- Jocót? Miért, ő merre van? – kérdezett vissza Lyserg.

 - Épp ez az, amit neked kellene kiderítened. – felelte Len.

 - Len? Mégis hogy gondoltad?

 - Hát tudod, azzal a fura megérzéseddel, amit Doby Village keresésekor is használtál. – magyarázta Trey a maga szleng módján.

 - Vessem be a Diethel-varázslatot? – lepődött meg Lyserg.

 - Diethel-varázslat, az az!

 - Megpróbálhatom, de… - kezdte Lyserg. Láthatólag zavarban volt. – Ezt a mágiát eddig csak a furiyoku-koncentrátumok felmérésére használtam, személyek megtalálására nemigen. Nem biztos, hogy…

 - Ugyan már! Akkor is ment, most is fog, Lyserg. – vágott közbe Rio, biztatólag felemelve hangját. Mindannyian tudták – és Rio leginkább -, hogy Lysergnek nem túl nagy az önbizalma, ezért valami nagyobb kérés előtt nem ártott egy kis dicséret.

 - Jól van, rendben, megpróbálom. – bólintott Lyserg. – Csak hozzatok egy térképet. – Yohék készültek rá, hogy Lyserg most is egy térkép fölé hajolva próbál nekik választ adni kérdésükre, ezért már előre odakészítettek egyet. A fiú kilógatta ingáját, megvárta, amíg eláll annak himbálódzása, behunyta a szemét és koncentrált. Az inga nagyjából a térkép közepe fölött lógott alapból. Yohék remélték, hogy Jocóra nem ott találnak rá – az ugyanis három-négy várossal arrébb helyezkedett el. Nagy szerencséjükre valóban nem így történt. Lyserg ingája megremegett, majd elindult jobb felé, miközben enyhén Lyserg felé közeledett. Itt egy pillanatra megállt, majd továbblengett. Mostmár viszont véglegesen megállt – pont az ő Tokiójuk keleti részén.

 - Hú, hisz az a luxusnegyed! – csodálkozott Trey. – Ezen belül hol van, Lyserg?

 - Nem tudom. – nyitotta ki a szemét a fiú. – A körzeten belül bárhol lehet. De ha már ott lennénk, meg tudnám mondani.

 - Akkor nincs más választás: oda kell mennünk! – jelentette ki Rio.

 - És mégis mivel? Gyalog? – kérdezte Faust.

 - Á, ezt a problémát majd Lennyboy megoldja. – állította flegmán Trey.

 - Ne hívj Lennyboynak! – fakadt ki a megnevezett.

 - Rendben, Kisgatyó! – nevetett az északi fiú.

 - Hé, nyugalom! – próbált rendet teremteni Morty. Lenhez fordult. – Tényleg tudsz szerezni valami járművet?

 - Viccelsz? Nem emlékszel, hogy a Nyugati Sivatagba is a Tao-család gépén utaztunk a fiúkkal? – kérdezte némileg dicsekvő hangon Len.

 - Aztán szépen zúgtunk egyet… - motyogta Trey.

 - Az nem az én hibám volt! Sharonáék…

 - Rendben, tudjuk! Hidegvér, Lenny! – nevetett fel Yoh. – Szóval szerzel egy autót sofőrrel?

 - Hát, nem tudom, megéri-e azokért a sajnálnivaló poénokért… - morogta Len, de ez csak a felszíni szöveg volt. Valójában egy telefonhívás árán kábé fél óra alatt megszervezte egy limuzin érkezését Yohék házához, sofőrrel együtt, persze. A fiúk még le sem tudták magukban a hírt, hogy mennek Tokió keleti részére autóval, már csengettek is az ajtójukban.

 Anna kivételével, aki kijelentette, hogy semmi kedve nincs bezsúfolódni egy limuzinba a poénmester kedvéért, mindenki beszállt az elegáns járműbe. Lyserg ült a vezető mellé, mert ő mondta az utat. Egy-egy elágazásnál furcsán megremegett, majd kijelentette, hogy itt be kell fordulni, így haladtak egyre biztosabban a cél felé.

 Az utazás az elején kimondottan élvezetes volt. A limuzin még üdítőt is felszolgált, így Trey kihívta Yohot egy „Ki tud többet inni az italból?” versenyre, ezért egyszer meg kellett állniuk, hogy a két fiú kimehessen az illemhelyre. (Mellesleg Trey nyert a versenyben.)

-         Itt állj! – emelte fel a hangját később Lyserg. A sofőr sebesen fékezett és kérdőn nézett a fiúra. A sofőrökre jellemző, rövid kis bajsza volt és szürkés szemei. Az egyetlen ismertetőjegye a többi alkalmazotthoz képest hosszúkás, de nem nagyon feltűnő orra volt.

-         Köszönöm, itt kiszállunk. – vette át a szólás jogát Len. – Várjon meg minket! Nemsokára jövünk. – Azzal a hat sámán és Morty szellemeikkel együtt kiszállt az autóból.

-         Nem értem, hogy bírják az emberek ezekben a szűk izékben. – mondta el a véleményét Tokageroh, a járműre célozva.

-         Mi tagadás, Yoh, ez nekem is rejtély. – jelent meg erre Amidamaru is.

-         Szerintem nem volt olyan rossz. – ellenkezett Bason. A szellemek csevegésének Morty kérdése vetett véget:

-         Különben hol vagyunk egyáltalán? – Mindenki körbenézett. Lyserg pont egy humorista bár előtt állt meg.

-         Na, ne… felvették ide Jocót? – csodálkozott Trey. – Akkor eléggé kifejlődhetett a humora…

-         Hát, ez nekem bűzlik. – kétkedett Len.

-         Menjünk be, és megtudjuk, mi a helyzet. – javasolta Faust. Lyserg némán nézett maga elé, mintha valamit keresett volna a szemével. Kis szelleme, Cloe érdeklődve repkedte körbe a helyet Coreyval, a minikével.

 Végül követték Faust tanácsát és bementek.

 Bent egyből cigarettafüst szaga csapta meg őket. Körülnéztek. A hely lényegében véve egy egyszerű kocsmára hasonlított, azzal a különbséggel, hogy tágasabb volt és középen egy színpad helyezkedett el, melyen pillanatnyilag nem állt senki.

-         Jó napot! Mit adhatok? – hallottak egy ismerős fiúhangot. Odafordultak – Jocó állt előttük, notesszel a kezében. A nagy viccmesternek kivételesen torkára forrt a szó barátai láttán.

-         Hé, fiúk… - nyögte. Mellette megjelent szelleme, Mick.

-         Na mi a helyzet, poénkirály? Csak pincéri állást töltesz itt be? Mi van a humorista karriereddel? – gúnyolódott Len. Ő volt az első, aki felocsúdott közülük.

-         Ööö, a főnököt annyira meglepte sziporkázó tehetségem, hogy még ő maga sem hiszi el, hogy milyen vicces vagyok, ezért… - magyarázkodott Jocó. Mindenki arcára mosolyt csalt barátjuk füllentése.

-         Na, gyere, viccmester, elviszünk innen. – vigyorgott Trey.

-         El? De mégis hova?

-         Hát el, hozzánk! – felelte magától értetődő hangon Yoh.

-         Hozzátok? És a munkám? – kérdezte Jocó.

-         Nyugalom, ilyen munkát ott is kapsz… - gúnyolódott megint Len; ma nagyon elemében volt.

-         Na, gyere, vagy meggondoljuk magunkat. – unszolta Rio. Ekkor Yoh egy egészen különleges és ritka pillanatot kapott el – Jocó aggódott. Végül mégis bólintott, és búcsú nélkül ledobta pincéri kötényét.

-         Hihetetlen, hogy csakígy itt hagyom a munkám… - motyogta még, majd visszatért régi énje: - De hát az ellenállhatatlan Jocót nem tarthatják egy ilyen unalmas helyen! Csao, mindenki! Tudom, hiányozni fogok!

-         Jaj, Yoh, biztos, hogy ez jó ötlet volt? – kérdezte ledöbbenve Len, miközben az emberek a bárból mindannyian megbámulták a néger sámánt.

-         Hááát…