Anna reggel ígérte szerint hajnali ötkor kiverte a fiúkat az ágyból és mindenkit elzavart futni reggeli előtt. A fiúk hulla fáradtan érkeztek vissza, addigra Morthy is elkészült a reggelivel és nyolcra sikeresen túl estek a reggeli étkezésen, így mindenki kényelmesen elindulhatott az iskolába, mert volt egy órájuk, hogy beérjenek. (megjegyzés: japánban a legtöbb iskolában a tanítás kilenc, illetve háromnegyed kilenckor kezdődik.)

Ren és Tray együtt indultak el, mint minden reggel, amikor a Tao fiú Yohéknál aludt.

-         Haver az összes tagom fáj... – nyavalyogta az északi fiú, közben bal kezével görcsös vállát szorongatta és előre hátra evezett vele a levegőben.

-         Már megint sír a szád, inkább örülj neki, hogy nem akkor kezdesz el újra edzeni, amikor megint itt a bajnokság. Nem is tudom, hogy akkor mit csinálnál, ha egy-két hét kihagyás után ennyit nyavalyogsz. – közben megigazította iskola táskáját a hátán.

-         Csak azt ne mondd, hogy neked semmidsem fáj.

-         Hát képzeld, hogy nem, mivel én mindennap rendszeresen edzedtem az elmúlt hónapban is. – mondta fellengzősen.

-         Na persze, neked mindened tökéletes... És tudod, mit? Majd én is abba hagyom a nyavalygást, ha te abba hagyod a brummogást. Mint tegnap este. – nevetett fel Tray, majd oldalba bökte barátját. Közben megálltak egy zebránál, aminek a lámpája pirosra váltott.

-         Sürgősen le lehet rólam szállni, és tehetsz egy szívességet magadnak. Felejtsd el a tegnapot. – mordult rá a másik.

-         Hehehe!!! – Tray felnevetett, majd hátba veregette barátját. – Jól van na. Brum-brum... – és tovább nevetett, Ren ökölbe szorította a kezét a dühtől és éppen vissza akart vágni, amikor Tray leintően felemelte a kezét és előre mutatott az utca másik oldalán lévő járdára.

-         Mi van? – fordította Ren is arra a tekintetét.

Az utca túl oldalán Hiei és Sasuke sétáltak egymás mellett. A vörösesbarna hajú osztálytársnőjük éppen magyarázott valamit az ötödikes fiúnak, amaz komoly arccal nézett előre, de mikor a lány befejezte mondandóját kedvesen elmosolyodott, és felnevetett.

-         Ezt nem hiszem el. – morogta Tray. – Sasuke mindig ott van Hiei nyakán, mért nem tud róla leszállni? Idegesítő egy alak... – Ren csak közömbösen megvonta a vállát.

-         Attól még, hogy te szerelmes vagy ez másokat nem üt ki a mezőnyből.

-         MI VAN? Te miről beszélsz? – háborodott fel a kék hajú fiú. – Mi csak barátok vagyunk!

-         Persze én meg a bátyád vagyok és Anna valójában veled fog össze házasodni nem Yohval. Tray azt hiszem néha nem igazán tudod, hogy ki milyen szerepet tölt be az életedben. Na várj én majd tisztázom neked, Anna Yoh barátnője én az egyik ellenfeled vagyok a sámán bajnokságon, Hieibe pedig szerelmes vagy. Sajnálom, de a tények azok tények és akár, hogy is próbálod tagadni attól még nem változnak. – vigyorodott el. Végre sikerült neki is felbosszantani a kék hajút és nem csak fordítva, hogy mindig az ő idegeivel játszanak. Igazából a barátjának tartotta az északi fiút, de ezt mindig nagyon nehezére esett bevallani.

-         Héj tudod te is tehetsz mindjárt egy szívességet...

-         Tray! – ezúttal most ő intette le a másikat. – Tudom téged most inkább az izgat, hogy Sasuke Hieivel van, de ha megnézed... azt a valamit Sasuke felett. – mutatott a fiúra. A kék hajú oda fordult és akkor tűnt csak fel neki, hogy az idősebb srác mellett egy fiatal lány szellem lebeg végig követve Sasukét. A lánynak, hosszú rózsaszín haja volt befonva és rövid kimono szerűséget viselt. A fiút láthatóan nem zavarta, de biztosan látszott, hogy tudja, ott van a lány.

-         Sasuke egy... sámán? – nézett Tray elképedve, majd kérdően Renre pillantott, aki bólintott, majd elgondolkodva ráncolta össze szemöldökét.

„Egy sámán. Amikor Hieit és Harut megtámadták láttam valamit Hiei felett lebegni... az is egy szellem lett volna? Hiei is sámán lenne? És ez a srác is az?”

Ekkor Tray, feltűrte egyenruhájának karját és megindult a két fiatal felé, de az ifjú Tao fiú megragadta a vállát és visszarántotta.

-         Mit csinálsz, engedj el! – szólt rá az északi fiú.

-         Még is mit akarsz tenni? Oda mész, hogy „Hello én is sámán vagyok cuki a védőszellemed!” vagy mi? Egyébként meg piros a lámpa, úgy hogy ha egy mód van rá ne üttesd el magad. – aztán mikor látta barátján, hogy lehigadt elengedte és újra a Hiei és Sasuke után néztek, akik kezdtek eltűnni az utca végén.

-         Ez fura... De most mi legyen? – nézett újra kérdően Renre a kék hajú.

-         Az majd elválik. De most még ne beszéljünk vele róla. Gyere. – indult át az úttesten az aranyszemű, barátja pedig követte.

Ren egyenlőre nem tett ezzel kapcsolatban lépéseket aznap, de Tray nagyon furcsán viselkedett és ez a lányoknak is feltűnt. Főleg Hieinek, Ren tudta, hogy barátját nem hagyja nyugodni, amit láttak és ki tudja azóta mit kombinált az ő kis agyacskájában, de most még akkor sem beszélhettek erről Sasukéval, ezt Traynek is be kellet látnia. Tray utolsó óra előtt félre hívta Rent, mert meg akart beszélni vele valamit, a Hiei megint csak furcsán nézett, de a fiúra, de nem tette szóvá a gondolatait.

-         Ren figyelj engem ez a dolog nem hagy nyugodni. Mi van, ha Hao tényleg visszatért és mondjuk Sasuke az egyik új segítője. Meg törtéhet, mert én nem láttam annó a második fordulón. Vagy te igen?

-         Hé Tray állj le egy picit oké? It pattogsz a helyett, hogy józanul gondolkodnál. Egyenlőre nem beszélhetünk a sráccal, mert nem tudunk róla semmit, majd Harutól meg kell kérdezni egy-két dolgot róla és csak utána léphetünk.

-         Mért pont Harutól? Hiei van vele jóban, Haru szerintem még csaknem is beszélt vele soha.

-         Azért mert Hiei viszont Harunak jó barátnője és, ha néha vennéd a fáradságot és átgondolnád a dolgokat, akkor rá jönné magadtól is, hogy túl feltűnő lenne Hieit faggatni Sasukéról. Nem tudhatod, hogy Hiei tud-e valamit a szellemekről vagy bármiről, ami ezzel kapcsolatos, ha mondjuk ne legyen igazunk, de Hiei is sámán, akkor ő Sasuke oldalán áll és, ha Sasuke Haoén akkor logikus, hogy ebből mi következik, nem?

-         Hát... ööö... megismételnéd onnan, hogy Haru és Hiei barátok? – nézett zavartan Tray.

-          Wáááh!! – Ren beharapta alsó ajkát és ökölbe szorította kezét közben erősen koncentrált. „Nem ütöm meg, nem ütöm meg.... Nem ordítok vele... nem ordítom le azt az idióta hó fejét...” – Na ide figyelj a lényeg az, hogy Haruval kell erről beszélnünk, mert Hiei biztosan elejtett neki egy-két dolgot, mert a lányok ilyenek.

-         Ezt te meg honnan tudod, Mr. Nem mutatom ki mit érzek?

-         Azért rám is ragadt valami, amíg veletek tébláboltam hónapokon át. És van egy nővérem... – fonta karba a kezét Ren.

-         Rendben, akkor majd beszélünk Haruval... és, ha megemlíti Hieinek?

-         Reméljük nem, de nem is azt fogjuk kérdezni tőle, hogy Hiei vagy Sasuke nem sámán-e, hanem csak... kerülgetjük a dolgot, ennyi. Mintha egyszerűen csak érdeklődnénk és kész.

-         Mikor élezték így ki az eszedet? – nézett furcsállóan barátjára a kék hajú.

-         Az én eszemmel sosem volt baj Tray. Neked van jég az agyad helyén. – mordult rá.

-         Ez meg mit jelentsen?! – vállalta be a vitát a jégsámán.

-         Csak arra céloztam, hogy néha nincsen a helyén az agyad!

-         ÓÓÓ, igen??!! Akkor, te meg... – kezdett bele a kék hajú, de félbe szakította egy női hang.

-         Jót beszélgetek? – állt meg a folyosó végén a vállával a falat támasztva Hiei.

-         Hiei... ö... áh csak a szokásos, megint előjött a bunkó mamlasz énje. – nézett szúrósan Renre, amaz csak egy gyilkos pillantást vetett a fiúra aztán Hieire nézett.

-         Még is mióta állsz ott? – nézett rá rideg szemeivel az ifjú Tao. Tray gondolatai benne is gyanút ébresztett most már nem tudott, úgy nézni a lányra, mint eddig, ha tényleg Hao oldalán áll, akkor nagy bajban vannak.

-         Most jöttem. De Tray azt mondtad csak beszélgetni akartok. – indult el feléjük. Ren a lány szemeit fürkészte, próbálta megtalálni benne kérdésére a választ, de abban nem látott semmi rosszat, gonoszt, bármit, amire csak egy kicsit is emlékeztetné Hao világára, véleményére, arra a lenézésre, amit a saját embereibe táplált mások iránt.

-         Áh, ööö ige. El is kezdtük csak hát... – Hiei vidáman fel nevetett. Mindkét fiú meg lepődött a lány reakcióján, értetlenül bámultak rá, majd egymásra.

-         Mi olyan muris? – nézett rá Ren furcsállóan.

-         Ti sosem tudok egy beszélgetést sem úgy lebonyolítani, hogy közben össze ne kapnátok valami? Hihihi!! – nevetett tovább.

-         Hát ismersz! – vakarta meg a tarkóját Tray és ő is vidáman felkuncogott.

-         Rendben, mindjárt csöngetnek lassan gyertek vissza. – mosolygott rájuk, aztán elindult vissza. Tray integetett neki, aztán Renre nézett.

-         Visszatérve, azt akartam mondani, hogy órák után húzzunk haza és beszéljünk a többiekkel is.

-         Ezt támogatom. De neked kell velük beszélned, dolgom van. – indult el Ren is a tanterem felé.

-         Miii? Már megint miből akarsz kihagyni minket? Mi lenne, ha csak egyszer...

-         Családi ügy, oké? Ebbe nem avatkozhattok bele.

-         Áhá, értem. Az más. – nyugodott bele Tray. – Akkor majd én beszélek velük... – mélyet sóhajtott, majd belépett barátja után a terembe.

Aztán minden pontosan úgy történt ahogy megbeszélték, Tray rögtön hazafelé vette az irányt, Ren pedig egy másik irányba indult egyedül.

A középmagas fiú barna haját gyengéden lengette meg a szél. Jobb lábát felhúzva a farönkre könyökölt fel és azon nyugtatta a fejét. Tekintetével a békés természetet fürkészte, elmerülve a hatalmas külvárosi park csendjében.

-         Már azt hittem sosem érsz ide. Kilóméterekkel ezelőtt éreztem az erődet... Mért nem fojtod el? Így igazán könnyen megtalál téged bárki. – a férfi meg sem moccant, továbbra is nézett előre.

-         Na nem mintha neked ez számítana, igaz? A nélkül is megtalálnál...

-         Pontosan... Nem is vagy te olyan buta. Meglehetősen erősebb lettél, legutóbbi találkánk óta. A véleményed azóta sem változott meg? Nem akarsz... átállni?

-         Ne nevettess. Ha a terved és a céljaid ugyan azok, mint régen... akkor most itt a remek lehetőség, hogy bebizonyítsam mennyire máshogy képzelem ÉN el, a jövőt. – majd előrántotta quan daot, egy mozdulattal nyitotta ki, és a fegyver összeállt, a fém hangjával felverve az erdőt.

-         Ugyan már, édes kedves fiatal naiv barátom. Tudhatnád, hogy még én magam is tanulok a hibáimból és még egyszer ugyan azt a hibát nem követem el. Így hát... – kelt fel, földöntúli mozgással és Renre fordította mély éjfekete tekintetét – nem fogom hagyni, hogy egy remek lehetőség újra kisétáljon a markomból. – vigyorodott el, hosszú meglengette a hűvös délutáni légáramlat – Úgy, hogy sajnos ezúttal nincsen választási lehetőséged.

-         Még egy lépés és megöllek Hao. – szegezte rá a fegyverét a fiú, szemeiből szikrázott a harag és a gyűlölet, de még is higgadt volt és tiszta fejjel gondolkodott. – Én is szoktam tanulni a hibáimból. A legutóbbi az volt, amikor nem öltelek meg rögtön, amikor először találkoztunk a repülőnél. Még egyszer én sem követem el, ugyan azt a hibát.

Hao kedvesen elmosolyodott.

-         Ahogy gondolod. – majd elindult Ren felé. A fiú elképedt egy pillanatra, de aztán másik kezével is megragadta a fegyverét, támadó állásba helyezkedett.

-         Még két lépés és... – Hao meg sem állt. Ren meg akarta emelni a guan daot, de a karja meg sem mozdult a lábai is teljesen lemerevedtek, mintha minden élet funkciója leállt volna és kiszakadt volna a testéből, amit már nem volt képes irányítani. Érezte, ahogy megszűnik az agyában az oxigén ellátás, nem kapott levegőt, Hao pedig könnyű szerrel sétált oda a fiú mellé. Megállt.

-         Amint már mondtam, nem vagy te olyan buta kölyök, legalább is nem annyira mint, hittem. – Rennek elkerekedtek a szemei, mindene remegett, de levegőhöz még mindig nem jutott. - Mert, ha még több sütni valód lett volna, ma még nem kerestél volna meg. Nos... még találkozunk. – indult el, újra. - Addig is, ha egy mód van rá vigyázz magadra. – sötét szívéből áradó nevetés tört fel belőle, ami ott kavargott a fiatal Tao fejében még Hao távozása után is. Basonnek végre sikerült kiszakadni a fegyverből és mestere elé lebegni.

-         Ren sensei... – a fiú arany szemei elkerekedve meredtek előre szemgolyója már nem is látszott annyira összeszűkült a fájdalomból, majd szája sarkából vér buggyant ki. Végig folyt a fiú ajkán, és az arcvonalán, amíg a földre nem csöpögött. – SENSEI! – Ren még mindig mozdulatlan maradt. Szakadozva vett levegőt, majd a tüdejéhez kapott összegörnyedt és a földre rogyott. Három kézláb térdelt a földön, jobb kezével szorongatva a mellkasát, először csak fuldokló érzés fogta el újra, majd egy nagyobb levegő vétel után vért hányt a földre.

Tray azonnal haza indult, hogy beszélhessen a többiekkel első útja a napaliba vezetett, ahol megtalálta az Annával beszélgető Tamarát. Éppen valószínüleg valami kínos pillanatban léphetet be, mert mindkét lány azonnal elhallgatott.

-         Anna... Beszélnünk kell. A többiekkel is, hol vannak a srácok?

-         Mi történt? – fordította Tray felé rideg és még is valahol aggódó tekintetét. Mindenesetre a kékhajú jégsámán tudta, hogy az utóbbi nem miatta van.

-         Történt egy s más. Nem annyira fontos, de jó lenne megemlíteni mindenkinek. – Tray még mindig az ajtóban állt, nem moccant egyik kezével az ajtó félfába kapaszkodott.

-         Yoh edzésen van a Lysergel, Jocó elment Faustal bevásárolni, Ryu és a törpe szintén valahol kóborolnak, Jun pedig már elment. Csak mi vagyunk itthon. Majd este megbeszéljük. Hogy hagytad Rent?

-         Elment. Azt mondta valami családi dolog, úgy hogy nem faggattam.

-         Mi? Nem meg beszéltük, hogy senki ne maradjon egyedül? Főleg miközben beteg? Azt hittem tanultatok valamit a legutóbbi esetből, és, hogy nem volt hiába a Dobbie villagei mérkőzések és a Haoval történtek.

-         Történt valami... ezt én is tudom. De úgy sem fogja elmondani, ha faggatom. Már ismerem annyira Rent.

-         Ebben igazad van, de akkor sem kéne egyedül sétálgatnia. És neked sem. – nézett rá szúrósan.

-         Igen, tudom, hogy ne... – sóhajtott, amikor csengettek a kapun. Mindhárman az ajtó irányába emelték a tekintetüket, majd a kékhajú fiú Annára nézett.

-         Most meg mire vársz nyisd ki. Nekem keljen oda menni? – mordult rá, a fiú nem akart vitatkozni szó nélkül a bejárathoz ment és ajtót nyitott.

-         Haru...? – nézett értetlenül az osztálytársnőjére a fiú.

Ren remegő lábbakkal sétált végig a forgalmas úton. A kocsik elsuhanó zaja, a dudálás, az emberek hangja mind zajként kavarogtak a fejében, ami meg is fájdult mindettől. Zilált hajába bele kapott a kocsik által felkavarodott levegő és többször a fiú szemébe fújta a haját, de már a nélkül sem látott szinte semmit. Nagyrészt emlékezetére hagyatkozva indult el haza felé a véleménye szerinti megfelelő irányba. Bason még a parkban elindult segítségért, de senki nem látta őt, így hiába próbált segítséget kérni.

Jó óra eltelt mire mestere összeszedte magát annyira, hogy eltudott indulni, de minden percben egyre meggyötörtebbnek látszott. Figyelte őt, minden pillanatban kétséges volt, hogy talpon marad-e a következőben is, tekintetében halvány fény derengett, amivel az utat figyelte.

A járó-kelő emberek mind elhaladtak mellette, Ren néha megemelte a tekintetét, látott néhány elképedt arcot, vagy undorodót, aki őt figyelte, magában már csak meg mosolyogta a helyzetet.

„Félnek és undorodnak még is... egyiknek sem jut eszébe sem, hogy segítsen... – lehajtotta a fejét és megtámaszkodott egy villanypóznában. – és én őket mentettem meg Haotól egy hónappal ezelőtt... – keze újra és újra megremegett, majd ellökte magát és tovább indult. – és még is mindegyik csak magával törődik...” Ren szája sarkából újra vérbuggyant ki, Bason látta amint bordó egyenruháját átitatja a felszakadt sebből szivárgó vér.

-         MESTER! – Ren nem állt meg. Tudta, hogy az egyetlen megoldás, ha most eljut hazáig. „Nem akarok meghalni... még nem... és nem állok Hao oldalára sem...soha... – az aranyszemű fiú lelépett a járdáról a zebrára – és, ha megöl sem... nem leszek a szolgája...” A következő pillanatban Hiei hangját halotta a háta mögül.

-         REN!! – a fiú megtorpant és egy kocsi robogott el előtte nagyjából 180-al. Ren ebből csak a kocsi szelét érezte, ami majdnem ledöntötte a lábáról, de még egy lépés és a kocsi elcsapja. Felemelte a fejét és elkerekedett szemekkel nézett előre és csak tekintetével követte a kocsi útját, majd újra előre nézett. Meg sem tudott moccani csak remegett minden porcikájában. Aztán térdere zuhant a járda padka mellett. Összerogyva ült ott maga elé nézve, érezte, hogy nem bírja tovább tartani magát, eddig tartott minden ereje már az ájulás szélén volt és lelke elengedte a testét a semmibe magára hagyva. A fiú előre dőlt és úgy érezte az utolsó pillanatban, mintha valakinek a karjaiba zuhant volna. A finom óvatos kezek a hátára fordították és a fájdalomtól Ren azonnal felszisszent, teste újra megremegett mikor a sebet újra felület érte. Aztán távoli hangokat halott a lányét, akiét az előbb is. Óvatosan nyitotta ki a szemeit az utolsó erejével, amikor érezte, hogy egy kéz végig simítja az arcát. A lányra nézett, akinek az ölében feküdt.

„Hiei...” – Rent nyugalom töltötte el. Nem értette mi történik, legszívesebben dühödten csapkodott volna, hogy ilyen megalázó helyzetbe keveredett, hogy az utcán esett össze és ráadásul egy lány menti meg az életét, kétszeresen is. A kocsitól és lehet attól is, hogy itt helyben halálos vérveszteséget szenvedjen. De valahogy még is más érzés nem kerítette hatalmába, csak a puszta fáradság és nyugalom. Újra lehunyta a szemeit, érezte, hogy a teste megtámasztva fekszik. A lány lába pont nem sokkal a sebe felett támasztotta meg a hátát, a vér végig folyt a hátán érezte annak a forróságát, egész teste remegett a hidegtől, még is a vére forró volt. A lány egyik kezével a fejét simogatta, ami szintén nyugtatóan hatott rá, most nem érezte a taszító érzést, amikor valaki a személyes szférájába hatol, pedig Hiei ezt most többszörösen is megtette. A lány másik kezével a saját kabátját tolta be Ren hát alá így a seb egy puha anyagot ért és nem a kemény betonnal kellett ütköznie.

-         Ren, ne aludj el... kérlek... most még maradj ébren. Tarts ki egy kicsit, és akkor minden rendben lesz... Ren... Ren... – a sötét hajú fiú még halotta a mentő rivalló zaját, de a következő pillanatban minden elsötétült, minden érzék szerve felmondta a szolgálatot.

Aztán még is visszatért az ereje. Ren érezte, hogy valami puha anyagon fekszik és valaki a kezét szorongatja. Lassan kinyitott a szemeit, fejét jobbra döntötte.

Egy mentőautóban feküdt a sziréna zaja éktelen lármát csapott a kocsi tetején, kezéből egy infúziós cső volt kötve egy tű segítségével. Mellett Hiei ült, aki közelebb hajolt hozzá ekkor.

-         Ren... hogy érzed magad? – kereste a fiú tekintetét, de amaz nem válaszolt nem is bólintott. Ekkor Ren érezte, ahogy a mentős leteszi a kezét az ágyra, valószínűleg a pulzusa miatt szorongatta. Aztán megpillantotta Basont is, aki aggódóan vegyes rémülettel nézett rá, de megkönnyebbülten sóhajtott mikor észre vette, hogy a fiatal Tao kinyitotta a szemét.

-         Bason... – sziszegte Ren. A mentős az értékeket nézte, Hiei közelebb hajolt a fiúhoz.

-         Kihez beszélsz? – térdelt az ágy mellé. A mentős újabb infúziót kötött be.

-         Mellé beszél, magas láza van. – válaszolt a nő, majd a vezetőhöz beszélt előre, aki a korházzal tartotta a kapcsolatot rádión. Yamato a fiú testhőmérséklet 41, 6.

-         Ren... nem sokára a kórházba érünk, ne lesz baj... csak ne add fel kérlek... – a fiú hieire nézett, látta az aggodalmat a tekintetében, az arcán, de nem értete hogy miért. Még is miért van most itt?

-         Nem lesz... – suttogta ő is, majd nagyon halványan a szája sarka mosolyra húzódott, aztán újra lecsukta a szemeit és megint minden elhomályosult.

Tray és Haru a kertes házak között sétáltak, a belváros felé vették az irányt. Tray hátán a deszka helyezkedett el, Haru pedig a táskáját hozta a kezében, közben sietősen szedték a lábukat.

-         Szóval, ha Anna azt mondja mész akkor te mész? – kuncogta el magát a lány.

-         Jaj hát tudod, ő a mi házi sárkányunk... azért tartjuk hogy valaki tartsa a napi rendet. Olyan sokan vagyunk mi fiúk... – nevetett fel zavartan és érezte az arcán a pofont és gondolatban számolta a kilométereket milyen messzire szállt volna, ha Anna ezt halja és behúz neki egyet érte. Meg is simogatta pillanatra a képzeletben fájdalomtól ordító arc üregét.

-         És te merre mész? Mert én a Neru (japánul: álom) teaházba, ott találkozom Hieivel.

-         Hát őszintén szólva fogalmam nincs hol lehet Ren, de szerintem először hozzájuk megyek. Hátha, de addig elkísérlek, pont útba esik. – mosolyogott rá Tray.

-         Nagyon köszönöm, Tray. – viszonozta a fiú gesztusát, a sámán fiú kissé zavarba jött a lány tekintetétől, a meghitt pillanatot a telefon csörgése szakította félbe. – Ne haragudj... – hadarta a lány, majd előkotorta mobilját a mindent tudó női táskából és felvette a telefont. Mindketten megálltak, hogy a lány nyugodtan beszélhessen a készüléken.

-         Ki az? – suttogta Tray, de a lány leintette egy pillanatra.

-         Szia Hiei. Mi történt? Mi? Hol vagy? Mért nem? – a lány egyre furcsább arcot vágott, Tray is érdeklődve figyelt. – Mi? Várj, Várj nem értem lassabban nem hallom a kocsiktól.... mi történt Rennel? Hova? – Tray szemei elkerekedtek, már meg sem várta a lány magyarázatát, kivette a deszkáját a tokból és a földre fektette. – Ja... jó... igen-igen tudom. Rendben. Szia. – majd lenyomta a telefont és csak meredt a kijelzőre.

-         <SPAN style="FONT-SIZE: 12pt; m