Shamanworld
Shamanworld
***Ennyien jártatok itt***
Indulás: 2006-02-16
 
***Bejelentkezés***
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
***Frissek***

2015.10.14.

*Rin fanfic, második évad, 12. rész!!!! :D

Üdv: Rin

 

 
***Menü***
 
***Szerepjáték***
 
***Sámánok Nagy Totemoszlopa***
 
***Sámán Király***
 
***Mondd meg te is!***
 
***Szereplők***
 
***Szellemek***
 
***A hónap karaktere***
Anna & Yoh
 
Link
 
Scroll
 

**Fanfic by Ayumi**

**Fanfic by Ayumi** : 1. fejezet

1. fejezet

  2006.12.03. 17:20


2006. október

 

Nathan leugrott a vonatról, ami szuszogva, pöfögve állt meg, akár egy lomha szörnyeteg. Megtorpant a peronon és órájára pillantott. Bosszankodva kocogtatta meg a szerkezetet. A karóra, amit még anyjától kapott, eddig nem hagyta cserben, most viszont mintha meggárgyult volna. Nat nagyot sóhajtott és elindult. Tekintetét még mindig az órára szegezte, állítgatta, bütykölgette.

-         Pont most kell tönkremenned? – szidta fennhangon.

Elsétált az állomás apró épülete mellet, ami egy kellemes kerttel körülvéve gubbasztott a sínek mellett. Púpos macskakövekkel kirakott úton haladt a városka szíve felé. Órája helyett Nathan végre a tájat kezdte fürkészni. A külvárosban járt, ahol házak csak elvétve állnak és ahová csak a nagyon öregek, vagy a nagycsaládosok költöznek. Olyan fajta helyen volt, ahol a szomszédok ismerték egymást, mint a régi jó barátokat, a kíváncsi asszonyszemek előtt nem maradhatott titok. Így elég nagy feltűnést keltett ő, a messziről jött idegen. Akármerre ment, játékukba belefeledkezett kölyköket látott. Legszívesebben ő is biciklire pattant volna, hogy csatlakozzon a korabeli srácokhoz, akik mountain bike –jaikon ügyes trükköket vittek véghez, de most más ügyben járt itt.
Az egész hely, a vidám gyerekekkel, a mosolygó idősekkel, a gondozott házakkal és kertekkel idilli képet nyújtott. De Nathan sámán volt, így olyan dolgokra is felfigyelt, amire mások nem nagyon. Érezte a lapuló, megbújó évszázados szomorúságot, ami úgy feszült a helyen, mint egy átok. Meg kellett állnia egy másodpercre, mert úgy érezte a hirtelen rátörő érzés megfojtja. Míg pihent és erőt gyűjtött, tekintetet találkozott egy öreg asszonyéval. A nő háza kapujában állt és a kovácsoltvasba kapaszkodott, mintha már ahhoz is gyenge lett volna, hogy a saját lábán álljon. Kontyából kibomlott pár ősz hajszála, ruhája elnyűttnek, molyrágtának tetszett. És fekete szeméből áradt a fájdalom.

Nat elkapta a pillantását és megszaporázta a lépteit, de úgy érezte, szinte égeti a hátát a fekete szemek átható tekintete.

Kis településen járt, hamar a régi, belső negyedbe jutott, a városka szívébe. Szép rendben tartották a falut, a parkokban ősöreg, sokat látott, embernyi széles fák magasodtak. Nathan átvágott a gondosan ápolt, smaragdzöld sövényen egy patinás, öreg épület felé. Egy templomot, vagy katedrálist idézett a formája. A portán ülő ember minimum annyi idős volt, mint maga az épület, aminek a portáját őrizte. Csendesen szundikált a portásfülke jobb sarkában, kalapját mélyen a szemébe húzva. Nathan megköszörülte a torkát, mire horkanva felriadt és körbenézett. Kopasz fején imbolygott a kalap. Végre megpillantotta az őt felzavaró fiút.

-         Igen? – kérdezte. Reszelős hangja, mint egy régi bronzharangé, úgy csengett.

-         Nathan Daves vagyok és három órára jelentkeztem be. – mondta Nat, tisztán és hangosan, mert az volt a benyomása, hogy az öreg süket, mint a nagyágyú.

-         Elkésett. – bökött az egyik falon lógó órára az öreg.

-         Sajnálom. – szabadkozott Nathan. – De az én órám elromlott. Mintha megbolondult volna, ahogy ideértem.

A kijelentés nyomán az éltes korú portás furcsa, értelmezhetetlen fintort vágott. Aztán eligazította öltözékét, ami még egy ötcsillagos szálloda recepciósáéval is vetekedett volna és kopogó léptekkel megindult az egyik folyosón. Nathan alig bírta követni az öreg, korához képest meglepően fürge lépteit. Hamarosan megtorpantak egy tejüveg ablakkal ellátott ajtó előtt, amire szögletes, szigorú, fekete betűkkel felírták; igazgató. Az öregember itt sarkon fordult és visszakopogott nyughelyére. Nathan pedig finoman bekopogott, majd választ sem várva benyitott.

Kellemesen berendezett irodába jutott, amit mahagóni bútorokkal raktak tele. A bronzbarna könyvszekrények és íróasztal legalább olyan masszívnak és elpusztíthatatlannak tetszettek, mint a gazdájuk. Egy széles ablakon át áradt be a világosság, szinte angyali fénybe vonva az igazgató asszonyt. A nő vállai szélesek voltak, álla markáns, arca szögletes, mint egy férfié. Őszülő, mákszín haját szorosan összefogta. Kék kosztümben volt, ami látatta oszlopszerűen vastag lábait. Olyan tömbszerű volt az egész jelenség, mint egy kőszobor. Alkatához nem illő, nőiesen bársonyos hangja volt.

-         Foglalj helyet! – intett Nathan -nak, az íróasztala túloldalán álló bőrfotelra mutatva. – Miben segíthetek?

-         Én vagyok Nathan Daves. – mondta a fiú és leereszkedett a kényelmes ülő alkalmatosságra.

-         Á, te vagy az a fiú, aki Molly iránt érdeklődött.

-         Igen. Én Molly miatt jöttem.

 

*

Molly újra végigfutotta a levelet. Már régen rongyosra olvasta a lapot, ami meg is sárgult egy kicsit és a kellemes, férfikéz rótta, szálkás betűk is megfakultak rajta. Joe kikapta a kezéből. Olyan erővel rántotta el, hogy a pergamen sarka a lánynál maradt.

-         Azonnal add vissza! – kiáltott fel Molly és felugrott ágya széléről.

-         Már megint ez olvasgattad? – kérte számon szobatársa Joe, teljesen feleslegesen. Világos volt, hogy ez történt. – Remélem nem álltatod magad.

-         Semmi közöd hozzá. – replikázott a lány. – És ha ezt olvastam?

-         Nem értelek. – csóválta meg a fejét a fiú. – Miért kínzod önmagad? Hiszen minden szava csupa hazugság.

-         Az, hogy nézegetem, még nem jelenti, hogy el is hiszem. – Molly a levél után kapott, de Joe olyan magasra tartotta, hogy nem érhette el. Ez nem okozott neki nagy gondot, mivel ő két évvel idősebb volt és nagyjából két fejjel magasabb is.

-         Helyes. Akkor hajítsd ki a sunyiba ezt az ócska levelet! És még az emlékét is felejtsd el annak a hazug disznónak!

-         Szállj már le rólam, légy szíves! – Molly nem adta fel, kitartóan ugrált, hogy elérje a langaléta fiú által a magasba tartott papírt. – Van épp elég gondom így is. Had döntsem el én, hogy mit csinálok a cuccaimmal.

Megelégelte a játékot. Rávetetette magát a fiúra, kézzel-lábbal csimpaszkodott nyurga alakjába. Bár nem volt nehéz, Joe pálcika lábai nem bírták el kettőjük súlyát. Hátra zuhantak. A kavarodás másodperceiben Molly kikapta a srác kezéből a papírt és onnantól diadalittasan trónolt a legyőzött fiún. Összefonta a karjait és nyelvet nyújtott Joe –nak, aztán felpattant. Éjjeliszekrényéhez lépett és gyorsan az egyik fiókba gyűrte a levelet.
Joe könyökére támaszkodott, lentről bámult fel rá.

-         Egyszerűen nem értelek. – ismételte.

Aztán felkelt és leporolta magát. Molly a továbbiakban nem foglalkozott vele. Egy, kecsesnek épp nem mondható mozdulttal elvetette magát ágyán. Cipőbe bújtatott lábait feldobta a hófehér lepedőre, összekuporodott. Nem tehetett róla; imádta olvasni azt a levelet. Szerette az üzenet írójának választékos, kedves szavait. Igen, az írás sok bánatot szerzett neki; két keserédes évet. És csúnyán becsapta. De akkor is ragaszkodott a papírhoz és annak tartalmához. Csökönyösen kapaszkodott belé; két évig ez a fecni volt számára a remény, és ezt még akkor sem akarta adni, ha tudta, hogy immár elveszítette. És különben is, mi köze mindehhez Joe –nak? – makacsolta meg magát. Úgy döntött, hogy azon nyomban választékos sértésekkel illeti a fiút, amiért belenyúlkált a magánügyeibe; ám tervét már nem válthatta be. Alig emelkedett fel a fekhelyéről, és nyitotta szólásra a száját, nyílt a szobájuk ajtaja. Még csak az igazgatónő csillogóan tiszta tűsarkúinak hegye látszott, de ők már felugrottak és feszes haptákba vágták magukat, ágyuk lába előtt. Az igazgató asszony belépett és hozott be magával még valakit. Egy nagyjából koruk beli, tinédzser fiút. A srácon barnás-zöldes, kapucnis pulcsi volt, alatta egy a narancsságra érdekes árnyalatában pompázó felső és farmer nadrág, meg edzőcipő.

-         Molly, Joe. – köszöntötte őket a kék kosztümős hölgy.

-         Jó napot igazgató asszony! – kántálták kórusban.

-         Magatokra hagylak titeket. – az asszony szavait ezúttal az idegen fiúhoz intézte és valóban kilépett a szobából.

Alig hagyta el a terepet Joe is és Molly is elengedte magát. Molly lehuppant ágyára Joe fensőbbséges magabiztossággal összefonta a karjait.

-         Te új vagy itt? – kérdezte az idegen srácot.

-         Ja, nem én nem azért jöttem. – hebegte a fiú. – Molly –val akartam beszélni.

-         Velem? – vonta fel a szemöldökét a lány. Amióta eszét tudta, nem sokan voltak kíváncsiak rá. – Miért, ki vagy te?

-         Hogy én… őőő… a nevem… Timothy Smith. – nyögte ki nagy nehezen.

 

*

Nathan nem tudta, miért találta ki gyorsan az ostoba álnevet. Talán azért, mert még nem volt felkészülve. Azt hitte elég időt hagyott magának. Hogy a több mint fél napig tartó vonatút és előtte, a repülés majd elég lesz. De mostmár tudta, hogy erre egy élet is kevés lett volna. „Mi lesz, ha nem fogom szeretni? – gondolkozott. – Vagy ami még rosszabb; mi lesz, ha ő nem szeret majd engem?”

-         Szóval Tim… miért is keresel te engem? – kérdezte Molly. Gyanakodó arcot vágott.

-         Az igazgatónőtől sokat hallottam rólad. – kezdte Nat. Erre a lány szája sarkában csintalan mosoly jelent meg. Nathan nem csodálkozott; valóban hallott pár szót a kamaszról. Nem éppen fényes dolgokat – rendbontó, szemtelen, visszabeszél és folyton elszökik. – És tudod, éppen egy ilyen vagy ehhez hasonló lányt keresünk.

-         Keresnek? De mihez?

-         A te elevenséged és fékezhetetlenséged, soha ki nem fogyó energiád nekünk haszon. – folytatta Nat a rögtönzött mesét. – Pár hónap alatt kiváló harcművészt faragnék belőled. A karate iskolánk mintadiákja lehetnél. Biztos, hogy számos versenyt megnyernél nekünk. És számos szülőt és diákot is.

-         Azt akarod mondani, hogy azt szeretnéd, ha valami harcművész iskola reklámbabája lennék? – hitetlenkedett a lány.

-         Pontosan. – bólintott Nathan. Úgy vélte Molly beveszi, amit mond.

Jó tervnek tűnt, ez a hazudozás. Nat időt akart nyerni magának, amíg megismeri és megkedveli a lányt. Eredetileg úgy tervezte, eljön érte és azonnal viszi magával. De el kellett ismernie, hogy megrémült, bármennyire is gyűlölte ezt bevallani.

Molly töprengő arcot vágott.

-         Nem is tudom. – mondta végül. – Sosem voltam egy mintadiák.

-         De még nem késő. – sietett megnyugtatni Nathan.

-         Épp ez az, amire ki akartam térni. Hogy nem késő már? Sokkal fiatalabb gyerekeket szoktak az ilyesmihez toborozni. Én már rég nem vagyok olyan hajlékony, mint egy nyolc vagy hét éves lány.

-         Jó vagy tesiből nem? – kérdezte Nathan.

-         De. – Molly összemosolygott a másik sráccal. – Az az egyetlen, amiből jó vagyok.

-         Akkor meg is beszéltük. – vont vállat lezseren Nat. – Én kiképezlek, tanítok neked pár dolgot. Aztán majd eljönnek, megnézik mire mentünk. Ha megtetszel, te jársz majd városról városra és reklámozod az iskolánkat.

-         Hé, egy pillanat! – kiáltott fel Molly, és most először látszott, hogy komolyan érdeklődik. – Úgy érted, kiszabadulok erről a lepratelepről? Hogy elmehetek innen?

-         Igen, nagy valószínűséggel… - kezdett magyarázkodni Nathan.

-         Akkor minden oké! – sikkantott a lány. – Csapj a markomba! Benne vagyok…

Hirtelen elbizonytalanodott. A fiúra pillantott, aki a szoba másik végében, szigorú pillantással hallgatta a párbeszédet.

-         És Joe? – kérdezte. – Vele mi lesz?

-         Én, nem tudom… - motyogta Nat összezavarodva. „Miért kell ezt a kölyköt belekeverni?”

-         Nélküle nem megyek sehova. – toppantott a lány.

-         Az állás valójában csak egy embernek szól… - hebegett Nat. Nem tudott mit kezdeni a kialakult helyzettel.

-         Akkor nem. – rázta meg a fejét nagy komolyan Molly.

-         Na ne, Molly ne csináld ezt! – rémült meg a fiú. – Miattam ne!

Molly hajthatatlan volt. Megmakacsolta magát. Illedelmesen megköszönte Nathan –nak az ajánlatot, aztán leheveredett az ágyra, mintha mi sem történt volna.

-         Végeredményben – sóhajtott Nat. – semmibe nem kerül, hogy őt is tanítgassam.

-         Köszi! – sikoltotta Molly. – Köszönöm, köszönöm.

Azzal Nat nyakába vetette magát. Nathan csak állt és hagyta, majd megilletődve hümmögve megjegyezte, hogy akkor majd holnap benéz.

 

*

-         Miért csináltad ezt? Miért mondtad el ezt a mesét? Azzal a harcművészet dologgal. – kérdezte Jonas, a kalóz szellem gazdájától.

-         Hát mert másra nem tudnám tanítani. Máshoz nem konyítok.

-         Nem így értettem.

-         Hát gondolj bele; tizenhárom évig nem tudok róla, erre most beállítok, hogy: helló Molly én, vagyok a féltestvéred! Szerinted mit szólt volna? Felkészítem.

-         Ne hazudj, Nat. Molly –nak hazudhatsz, magadnak hazudhatsz, de nekem ne. – kérlelte Jonas, legjobb barátja. A szellem a hosszú évek során apja helyett apjává vált.

-         Nem hazudok. – morogta Nat és kilépett az intézetből.

 

*

Joe álmatlanul bámulta a plafont.

-         Te Molly. – szólította meg szobatársát. – Én gondolkoztam.

-         Fantasztikus. Tizenhárom éve erre kérlek. – motyogta a lány takarója és a félálom fedezékéből. Erre megkapta Joe párnáját az arcába. Jót kuncogott. De azért felkönyökölt, mert tudta, hogy a fiú, valami komolyat akar mondani.

Hasra fordult, megkereste a szomszédos ágyon heverő srác körvonalát a sötétben. Már Joe is hasalt. Minden éjjel így beszélgettek; hason, néha egymásra pillantva, néha az ősöreg falat bámulva.

-         Szerintem kamu. Kamu az egész.

-         Úgy érted a harcművész suli?

-         Igen. Elsőre elhittem, de azóta nem hagy nyugodni. Molly, ilyen a mesében sincs. Jön egy fiú, azt mondja elvisz a nyomorból. Jó hogy nem fehér lovon jött.

-         Lehetnél kicsit bizakodóbb!

-         Lehetnél kicsit kevésbé naiv!

-         Nem mindegy mi az igazság? Ez a srác megígérte, hogy elvisz az árvaházból. Erre várunk már hosszú évek óta, igaz? Miért visszakoznánk?

-         Itt valami nem tiszta. Én aggódom. – morogta a fiú. Molly jól ismerte; hangjából kihallotta, hogy kissé fél.

-         Én nem tartok semmitől. Elvégre te ott leszel velem, hogy megvédj. – hízelgett játékosan.

-         Jaj, Molly! – sóhajtott fel Joe. A lány tudta, simogatja a srác hiúságát az előbbi kijelentés, de most nem akarja hagyni, hogy elterelje a témát. – És ha én sem tudlak megvédeni?

-         Olyan nincs… - motyogta, ismét félálomból a lány. Oldalára fordult és fél perc múlva aludt is.

Nem tudott róla, hogy Joe egész éjjel tágra nyílt szemmel hevert és az álom messzire elkerülte.

 
***Fanfiction by Rin**
 
***Fanfiction by Shide Mila***
 
***Fanfiction by Sally***
 
***Vendégfanficek***
 
***Just for fun :)***
 
***Extrák***
 
***Az Idő sebes szárnyán...***
 
***Sámán-linkgyűjtemény***
 
***Másolás***
 
***Chat***

 
***Szavazz Te is!***
Lezárt szavazások
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!