-         Indulnánk már végre? – morgolódott Lenny.

-         Arra még egy darabig ne számíts… - sóhajtott Morty, unott tekintetet vetve a házra, amelyből most is kiszűrődött Anna kiabálásának hangja.

 Ez a reggel pontosan ugyanúgy indult, mint a két héttel ezelőtti. Megint hétköznap reggel volt, Lenék első órája megint matematika volt és úgy látszott, hogy Yoh miatt megint elkésnek majd. Az egyetlen különbség az volt, hogy most Trey is velük tartott a tanórákra. Meg persze az, hogy amíg Anna Yoh-val veszekedett, Rio, Faust, Lyserg és Jocó a házban serénykedett.

 Körülbelül két hét telt el azóta, hogy volt az a nem túl élvezetes találkájuk az Öreg Hold Harca társulattal. Mindannyian hosszabb ideig is ott akartak maradni Yohnál, így Trey északi szűk kis iskolájából ideiglenesen átiratkozott a tokióiba. Lysergnek és Jocónak, iskolás koruk ellenére, szerencsére nem kellett bejárniuk, lévén Jocó szökött intézményi gyerek volt, Lyserg pedig angliai iskolájában beteget jelentett, remélve, hogy a tanárok nem kezdik el hívogatni nevelőszüleit, hogy érdeklődjenek, milyen betegség tartja őt ágyban három teljes hétig. Lyserg ugyanis valódi szülei halála óta egyik nevelőszülőtől a másiknál lakott, de szorosabb köteléke egyikükkel se alakult ki. Mostani gondviselői voltak az eddigi „legkedvesebbek”: őket legalább egyáltalán nem izgatták Lyserg dolgai, és mikor a fiú felvetette, hogy ott maradna barátainál az iskola végére és nyár egy részére, pótszülei csak annyit mondtak, hogy ha magától összekészül és odamegy, no meg persze elintézi, hogy az iskolában ne hiányolják, mehet nyugodtan. A házaspár csak ideiglenesen gondoskodott Lysergről, egyébként egy kisbabára vártak, melyet örökbe fogadhatnak.

 Mindazonáltal Faustot, Riót, Jocót és Lyserget sem lehetett nagyon irigyelni: tanulás helyett ők egész nap a házat takaríthatták, Anna délutáni ellenőrzésével.

 10 perc választotta el az iskolába készülődő sámánokat a becsöngőtől, és Yoh még mindig nem kelt fel. Len, Trey és Morty az udvaron vártak rá, hogy Anna kiabálására a fiú végre kikászálódjon az ágyból és magára kapjon valamit, de nem látszott túl valószínűnek, hogy ez rövid időn belül bekövetkezik.

 A fiúk még 20 percet vártak a szabad levegőn két barátjukra, akik ekkor végre megérkeztek. Elég fura párost alkottak: a dühtől szikrázó szemű Anna és Yoh, aki még mindig elejtett egy-egy ásítást, miközben szemeit félig lehunyva menetelt az iskola felé.

 Sajnos mégsem történt minden teljesen ugyanúgy, mint két hete: a matematikát tanító tanár a tokiói iskolában, Mr. Miroku mostmár még Annához se volt elnéző (pedig általában ő volt az egyetlen, akivel kivételezett), és az első órát szinte teljesen ellógó társaságnak az amúgy is tetemes lecketömegek mellett még büntetőfeladatokat is adott szép számmal, amire ráadásul osztályzatot kapnak majd. Persze Trey és Yoh ezt rosszabbnak tekintették, mint a világvégét.

 A napnak viszonylag hamar vége lett és Yohék indulhattak hazafele. Nem volt nagy kedvük a sétához, így kivételesen nem tettek kerülőt, hogy Tokió kissé csendesebb mellékutcáin haladhassanak, hanem egyenesen a főút mellett mentek. Itt aztán nyüzsgött az élet: jobbra, tőlük pár méterre autó autót követett, bűzölgő füstjük szaga mindent betöltött. Balra pedig az emberek okoztak hatalmas felfordulást: egymáson átgázolva, határozott léptekkel haladtak előre az itteniek, ki-ki a maga célja felé. Csupán egy-két ember volt, aki nem tudta pontosan, hova is tart: egy ötvenes éveiben járó férfi például tanácstalanul nézegette az utcatáblákat, egy fiatal lány pedig kétségbeesett tekintettel kóválygott fel és alá.

 A sámánokat azonban a legkevésbé sem érdekelte a járókelők helyzete. Trey, aki sokszor még Yohnál is rosszabbul teljesített az iskolában, szünet nélkül panaszkodott a matekleckét illetően:

 - Hogy adhatott ennyit… Ezt nem hiszem el… - Len pedig, aki általában gúnyos megjegyzésekkel bírta hallgatásra a jégsámánt, most egyetértően felmordult:

-         Bárcsak folytatódna már…

-         … a Sámántorna. – fejezte be a mondatot Anna éles hangon. – Attól, mert éjjel-nappal ezt hajtogatod, Len, még nem lesz kevesebb feladat a könyvünkben.

-         Anna, mondd csak, nem lehetne, hogy elmenjünk a temetőbe, és… - kezdte volna Yoh, de tüzes mennyasszonya határozott hangon közbevágott:

-         Nem!

-         De Anna, - kérlelte a lányt Yoh, - azok a szellemek nem olyan idősek, mint Amidamaru. Sokan csak vagy fél éve halottak és még emlékeznek a matematikai szabályokra!

-         Yoh. – Anna hangja hirtelen egészen higgadtra váltott, ez pedig nem volt túl jó jel. Morty, aki mindvégig szemmel tartotta az eseményeket, most nyelt egy nagyot. – Lehet, hogy a Viadal megszakadása miatt nem lehetek Sámánkirálynő, de attól még igenis a feleséged leszek. Nem tűröm, hogy a vőlegényem, Yoh Asakura még a kétismeretlenes egyenleteket se tudja megoldani! – Yoh már épp válaszolni akart valamit, de egy meglepődött lányhang félbeszakította:

-         Te vagy Yoh Asakura?