Shamanworld
Shamanworld
***Ennyien jártatok itt***
Indulás: 2006-02-16
 
***Bejelentkezés***
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
***Frissek***

2015.10.14.

*Rin fanfic, második évad, 12. rész!!!! :D

Üdv: Rin

 

 
***Menü***
 
***Szerepjáték***
 
***Sámánok Nagy Totemoszlopa***
 
***Sámán Király***
 
***Mondd meg te is!***
 
***Szereplők***
 
***Szellemek***
 
***A hónap karaktere***
Anna & Yoh
 
Link
 
Scroll
 

**1.-10. részig(2. évad)**

**1.-10. részig(2. évad)** : 4. rész: Régi barátok

4. rész: Régi barátok

Rin  2009.03.01. 23:12

Reggel, kapkodás, iskola..és ami utána jön :)

 

Az asztalon gazdátlanul heverő apró mobiltelefon hirtelen megcsörrent. A kellemes dallam bejárta a szoba minden apró zugát, s a készülék keményen rezgett a falapon.

Rin lassan kinyitotta a szemét, majd amikor tudatosult benne, hogy az ő telefonja csöng, azonnal kipattant az ágyból. Ahogy a lába leért a hideg padlóra, megborzongott. A paplan melege után hűvös volt a tágas szobában, s a lenge pizsama nem sokat védett, teljesen kirázta a hideg. Egy pillanatra elgondolkodott, hogy hol is van,de aztán csak megrázta a fejét, s mivel a telefon még mindig zenélt, szinte egyetlen ugrással mellette termett és lenyomva a zöldszínű hívógombot, kissé bágyadtan, de beleszólt végre:

-Igen?- kérdezte, miközben félkézzel még kidörzsölte az álom utolsó morzsáit a szeméből.

-Rin, na végre, minek van neked egyáltalán telefonod?! Legalább 3 perce csörgetlek...- válaszolt egy kissé feldúlt hang a vonal túlsó végén, majd nagyot sóhajtott és enyhébb hangon folytatta:

-Csak nem beteg vagy?

-Öööö...- a válasz csak ennyi volt, miközben Rin oldalra fordította a fejét, hogy szemügyre vehesse az íróasztalán álló digitális órát és majdnem elejtette a mobilját a döbbenettől:

-Ma iskola van, Mitsuko?!- kiáltotta bele és szinte maga előtt látta, ahogy barátnője mérgesen eltartja a füle mellől a telefont, megóvva magát a halláskárosodástól.

-Mit gondolsz mi lenne szerda reggel?! Barackszedő fesztivál?! Épp a vonaton ülök... Te merre jársz?- kérdezte szemrehányóan a barnahajú lány a telefonban egy mélyen lemondó sóhaj után:

-Rohanok, mert elkések, odabent találkozunk!- azzal Rin lecsapta a telefont és a szekrényéhez ugrott. Vadul keresgélni kezdett benne, de majdnem sírva fakadt, amikor meglátta az iskolai egyenruhája szebb napokat is látott maradványait. A szürke szoknya cafatokban lógott a vállfán, amire valaki kegyelemből felakasztotta, de a hajdan hófehér blúz sem volt jobb állapotban. Vér és sárfoltok tarkították, ahogyan a hozzá tartozó szürke blézert is.

-Hát így nem nagyon tudok iskolába menni...- suttogta kétségbeesetten maga elé és leeresztette a kezét, mire egy halk pukkanás kíséretében megjelent mellette egy kékhajú szellemlány és átnézve a válla fölött, elszörnyedt:

-Valójában nem, sajnálom Rin.- állapította meg a vízitündér szelleme, mire a lány megvonta a vállát és egyetlen mozdulattal bevágta a ruháit úgy ahogy voltak a szemetesbe. A blúz egy elégedetlen reccsenéssel adta meg magát végső sorsának, amit a lány csak egy bosszankodó pillantással kommentált.

-Azt hiszem van egy tartalék egyenruhám a folyosón lévő szekrényben...- gondolkodott Rin hangosan, majd ránézett a szellemre:

-Örülök, hogy megint itt vagy.- mondta kedvesen, majd elmosolyodott, mire Wyn arca is felvidult:

-Én is... Azt hiszem legalábbis.- tette hozzá tettetett gonoszsággal és közben gyöngyöző, patakcsobogást idéző hanggal felnevetett. Rin sugárzó arccal nézte szellemét és boldog volt, hogy ismét együtt lehettek, hiszen annyi mindent éltek már át együtt... Ő most más volt, mint akkor, idősebb is, de ha lehet még tapasztalatlanabb sámán ügyben, mint akkor, hiszen ebben a testben még nem is harcolt. Wyn ugyanakkor most is ugyanolyan gyönyörű volt, üde és sugárzó, igazi tündér a múltból.

-Viszont siess, ha nem akarsz tényleg elkésni...- figyelmeztette a szellemlány sámánját, aki csak bólintott és már nyitotta is az ajtót.

Rin barna hajtincsei vadul csapkodták a hátát, miközben meztelen talpát nem kímélve rohant a folyosón, abban a szörnyű tudatban, hogy talán nincs is másik szoknyája és akkor szégyenszemre mehet is az igazgatói irodába az első órája után. Futás közben ökölbe szorult a keze a haragtól, ha arra gondolt, hogy mindez annak a fura idegennek a műve, aki megtámadta őt és Yoht... Apropó, a bátyja. Vajon mit fog szólni ahhoz, hogy ismét emlékszik mindenre? Illetve majdnem mindenre... Még magának sem merte igazán beismerni, de volt egy kellemetlen érzése, mintha valami hiányozna... Itt volt Wyn, itt voltak az emlékei, minden ami valaha is történt vele a sámán létben akkor, 500 évvel ezelőtt, mégis volt a lelkében egy űr, amit sehogyan sem tudott betölteni. Fogalma sem volt arról, hogy mi lehet az, ezért úgy döntött, hogy kár erőltetni, egyszer majdcsak kiderül.

Annyira elmerült a saját gondolataiban, hogy észre sem vette és beleütközött valakibe. A hirtelen jött találkozástól megtört a lendülete és a fenekére esve keményen koppant a fényesre suvickolt fapadlón.

-Miért nem tudsz csak egy kicsit vigyázni, nem látod, hogy...- kezdte mérgesen, de amikor felnézett, torkára fagyott a szó. A szintén a padlón landoló fiú olyan széles mosollyal vigyorgott rá, hogy még azt is elfelejtette, hogy a feneke egyre jobban elzsibbad a fájdalomtól.

-TREY!. -kiáltotta boldogan és a következő pillanatban olyan lendülettel ugrott a kékhajú fiú nyakába, hogy az egyensúlyát elveszítve eldőlt a padlón.

-Én is örülök neked haver, de a reggelim kevésbé...- motyogta a sámán zavartan, majd finoman lefejtette magáról a lány karjait és segített neki felállni. Rin elfogadta a segítő kezet, majd bűnbánóan végignézte, ahogy a jégsámán csalódott arccal lehajol a pirítósáért és igyekszik megállapítani, hogy az menthető-e még vagy sem.

-Csinálok neked másikat.- szólalt meg Rin, miközben egy halvány mosolyt villantott régi barátjára, de Trey csak megvonta a vállát:

-Igazából mindegy, ez úgyis csak előreggeli, majd amikor már mindenki felkelt úgyis eszek. Tényleg: hogy vagy?- kérdezte Trey kedvesen, miközben a lány döbbent arcával mit sem törődve beleharapott a megpirított kenyérszeletbe és jóízűen rágni kezdte. Szelleme, Kori csak legyintett és motyogott valamit a maga érthetetlen nyelvén, amiben azért mégis kivehető volt egy halovány „Igen, ez az idióta a sámánom” mondat is, amin Rin jót mosolygott.

-A körülményekhez képest remekül, csak egy kicsit fura, hogy így megrohantak az emlékek, ha érted mire gondolok...- felelte jókedvűen, miközben alaposan végigmérte az északi srácot. Trey alig változott, ugyanaz a bohém idióta volt, aki ezelőtt régen. Most magasabb volt, egy árnyalatnyival izmosabb és a haja és hosszabb volt, mint akkoriban. Tincsei azonban nem vesztették el jellegzetes színűket és formájukat, de szerencsére a jólismert fejpánt is megmaradt, nem is beszélve a barátságosan csillogó, gyerekes fekete tekintetről, ami mindig is annyira tetszett a lánynak.

-Emlékezhettél volna egy kicsit előbb is haver...Kockásra fagytam a járdán aznap...- válaszolt Trey egy hamiskás mosoly kíséretében, majd egyetlen utolsó harapással eltüntette a pirítós maradékát.

-Sajnálom... Még nem is értem, hogy miért nem emlékeztem eddig...- sóhajtott fel Rin, de mielőtt folytathatta volna, hirtelen lépések közeledtek és a következő percben előbukkant Jocó bozontos feje a sarok mögül. A néger fiú arca azonnal felderült, mosolya egészen a füléig szaladt:

-Szióka Csipkejózsika... Kialudtad magad?- kérdezte vigyorogva, miközben hagyta, hogy a lány sugárzó arccal, boldogan megölelje.

-Naná! Jaj, te is itt vagy Mic?- válaszolt, majd lenézett a nagymacska szellemére, aki boldog dorombolással és dörgölőzéssel köszöntötte. Rin megsimogatta a szellem fejét, majd a fejéhez kapott:

-Jesszusom, el fogok késni!- a viszontlátás örömmámorában el is felejtette, hogy mit is akart valójában, amikor kilépett a szobájából, de Wyn korholó tekintete emlékeztette eredeti céljára.. Minden további szó nélkül sarkon fordult és a két döbbent fiút maga mögött hagyva már rohant is lefelé az emeletről kettesével szedve a lépcsőfokokat.

Az előtéri szekrényhez érve szinte feltépte az öreg bútordarab ajtaját, de ajkait megkönnyebbült sóhaj hagyta el, amikor rögtön szem magasságban megtalálta az iskolai egyenruhája, makulátlan, kivasalt példányát. A vállfával együtt lekapta a fogasról, majd visszarohant az emeletre. Trey és Jocó már eltűntek, minden bizonnyal a konyha felé véve az irányt. Rin elmosolyodott, arra gondolva, hogy vannak dolgok, amelyek legalább nem változnak, majd Wyn kíséretében belépett a szobájába.

Sietve átöltözött, majd miután rakoncátlan tincseit lófarokba kötötte, belenézett a tükörbe. Arcán még látszottak az elmúlt napok megpróbáltatásai, szokatlanul nyúzottnak és fáradtnak tűnt, de a szemeibe legalább már visszatért az életteli csillogás. Emlékei tudatában azért már kicsit furcsa volt látni az idősebb önmagát, de azért meg volt elégedve magával. Nem volt túl magas, de alacsony sem, karcsú volt és vékony, mégis nőies. Talán egy kicsit lehetett volna magasabb és izmosabb, de hát nem lehet minden tökéletes. Átlagos arca volt, s amit a legjobban szeretett magán, mélybarna, különleges formájú szemei, amiket az édesanyjától örökölt, ebben biztos volt.A haja szögegyenes volt és természetesen barna, mint ahogyan Yohnak is. Gyerekkora óta a háta közepéig értek le a kusza tincsek, a világ minden kincséért sem vágatta volna le őket, imádta, hogy ilyenek.

Néhány pillanatig még bámulta kislányosan komoly arcát, majd rávigyorgott a tükörképére és felkapva a táskáját elindult az ajtó felé.

A folyosóra érve azonban nem várt meglepetés fogadta, amikor néhány percen belül másodszorra is szembe találkozott Treyyel. A fiú lazán a falnak támaszkodva várta, hátán a snowboard-ját rejtő csomaggal. Ahogy a sámánlány kilépett az ajtón, Trey még vigyorogni is elfelejtett a látványtól: Rin rövid szürke szoknyát viselt, mely tökéletesen kiemelte karcsú alakját. Hófehér blúza éles ellentétben állt sötétbarna tincseivel, de a jégsámán szerint tökéletesen illett a lány szemszínéhez is. Zavarában teljesen elpirult és csak nagy nehezen tudott erőt venni magán ismét:

-Nos, akkor elkísérhetünk az edzésre?Mármint én és Jocó...- kérdezte vigyorogva, de Rin csak csípőre tett kézzel megállt vele szemben és kissé feldúltan ennyit válaszolt:

-Meg vagy te húzatva?! Edzés... - de aztán hirtelen támadt egy roppant vicces ötlete, így csak gonoszul elvigyorodott, majd közelebb lépett a kékhajú fiúhoz, aki nagyot nyelt zavarában. Egy ideig állta Rin átható tekintetét, de aztán csak kínosan elvigyorodott és próbált tudomást sem venni a sámánlány közelségéről.

-Tényleg velem jönnél? Ez annyira kedves tőled...- folytatta Rin sokkal lágyabb és kedvesebb hangon és ha lehet még jobban elmosolyodott. Trey zavarában oldalra fordította a fejét és megvakarta a tarkóját és habozott, hogy mit is válaszoljon, de mielőtt bármit is mondhatott volna, a lány elkapta a csuklóját és már vonta is maga után, sietősre fogva lépteit.

-Várj, ennyire nem kell sietni, héééé!- tiltakozott az északi fiú, de a lány meg sem hallotta, csak ment tovább és közben gonoszul mosolygott.

-Ezt hagyd itt, nem lesz rá szükség...- torpant meg váratlanul és a fiú deszkájára mutatott. Trey értetlen arcot vágott, de Rin csak megcsóválta a fejét és egyetlen mozdulattal leszedte a hátáról a különös alakú csomagot.

-Na de...- kezdte volna az akadékoskodást a fiú, de Rin a szavába vágott és közben azonnal tovább rángatta:

-Az iskolában nem lesz rá szükséged, te mamlasz.- mondta magától értetődően, mire az északi sámán azonnal megmakacsolta magát és megállt, holott már az előszobában jártak.

-MI?! Te iskolába mész?!- nyögte csalódottan és közben egészen elsápadt.

-Persze, miért, mit gondoltál?- kérdezett vissza Rin és közben egyetlen pillanatra sem engedte el a fiú kezét, nehogy az megszökhessen, ha már sikerült elrángatnia idáig.

-Háthogy...ööö... - Trey először Rinre nézett, majd a még mindig összefonódó ujjaikra és ismét elöntötte a pír az arcát, de a lány megint nem hagyott neki időt a gondolkodásra.

-Gyere velem... Meglátod, jó lesz....- unszolta a barnahajú lány, mire Trey csak lemondóan sóhajtott és megadta magát:

-Legyen... De érzem, hogy nem lesz túl kellemes.. Talán mégiscsak maradnom kéne Anna edzésén...- próbálkozott, de a lány hajthatatlan volt:

-Felajánlottad, hogy elkísérsz, téma lezárva. Gyere, mert elkésünk.- azzal elengedte a fiú kezét és sietve felöltözött, majd felkapva a táskáját, kilépett az ajtón.

-Istenem, Kori... Legközelebb előre gondolkozok.- magyarázta Trey egy szomorú sóhaj kíséretében szellemének, majd követte a lányt, de kár volt sietnie. Még éppen látta, ahogyan Rin egy határozott jobbegyenessel díjazza Jocó minden bizonnyal szánalmas reggeli poénját.

-Nos, akkor indulhatunk?- kérdezte az Asakura sámán kicsit indulatosan, mire a néger fiú az arcát tapogatva csak bólintott.

-Remélem örülsz Trey, hogy Jocó önként csatlakozott hozzánk és iskolába jön ő is. Úgy emlékszem van néhány új barátja odabent....- válaszolt a lány, majd elnevette magát és zsebre tett kézzel már el is tűnt a kapu mögött.

-Képzelheted mennyire önkéntes...- magyarázkodott Jocó barátja arca láttán,de Trey csak megvonta a vállát:

-Mivel úgy látom nincs más választásunk, talán indulhatunk is... Lehet, hogy jó buli lesz.- mondta felöltve megszokott vigyorát és mindketten Rin után siettek.


***

Ahogy a a három fiatal belépett a terembe, minden szempár rájuk szegeződött és Miss Inazuma abbahagyta a felolvasást. Az öregedő, kövérkés tanárnő leengedte a vastag verseskötetet, amit a kezében tartott és ezüstkeretes szemüvege felett kilesve kérdőn nézett a későkre.

Rin zavartan megállt a tanári asztal mellett, miközben egy gyors pillantással végignézett az osztályon. Mindenki a helyén ült, a padokon nyitott tankönyvek, az egyenruhás diákok előtt füzetek, kezükben tollak, szemmel léthatóan már javában tartott az irodalom óra. A teremben szinte tapintani lehetett a feszültséget, a lány fülig pirult zavarában.

-Nos, Asakura kisasszony, mivel magyarázza a késést? S kiket tisztelhetünk a fiatalurakban?- kérdezte szigorúan a tanárnő és szúrós tekintetét nem vette le a lányról. Rin egy ideig állta a pillantását, majd mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, belekezdett:

-A külföldi cserediák program keretében érkeztek látogatóba, tanárnő. A repülő ma reggel szállt le és szíves engedelmével ezért késtünk, rettenetes volt a forgalom az utakon. A kékhajú fiú neve Hororo, északról jött, nem nagyon beszéli a nyelvünket, a másik pedig Jocó, aki az amerikai kontinens egy távoli országában él, s szintén alig érti a beszédünket. Bizonytalan időre szándékoznak maradni, a megfelelő papírokat pedig később küldik utánuk, hogy rendben legyen az adminisztráció. A program keretében hozzánk költöznek majd, s iskolába fognak járni. A mai csak egy próba nap, hogy megismerjék az új környezetet, remélem nem nagy gond, Miss Inazuma.- hadarta el szinte egy levegővel, de hangja annyira meggyőzőre sikeredett, hogy az ősz haját szigorú kontyban viselő tanárnő végül bólintott, s nagyvonalúan csak legyintett egyet:

-Akkor mire várnak, foglaljanak már helyet, mert máris rengeteg időt elpazaroltunk az órából!- mondta, mire Rin csak sietve fejet hajtott, majd a padok között szlalomozva, gyorsan elindult az utolsó padsor felé, ahol még éppen volt három hely.

Levágta a táskáját és intett a még mindig megszeppenten álldogáló fiúknak, hogy üljenek le mellé. A két sámán sokat sejtető pillantást váltott, majd miután elmotyogtak egy egy nagyon halk zagyvaságot a tanárnőnek, lehuppantak a barnahajú Asakura lány két oldalára.

Miss Inazuma egy ideig még néma csendben nézte a könyvei felé lassan visszaforduló osztályt, majd folytatta a versolvasást, ám hangja csak távoli morajként jutott el a hátul helyet foglaló három sámán fülébe. A két fiú türelmesen megvárta, amíg kikerülnek a kíváncsiság központjából és minden diák visszamélyed a tankönyvébe, majd szinte egyszerre fordultak Rin felé:

-Haver...ez volt aztán a kamu szöveg. Hogy találtál ki ilyet?- kérdezte Trey elégedetten vigyorogva, de a lány az ajkára tette az ujját, jelezve, hogy halkabban, majd tekintetét lefelé fordította és úgy tett, mintha teljesen elmerülni a vers terjengős sorai között. Hallgatott egy ideig, majd suttogva így válaszolt:

-Nem volt jobb ötletem, úgyhogy lehetőleg vigyázzatok, hogy ne derüljön ki a dolog,mert akkor nekem lőttek. Így se vagyok a tanárok kedvence, szóval lehetőleg próbáljatok meg vigyázni a jó híremre...- mondta, miközben elmosolyodott, majd elfordult és kinézett az ablakon.

Odakint szürke volt az ég és fújt a szél, igazi novemberi idő volt, le sem lehetett volna tagadni. A lány megborzongott a csupaszon rezgő faágak látványától, de mielőtt belemerülhetett volna kedvenc elfoglaltságába, nevezetesen a céltalan kifelé bámulásba, Jocó megbökte az oldalát:

-Ki az a lány elől?- kérdezte, miközben fejével az első sor legszélén ülő barnahajú lány felé intett, aki éppen majd' kiesett a padból úgy jelentkezett. Rin követte a néger sámán pillantását, majd halkan felkuncogott:

-Ő Mitsuko Kohakuiro, a barátnőm.- válaszolt, de Jocó csak megvakarta a fejét és visszafordult barátai felé.

-Fura. Az előbb pont úgy nézett minket, amikor bejöttünk, mintha....- kezdte, de aztán elhallgatott és ismét szemügyre vette a hosszú, barnahajú lányt, aki éppen elmélyülten körmölt valamit az előtte heverő füzetbe, miközben néha- néha felpillantva tolla hegyével folyamatosan követte az elhangzó verssorokat a könyvében. Nem volt benne semmi különös, eltekintve attól, hogy komolyabbnak tűnt, mint a többi lány az osztályból, arca annyira érzelemmentesnek és megközelíthetetlen látszott, hogy az meglepte a mindig vidám sámánt. A fiú figyelte még egy ideig, de aztán csak felsóhajtott:

-Á, nem is érdekes, hagyjátok csak. Biztos Trey haján botránkozott meg...Ilyen hülye kék tincsekkel nem mászkál normális ember.- mondta végül, miközben lustán hátradőlt a széken és lehunyta a szemeit. A másik kettő még csodálkozva maradt rá egy ideig, de amikor meghallották, hogy alig halhatóan szuszogni kezdett, Trey elvigyorodott, majd megkaparintva Rin tollát néhány szót firkantott a füzete sarkára. A lány elolvasta, majd pirulva bólintott és letépve a kis üzenetet, a papírt azonnal begyűrte a zsebébe és lángoló arccal visszafordult a könyvéhez. Trey egy ideig még mosolygott, majd követve Jocó példáját, leborult a padra és az óra hátralévő részét észrevétlen átszundította.

Rin magában mosolygott a két fiún, de azért elnézett barátnője felé is, amikor azok már nem figyeltek. Pillantásuk összekapcsolódott egy végetlennek tűnő pillanatra, majd Mitsuko félrekapta a tekintetét és ismét beletemetkezett a könyvébe. Az Asakura lány nem tudta hová tenni a viselkedését, hiszen nem ilyennek ismerte, ugyanakkor nagyon is jól tudta, hogy mire gondolt Jocó az előbb. Meg mert volna esküdni rá, hogy a szerény, halkszavú, kitűnő írói vénával megáldott barátnője egyenesen a szellemeikre nézett, amikor beléptek a terembe.... S ez valahogy felettébb furcsa volt Rin számára és szöget ütött a fejében a gondolat, hogy talán több titok rejtőzik Mitsuko rejtélyes személyisége mögött, mint gondolta....


***

Az ebédszünetet is hármasban töltötték, távol a kíváncsiskodóktól, akik mindenáron meg akarták ismerni a két sámán fiút, s szinte mindenhová követték őket. A sikoltozó lányok hadserege most is éppen őket kereste valahol az épületben, de Rinnek hála sikerült biztos menedéket találniuk, még ha az kicsit huzatos is volt. Az ebédlőként használt épület tetején üldögéltek, hátukat a meleg kéménynek döntve, így legalább nem fáztak annyira. Trey és Jocó éppen jó pár darab fánkkal birkózott ebéd gyanánt és az egyenletes rágást csak néha törték meg egy- egy mondattal. Rin élvezte a fiúk társaságát, jó volt hogy megint a közelében voltak, így legalább kitöltötték az űrt, ami mindig is a lelkében volt, amióta csak az eszét tudta. Csendesen mosolyogva hallgatta, ahogyan a két sámán egymás szavába vágva elmeséli az életét, s csak akkor szólt közbe, amikor a sámánerőjükre terelődött a szó.

-Tehát nem tudtok rendesen harcolni? Miért?- kérdezte, de a fiúk tanácstalanul megvonták a vállukat.

-Yoh szerint még az is csoda, hogy egyáltalán megvannak az emlékeink. Úgyhogy valószínűleg idő kell, hogy sikerüljön újból mindent kihozni magunkból... S ahogy Annát ismerem, hamarosan neki is látunk...- válaszolt Trey elgondolkozva, miközben fekete szemeit az égre szegezte. Kori mellette lebegett, lapulevelét a feje fölé tartva, arcán szomorú kifejezéssel. Halkan csipogott valamit gazdája szavaira, de Trey csak elkapta és finoman megszorongatta:

-Mondtam már, hogy nem a te hibád, te kis buta... Te vagy a legcsodálatosabb minike a világon.- gügyögte az apró szellemnek, aki csak beletörődően hagyta magát, kissé csodálkozva a sámán érzelmeinek túláradásán.

Rin mosolyogva figyelte őket, de gondolatai hamar elkalandoztak. Ismét eszébe jutott a fekete köpenyes árny- alak, aki megtámadta őket... Vajon mit akarhatott? S miért pont tőlük? S különben is mi ez a jel a csuklóján? Ilyen és még hasonló gondolatok kavarogtak a fejében, miközben felfelé fordította a kezét és ismét szemügyre vette az üzenetet. A sebek már begyógyultak, csupán a fehér festék ívódott bele mélyen a bőrébe. A tökéletesen ketté osztott kör jelentett valamit, de a lánynak ötlete sem volt, hogy mit. Csalódottan felsóhajtott, miközben arra gondolt, hogy milyen kegyetlenül elbánhatott volna velük az idegen, ha nem gondolja meg magát és nem hagyja őket ott, magatehetetlenül. A lánynak ökölbe szorult a keze a haragtól. „Csak találkozzak vele még egyszer....”- gondolta magában és már előre elképzelte, hogy mit fog tenni azzal az alakkal, ha ismét összefutnak. Már éppen a legerősebb támadását vetette be ellene gondolatban, amikor Trey egyszer csak megköszörülte a torkát, visszarántva ezzel a sámánlányt a valóságba.

-Már megint hol kalandozol?- kérdezte kedvesen, miközben egy újabb fánk után nyúlt és nekilátott, hogy minél hamarabb eltüntethesse.

-Elgondolkoztam azon, amit mondtatok, s valahogy rossz előérzetem van...- magyarázta Rin és megcsóválta a fejét, látva, hogy Trey néhány másodperc alatt végzett a vanília pudingos pékcsodával.

-Felesleges paráznod, nem lesz gond, ugye Jocó?- Trey barátja felé fordult, de Jocó nem volt sehol.

-Hova tűnt?- nézett kérdőn a lányra, de Rin csak megvonta a vállát és lemutatott a földre:

-Gondolom meglátták az új barátai és jobbnak látta kereket oldani, amíg még lehetett....- mondta vigyorogva. Az északi fiú követte a lány ujjának vonalát és hangosan felnevetett.

-Már értem.... Nem irigylem azért.- rávigyorgott a lányra, s az bólintott:

-Én sem... Hiro-ék nem éppen kedves srácok... De szerintem nem kell a viccmestert se félteni.- mondta, de azért egy kicsit előrébbhajolt, hogy láthassa néger barátjuk üldözőit, ahogyan sietős léptekkel eltűntek az ebédlő bejáratában.

-Lesz itt fenékszétrúgás, az biztos. Bár igazából remélem, hogy Jocó is kap egyet kettőt, a humora cseppet sem változott 500 év alatt.

-Ezt úgy mondtad, mintha te olyan rengeteget változtál volna. Még mindig egy zabagép vagy, Hororo.- válaszolt Rin gúnyos mosollyal,szándékosan az igazi nevén szólítva barátját, majd visszadőlt mellé. Ahogy a háta ismét a meleg téglákhoz ért, egy pillanatra megborzongott és ez persze nem kerülte el a fiú figyelmét. Trey azonnal kibújt sötétkék dzsekijéből és a sámán felé nyújtotta, s Rin hálásan el is fogadta. A kékhajú sámán megvárta amíg belebújik és csak utána szólalt meg:

-Viszont te annál többet változtál. Mármint úgy értem, hogy mindig ugyanolyan csinos vagy meg minden, de...- kezdte, de belezavarodott a mondatba. A feje rákvörös lett, ahogyan a lány ránézett, így csak köhintett egyet és gyorsan témát váltott:

-Mikor megyünk végre haza?- kérdezte és elfordulva a lánytól tanulmányozni kezdte az udvaron nyüzsgő tömeget, de az arcán érezte a lány tekintetét és ettől majd elsüllyedt szégyenében.

-A szünetnek mindjárt vége, de még van egy tesi órám. Ha gondoljátok nézzétek meg, a lelátón le lehet ülni.- válaszolt Rin és elfojtott egy mosolyt, ahogyan a fiúra nézett. Trey valójában nem változott sokat, érezte a lány, hogy mennyire zavarban van, így hogy kettesben vannak, de nem akarta szóvá tenni.

-Rendben, de akkor kerítsük elő a mókamesterünket is.- azzal Trey felállt és felsegítette a lányt is, majd vidám beszélgetésbe kezdve megpróbálták kitalálni, hogy vajon Jocó testének hány részét verték már pépesre.


***

A nap többé része szerencsére eseménytelenül telt, a tesióra egyetlen említésre méltó eseménye is csak az volt, hogy Trey felállva kiabált Rinnek, akárhányszor a lány labdához ért, így végül a tanárnak ki kellett őt és Jocót is parancsolnia a sportcsarnokból, hogy nyugodtan folytathassa az óráját. Persze a két fiú ezt elég nehezen emésztette meg, még hazafelé is csak a marcona testnevelő tanárt tudták szidni:

-Micsoda ökör! Azért, mert képtelen élvezni ezt a -féle harcot....- zsörtölődött Trey, miközben mérgesen odébb rúgott egy követ.

-Mondtam, hogy ez nem harc, csak játék. Majd elkísérsz egyszer az egyik edzésemre is és akkor megmutatom.- felelt Rin mosolyogva, de ez persze nem ingatta meg a fiút abbani hitében, hogy a röplabdának nevezett sport valójában egy sámánharc enyhébb változata.

Már hazafelé tartottak, fáradtan a napi megpróbáltatásoktól, s előre rettegve az Anna által kiagyalt büntetéstől, hogy szó nélkül leléptek. Iskola után Rin úgy gondolta, hogy a két fiúnak mindenképpen szüksége van néhány hétköznapi ruhára is, így beugrottak az áruházba, ahol persze jól megbámulták őket, köszönhetően annak, hogy Trey még a novemberi mínuszokban is rövidnadrágban járt. Így Rin mit sem törődve a tiltakozásával, addig erőszakoskodott, míg végül mindkét sámánnak sikerült egy- egy farmert és néhány pólót venni. A fiúk persze morogtak és hisztiztek,de ez a lányt nem nagyon hatotta meg, mondván, hogy ameddig az emberek között élnek, kerülniük kell minden feltűnősködést. Jocó persze ebből kifolyólag egész úton nyavalygott, mert már fájt a lába a gyaloglástól, de akárhányszor megpróbált Micre kacsintani, Rin szúrós tekintetével találta magát szembe, így jobbnak látta lemondani a tervről, miszerint gyorsabban hazajutnának, ha Micen utaznának, régi jó szokásukhoz híven. A vásárlással rengeteg idő eltelt, s észre sem vették, de már jócskán beesteledett.

-S most már tényleg mindennap iskolába kell járnunk?- kérdezte Jocó egy árnyaltnyi félelemmel a hangjában, majd nagyot nyelt. Látszottak rajta a nap megpróbáltatásai, a bal szeme alatt elterülő sötét folt legalábbis arról árulkodott, hogy az arca minden bizonnyal közelebbi kapcsolatba került Hiro öklével.

-Ha nem alakul máshogy, akkor igen.- válaszolta a barnahajú Asakura lány, s be sem kellett fejeznie a mondatot, hogy a két sámán tudja mire gondol. Szinte egyszerre néztek fel a sötét, borús égre és sóhajtottak fel. A Bajnokságról semmi hír...s ők már most idősebbek, mint akkor voltak, erejük alig van... Aztán az a titokzatos támadó, a vörös hold... „Újabb gondok, újabb kihívások.”- gondolta Rin, de mivel jelenleg nem tehettek többet a marcangoló gondolatoknál, csendben továbbindult. Trey és Jocó még sokatmondó pillantást váltott, majd vállat vontak és szellemeikkel együtt követték a lányt.

Már nem jártak messze a háztól, amikor a legelöl haladó Trey hirtelen megtorpant és így a másik két fiatal egyenesen nekiment.

-Haver, ne legyél már lépcsőház, így is elég sötét vagy és korlátolt...- lőtte el egyik legújabb poénját Jocó és már húzta is be a nyakát, hogy elkerülje az ütést, de meglepetésére nem történt semmi, így csak kérdőn Rinre pislogott, aki megvonta a vállát és Trey mellé lépve így szólt:

-Mi a gond? Mindjárt otthon vagyunk és jöhet a vacsora....- kezdte, de ahogy meglátta a fiú fekete szemeiben rezgő semmivel sem összetéveszthető rettegést, elnézett a ház irányába ő is, de azonnal úgy érezte magát, mint akit nyakon zúdítottak egy nagy adag hideg vízzel.

A ház előtt nem más, mint Anna állt, csípőre tett kézzel és semmi jót nem ígérő tekintettél. Rin nagyot nyelt, ahogy a kapu fölé akasztott lámpa fényében megcsillantak a médium lány jólismert gyöngyei. A szőke lány arckifejezése elárulta, hogy rettenetesen dühös és így már érthető volt, hogy Trey miért torpant meg olyan hirtelen.

-Talán még nem látott meg....- kezdte Jocó, ahogy ő is észrevette a minden bizonnyal

rájuk várakozó médiumot, de tudta, hogy esélyük sincs. Néhány pillanatig még egy helyben álltak, de végül Rin lehajtotta a fejét és nagyot sóhajtott:

-Tudjátok, hogy nincs más lehetőségünk, de valószínűleg ma nem kapunk vacsorát...- Trey a tenyerébe temette az arcát ezen mondat hallatán, de bólintott és lassan kullogva elindult előre. Rin és Jocó némán követte, magukban felkészülve a kitörő veszekedésre, de ahogy megálltak Anna előtt a lány csupán mérgesen, szinte a fogai közt szűrve a szavakat ennyit mondott:

-Vacsora nincs, ezzel szemben Rin mosogat, Jocó vasal, Trey pedig indulhat Wc-t takarítani...-mondta, majd egyetlen gyors mozdulattal elkapta és megkötözte a sámánok mellett lebegő szellemeket, akik csak lehajtott fejjel hagyták magukat, meg sem próbáltak tiltakozni.

-Miért pont én sikálom ki megint a Wc-ket?!- nézett az égre csalódottan Trey, de Anna azonnal megadta a választ:

-Azért, Hóagyú, mert ismét te alkottad tele a porcelánistent.... Úgyhogy vita nincs, mozgás! Majd megtanulod, hogy nem léptek le itthonról köszönés nélkül. Ez az ára a lógásnak....- azzal lezártnak tekintve a beszélgetést, Anna elindult befelé a házba.

-Anna, de nekem leckét kell írnom...- kezdte Rin, de a médium hátra sem fordult, mintha meg sem hallotta volna a sámánlány tiltakozását.

-Aki vásárolni tud délután, este is tud tanulni.- válaszolt végül Anna a tornácról, majd eltűnt az ajtó mögött, Wynnel, Korival és Miccel együtt. A szellemek még szomorú búcsút intettek, majd az udvarra néma csend borult, csupán Trey folytonos nyafogását lehetett hallani, ahogy lassan elindultak ők is.

-Nem hiszem el... Mindig én... Utálok takarítani...

-Mindig jobb, mint vasalni... Tudod milyen Anna...egyetlen gyűrűdés, 10 km futás...- felelt Jocó szintén elég letörten,de Rin meg sem szólalt.

„Legalább tényleg minden a régi...”- gondolta és még nem is sejtette, hogy mekkorát téved....


***


A fán üldögélő fiú kárörvendően felciccent, ahogy a három sámán eltűnt a ház ajtaja mögött. Ajkai gonosz mosolyra húzódtak és szinte maga előtt látta az arcukat, ahogy munkához látnak majd és ezt nem állhatta meg egy halk, de érzelemmentes kacaj nélkül. Karjait szorosan összefűzve a mellkasa előtt, hátát a fa vaskos törzsének vetve üldögélt az egyik legfelső ágon, szigorú tekintetét az Asakura rezidenciára szegezve. Már elég régóta várt a sámánok hazaérkezésére, s tagjai már kezdtek elgémberedni, de ez sem zavarta abban, hogy néma csendbe burkolózva megvárja őket.

Amint becsukódott a régi fogadó ajtaja és az udvarra vetülő fény is eltűnt, egyetlen elegáns ugrással leugrott a fáról. Térdállásba érkezett, majd lassan felegyenesedett és zsebre dugott kézzel a házhoz sétált, ügyelve, hogy végig az árnyékban maradjon, nehogy véletlenül meglássák. Pár percig konok hallgatásba merülve figyelte a ház ablakaiban játszadozó fényeket, majd elfordult és elindult az úton.

-Ugyan már, marhaság. Nincs szükségem rájuk...- morogta halkan szinte magának, de szavaira megjelent mellette egy apró, vörösen izzó szellem minialakban.

-De mester...- kezdte a szellem mély hangján,de a fiú dühösen a szavába vágott:

-Nincs de, te idióta, megmondtam! Fogd be és menjünk haza...- felelt indulatosan és felnézett a szellemére. Aranyszínű tekintetében megcsillant az utcai lámpa fénye ahogyan dühösen a szellem felé fordult, de az csak alázatosan bólintott:

-Értettem, mester.....- azzal a két alakot elnyelte az utca sötét némasága.

 
***Fanfiction by Rin**
 
***Fanfiction by Shide Mila***
 
***Fanfiction by Sally***
 
***Vendégfanficek***
 
***Just for fun :)***
 
***Extrák***
 
***Az Idő sebes szárnyán...***
 
***Sámán-linkgyűjtemény***
 
***Másolás***
 
***Chat***

 
***Szavazz Te is!***
Lezárt szavazások
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!