Alig aludt azonban az Asakura lány néhány órát, máris pirkadt odakint. Felébredt, de mivel semmi kedve sem volt kimászni az ágyból, csak a fülére húzta a takarót, s csukott szemmel próbálta megőrizni az álom utolsó morzsáit. Azonban ezek is szertefoszlottak, amikor néhány perc múlva kicsapódott a szoba ajtaja és berobogott Anna, s kegyetlen hangon ordibálni kezdett:

-Ébresztő! Mivel a tegnapi edzést ellógtad, ma tripla annyit fogsz szenvedni! S ne feledd: már csak 2 napunk van az első csatánkig! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon, s kiparancsolta Rint az ágyból.

-Tessék? – nyögte Rin meglepetten, miközben felült az ágyban és megdörzsölte a szemét.

-Jól hallottad, na gyerünk már! Kapsz 5 percet, hogy felöltözz, s semmi trükk! – szólt Anna, majd csípőre tette a kezét és megállt az ágy végén.

-Tudod, kinek fogsz te parancsolgatni! Hagyj aludni..... – ezzel Rin visszadőlt az ágyba. Anna egy pillanatra meglepődött, de aztán a vonásai ismét megkeményedtek.

-Mozdulsz magadtól is vagy kell egy kis ösztönzés?

Rin nem válaszolt csupán a fejére tette a párnát és elfordult. Anna keze ökölbe szorult a dühtől, s eltartott néhány percig, amíg sikerült lenyugodnia. „Mit képzel magáról ez a lány? Attól, hogy Yoh testvére még nincs felhatalmazva arra, hogy ellenszegüljön a parancsaimnak! Majd én megmutatom neki...” – gondolta magában, majd előkapta a gyöngyeit és megcsörgette őket.

-Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? – kérdezte gonoszan.

Rin felült és dühösen nézett rá:

-Úgyse mered.... – válaszolt halkan.

-Dehogynem... – s azzal Anna megkötözte az épp megjelenő Wynt. A kékhajú szellem- lány nem is tiltakozott, ő már beletörődött abba, hogy ebben a házban Anna parancsol.

-Azonnal engedd el, ehhez nincs jogod! – morogta Rin, miközben felpattant az ágyból.

-5 perc múlva az udvaron. Addig nem kapsz reggelit, amíg le nem futottál 10 km-t. – szólt Anna szigorúan, majd a fogságba esett Wynnel együtt elhagyta a szobát.

„Ez a csaj egy hajcsár. Habár valahol igaza van.... Na mindegy, majd bocsánatot kérek tőle, ha találkozunk” – gondolta Rin magában, miközben öltözni kezdett. Alapjáraton nem volt ő ilyen, csak hát nem szerette, ha nem az övé volt az utolsó szó. Ilyenkor hajlamos volt bárkinek nekiugrani, még azoknak is, akik semmi rosszat nem tettek ellene.

Gyorsan felöltözött: egy hosszú sportnadrágot, egy rövid topot, s természetesen edzőcipőt vett fel. A haját lófarokba kötötte, de még így is a háta közepéig ért. Indulás előtt még kinézett az ablakon: a nap éppen ekkor kelt fel, s bearanyozta az udvar füvét. Rin sóhajtott egyet, majd elfordult és sietve elhagyta a szobát.

Lehajtott fejjel lépkedett a folyosón, nagyon megbánta, hogy ellenszegült Annának, így utólag belegondolva nem kellett volna. Most szegény Wyn megkötözve szenved, s mindez az ő hibájából! Annyira nem figyelt semmi másra a gondolatain kívül, hogy majdnem nekiment a bejárati ajtónak.

Megcsóválta a fejét, majd kilépett az udvarra, ahol viszont meglepetésére nem talált senkit. Még egyszer körülnézett, majd megvonta a vállát és elkezdett futni az erdő irányába. Az első 2 km meg se kottyant neki, de azután a többi már kész kínszenvedés volt. Épp harmadszorra tette meg a távot az erdő és a ház között, amikor nem várt társak csatlakoztak hozzá. June nagyokat ásítva kezdte meg a futást Pailonggal együtt. Rajta is melegítő volt, üde zöld színben, ami jól ment a hajához. Mosolyogva intett egyet Rinnek, majd begyorsított, hogy utolérje a szőke lányt. Amikor beérte így szólt:

-Na mesélj, mi volt tegnap Lennel? – kérdezte gyanús mosollyal az arcán. Rin azonnal elpirult, s se a lihegéstől, se a meglepetéstől nem tudott válaszolni, de végül barátnője kíváncsian csillogó szeme szóra bírta:

-Elmentünk az erdőbe, s ott aztán......öööö, izé....hát tudod.... – June elnevette magát.

-Csak nem csókolóztatok? – kérdezte.

Rin zavart vigyorral bólintott, mire June abbahagyta a nevetést.

-Lennyből lehetetlenség volt kihúzni! Inkább megverekedett Pailonggal, minthogy bevallja!

Rin arcáról egy pillanat alatt eltűnt a mosoly:

-Várjunk csak: honnan tudod, hogy az öcséddel voltam tegnap?

-Ugyan már, ez teljesen nyilvánvaló, már mindenki tud róla, még Silva is!

A szőke sámán egy pillanatra megállt, de June karon fogta és továbbrángatta.

-Nehogy megállj, különben Anna újrafuttatja az egészet!

-Köszi a jó tanácsot, de még nem válaszoltál a kérdésemre...Mi az, hogy mindenki tud róla?

-Amikor tegnap Len nem itta meg a szokásos pohár tejét reggel, már mindenki tudta, hogy nincs itthon. Aztán amikor Anna bement, hogy felébresszen téged...hát komolyan mondom neked: olya hisztire még nem ébredtem! Anna körbeordibálta az egész házat, s innen már nem volt nehéz rájönni, hogy együtt mentetek el.

-Ez eddig rendben is van, de miért csak én kaptam büntetést?

-Az öcsém is kapott: már vagy órája erősít az edzőteremben.

-Neki nem kellet futnia? – kérdezte Rin elgyötörten, amikor eszébe jutott, hogy még csak fél távnál járnak.

-Anna nem akarja, hogy túl közel legyetek egymáshoz, mert akkor nem tudsz koncentrálni az edzésre. Így amint befejezzük a futást, mi megyünk be, ő meg a fiúkkal jön ki gyakorolni.

Rin csak nagyot sóhajtott, majd újdonsült barátnőjével és Pailonggal együtt leszenvedték a maradék távot.

*

Teljesen kimerültek, mire reggelihez jutottak, de Anna nem hagyott nekik sok időt a pihenésre, máris mentek az edzőterembe.

-Gyerünk, holnap már meccsünk van!!!! – nógatta a lányokat, s csodával határos módon ő is bejött velük az erősítésre kijelölt szobába.

-Micsoda? Reggel még azt mondtad, hogy van még 2 napunk! – csattant fel Rin, miközben leengedte a válláról a súlyt.

-Hol van az orákulum- harangod? – kérdezte Anna szemrehányóan.

-A szobámban.... – válaszolt Rin úgy, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

-Nem jó válasz, tessék. – s azzal a szőke lány odadobta az Asakuranak a kék szerkezetet.

-Nézd meg, új üzenet jött a Tanácstól. A meccset előrébb hozták, de azt nem lehet tudni, hogy miért....

-Felettébb furcsa... – gondolkozott hangosan June, miközben elvette Pailongtól a feléje nyújtott törölközőt és megtörölte az arcát.

-Ez nem vall a Tanácsra...Lehet, hogy valami baj készülődik... – folytatta csendesen.

Rin aggodalmasan nézett rá, de Anna lezárta a beszélgetést.

-Most nincs időnk hipotéziseket gyártani, folytassátok a munkát! Addig én megyek és megnézem a fiúkat, remélem nem csináltak semmi hülyeséget.... – a szőke lány elindult az ajtó felé, de Rin még megállította egy percre:

-Anna, én.....ööö...sajnálom a reggeli viselkedésemet.... – mondta és bűnbánó arccal leendő sógornőjére nézett.

-Rendben... – válaszolt Anna hűvösen, s otthagyta őket.

Rin csak hebegni tudott, nem volt hozzászokva, hogy valaki így reagáljon egy bocsánatkérésre. Tanácstalanul nézett Junera, de ő csak elmosolyodott:

-Anna-nál már ez is haladás....

Rin viszonozta mosolyát, majd nekiállt, hogy folytassa az erősítést.

*

Így telt el az egész nap. Már nem is érezték se a kezeiket, se a lábaikat, mire odajutottak, hogy elmenjenek fürdeni. June és Rin együtt indult el a medence felé, de Anna is csatlakozott hozzájuk:

-A fiúkat elengedtem ma estére, hogy ne zavarjanak.... – mondta, de a két másik lány tudta, hogy valójában azért küldte el őket, hogy lányos este legyen a mai.

-Isteni a víz... – szólt Rin, miközben beült a medencébe és megmosta az arcát.

Anna és June melléült, s néhány percig csendben élvezték, hogy a forró víz ellazítja a testüket. Nem szóltak egymáshoz egy jó ideig, de végül Anna megtörte a csendet:

-Holnap lesz az első sámánharcunk és addig ki kéne találni valami nevet... – mondta és várakozóan a társaira nézett.

-Mit szólnátok, mondjuk az Amazonokhoz? – szólt Rin.

-Nekem tetszik... – válaszolt June vigyorogva.

-Utálom ezt mondani, de nekem is....Rendben, akkor ezzel meg is volnánk. Most térjünk rá a stratégiára....

-Minek az? A lényeg az, hogy leverjük az ellenfelet! – válaszolt Rin

-Kezdesz úgy beszélni, mint Len, s azt nem szeretem. Szóval a stratégia a következő: mivel nekem nincs szellemem, a támadás kettőtökre hárul, illetve Pailongra és rád, Rin. Mi June-nal fedezünk titeket, s segítünk ha baj van.

June azonnal bólintott, így Rinnek se volt más választása.

-Szerintem mindent megbeszéltünk. Holnap reggel találkozunk a reggelinél. – mondta Anna, miközben felállt és kimászott a vízből. Hátat fordított a másik két lánynak, s már épp indult volna szobája felé, amikor June megállította:

-Nincs kedved még maradni? Beszélgethetnénk....

-Igen Anna, maradj még. A fiúk úgyse jönnek haza éjfélig, ahogy ismerem őket, addig dumálhatnánk egy jót... – mondta Rin is.

Anna megállt és visszafordult.

-Ti beszélgetni akartok velem? Miért?

-Ha már ennyi fiúval vagyunk összezárva, szerintem össze kéne fognunk.... S különben is: alig tudok rólad valamit.... – Rin hangja őszinte volt, miközben felállt és az egyik kezét a padlón álldogáló lány felé nyújtotta.

Anna elmosolyodott, majd megfogta a felé nyújtott kezet és megszorította:

-Köszönöm....  – s azzal visszamásztak a vízbe. Egész este beszélgettek, szinte minden létező dolgot megbeszéltek, kezdve Yoh lustaságától, Trey hülyeségéig, jókat mosolyogva Rio ostobaságán, Jocó viccein, valamint Len megnyilvánulásain.

Rin ezen az estén fontos felfedezést tett: mint ahogy Len is, Anna is teljesen más volt legbelül. Egy kedves és vicces lány, aki nagyon szerette Yoht, még akkor is, ha ezt nem mondta ki....