Szomorú reggelre ébredtek Tokió külvárosának lakói. Odakint esett az eső, immár napok óta folyamatosan, az utcákat mindenhol hatalmas tócsák borították. A hőmérséklet is messze elmaradt a megszokottól, jóval hidegebb volt, mint kellett volna. Rin és Yoh fázósan húzta össze magán a dzsekit, miközben kinyitották esernyőiket és leléptek a tornácról. Ahogy felnéztek a szürke felhőkkel terhes égre, mindkettőjük maradék kedve is elment ettől a naptól.

-Csinálhatnál már valamit ezzel az esővel, már engem is lehangol...- mondta Yoh, de hiába igyekezett mosolyt varázsolni húga arcára, nem járt sikerrel. A barnahajú sámánlány napok óta maga alatt volt, s rosszkedve látható formában megnyilvánult a szokatlan időjárásban is.

-Már próbáltam, egyszerűen nem megy...- válaszolt egykedvűen Rin, majd zsebre tette az egyik kezét és lehajtott fejjel elindult az iskola felé. Wyn mellette lebegett, de nem szólt gazdájához, s ezt Yoh furcsállta is. A fiú néhány pillanatig elgondolkodva nézett a lány után, de hiába törte a fejét, továbbra sem tudott rájönni, hogy mi lehet Rin baja. Azóta viselkedett ilyen különösen, mióta eljött a Treyyel vívott meccsére.

-Talán ez bántja, hogy megint én nyertem? Hiszen nagyon szoros csata volt, Trey igazán jól harcolt...- mondta ki gondolatait félhangosan, mire Amidamaru egy halk pukkanással meg is jelent mellette, elgondolkodva simogatva az állát.

-Nem hinném, Yoh...- válaszolt végül a szamuráj.- Szerintem....

-A húgod Len miatt van kiborulva.- szólt közbe hirtelen Anna és Yoh mellé lépett. Szokásos sárga esőkabátját viselte, a kapucnit éppen most húzta fel a fejére.

-Len miatt?- kérdezett vissza Yoh megrökönyödve,így észre sem vette, hogy Anna megfogta a kezét.

-Talán süket vagy?

-Nem, de...

-Nem tudom én se, hogy pontosan mi bántja, hiszen nem emlékszik durciTaora... Ugyanakkor egyre különösebben viselkedik,s nem nehéz rájönni, hogy azért, mert fél a csatájuktól, akár tudja, hogy milyen erős Len akár nem...- Anna szavai halkan csengtek,de arcán nem látszott semmilyen érzelem. Yoh pár pillanatig elmerült a szigorú vonásokban, de aztán felnézett az égre és egy mély sóhaj kíséretében, tőle szokatlanul komoly hangon ismét megszólalt:

-S te mégis mit tippelsz a ma este meccsre?- Anna azonban nem válaszolt, csupán maga után húzva a sámán kezét elindult. A kérdés ott maradt a levegőben....

***

Trey idegesen járkált a szobájában, immár legalább egy órája. Kori egy ideig követte sámánját, de most már csak szomorúan ücsörgött kis lapulevele alatt, pár centivel az ágy felett lebegve. Odakint még mindig esett, pedig már legalább délre járt az idő, viszont Rin még nem volt otthon, s ez aggasztotta az északi fiút. A lány napok óta különösen viselkedett, s nagyon keveset mutatkozott a szobáján kívül, de a fiú nem tudta, hogy mi bántja ennyire. Először ő is azt hitte, hogy Yoh és az ő meccse miatt lett ilyen, de aztán rájött, hogy ez képtelenség, mert már a meccsre is nagyon kedvetlenül érkezett. De akkor meg mi lehet a gond? Hiroto? Nem tudott róla, hogy az a patkány ismét felbukkant volna, de persze a veszély nem múlt el, ugyanakkor Rin erős lány, megvédi magát ha kell... Akkor talán Len? Oké, Kisgatyó elég idegesítő volt mostanában (Trey arca itt el is komorult, ahogy a Tao vezérre gondolt), pláne, hogy órán is Rin mellett ült, de még egy ujjal se bántotta a lányt. Viszont akkor mi lehet a gond? Az edzésekkel jól haladtak, már gond nélkül alkalmazzák a lélekkontrollt mindannyian, s Rin sokat tanult, amióta Aneki oktatta. Ügyesen bánt a karddal, már majdnem olyan jól, mint annak idején a bottal... Az egyedüli gond az erejével volt...

Trey felsóhajtott, majd megállt az ablaknál is kinézett az esőben ázó udvarra. Fekete szemei üresen bámulták a pocsolyákba hulló vízcseppeket és a füvet borító cseresznye virág szirmokat. Már több mint egy hete virágoztak a fák, a fiú mégse lelte örömét bennük, amióta zuhogott. Próbált beszélni Rinnel, de sablonos társalgáson kívül nem sokra jutottak. Érezte, hogy a lány szereti a szíve mélyén,de kezdte úgy gondolni, hogy Rin hamarosan újra emlékezni fog az előző élete minden részletére...

-De én azt nem akarom...-suttogta alig hallhatóan, lehelete kis foltot rajzolt az ablaküvegre. Egyetlen mozdulattal letörölte, majd elvigyorodott és szelleméhez fordult:

-Na gyere pajtás, elég az önsajnálatból. Minden rendben lesz, keressük meg Jocót meg Riót, kíváncsi vagyok,hogy mit csinálnak.- mondta vidáman és felemelte a minikét. Kori pár szót csipogott válaszként, majd mindketten elhagyták a szobát.

***

A folyó lustán hömpölygő vízén bánatosan csillant meg a lemenő nap fénye. A felhőtlen, tiszta égen hamarosan eltűnt a narancssárga ragyogás, átadva helyét az esti szürkületnek.

Rin unottan lóbálta a lábát egy víz fölé nyúló ágról, gondolatai messze jártak. Wyn mellette lebegett, mélykék szemei a víz útját fürkészték. Sokáig hallgattak, végül a szellem megtörte a csendet:

-Örülök, hogy végre elállítottad az esőt...- mondta, s túlvilági arcán halvány mosoly suhant át.

-Én is, s nagyon sajnálom. Rendeznem kellett magamban pár dolgot, s így könnyebb volt... válaszolt Rin, s hiába próbált meg nyugalmat erőltetni a hangjára, szelleme érezte, hogy nagyon ideges. Már legalább egy órája ültek a faágon, holott a csata csak sötétedés után fog kezdődni. A sámánlány döntött így, hogy szeretne a harc előtt egy kicsit egyedül maradni, s a többiek -nehezen bár., de tiszteletben tartották a döntését. Fegyverei a hátára erősítve pihentek tokjaikban, s a lány már magára öltötte a harci ruháját is, amit Anna készített neki. Akkor adta át neki, amikor hazaért az iskolából, s Rin igencsak meglepődött, amikor kibontotta a csomagot, amit leendő sógornője hozott a szobájába. A médiumlány hetek óta dolgozhatott, amíg elkészült a szűk, ujjatlan, fekete felsővel és a bő, magasan felvágott fekete szoknyával, de tökéletes munkát végzett, a harci felszerelés csodásan kiemelte Rin kissé törékeny, mégis ruganyosan karcsú testét, s néhány mozdulat után az is látszott, hogy egyáltalán nem fogja zavarni a harcban se. Rin alig győzött hálálkodni, hiszen a nagy készülés közepette arról az apróságokról, hogy miben is fog küzdeni, egészen elfelejtkezett. Megköszönte Annának az ajándékot, majd sietve bekapott pár falatot és elnézést kérve a többiektől, lelépett. Tudta, hogy Yoh és Trey is nagyon aggódik érte, de most szüksége volt egy kis időre, hogy összeszedje magát a csata előtt. Hiába készítette fel Aneki a legjobb tudása szerint, Rin mégis rettegett ettől a harctól. Len iszonyatosan erős sámán, ezt tudta nagyon jól... Ráadásul nem is kedveli különösképpen, tehát egyértelmű, hogy nem fog vele kesztyűs kézzel bánni. Viszont az erejét még alig tudja használni, s ez igencsak aggasztotta...

Rin nagyot sóhajtott, majd Wynhez fordult:

-Mit gondolsz, mi lesz ma este?- kérdezte vidáman, de a szemein látszott, hogy fél. A szellemlány nem is válaszolt azonnal, csak felöltötte igazi alakját és leült sámánja mellé.

-Ha őszinte akarok lenni, akkor félek egy kicsit én is. Aggódom, hogy Len el fogja veszíteni az önuralmát, s akkor nem lesz könnyű csata...

-Ezt úgy mondod, mintha ismernéd...- felelt a barnahajú Asakura kissé szemrehányóan, de a hajdani vízitündér úgy tett, mint aki meg sem hallotta a megjegyzést, továbbra is a folyót figyelte. Pár percnyi hallgatás után azonban mégis megszólalt:

-Egy valamit viszont ígérj meg nekem Rin...- szólalt meg nagyon komoly hangon, s szigorúan a lányra nézett, aki döbbenten felhúzta a szemöldökét.

-Igen?

-Ha vesztésre állunk, akkor se csinálj hülyeséget, inkább add fel. Nem ér ez a harc annyit, hogy miatta meghalj, értetted?- a szellem hangja annyira vészjóslóan csengett, hogy Rin egészen elsápadt. Nem tudta mire vélni Wyn aggodalmát, de tudta, hogyha szelleme ennyire aggódik, akkor minden bizonnyal jogosan. Eddig bele sem gondolt, hogy akár meg is halhat a küzdelem során, de most, hogy ez a lehetőség is felmerült, egy kissé elbizonytalanodott.

-Ígérem.- válaszolta nagy sokára, majd a csuklójára csatolt orákulumharangra nézett.

-Már csak pár perc....- mondta, s alighogy a szavak elhagyták az ajkát az első csillag is kigyúlt az égen... Hamarosan nagy csata kezdődik az öreg folyó partján...

***

Már majdnem teljesen besötétedett, amikor Len kilépett a fák közül. Hosszú, vörösnyelű guandaot tartott a kezében, de egy szürke, rövidnek tűnő kard is az övébe volt tűzve. Fekete nadrágot viselt, bordó mellénnyel, a nadrágot fehér öv tartotta. Arcán nyoma sem volt érzelemnek, ahogy megállt pár lépésre Rintől. Először csak némán végigmérte a lányt, egészen a feje búbjáig, majd megszólalt:

-Remélem felkészültél a vereségre, hamar végzünk.- mondta és hűvös szavai túlzottan is komolyan csengtek. Rin azonban nem lepődött meg, csak rezzenéstelen arccal bólintott:

-Így van. Hamar mehetsz haza videójátékozni, miután legyőztelek, ja és el ne felejtsd, hogy holnapután matek dolgozat.- válaszolt gúnyosan, majd elmosolyodott és folytatta:

-Egyedül jöttél?

-Persze. Nem vagyok már taknyos kölyök, hogy a barátaim kísérgessenek.- mondta, fejével a tőlük pát méterre várokozó kisebb csapat felé intve. Ott volt szinte mindenki, akit Anna nem fogott be valamilyen házimunkára: Yoh, Trey, Rio és Morty Annával együtt feszülten figyelte a két sámán beszélgetését.

-Én legalább fontos vagyok valakinek, nem úgy mint te...- vágott vissza a lány csípősen, majd az égre nézett:

-Jöhetne már egy tanácstag, kezdesz unalmassá válni Lenny fiú.- a lilahajú sámán erre már nem válaszolt, de a lány a szeme sarkából látta, ahogy keze ökölbe szorul fegyvere felett és az arca ha lehet még komolyabbá vált.

Legalább 10 percig hallgattak még farkasszemet nézve, amikor Morty egyszer csak felkiáltott:

-Oda nézzetek! Megjött Silva!- a kistermetű sámántanonc vidáman mutatott az égre, ahonnan hamarosan meg is érkezett a várva várt bíró. Az indián hatalmas szárnyakon ereszkedett alá, majd ahogy földet ért, máris a két fiatal sámánhoz lépett:

-Elnézést a késésért, de tudjátok, hogy ...- kezdte a magyarázkodást, de Len azonnal a szavába vágott:

-Bocsi, de sietünk, nincs időm egész este ezzel a bénával bíbelődni, úgyhogy remélem kezdhetjük...

Silva azonnal elhallgatott, majd gondterhelten sóhajtott, és Rinhez fordult:

-Kezdhetjük?- kérdezte kedvesen, szemeiben őszinte aggodalommal. Rin Lenre nézett, majd nagyot nyelt és előhúzta a kardjait, s bólintott:

-Részemről rendben...

-Akkor...Sámánharc!- kiáltotta a magas, hosszú hajú férfi, s elugrott az egymásnak rontó sámánok közül...

***

Len olyan gyorsan lendült támadásba, hogy a lánynak éppen csak annyi ideje maradt, hogy keresztbe téve maga előtt a kardjait, megpróbálja tompítani a guandao ütését. A pengék összekoccantak és szikrát vetettek, de Rin ügyesen megőrizte az egyensúlyát. Pár pillanatig még egymásnak feszültek, majd Len gonoszan elvigyorodott és hátraszökkent. Ruganyosan és gyorsan mozgott, látszott rajta, hogy rendszeresen edz. Rin szemei egy másodpercre elkalandoztak a tökéletesen kidolgozott izmokon, de azért nem engedte lankadni a figyelmét, minden idegszálával arra koncentrált, hogy most vajon mi fog következni.

-Legalább a reflexeid még a régiek, de meglátjuk, hogy mit kezdesz egy igazi sámánnal szemben.- mondta gúnyosan a fiú, majd a következő pillanatban már egyesítette is Basont a fegyverével. A penge körüli sárgán izzó gömb nem sok jót ígért, Rin kezei akaratlanul is rászorultak a kardmarkolatokra, de nem tétovázott:

-Wyn, a kardokba!- kiáltotta még mielőtt Len támadás elérte volna, s amíg a két mesterien megmunkált penge körül felizzott szelleme halványkék aurája, oldalra ugrott. A guandao így csak az üres levegőbe szúrt, de az aranyszemű sámán nem adta fel, egy dühös mozdulat után ismét támadt. Olyan sebességgel mozgott, hogy Rin egyre nehezebben tudott kitérni előle. Igyekezett elkerülni a nagyobb csapásokat, de nem volt könnyű dolga: a Tao sámán úgy forgatta az éles pengében végződő fegyvert, mintha teljesen súlytalan lenne. A fiú támadásai néha sikeresek voltak, s Rin jó pár zúzódással lett gazdagabb alig néhány perc alatt. Hiába próbált vissza támadni, szinte esélytelen volt. Egy nagyobb ugrás után azonban a sámánlány megállt, s megtámasztotta a lábait. A kardokat X-alakban keresztezte maga előtt, majd megpróbált ellentámadást indítani:

-Elsöprő hullám!- hangja megremegett egy pillanatra, hiszen ezt a támadást még nem használta a kardokkal, de szerencsére elérte a kívánt hatást: Tengerszirom és Fényzivatar felizzott, majd a következő pillanatban két hatalmas fényhullám indult el Len felé, aki teljesen ledöbbent a váratlan fordulaton. A hullámok X-alakban keresztezték egymást, ahogy elérték a fiút, s hatalmas robbanás rázta meg a folyópartot. Mindenki eltakarta a szemét, de miután elült a felverődött por, először csak Rint látták, ahogy kimerülten lihegve támaszkodik a térdére, leeresztett fegyverekkel. Barna haja ziháltan lógott az arcába, de még fenn tudta tartani a szellemkontrollt. Ahogy viszont továbbvándorolt a tekintetük, észrevették, hogy Len hárítani tudta a támadást. Bason szinte háznyi magasságban emelkedett elő a guandaoból, hogy megvédje gazdáját, de teljes sikert ő sem könyvelhetett el: az aranyszemű sámán karján hosszú vágás jelezte, hogy Rin csapása eltalálta. Mivel Rin nem mozdult, Len is csökkentette a védekezéshez felhasznált furyoku mennyiségét és lejjebb eresztette a fegyverét. Néhány pillanatig hideg tekintettel méregette ellenfelét, majd mérgesen kiköpött és megtörölte vérző száját:

-Nem is rossz, de azért ez kevés lesz! Bason: Aranyzuhatag támadás!- Rin szemei tágra nyíltak a döbbenettől, de már tudta, hogy késő, esélye sincs, hogy elkerülje a támadást. Hiába tette emelte a feje fölé védekezőn a karjait, a testét számos helyen eltalálták az apró, aranyszínű tüskék. A csapás felsértette a bőrét, minden szabad területen összesebezve ezzel. A lány felszisszent a fájdalomtól, s megroggyant a térde.

-Rin, azonnal add fel, amíg nem késő!- az Asakura lány hallotta Wyn hangját, de nem válaszolt, helyette csak összeszorította a fogait, s ahogy elült a támadás ismét felegyenesedett. Pár pillanatig lehajtott fejjel zihált, majd letörölte a vért az arcáról, ahol egy kisebb vágás okozott sebet. Len elégedetten vigyorgott, s ez ha lehet még jobban feldühítette Rint. Egyre csak nézte a fiút, s érezte, hogy a harag lassan teljesen elönti a szívét. Már nem akarta tudni, hogy miért utálja ez a fiú ennyire, egyszerűen csak nyerni akart, s ez az új érzés teljesen átjárta a testét. A kardok már nagyon halványan ragyogtak a kezeiben, de a harag új erőt adott neki. Tudta, hogy őrültség amit tesz, s a világ legnagyobb bolondja, hogy nem akarja feladni, de érezte, hogy nincs más lehetőség, s a következőpillanatban a fiúnak ugrott. Lent annyira meglepte a hirtelen támadás, hogy csak az egyik kard elől tudott félreugrani, a másikat hiába próbálta meg hárítani, az eltalálta és felsértette az oldalát, bár csak könnyebben. Aranyszínű szemei mérgesen megvillantak, majd ő is támadásba lendült. Csapás követett csapást, az addig békés folyópart hangos volt a nem mindennapi csata zajaitól. Mindkét fél fáradt, ez látszott a mozgásukon, de még Silva sem mert közbeavatkozni. A támadások is gyengültek, Rin és Len is több sebbel gazdagodott már az elmúlt percek alatt, mint eddig bármikor.

-Elegem van ebből az egészből, most már fejezzük be!- kiáltotta Len dühösen és ismét a lánynak rontott, aki pár másodperce már csak fáradtan lihegett, de nem harcolt és nem is védekezett. Testét sebek, horzsolások és zúzódások borították, fekete ruháján is hatalmas szakadások éktelenkedtek. A tekintete homályos volt a kimerültségtől, hiszen lassan legalább fél órája küzdöttek, s érezte, hogy alig maradt ereje. Hiába látta, hogy Len minden eddiginél nagyobb csapásra készül, nem nagyon tudott reagálni, ahogy a hatalmas sárga gömb megindult felé. A támadás végigsüvített a folyóparton, apró kavicsokat szórva a levegőbe, s Rin csak az utolsó pillanatban, végső megoldásként lendítette maga elé a kezét, megidézve egy hatalmas vízfalat. A zubogó védőgát eltérítette ugyan a csapást, de Rin nem volt képes ellentámadást indítani. Könnyezve rogyott térdre és dőlt oldalra, a kardok csengve kihullottak a kezéből, ezzel egy időben pedig a vízfal is leomlott. Len elégedetten szúrta a guandaot a földbe, s ajkai magabiztos mosolyra húzódtak.

Yoh és Trey azonnal a lányhoz akartak rohanni, de Anna felemelte a kezét és megállította őket:

-Hagyjátok csak, nem kell félteni, még nincs vége a harcnak...- mondta hidegen, s fekete tekintetét a barnahajú lányra szegezte, aki sietve kapkodta a levegőt és minden porcikájában remegett.

-Gyerünk Rin...állj fel...- suttogta a médium, s csodák csodájára Rin mintha meghallotta volna. Először csak nagyon bizonytalanul, de ismét talpra állt, majd lassan felemelte a fejét is. Szemeiben még csillogtak a könnyek, ahogy megszólalt:

-Tisztességtelen dolog úgy támadni, hogy az ellenfél nem tud védekezni, gratulálok Len, igazán gáláns lovag vagy, nálad különb sámánnal még sosem találkoztam. Viszont ha így harcolsz, nekem sem kell tovább visszafognom magamat!- Rin halvány mosolyra húzta felsértett ajkait, majd a folyó felé lendítette a kezét, s a megidézett vízsugarat azonnal Len felé irányította. A fiú még időben oldalra ugrott, így elkerülte a támadást. Miután földet ért, elvigyorodott, de korai volt az öröme: a vastag vízsugár pár pillanat múlva irányt változtatott, s ismét a sámán felé száguldott és el is találta. Ahogy a víz hasba vágta, Len megtántorodott, s elveszítve az egyensúlyát, nekicsapódott a legközelebbi fának. Dühösen felszisszent, majd a guandao felé akart rohanni, de a lány megelőzte: újabb karmozdulat után ismét megidézett egy vízsugarat, majd a másik kezével is intett egyet, s a víz hatalmas fallá változva eltorlaszolta a fiú útját. Len könnyedén kikerülte az új akadályt, de mielőtt elérhette volna a fegyverét, hirtelen egy fagyott vízből álló korong csapódott mellé a földbe. Azonnal visszarántotta a kezét, s Rinre nézett: a lány körül kék aura izzott, s elegáns mozdulatokkal irányította felé a következő korongokat, melyek éles hangot adva süvítettek át a levegőn. Alig voltak nagyobbak egy közepes pizzánál, mégis szemmel alig követhető módon vágódtak a földbe Len körül. A Tao sámánnak nem sok ideje maradt a gondolkodásra, így csupán oldalra szökkent és igyekezett közelebb jutni a lányhoz. A sebesen közeledő korongokat nem volt könnyű kikerülni, többször is kénytelen volt élesen kitérni, de nagy nehezen elérte, hogy már csak pár méter válassza el a lánytól. Magabiztosan elvigyorodott, majd előhúzta az övéből a kardot és egyesítve vele Basont, támadásba lendült.

Rin kitért a kard elől, majd újabb vízsugarakat idézett meg, de nem irányította őket a fiú ellen, csupán várta az újabb támadást. A Tao sámán nem is késlekedett: kihúzta a kardból lett hatalmas fegyvert a földből, majd ismét lendületet vett, s így rontott a lánynak. A barnahajú sámán csak erre várt, hirtelen előrenyújtotta a kezeit és a vízsugarak vad táncot járva nekilódultak. Len azonban résen volt, az első sugarat egyszerűen csak átugrotta, míg a másodikat egyetlen jól irányzott csapással kettészelte. Rint meglepte a fiú ügyessége, de hiába próbálta meg ismét előidézni a vízsugarakat, már elkésett, Len csapása eltalálta. Elesett, s jó pár métert csúszott a földön, véresre hozsolva karjait. Az ütés okozta fájdalomtól apró fénypontokat látott a levegőben, miközben nagy nehezen felkönyökölt, majd fájdalomtól eltorzult arccal felállt. Bal karját csúnyán beütötte, s érezte, hogy csak nagy nehézségek árán tudná megmozdítani. Pár pillanatig némán kereste Len diadalittas tekintetét, de aztán lehajtotta a fejét. Két hatalmas könnycsepp gördült végig piszkos arcán, apró árkot vájva maszatos bőrére, majd lehullottak a földre. A lány igyekezett magába fojtani a feltörő érzelmeket, de a veszteség fájdalma átjárta a szívét. Rin tudta, hogy immár minden furyokuja elfogyott, s nem képes tovább harcolni, de nem akarta megadni Lennek azt az örömet, hogy ezt be is ismeri.

A Tao sámán azonban tisztában volt vele, hogy a harc véget ért, nem várt arra, hogy ezt bárki megerősítse. Összecsukta a kardját, s visszadugta az övébe, majd összefonta a mellkasa előtt a kezeit és várakozóan Silvára nézett.

-Nos?- kérdezte sürgetően, de mielőtt az indián válaszolhatott volna, hatalmasat dördült az ég, s a következő pillanatban fekete villám cikázott át az égen, majd hirtelen kialaudt a legközelebbi utcai lámpa fénye. A jelenséget döbbent csend követte, még Rin is abbahagyta a sírást, s remegő tekintettel a sötét fák felé fordult. Jeges szél kerekedett, majd egy kísérteties hang felnevetett a sötétség mélyén:

-No lám csak lám, milyen érdekes...- folytatta, majd a hang tulajdonosa is előlépett a fák közül. Minden tekintet odafordult, de senki sem mert megszólalni. Rin egész testében megremegett a látványtól és rémülten hátrálni kezdett, ahogy Hiroto lassú léptekkel elindult felé. A férfi fekete köpenyt viselt, fekete nadrággal és bordó inggel. Kezében sötét fényben izzó kardot tartott, de a fegyver már-már pallosnak is beillett volna. Arcán hideg mosollyal közeledett a lány felé, aki hiába próbált volna meg menekülni, tehetetlen volt. Amikor már csak néhány lépésre volt a lánytól, hirtelen egy jégdárda csapódott a férfi elé a földbe. Hiroto felemelte a fejét, megkereste a támadót, de végül elvigyorodott.

-Ugyan, fiú, minek erőlködsz? Esélyed sincs ellenem...- mondta hüvösen, de Trey nem ijedt meg:

-Az lehet, de attól még nem engedem, hogy akár egy ujjal is hozzáérj! Kori: Lavina!- kiáltotta az északi sámán és Yoh és Rio kíséretében azonnal támadásba lendült.

Hiroto nevetve megcsóválta a fejét, majd mielőtt az első sámáncsapás elérhette volna, felemelte a kezét és elmormolt pár szót egy ismeretlen, ősi nyelven és a következő pillanatban tucatnyi fekete szellem jelent meg az öreg folyó partján. Alig voltak magsabbak egy átlagos embernél, de nem volt testük, csupán a levegő sötét kavargásából lehetett sejteni, hogy merre vannak. A fiúk azonnal megtorpantak és tanácstalanul nézték a lényeket, akik viszont nem mozdultak. Yoh egy ideig még gondolkozott, hogy mit is tegyen, de végül úgy döntött, hogy bármi jobb annál, hogy nem tesz semmit. Összeszorította a kezét a kardja markolatán, majd a hozzá legközelebb álló lényre támadt.

-Amidamaru: Mennyei csapás!- kiáltotta az Asakura fiú, s a következő pillanatban a piros fényben izzó csapás el is találta a kavargó füstnek tűnő teremtményt. Yoh diadalittasan elvigyorodott, de hamarosan az arcára fagyott a mosoly. A lény nemhogy nem sebesült meg, de még csak meg se tántorodott, ugyanolyan fenyegetően állt egy helyben, mint ahogy eddig, csupán sötét testén villant meg két vörös fénypont ott, ahol a fejének kellett volna lennie.

-A fenébe...- a fiú csalódottan felnyögött, majd társaira nézett, de azok is ugyanolyan tehetetlenek voltak, mint ő maga. Amidamaru megjelent sámánja mellett, de szépmetszésű arcát egyre inkább beárnyékolta az aggodalom. Yoh lopva Annára pillantott, de a szőke médium lány is csak rémülten nézett vissza rá, ujjaival fehér gyöngysorát morzsolgatva.

Pár pillanatnyi hallgatás után Hiroto törte meg a csendet:

-Meglepetés, hagy mutassam be a barátaimat a Túlvilágról... Szellemek, úgyhogy sámán erővel nem sokra mentek ellenük, de próba szerencse, jó szórakozást. És ha most megbocsátotok...-a férfi visszafordult Rin felé, de addigra a lány kezei körül már vékony vízsugarak tekeregtek, s arcán nyoma sem volt félelemnek. A fekete hajú sámán meglepődött egy pillanatra, de aztán csak felemelte a kardját és fenyegetően tett egy lépést a lány felé:

-Már megint kezded Rin? A múltkor is csak felbosszantottál, emlékszel mi lett a vége?-kérdezte gúnyosan, de a lány nem válaszolt azonnal. Rengeteg gondolat kavargott a fejében, de nem tudta, hogy mitévő legyen. Ha megtámadja Hirotot, a férfi ismét könnyűszerrel le fogja győzni, s talán most nem is elégszik meg annyival, hogy csak a karját töri el... Rin gondterhelten felsóhajtott, s tovább törte a fejét, de az idő és láthatóan Hiroto türelme is vészesen fogyott... Ha viszont nem támad, akkor Hiroto nem csak őt, hanem a többieket is bántani fogja... Ördögi kör. Időt kell nyernie...

-S most mi a terved? Megint meg akarsz ölni?

-Hova gondolsz, drágám? Sosem akarnálak megölni...Nekem csak az erőd kell... Jaj, el is felejtettem: ha azt elveszem abba belehalsz...Tehát igen, a végerdmény ugyanaz.- a férfi jót mulatott a saját megjegyzésén, de az Asakura lányt a hányinger kerülgette.

-Mégis minek neked az én erőm? Nincs sok furyokum...- folytatta Rin óvatosan, miközben lassan oldalra pillantott. A fekete lények közrefogták őt és Hirotot, így se a bátyja,se Trey vagy Rio, de még Silva se tudott támadást indítani, pedig mindannyian feszülten várták a megfelelő pillanatot.

-Sokkal több minden rejlik benned, mint azt ebben a pillanatban képzelnéd. Mit gondolsz miért tudod irányítani az egyik elemet?

-Mert...-a lány elgondolkozott. Tényleg, miért is? Mert Zik lelkének egy darabja benne van? Ez gyenge indok, ha jobban belegondol. De akkor miért?

-Na látod. Majd egyszer rá fogsz jönni, de akkor talán már késő lesz. S úgyse érne semmit az egész, ha nem találod meg a többieket...

-Milyen többieket?- most Rinen volt a csodálkozás sora, de Hiroto csak színpadiasan felsóhajtott és egyetlen szempillantás múlva már támadt is. A fekete villám szemmel alig követhető sebességgel száguldott át az őket elválasztó pár méteren, s Rin elkésett a reagálással. A támadás eltalálta, s a testét azonnal átjárta a fájdalom. Felsikított, ahogy az oldalára esett, s érezte, hogy az összes eddigi sebébe pokoli erővel hasít bele ismét a kín. Szellemkontrollja azonnal megtört és a megidézett vízsugarak is feloldódtak a levegőben. Silva mintha csak erre várt volna, a következő pillanatban mély hangja bezengte a folyópartot:

-Totemcsapás!

Az óriási fénysugár egyenesen Hirotonak tartott, de a fekete mágia ellen kevés volt: a sámán elmosolyodott, majd mielőtt a csapás eltalálta volna, megtörte a saját szellemkontrollját. A következő pillanatban pedig hatalmas fekete sárkány ereszkedett alá az égből, s pikkelyes szárnyai segítségével könnyedén félresöpörte az indián legerősebb támadását. A sárkány olyan nagy volt, hogy teljesen eltakarta az eget a sámánok elől. Hatalmas szájában tűhegyes fogak csillogtak, ahogy kitátotta a következő csapásra.

-Neeeee!- kiáltotta Rin kétségbeesetten, s megpróbált újabb lélekkontrollt megidézni, de már nem maradt egy csepp ereje sem, már attól is majdnem elájult, hogy megpróbált talpon maradni. Hiroto a lányra emelte fekete tekintetét, s kegyetlen hangon megszólalt:

-Alkut ajánlok, drágám: velem jössz, s akkor megkímélem a barátaid életét. Most az egyszer...

-Miért kéne hallgatnom rád?- zokogta Rin megtörten, s megremegett a testét kínzó fájdalomtól, mely még mindig ott lüktetett minden porcikájában.

-Mert nincs más lehetőséged. Te is láthatod, hogy a barátaid esélytelenek velem szemben, néhány perc alatt végezhetnék valamennyiükkel. Ha viszont velem jössz, akkor megígérem, hogy nem bántja őket a sárkányom.

Rin kétségbeesetten kereste a többiek tekintetét. Silva kimerülten támaszkodott egy fának, alig maradt ereje a támadás után. Yoh, Trey és Rio is dermedten álldogáltak, hiszen a fekete szellemlények továbbra is bármelyik pillanatban támadásba lendülhettek. Anna és Morty sápadtan figyelték őket egy kissé távolabbról, de ők sem mertek beavatkozni. Lent viszont sehol se látta, de a lánynak most kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy a sámánnal törődjön. Próbálta mérlegelni a helyzetét, de kénytelen volt belátni, hogy nincs más választása...

-Rendben, veled megyek...De előbb tüntesd el a sárkányt.. válaszolt végül megadóan, s lehajtotta a fejét, hogy ne láthassa Hiroto önelégült arcát.

-Kérése számomra parancs, hercegnőm.-válaszolt a férfi, s a sárkány azonnal köddé vált. Hiroto a kardját is eltette, majd a lányhoz lépett és az álla alá nyúlva felemete a fejét:

-Jól fogunk szórakozni, majd meglátod...- sziszegte gonoszan, de Rin csak dacosan elfordította a tekintetét és nem válaszolt. A sötét sámán egy pillanatig még gyönyörködött a lány megkínzott arcában, majd csettintett egyet, mire fekete fényben lüktető kapu nyílt Rin mögött.

-A mielőbbi viszontlátásra.- felnevetett, majd megragadva az Asakura lány karját, belépett az energiamezőbe és azonnal eltűnt. A kapu felizzott, majd szinte azonnal zsugorodni kezdett.

-Neeeeee!- kiáltotta Trey, és rohanni kezdett a kapu elé. Már alig pár méter választotta el az átjárótól, amikor az egyik szellem csapása eltalálta. Az északi sámán fájdalmas kiáltással vágódott el a földön, ahogy a fekete dárda végigvágta az oldalát. Eltorzult arccal emelte fel a fejét, s fekete szemei elkerekedtek a kétségbeeséstől, hiszen a kapu már alig volt nagyobb egy kicsiny ajtónál. Dühösen próbált meg feltápászkodni, hogy tovább rohanjon, de elkésett: a következő pillanatban azonban Len szinte a semmiből előkerülve beugrott az átjáróba, amely hamarosan össze is zárult mögötte...

Trey döbbenten állt talpra, s egyre csak bámult arra a pontra, aholy Hiroto, Rin, majd Len eltűntek. Élete szerelmét magával ragadta a legújebb ellenségük, s ő tehetetlen, mert későn reagált. Így nem tudja megmenteni a lányt, akit szeret, ráadásul szembe kell néznie egy csapat szellemmel is...Az északi sámán csak akkor eszmélt fel ismét, amikor meghallotta Rio fájdalmas kiáltását....