-YOOOH! Te világ lustája,azonnal kelj fel!- Anna dühös hangja körbejárta a házat,kiverve az álmot Yohn kívül mindenki szeméből. Álmos fejek bukkantak elő a résnyire kinyitott ajtókban, ahogy a médiumlány végigviharzott a folyosón.
-Anna, hajnali 5 van... Mit akarsz?- kérdezte Rin, miközben egy nagyot ásítva nekitámaszkodott a falnak a szobája mellett. A szőke lány megtorpant mellette és csípőre tett kézzel felcsattant:
-Mivel ma este van az első meccse, talán ideje lenne felkelnie, hogy edzünk még egyet...- Rin ezen szavak hallatán csak felvonta a szemöldökét:
-Szerintem nem fogod a szobájában találni...- magyarázta, majd látva barátnője értetlenkedését,sietve hozzátette:
-Treyyel együtt leléptek már legalább egy órája, de meg ne kérdezd hova mentek,én se tudom.
Anna erre már nem válaszolt, de az arcán látszott, hogy elgondolkodott. Pár pillanatig még némán állt a folyosón, de aztán sarkon fordult és elindult lefelé. Az Asakura ház szintén felébredt lakói meglepett pillantásokat váltottak, majd vállat vontak és éppen indultak volna vissza aludni, amikor a médiumlány megtorpant a legfelső lépcsőfokon és halkan megszólalt:
-Ha már így felébredtetek,akkor fél óra múlva reggeli,utána edzés.. Rátok fér... Rád is Rio, mert siralmas volt a tegnapi csatád...- tette még hozzá, mire a magas sámán vigyora is azonnal lehervadt:
-Igenis, Anna kisasszony.- válaszolta csüggedten, majd követve a többiek példáját, ő is elindult felöltözni.
Rin becsukta maga mögött az ajtót, majd fáradtan nekidőlt a súlyos falapnak. Nagyot sóhajtott, majd a szóba közepén gömbalakban lebegő Wynhez fordult:
-Hogy fogom ma kibírni így a sulit?- nyögte, s hirtelen bevillant neki Len Tao gúnyos vigyora...
-Ma csoportmunka lesz történelem órán, s nem akarok vele dolgozni, mert egy ostoba,felfuvalkodott,kicsinyes...- keze ökölbe szorult ezekre a gondolatokra, de Wyn azonnal közbeszólt:
-Attól,mert ilyen még együtt kell vele működnöd a siker érdekében...Tehát próbálj meg nem foglalkozni vele...- mondta szelíden, de a barnahajú lány ezt már válaszra sem méltatta. Sietve magára kapkodta a melegítőjét, majd miután begyűrte az iskolai egyenruháját a táskájába, el is hagyta a szobát. A szellemlány szomorúan nézett utána, majd egy rövid sóhaj után követte mesterét.

***

Rin azonnal émelyegni kezdett, ahogyan belépett a terembe és gyomra görcsbe rándult. Len már ott ült a helyén és éppen valami vörös borítású könyvet tanulmányozott elmélyülten. Tökéletesre vasalt inge finoman követte izmos felsőtestének vonalait, a nyakkendő lazán lógott a nyakában,láthatóan esze ágában sem volt megkötni rendesen. Testtartása most is ugyanolyan merev volt mint mindig, arcán nyoma sem látszott érzelemnek. Szelleme, a hatalmas kínai harcos, Bason most kicsi gömbként lebegett mellette és Rin pillantása találkozott is mélyvörös tekintetével, ahogy leült a sámán fiú mellé. Igyekezett a lehető legmesszebb húzódni Lentől,hogy még véletlenül se kelljen hozzáérnie, mert tudta, hogy milyen hisztit csapna akkor a fiú. Még élénken élt benne a múltkori eset, amikor akaratlanul hozzáért a karjához,s akkor a Tao sámán úgy ugrott fel,mint akit áramütés ért és se szó, se beszéd kiviharzott a teremből,láthatóan igencsak feldúltan. Rin akkor még nem tudta hová tenni a viselkedését, de azóta már le is mondott róla, hogy megpróbálja megfejteni a lilahajú fiú iránta táplált ellenszenvét. Most is csak közönyösen biccentett egyet, ahogy mellé telepedett, de a lány ezt már fel se vette. Megigazította a ruháját, majd előpakolt. Ahogy előkerült a történelemkönyv, szinte abban a pillanatban a a tanár is megjelent. Hoshino úrban már csak talán a tantárgy iránti szeretet tartotta a lelket, máskülönben olyan vén volt, hogy már alig élt. Ősz haja és apró szemüvege tiszteletet parancsoló külsőt kölcsönzött neki, ugyanakkor igazságos és jó tanár volt, Rin különösen kedvelte.
-Jó reggelt, fiatalok... Nem húznám az időt,kezdjünk is bele a megbeszélt csoportmunkába, mindenki a padtársával dolgozik, itt vannak a tesztlapok, 40 percetek van rá. Ne feledjétek, hogy jegyet is kaptok rá, s ez súlyozottan számít bele az év végi osztályzatba is! Jó munkát!- mormolta az öregúr a maga jellegzetesen monoton, mély hangján és a következő pillanatban már el is indultak a papírlapok.
-Tessék.-Len anélkül tolta a lány elé a tesztet, hogy ránézett volna.
-Páros munka... Segíthetnél....- próbálkozott Rin, de azonnal elhallgatott, ahogy a fiú mégis ráemelte aranyszínű pillantását.
-Ugye csak viccelsz? Nem nekem való az ilyesmi....- válaszolt a fiú hűvösen, ugyanakkor meglepetten is.
-Sajnálom, de akkor is együtt kell csinálni. Tehát....- kezdte Rin, de Len a papírra tette a kezét:
-Szemtelen vagy...Még mindig...- közölte tárgyilagosan, de a lány csak megvonta a vállát:
-Te meg bunkó. Akkor kezdhetjük? Sose fogunk vele végezni...
Len felháborodott a válaszon, de nem mondott semmit, csupán keresztbe fonta a mellkasa előtt a kezét és kelletlenül bólintott.
Az Asakura sámán elmosolyodott és felolvasta az első kérdést:
-Mi volt a Japán Császárság fővárosa a XIX. században? Ezt tudom...- s már írta is a választ.
-A második kérdés válasza Attila, a hunok fejedelme.- szólt közbe Len és Rin felnézett rá a körmölésből.
-Nem?- kérdezett vissza Len, látva a lány döbbent arcát.
-Öööö, de,igen, Attila... Nem rossz...- tette hozzá és egy halvány mosolyt villantott a padtársára, akinek ettől két apró pír jelent meg az arcán.
-Kösz, de ez Kína, mindent tudok népem történelméről...- felelt Len fellengzősen, majd leheletnyit közelebb csusszant a lányhoz. Rin szíve hatalmasat dobbant, ahogy megérezte a fiú illatát, de uralkodott magán és csak középre tolta a feladatsort, hogy a Tao vezér is láthassa. Szerencsére Len okos volt, így meglepően gyorsan végeztek is minden feladattal. Voltak egy-két nézeteltérésük, de sikerült mindet megoldani, így alig 20 perc után Rin keze már a magasba is lendült a papírral. Hoshino úr elégedett mosollyal vette át a dolgozatot, majd miután gyorsan átfutotta így szólt:
-Kitűnő munka, gratulálok. Akár el is mehettek, számotokra véget ért az óra.- szavaira Rin boldogan elmosolyodott, majd miután bevágta a cuccait a táskájába, felpattant és elindult az ajtó felé. Legnagyobb meglepetésére Len követte.
-Ööö...Len...- kezdte Rin zavartan miután becsukódott mögöttük az ajtó és elindultak a folyosón.
-Mi van?- kérdezett vissza a megszólított hidegen, miközben kilazította a nyakkendőjét.
-Köszi, hogy segítettél...
-Ne szórakoztass,ez nem volt segítség, csupán kötelesség. A folyóparti viszontlátásra.- azzal faképnél hagyta a döbbenten megtorpanó lányt és néhány pillanat múlva már el is tűnt a folyosó sarkán. Rin szinte tátott szájjal bámult utána, egészen megbénult a sámán szavaitól. Hiszen az előbb még egészen..Nem,nem,ez marhaság... Len Tao sose volt vele kedves. Dühösen felszisszent, majd a fiú után rohant, hogy megmondja neki a magáét, de addigra a sámán már felszívódott.
-Hagyd Rin, nem érnél vele semmit...- szólalt meg Wyn hirtelen és egy halk pukkanással megjelent sámánja mellett, de a lány csak mérgesen a lépcsőkorlátra csapott.
-Hülye bunkó...- suttogta bele az iskola csendjébe, majd sarkon fordult és elindult a másik kijárat felé, hogy végre azzal foglalkozzon, amire két napja készült. Nevezetesen, hogy mi a fene történt Mitsukoval? Valami nagy bajnak kellett, hiszen elképzelhetetlen volt, hogy a lány magától hagyjon ki egy dolgozatot....
Rin bevágta a táskáját a lány WC egyik félreeső fülkéjébe, majd miután magához vette a kardjait és az edzőruháját, elindult, hogy meglátogassa a barátnőjét....

***

-Nem tartom valami jó ötletnek csak így betörni valakinek a házába.- suttogta Jocó, miközben félősen körülnézett az utcán.
-Szerintem se jó ötlet, de nincs más választásunk. S különben se betörés....- válaszolt Rin, miközben sokadszorra is megnyomta az apró, földszintes ház csengőjét. A hagyományos, szinte már sablonosnak számító dallam ismét felcsendült, de néhány pillanat múlva,amikor vége lett, a barnahajú lány dühösen felciccent és összeráncolta a homlokát:
-Nem tetszik ez nekem... De úgy tűnik nincs itthon senki...- egy másodpercre elgondolkozott, majd a néger sámán fejcsóválása és aggodalmaskodó pillantása ellenére is intett egyet, hogy Rio  is csatlakozzon hozzájuk. A sámán futva érkezett meg az utca végéről, ahol eddig a megfigyelő szerepét látták el Tokagerohhal, szelleme némán követte .
-Rin kisasszony,egészen biztos, hogy ez jó ötlet?- kérdezte Rio halkan suttogva, mint aki attól fél, hogy valaki meghallja őket.
-Értsétek már meg, hogy érzem, hogy valami baj történt Mitsukoval! A múltkor nagyon zaklatottnak tűnt és tudom, hogy magától nem hagyna ki egy dolgozatot se,úgyhogy kérlek titeket... Csak benézünk, hogy mi a helyzet, ha nem történt semmi,akkor úgyse fog feltűnni senkinek, hogy itt jártunk!- szinte már könyörögve nézett a két fiúra, miközben keze már az ajtógombon volt.
-Rendben..de siessünk, mert ha elkésünk, akkor Anna kicsinál minket... - nyögte Jocó lemondóan. A lány szeme azonnal felcsillant, miközben lassan eltekerte a fémesen hideg gombot. Legnagyobb meglepetésükre az ajtó szinte magától feltárult.
-Ez nincs bezárva...-állapított meg Tokageroh, de a jaguársámán azonnal leszúrta:
-Micsoda megállapítás okostojás! Figyeljünk inkább...- suttogta és keze összeszorult a markában tartott acélkarmok felett. Rio hangtalanul bólintott és Rin is az oldalára erősített kardokra tette a tenyerét.
Amikor már mindannyian bent voltak, becsukták az ajtót. Eltartott néhány másodpercig,amíg a szemük hozzászokott a házban uralkodó félhomályhoz. Mikor végre sikerült kivenniük az előszoba bútorainak körvonalait, lassan elindultak befelé. Az alsó szinten nem is találtak semmi meglepőt, minden olyan volt, mint egy normális házban, egyedül a berendezés volt nagyon szegényes, mintha nem is öten, hanem csak egyedül laknák a kicsiny házat. Az előszobában iskola cipők, illetve egy pár sportcipő hevert magányosan, a fogason is csak egy vékony dzseki lógott. Minden teljesen normálisnak tűnt...
-Szerintem felesleges végigkutatni az egész házat, nem történt itt semmi. Maximum valaki jó poénnak tartja, hogy azt hazudja, hogy a szüleivel él...- Jocó hangja egészen idegennek csengett a hatalmas csendben. Éppen visszaértek az előszobába, ahonnét keskeny csigalépcső vezetett az emeletre.
-Vicces kis barátunknak igaza van kisasszony, talán jobb lenne...- kezdte Rio is, de Rin hirtelen a szájára tette a mutatóujját.
-Psszt! Hallok valamit odafentről.. Ti nem?- suttogta és felnézett. A sötétbarnára lakkozott lépcsőfokok élesen emelkedve vezettek felfelé, de semmi különös nem volt rajtuk.
A sámánok és szellemek mozdulatlanná dermedve hallgatóztak pár pillanatig, majd Rio megszólalt:
-Igazad van, mintha...- Rin azonban meg se várta a férfi mondatának a végét, már el is indult az emelet felé. A lépcsőfokok megadóan nyikorogtak a léptei alatt, így már teljesen felesleges volt óvatoskodniuk. Az emeletre érve Rin elindult egy folyosón, ami egyszer balra fordult, majd egyenesen egy régimódi ajtóhoz vezetett. A lány bevárta a társait, majd néhány taktikai pillantás után hirtelen benyitott a szobába és előreszegezte a kardjait. Mögötte Jocó, majd Rio is benyomult, készen a szellemegységre és a harcra, de döbbenten tapasztalták, hogy a szoba üres... Szinte teljesen....
-Csak a szél...- állapította meg a magas sámán és megkönnyebbülten felsóhajtott. Mindenki a nyitott ablakra nézett, de Rin arca elkomorult, miközben odalépett és elrántotta a függönyt.
-Ezt az ablakot betörték... - mondta ki tárgyilagosan, majd visszasétált a szoba közepére és lassan körülnézett. Az apró helyiségben alig volt valami használható: törött bútorok hevertek a sarokban, a padlót gyűrött és szakadt papírlapok borították, a falakról pedig több helyen leszakították a tapétát.
-Itt meg mi történhetett barátaim?- nyögte döbbenten Rio és mindenki elgondolkozott a magas sámán szavain, de a választ senki se tudta. Gondolataikba merülve toporogtak a szoba közepén, amikor Mic hirtelen felöltötte az eredeti alakját és szaglászva kotorászni kezdett a hajdani bútorok roncsai között.
-Mit találtál, pajtás?- kérdezte Jocó és szelleméhez lépett, de az nem reagált, csak egyre mélyebbre nyomta az orrát a fadarabok közé.
-Segítsünk neki!- javasolta Rin és a néger sámánnal együtt elkezdték lebontani a törmeléket. A jaguárszellem halkan morogni kezdett, jelezve, hogy egyre közelebb van ahhoz, amit érez és nem telt egy több két percnél, amikor ismét előbukkant, szájában egy igen furcsa tárggyal.
-Mi ez?- kérdezte Rin döbbenten, miután a nagymacska kinyújtott tenyerébe ejtette zsákmányát.
-Olyan mint egy medál...- jelentette ki Tokageroh és kivételesen igaza volt: a lány ujjai között egy apró, korong alakú faragott fadarab hevert.
-Mintha lenne rajta valami...- az Asakura lány a homlokát ráncolva próbálta kivenni a medál faragásait, de nem járt sikerrel.
-Talán ez segít...- szólalt meg hirtelen Rio és lehajolt egy szakadt papírért.
Rin elvette, és alaposan megnézte, de arcára csak a döbbenet ült ki:
-Ez egyre különösebb...- suttogta a lány, s a két sámán csak némán bólintott. Most, ahogy a különös ábra alatt aranyló szarvasbikát ábrázoló rajzra néztek már ők is elhitték, hogy Mitsukoval valami nagy baj történt....
-Majd később kiderítjük.. Inkább menjünk haza és készüljünk Yoh és Trey meccsére...- zárta le a rögtönzött nyomozást Rin, s bár kissé csalódott volt,úgy érezte, hogy kár itt vesztegelniük ennél többet itt nem tudnak kideríteni.
-Igaza van a kisasszonynak...menjünk...- a három sámán még egy utolsó pillantást vetett a nemrég még minden bizonnyal nagyon barátságos kis szobára, majd elindultak hazafelé, nem is sejtve, hogy valaki figyeli őket...

***

-Lám-lám,valakinek továbbra is megmaradt a kíváncsisága.- a barnahajú fiú,halkan felnevetett, majd egy apró lángocskát varázsolva megmelegítette a kezét. Várt pár percet és csak utána szólalt meg megint:
-Tudom,hogy itt vagy te féreg,told elő a képedet...- mondta,miközben barna pillantását körbejáratta a csendes kis utcán. Hangja már cseppet sem volt olyan vidám,mint az előbb, de nem mozdult.
-Ugyan,Hao...Kikérem magamnak ezt a hangnemet...-valaki reszelősen felnevetett,majd előbukkant a hang gazdája is.
-De ha egyszer tényleg egy féreg vagy,Hiroto....- a fiatal fiú megvonta a vállát,majd kényelmesen nekidőlt a fának,ahol eddig várakozott, de pillantását nem vette le ősi ellenségéről,ám látszólag ez az Akita klánvezért cseppet sem zavarta.
-Mit keresel itt? Mondtam,hogy hagyd békén a húgomat...- folytatta Hao közömbösen,de belül majd szétfeszült a haragtól,amit mi sem mutatott jobban,mint az ujjai között elő-előbukkanó apró lángnyelvek.
-Hányszor kell még elmondanom?Kell nekem, s meg is fogom szerezni...Csak megvárom a megfelelő alkalmat...S akkor úgyse tudsz majd megállítani...És...a helyedben nem is próbálkoznék...- Hiroto ajkai gonosz és kegyetlen mosolyra húzódtak, majd látva,hogy ellenfelé kezében fellobbant egy lánglabda,felemelte a mutatóujját és figyelmeztetően így szólt:
-Mindketten tudjuk,hogy felesleges összemérni az erőnket...Ráadásul valahol nem is vagyunk ellenségek,hiszen egy oldalon állunk... A legközelebbi viszontlátásra,Hao Asakura...-azzal elindult és távolodó alakja hamarosan eltűnt.
Hao győlölettől szikrázó tekintettel meredt arra a pontra,ahol Hiroto eltűnt,de nem mozdult. Fejében egymást kergették a gondolatok és most először életében elgondolkozott,hogy valójában mit is akar elérni....


***


Rin lélekszakadva rohant az utcán Yoh és Trey meccsének a helyszíne felé. Hosszú,barna tincsei a hátát csapkodták a vad rohanásban és már szúrt a tüdeje,de nem akart elkésni. A meccs este 11kor kezdődött,s már csak alig 5 perce volt.
"Kellett nekem még lezuhanyozni,így már biztos,hogy elkések!"-gondolta magában és rettenetesen dühös volt magára. Fehér edzőcipője hangosan csattogott az aszfalton és kis híján elesett,amikor befordult az utcasarkon,s nekiszaladt valakinek. Szerencsére a nála alig magasabb illető megfogta így megmentette.
-Hoppá, bocsánat....-mormolta gépiesen,s már kerülte is volna ki a nemvárt akadályt,amikor a jólismert gúnyos hang megállította:
-Igazán vigyázhatnál már Rin Asakura, borzalmas, hogy nem tudsz figyelni másokra...- Len olyan hideg tekintettel nézett rá,hogy a sámánlánynak azonnal remegni kezdett a szája széle a haragtól.
-Ha nem látod, sietek...- szólalt meg pár feszült hallgatással telt pillanat után,de a lilihajú sámánnak esze ágában se volt félreállni.
-Hova mész?-kérdezte és fürkésző tekintete a lány arcát vizslatta. Rint meglepte a kérdés,főleg,hogy Len még mindig a karjaiban tartotta, s nem is nagyon állt szándékában,hogy ezt az állapotot megszüntesse.
-Közöd?-kérdezte dacosan, de a fiú csak halványan elmosolyodott és még közelebb húzta magához. Rin látta a saját arcát a szemeiben és érezte,hogy elvörösödik.
-Yoh és Trey meccsére...-nyögte ki a lány nagy nehezen és az arany tekintet tüzében egy pillanatra még arról is elfelejtkezett,hogy késésben van.
Len nem válaszolt azonnal,de nagy sokára (Rinnek óráknak tűnt) elengedte és távolabb lépett.
-Az más...Akkor mehetsz.
-Mit érdekel Téged,hogy hová megyek?Semmi közöd hozzá,hogy mit csinálok!- az Asakura lány magához tért a kábulatból és elöntötte a harag. Ezt jól mutatta a tőlük nem messze álló tűzcsap heves remegése is,de ezt egyikük se vette észre. Farkasszemet néztek,majd Len hirtelen ismét mellé lépett és egészen a sarki ház falához nyomta a lányt,annyira,hogy arca súrolta az övét,amikor a füléhez hajolt és halkan megszólalt:
-Igazad van Rin,tényleg semmi közöm...De nem engedhetem,hogy a te butaságod miatt Hiroto megszerezze azt,amit akar.Azonban felőlem innentől azt csinálsz amit akarsz...Egy halott ellenfél,nekem se ellenfél a bajnokságon...-azzal még egyszer a meglepett lány szemébe nézett,majd zsebre dugott kézzel elindult.
-Bason..Indulás.- szólt még vissza szellemének,majd hamarosan elnyelte a sötét éjszaka és Rin egyedül maradt Wynnel. Szinte kővé dermedt az iménti jelenettől,szóhoz se jutott a döbbenettől, egyre csak állt egyhelyben,hátát a hűvös kőfalhoz nyomva, de nem mozdult. Még mindig körüllengte a fiúból áradó illat,s szavai is,akármilyen kemények voltak,ott visszhangoztak a fejében....