánjaikat és elcseveghessenek a régi szép időkről, így Yoh nem is zavartatta magát, kényelmesen elhelyezkedve kikönyökölt a forró vizes medence szélére és élvezte a pihenést. Len azonban csak a gondolataiba merülve bámulta a vizet és a feszültséget szinte tapintani lehetett a levegőben.

-Szóval Hiroto Akita... Hülye neve van.- törte meg a csendet Yoh és halkan elnevette magát.

-Nem is a neve a lényeges,barom...- felelt Len csípősen, miközben összefonta a karjait a mellkasa előtt.

-Jólvanna, tudom, persze, hogy nem fontos. Az viszont az, hogy pontosan miért is nem emlékszik Rin rád?

-Mert....öööö...- Len nem válaszolt azonnal, helyette csak félrefordította a tekintetét.

-Egyezséget kötöttem Hirotoval annak érdekében, hogy megvédjem... De ezt már mondtam.

-Akkor sem értem...- Yoh a mennyezetre emelte barna szemeit, majd egy mély sóhaj után folytatta:

-Odáig tiszta, hogy te is elég régóta emlékszel a dolgokra, mondjuk bántónak tartom, hogy nem kerestél meg minket, de ez most lényegtelen. Hirotot a családi legendákból ismered, néhány éve találkoztál vele személyesen először... Pontosan mikor is?

-Három éve nagyjából.- Yoh elgondolkodott a válaszon.

-Érdekes... Akkoriban én is összefutottam egy sötét csuklyás alakkal, akkor majdnem az életembe került, ha Anna egy kicsivel később érkezik,akkor nekem annyi haver...

-Nem csodáltam volna, még mindig gyenge vagy,Yoh.

-Kösz, tudom, hogy rád mindig lehet számítani.- az Asakura sámán ajkai ismét mosolyra húzódtak, de aztán egy kicsit komolyabb hangon folytatta:

-Mesélhetnél bővebben is azokról a legendákról....- várakozóan nézett társára, de a lilahajú csak megvonta a vállát:

-En bácsi nem engedte, hogy elég mélyre ássak. Annyit sikerült kideríteni, hogy annak idején az egyik ősöm ölte meg Reiko Asakurát, aki történetesen a felesége volt.- válaszolt Len,s szavaira Yoh elég tekintélyes adag vizet le is nyelt a meglepetéstől.

-Tessék? Nem mondod komolyan...

-Marha, szerinted van kedvem viccelődni? Gondolom ismered a Vörös Hold legendáját, Fény és Sötét, satöbbi... Szerintem azt sem kell ecsetelnem, hogy Reiko Asakura volt, méghozzá dinasztiaalapító. Ezek után csak az okozhat meglepetést, hogy Akira pedig a Tao család akkori vezetője volt...

-Erről eddig nem hallottam... Úgy látszik egyre több részletre derül fény... Furcsa egy legenda ez. S mi köze az egészhez Rinhez meg hozzád?

-Gondolkodj egy kicsit,bár tudom, hogy nehéz.- az aranyszemű sámán szavaiból sütött az irónia, bár Yoh tudta, hogy nem gondolja komolyan.

Az Asakura egy ideig hallgatott, de aztán megvonta a vállát.

-Hacsak nem érez mániákus vonzalmat a röplabdázó sámánlányok iránt, akkor nem tudom.

-Jellemző, hogy már megint mindenből poént csinálsz. Talán itt lenne az ideje, hogy alvás helyett inkább kutakodj egy kicsit a családi irattárban, hátha akkor végre megismered a legenda legfontosabb részét....- ciccent fel a Tao fiú mérgesen, de azért folytatta:

-Az Akita klán annak idején elég jelentős család volt, talán a Taokkal egyenrangú. Híres sámánok,doshik és médiumok egész sorát adta a klán, jelképük a fekete sárkány. Oh és el ne felejtsem, hogy mindegyik fekete mágiát használt.

-Milyen meglepő...S akkor Hiroto az utolsó, ugye?

-Igen. A legenda szerint volt egy menyasszonya is, aki azonban máshoz....- folytatta Len a történetet, de mielőtt a mondat végére érhetett volna, hirtelen kicsapódott a fürdő ajtaja és Anna dühös feje jelent meg a nyílásban:

-Döglésből ötös, de jelentem Rin magához tért, úgyhogy talán csipkedjétek magatokat.- a lány bejelentését döbbent összenézés követte, s a következő pillanatban a két sámán szinte egymást taposva ugrott ki a vízből.

***

A lány sűrű szempillái megremegtek, majd lassan kinyílt a szeme. A hirtelen jött fény még pislogásra késztette és a szoba is homályba veszett, de lassan azért visszatért a látása és végre teljesen kinyithatta a szemeit. Eltartott néhány pillanatig amíg felfogta, hogy hol is van, de aztán jóleső melegség öntötte el a szívét, ahogy felismerte a saját gyerekkori szobáját. Az ismerős falak, a könyvespolcok a sarokban, a szekrénye... Rin nagyot sóhajtott és megfeledkezve minden másról, megpróbált felülni. Az oldalába tompa fájdalom hasított és felszisszent, de ez legalább rögtön emlékeztette, hogy mi is történt hazafelé jövet.

-Hiroto....- suttogta maga elé csendesen, de erre már az ablak elé tolt széken üldögélő aprócska fiú is felkapta a fejét.

-Rin!- kiáltotta boldogan, és leugrott a székről. Az eddig az ölében pihenő vastag könyv lecsúszott a padlóra és egy nagy koppanás kíséretében kinyílt. Rin egy fájdalmas pillantást vetett az öreg, sárga lapokra és megcsóválta a fejét:

-Már megint anatómia? Nem unod még?- kérdezte és magára erőltetett egy gyenge vigyort,de Morty csak nemet intett:

-Ezt sosem lehet megunni, mert nagyon érdekes. Hogy vagy?

-Egészen jól, bár fáj mindenem. Viszont úgy látom Faust már kezelésbe is vett...- válaszolt az Asakura lány és felemelte a kezét, amit szakszerűen felhelyezett gipsz díszített.

-Két bordád megrepedt, kisebb belső sérülések, a karod is elég csúnyán összetört, ezenkívül horzsolások és kisebb felszíni sérülések.- hadarta el Morty szinte egy levegővel úgy, hogy Rinnek szinte belefájdult a feje.

-Jólvan,jólvan, értem...Nem volt túl gyengéd Hiroto, ezt nem is tagadom...- szólt végül csitítóan , majd miután óvatosan megmasszírozta a halántékát, körülnézett a kisméretű szobában. Tekintete azonban nem jutott tovább a széles ablakpárkánynál, ahol Trey szuszogott jóízűen, apró nyálbuborékot dagasztva a szája sarkában. Kori a fején pihent lapulevele alatt, apró fejét a kék tincsek közé fúrva.

-Édesek...- mosolyodott el Rin, mire Morty is Treyre nézett. Egy ideig figyelte a hol nagyobb hol pedig kisebb buborékot, de aztán vállat vont:

-Hát,én nem éppen ezt a kifejezést használnám, de, hogy a Hónyuszi kitartó az már egyszer biztos. El sem mozdult az ágyad mellől, amióta Faust végzett az ellátásoddal.- Rin erre már nem válaszolt, csupán elmosolyodott.

-Viszont akkor szólok is a többieknek, hogy magadhoz tértél. Esetleg szükséged van valamire?

-Köszi, de nem. S különben is kitalálok egyedül a konyhába....- válaszolt nevetve a lány,de ettől azonnal megfájdult az oldala és elfintorodott.

-Szigorú ágyfogság néhány napig....- tudálékoskodott Morty, de amikor Wyn szemrehányó arccal megjelent Rin mellett jobbnak látta lelépni és hamarosan már be is csukódott mögötte az ajtó.

Az Asakura lány fáradtan dőlt vissza a párnájára és az ablak felé fordította a tekintetét. Odakint sötét felhők takarták az eget és sűrű cseppekben hullott az eső. Jeges szél cibálta a fák kopasz ágait, a látvány egyenesen kiábrándító volt.

-Unom már, hogy állandóan esik, hogy valami bajom történik.- mondta kissé mérgesen szellemének és felemelte az ép kezét. Összevont szemekkel kezdett el koncentrálni, szinte minden izma megfeszült az erőlködéstől, de siker koronázta a műveletet: az ujjai körül kék aura bontakozott ki és a következő pillanatban már csitult is a vihar ereje és hamarosan az eső is elállt.

-Legalább ez még megy.- elégedetten leeresztette a kezét, de hirtelen Trey megszólalt:

-Még mindig ijesztő, ahogy az erőddel játszol...- mondta hamis mosollyal, miközben nagyot nyújtózott és leemelte Korit a fejéről. Ujjaival gyorsan megigazította széttúrt tincseit és visszatolta a helyére a fejpántját is.

-Trey..megijesztettél.

-Bocs.- a fiú felállt és átült a lány ágyának a szélére olyan közel, hogy akár meg is érinthette volna a sámánlány arcát.

-Jobban vagy már?- kérdezte kedvesen, miközben elővett egy szendvicset a zsebéből.

-Igen,köszönöm... Elképesztő, hogy állandóan eszel....- jegyezte meg Rin egy gonosz vigyor kíséretében, de a sámán csak megvonta a vállát:

-Kori csórta a konyhából, mert nem akartalak itt hagyni. S ő tudja, hogy mindig éhes vagyok,ha felébredek...

Rin belepirult abba, ahogyan Trey ránézett, de állta a fiú pillantását.

-Rendes volt tőled....- mondta végül, de az északi fiú csak legyintett, miközben pillanatok alatt végzett a szenyával.

-Ugyan már... Aggódtam érted nagyon. Egy lány ne motorozzon, pláne nem egyedül. Szerintem már Rio is kopaszra aggódja magát, úgyhogy ő lesz az egyik legboldogabb ha megtudja, hogy felébredtél.- halkan felnevetett saját viccén, de aztán finom metszésű arca elkomorult egy pillanatra:

-Miért döntöttél úgy, hogy egyedül vágsz neki a maradék távnak?- ésszerű kérdés volt, de Treytől túlzottan is komoly, így Rin se tudott rá megfelelő választ adni:

-Nem tudom, hirtelen jött ötlet volt, most már bánom. Nincs még elég erőm ahhoz se, hogy megvédjem saját magam, hogy fogok így indulni a Bajnokságon?- válaszolt Rin megtörten és szemeiből két hatalmas könnycsepp gördült le az arcára. Trey hirtelen megfogta az eddig az ölében pihenő kezeit.

-Hééé, haver... Az a Rin Asakura, akit én ismerek, nem így beszél. Úgyhogy fel a fejjel,hallod?- mondta és megszorította az ujjait. A lány azonnal felkapta a fejét és remegő tekintete találkozott a kékhajú sámán fekete pillantásával. Trey rávillantott egy bárgyú mosolyt, majd óvatosan letörölte a könnyeit is. Ujjai hidegek voltak, de érintése jólesett Rin elgyötört testének. Mielőtt azonban bármit is mondhatott volna, hirtelen kinyílt a szoba ajtaja és két fiú lépett be rajta. Egyikük természetesen a bátyja volt. Yoh boldog vigyorral nyitott be húgához, ám jókedve azonnal zavartságba fordult át, amikor meglátta a két sámánt az ágyon, félreérthető közelségben egymáshoz.

-Szia hugi....- köszönt, majd beljebb lépett,miközben megvakarta a tarkóját, hogy a másik fiú is tiszteletét tehesse a szobában. Rin rámosolygott a bátyjára, de azonnal az arcára fagyott minden jókedv, ahogyan meglátta a mögötte belépő idegent, aki nem más volt, mint az a srác, aki megmentette Hirototól. A fiú nagyjából ugyanolyan magas volt, mint Yoh, ám nála jóval szikárabb és izmosabb. Szigorú arcát sötétlila tincsek árnyékolták, de átható aranyszínű szemei most is azonnal magával ragadták Rin lelkét. A fiú tekintete megvillant, ahogy meglátta, de mivel az arca nem árult el semmit, Rin csak remegő hangon megszólalt:

-Sziasztok...- érezte a saját hangján, hogy mennyire erőtlen és ettől azonnal zavarba jött. Trey persze a másodperc törtrésze alatt engedte el a kezét és pattant fel, mintha őt is feszélyezné az idegen váratlan felbukkanása.

-Akkor talán én mentem is.- hadarta az északi sámán, és el is hagyta volna a szobát, ha a lilahajú meg nem állítja:

-Ugyan Hónyuszi, hova sietsz? Még nincs kész a vacsora, hogy telezabáld magadat...- szólalt meg nyersen és a szobában azonnal megfagyott a levegő, ahogyan a két fiú egymásra nézett. Yoh és Rin szóhoz se jutott a döbbenettől, de végül Trey egyetlen lépéssel kikerülte az útjába álló aranyszeműt:

-Dolgom van...Gatyamatyi....- s azzal már el is tűnt a folyosón. Rin kérdőn nézett a bátyjára, de Yoh csak kínosan felnevetett:

-Tudod, hogy mennyire dilis.... mondta, de aztán megköszörülte a torkát és társára mutatott:

-Ő itt..- kezdte, de a lilahajú sámán a szavába vágott:

-A bemutatkozás még egyedül is megy.- morogta ingerülten, de aztán az ágyban fekvő lányra emelte átható tekintetét, amiben most már egy cseppnyi sértett düh is csillogott:

-Len vagyok, a nagy múltú Tao család vezetője...- szólt fölényesen, de Rin csak a homlokára kapta a kezét:

-Csodás... Újabb híres család... Mintha ez az Akita nem lenne éppen elég...- szólt fáradtan és irónikusan, de közben eszébe jutott, hogy valahol már hallotta ezt a nevet. Csak vajon hol és miért ennyire ismerős?Len azonban nem hagyott neki sok időt a gondolkodásra, szinte azonnal felcsattant:

-Ne említsd a családomat egy lapon azzal a senkiházival, aki amúgy mellesleg könnyen meg is ölhetett volna!- hangjában most már egyértelműen harag csengett és ez feldühítette Rint is. Barna szemei azonnal összeszűkültek, de azért higgadtságot próbálva magára erőltetni így felelt:

-Nem mintha te nem kerültél volna a földre, durciTao! - mondta és úgy látszik ezzel be is telt a pohár a sámánnál, hiszen az arca már csak úgy lángolt az elfojtott indulatoktól:

-Nem is tudom, hogy kit kellett megmenteni, mert volt olyan ostoba, hogy fegyver nélkül szembeszállt egy nála sokkal erősebb ellenféllel...

-Ura voltam a helyzetnek, nincsen jogod ilyen megjegyzéseket tenni...- válaszolt Rin és felült az ágyban. Kezei ökölbe szorultak a megalázottságtól, de Lent se kellett félteni. Összefonta a mellkasa előtt a kezeit, miközben megjelent mellette a szelleme is.

-Persze, hogy ura voltál... Amikor megérkeztem, éppen a drága kis nyakadat akarták elmetszeni... Vagy netalántán tévedek?- kérdezte Len erős gúnnyal és gonoszul elvigyorodott. Rin erre már nem válaszolt, csupán félrefordította a tekintetét:

-Ura voltam a helyzetnek...- ismételte meg makacsul, mire a sámán halkan felnevetett.

-Ahogy gondolod... Akkor legközelebb nem is mentelek meg, majd megoldod egyedül...

-Nem is kértem, hogy ments meg! Egyedül is sikerült volna lerázni Hirotot, nem olyan nagy szám!- Rin indulatai már- már ismét megidézték a vihart odakint, Yoh feszengve toporgott egy helyben, hol a húgára, hol pedig legjobb barátjára nézve.

-Persze nem olyan nagy szám... Remélem fél kézzel is sikerül majd motort vezetned... Ja, elfelejtettem, hogy széttört a szakadékban...- szavaira Rin dühösen a takaróra csapott és odakint hatalmasat dördült az ég, Yoh rémülten fordult az ablak felé. Ismét szakadni kezdett az eső...

-Talán ennyi elég is lesz első találkozásnak....- szólalt meg az Asakura fiú zavartan és meglepetten, mire Len azonnal bólintott:

-Igen,szerintem is. Jobbulást, kedves Asakura kisasszony...- a fiú színpadiasan mosolyogva biccentett egyet és már fordult is az ajtó felé, amikor még hallotta, hogy Rin megszólal:

-Felfújt majom...

-Ostoba liba...- s már csak az ajtó halk kattanását lehetett hallani....