-Meg is jöttünk. – szólt Jocó, mire Trey már le is ugrott Mic hátáról és a lesegítette Rint is.

Az utazás nem tartott tovább 10 percnél, mégis mind a hárman remegtek, amikor a talpuk leért a földre. Jocó megsimogatta Mic nyakát, s a hatalmas szellem már el is tűnt.

Dobby- village egyszerűen gyönyörű volt. Az utcák színes forgataga, a harcba siető sámánok kiabálása, valamint az étkezdék illatozása teljesen lenyűgözte Rint. Gyalog haladtak tovább, Jocó és Trey vidáman mutatták be a város különböző részeit, hol veszekedve, hol pedig a lehető legnagyobb egyetértésben. Elmentek többek között a főtérre, ahol megcsodálták az óriási totemoszlopokat, valamint a különböző boltok kirakatát. Észre se vették, de olyan gyorsan elszaladt az idő, hogy a tér közepén álló napóra máris 3 órát mutatott.

-Éhes lettem, ugorjunk be ide! – mutatott Trey az egyik kis étkezdére.

-Te már megint csak a hasadra gondolsz! Amúgy viszont jó ötlet, Silva süti a legjobb hamburgert a környéken, nem fogjuk megbánni. – egyezett bele Jocó, majd belekarolt Rinbe és barátja meghökkent arcába vigyorogva belépett a lánnyal az étkezdébe.

A helyiség szokatlanul csendes volt, sehol egy árva lélek. Az ajtó fölé szerelt csengő hangjára Silva dugta ki a fejét a konyhából. Lassan levette a virágos kötényét, majd kijött a pult mögül és alaposan végigmérte Rint, mielőtt megszólalt. A lány csak zavartan mosolygott, feszélyezte az indián átható barna tekintete. Eltelhetett vagy egy perc is, mire Silva megszólalt:

-Álmomban sem gondoltam volna, hogy itt találkozunk, Rin! Hogy megnőttél!

A három vendég értetlenül bámult rá, mire az indián közelebb lépett és kezet nyújtott:

-Silva vagyok, annak idején én vittelek el abba a másik világba.

-Sajnos már nem emlékszem... – válaszolt Rin tartózkodóan, miközben kezet fogott a férfival.

-Hogy is emlékezhetnél, hiszen alig voltál két napos! – nevetett Silva, majd a fiúkhoz fordult:

-A szokásosat? – kérdezte.

Trey és Jocó bólintott, majd Rinnel együtt leültek egy félreeső asztalhoz. Silva visszament a konyhába, s vad csörömpölés mellett sütni kezdet a hamburgereket. A sülő hús illata betöltötte az étkezdét, a fiúknak szinte már folyt a nyála. Rin szótlanul bámult kifelé az ablakon, gondolatai egészen máshol jártak.

-Hercegnőm, hol kalandoznak édes gondolataid? – kérdezte vigyorogva Trey, mire a lány felé fordult.

-Bocsi, csak elbambultam. Mondtál valamit?

-Semmit, csak kíváncsi voltam min gondolkozol....

-Mindenfélén, többek között azon, hogy miért vagytok velem ilyen kedvesek, hiszen nem is ismertek...

Trey és Jocó sokatmondó pillantást váltott, majd Jocó így szólt:

-Yoh testvére a mi barátunk is! S különben is: jó fej csaj vagy!

Rin rámosolygott, s épp válaszolni akart, amikor Silva ismét megjelent, a kezében 3 tányérral. Óvatosan lerakta fiatal vendégei elé, majd a zsebéből előhúzott egy fehér papírba burkolt csomagot.

-Ez a tied. – mondta és Rin felé nyújtotta a csomagot.

A lány elvette és kibontotta, de alig hitt a szemének.

-Egy orákulum- harang! – szólt álmélkodva Trey.

-De én nem is indultam a Sámán Viadalban! Nem vettem részt se a selejtezőben, se az első körben! – válaszolt Rin meglepetten és visszanyújtotta az ajándékot. Silva azonban nem vette el, helyette csak felnevetett és így szólt:

-Ugyan már! Azok után, ahogyan megmentetted Yoh életét, senki sem meri megkérdőjelezni a képességeidet!

-Nem is tudok harcolni!

-Rosszul mondtad: még nem tudsz harcolni. Délelőtt beszéltem Yohval, s mondta, hogy holnap kezdi a „kiképzésedet”.

-Igen, ezt nekem is mondta, de kivel leszek egy csapatban?

-Velem és Annával.... – válaszolt Silva helyett az étterembe lépő June.

-Remélem nem gond. – folytatta mosolyogva, miközben leült mellénk.

-De... – kezdte Rin, de az indián félbeszakította:

-June és Anna is sámán, s habár ők sem indultak a viadal első köreiben, a Tanács engedményeket tett, s elfogadta a csapatotok jelentkezését.

-De jó! Ennek igazán örülök! – mondta Rin, s mindannyian nevetni kezdtek.

June is rendelt magának egy hamburgert. A fiúk már a második adaggal is végeztek, mire a két lány befejezte. A fiúk meglepő udvariassággal fizettek helyettük, majd mindannyian felálltak, elköszöntek Silvától, s immár June-nal és Pailonggal együtt folytattál városnéző körútjukat.

Végigjárták az utcákat, s megbámulták az összes kirakatot.

-Várjátok meg itt, egy pillanat és jövök. – szólt Trey és beszaladt az egyik üzletbe.

Két perc múlva amikor kijött már neki is csomag volt a kezében.

-Ajándék. – mondta és átnyújtotta Rinnek.

-Imádlak! – kiáltotta a lány, amikor meglátta a kék karvédőt. Egyszerű sötétkék színe volt, Trey karvédőjéhez hasonló mintákkal.

-Jól megy az orákulum- harangodhoz. – jegyezte meg Jocó és igaza volt: a lány jobbkezére csatolt szerkezet szintén kék volt.

-Köszönöm, Trey! – mondta Rin hálásan és puszit nyomott a jégsámán arcára, aki azonnal elpirult.

-Ha tőlem is kapsz valamit, akkor nekem is adsz puszit? – kérdezte Jocó.

-Majd meglátom... – nevetett Rin, miközben felhúzta a kezére az ajándékot.

-Akkor siessünk, van egy remek ötletem! – kiáltotta néger fiú. Kézen fogta Rint, s húzni kezdte egy másik üzlet felé, ami az utca végén volt.

-Menjünk be. – mondta és betolta a lányt az ajtón.

A bolt tetováló- szalon volt, s egy kissé rossz arcú indián állt a pult mögött.

-Szeretnél tetkót? – kérdezte Jocó.

-Mindig is szerettem volna egyet, de a szüleim nem engedték, merthogy egy lánynak nem illik meg csúnya is.... – válaszolt Rin szomorúan.

-Akkor jó, hova szeretnéd?

-Mondjuk a derekamra, mert ott nem látszik mindig.

-Nyugi, ez amúgy is csak akkor fog látszani, ha egyesülsz a szellemeddel. Nekem is ilyen tetoválásaim vannak, majd egyszer megmutatom.

-Tényleg? Akkor inkább a karomra kérem.

-Remek választás! Gyere! – mondta a fiú és a pulthoz lépett. Váltott néhány szót az indiánnal, aki szótlanul bólintott, majd előbújva a pult mögül a lány mellé lépett-

-Lehet, hogy egy kicsit fájni fog. – figyelmeztette a jaguár- sámán.

Az indián eközben elővett egy tollnak tűnő kis tárgyat, s rárajzolt valamit a lány jobb és bal karjára. Rin felszisszent a fájdalomtól, de amikor odanézett nem látott semmit.

-Kész is. – mondta Jocó, de látva Rin meglepettségét, így folytatta:

-Kék hullámokat formázó koszorúkat csinált, remélem megfelel.

A lány bizonytalanul bólintott, mire a fiú fizetett és elhagyták a sötét helyiséget.

-Csak nem tetoválást csináltattál neki? – nézett June csípőre tett kézzel a fiúra, aki megszeppenve bújt be Rin háta mögé.

-Én egyeztem bele, nyugi. Ja, el is felejtettem: ez még jár neked Jocó. – szólt Rin és óriási puszit nyomott a fiú arcára, aki ugyanúgy elpirult, mint az előbb Trey.

-Ha már ezzel is megvolnánk, akkor szerintem ideje hazaindulni. – szólt Trey, kissé irigykedve az arcát fogdosó Jocóra.

-Mi még maradunk. – mondta June, majd Lee Pailonggal együtt elköszönt a többiektől, s eltűntek a tömegben.

A három sámán is elindult, sietve visszamentek a főtérre, majd az egyik mellékutcában ismét felültek Micre, s meg se álltak hazáig. Jókedvűek voltak, egészen addig, amíg meg nem látták a kapuban álló Annát, aki olyan szigorúan nézett rájuk, hogy Trey csuklani kezdett, miközben leszálltak Jocó szelleméről.

Anna egyetlen szempillantás előtt megkötözte a láncaival szegény Micet, majd Korit is bezárta egy befőttesüvegbe.

-Addig nem kapjátok őket vissza, amíg ki nem takarítottátok az egész házat, beleértve a WCt is. Ha pedig végeztetek, akkor elindultok, fejenként van 10 km futásotok! – szólt Anna a fiúkhoz, akiknek leesett az álla ezek hallatán.

-Felelőtlen vagy Rin, akárcsak Yoh. Holnap dupla edzés. – fordult a szőke lány Rin felé, majd még egy pillantást vetett a másik két fiúra, aztán sarkon fordult átvágott az udvaron és Miccel valamint Korival együtt eltűnt a házban.

Rin csak mosolygott Anna szavain, elvégre nem olyan lány volt, aki megijed egy ilyen üres fenyegetőzéstől. Magabiztosan nézett a fiúkra, de ők úgy elsápadtak, hogy meg kellett kérdeznie:

-Hát nektek meg mi bajotok van? Annyira nem is kaptatok sok büntetést..

Először meg se tudtak szólalni, de végül Trey nagy nehezen kinyögte:

-A tiedhez képest tényleg nem, az Anna- féle dupla edzés felér a halállal. Fogadd őszinte részvétünket.

-Majd meglátjuk, mi nem félünk, ugye Wyn? – kérdezte Rin.

Wyn megjelent, de ő is ugyanolyan sápadt volt, mint a két srác.

-Hát nem is tudom, Rin, Kori mesélt néhány dolgot Anna edzésmódszereiről.

-Ne legyetek már ilyenek! Bátorság, annyira nem lehet szörnyű! – válaszolt Rin dacosan és elköszönt a fiúktól:

-Még egyszer köszönök mindent, holnap reggel találkozunk. Jó munkát és kitartás! – a két fiú még mindig sápadtan, de bólintott, így Rin szellemével együtt visszamászott a szobájába az ablakon keresztül.

Odakint még világos volt, így csak leült az ágya szélére, lehúzta a cipőjét, majd fáradtan hanyatt dőlt.

„Mozgalmas egy nap volt, annyi szent!” gondolta és becsukta a szemét. Hamarosan elnyomta az álom, úgy ahogy volt.