Trey már épp támadni akart, amikor Anna alakja feltűnt a domb alján. A sámánsrác így inkább leeresztette a jobb karját, amin a deszkája volt, s kíváncsian nézett a lány felé. Rin is Anna felé fordult, aki így szólt, amikor melléjük ért:

-A harc addig tart, amíg egyikőtök megtöri a másik szellem-kontrollját. Tisztességes csatát akarok, meg ne lássam, hogy csaltok! Ez elsősorban rád érvényes, Hóember. – Trey furcsa grimaszt vágott, de szó nélkül bólintott. Anna vetett még egy pillantást a mellette álldogáló Rinre, majd Yohékhoz sétált, s megállt leendő férje mellett.

-Na, most meg mire vártok? Talán tapsra? – Anna hangjában egy árnyalatnyi kíváncsisággal vegyes türelmetlenség csengett.

-Részemről kezdhetjük, ha te is benne vagy, Hónyuszi. – vigyorgott Rin, mire a fiú mérgesen kifakadt:

-Egy sértést le tudok nyelni egy lánytól egy nap, de ma ez már a második volt! Most megmutatjuk Neked: Kori, a DESZKÁBA! – s lábai alatt máris ott fehérlett a hódeszkája.

-Tanítsuk meg harcolni ezt a kislányt! – vigyorgott Trey fölényesen, s máris Rin felé siklott egy mozgó jégfolyamon. Olyan gyors volt, hogy szemmel szinte lehetetlenség volt követni. Rin viszont nem ijedt meg a sámántól, csupán elmosolyodott, s megmarkolta a botját és felkészült a csapásra.

Trey minden erejét beleadva közeledett, s már előre vigyorgott:

„Ez könnyebb lesz, mint gondoltam, még védekezni se akar.” – gondolta diadalittasan, s támadott. A csapás eltalálta a lányt, s egy percig mindent hó és jég borított.

-Hova tűnt? – forgott körbe-körbe Trey, de szinte azonnal megkapta a választ: Rin egy szökőkút- szerű vízsugáron ült, magasan a feje felett.

-Soha ne igyál előre a medve bőrére! – nevetett Rin, s ellentámadásba lendült. Trey tehetetlen volt így, s a lány egyetlen csapással megtörte a szellem- kontrollját. Kori megjelent gazdája mellett, s szomorúan szipogott. Trey megsimogatta a fejét, majd az éppen földet érő Rinre vigyorgott:

-Nem gondoltam volna, hogy ennyire rövid lesz. – nevetni kezdett, s vele nevettek a többiek is.

-Na majd akkor én megtanítom arra, hogy hogyan viselkedik egy rendes lány! – kiáltotta Jocó, s acélkarmaival már szökkent is Rin felé, aki egyetlen ugrással kitért a támadás elől. Jocó még Treynél is gyorsabb volt, úgy cikázott a lány körül, hogy az kezdetben nem is tudott támadni.

„Most mit csináljunk, Wyn?” – gondolta magában, de szelleme azonnal megadta a választ:

„Figyelj az ösztöneidre, csukd be a szemed, hagyd hogy azok irányítsanak!” – Rin engedelmeskedett Egy pillanatra minden elsötétült, de aztán hirtelen már tudta, honnan fog a sámán- fiú támadni. A háta mögül érkezett, így Rin egy hirtelen mozdulattal megfordult, s így kiáltott:

-Vízgyűrűt Wyn! – Jocót abban a pillanatban körülzárta egy vízgyűrű, amiből nem tudott kitörni. Eltorzult arccal nézett a támadásba lendülő Rinre, de ugyanúgy, mint Treynek, neki sem volt már semmi esélye.

A szellem- irányítása megszűnt, s ő nagyokat lihegve nevetni kezdett:

-Erről eszembe jutott egy vicc. Miért me....

-El se kezd, különben kapsz még egyet! – szólt Rin és a fiúra szegezte a botját.

-Rendben, már léptem is...Amúgy jó a tetkód, mondtam már? – húzódott hátrébb a néger fiú, helyet engedve ezzel az előre lépő Rionak.

-Én vagyok a következő. Remélem nem sértem meg a kisasszonyt, ha most legyőzöm. – mondta magabiztosan, miközben ismét meghajolt.

-Próbáld ki! – kiáltotta mosolyogva a lány, s már támadt is. A magas fiú azonban gyík módjára kitért a csapás elől, s már ellentámadásba is lendült. Rin alig bírt elugrani előle.

„Túl hosszúak a kezei, el fog találni és akkor nekünk annyi!” – gondolta, miközben ismét arrébb szökkent.

„Nyugi, figyelj jól és próbáld megtalálni a gyenge pontját!” – Wyn tanácsa ismét bevált. Rin észrevette, hogy habár Rio remekül támad, a védekezésre egyáltalán nem gondol. Támadás közben pedig a lábai védtelenek maradtak, így könnyű célpontot nyújtottak Rin számára. Egyetlen jól irányzott ütés elég volt, hogy Rio hasra essen, s innen már tiszta volt a győzelem.

-Hát ez hihetetlen, még soha nem kaptam ki lánytól. – kesergett Rio, miközben elővette a fésűjét és megigazította tönkrement frizuráját.

-Mindig van első alkalom. – mondta Rin és mindketten nevetni kezdtek.

-Ilyet még nem láttam! – szólt Yoh álmélkodva, s egy pillanatra még az előbb emlegetett ebédről is megfeledkezett.

-Milyet? Hogy Rio belövi a séróját? Pedig az nem ritka látvány, haver... – válaszolt Trey, de Anna közbeszólt:

-Rinre gondol, te ostoba.

-Nem hiszem el, hogy két órányi edzés után így tud harcolni. – folytatta Yoh, tekintetét még mindig a húgára szegezve.

-A vérében van harc, ösztönösen küzd és most már teljes egységet alkot a szellemével. – válaszolt Anna csendesen, szemét le sem véve Rinről.

-Faust, te jössz. – folytatta, mire a temetőmágus bólintott, majd Elizaval együtt elindult Rinék felé. Rio készségesen félreállt, miután sok szerencsét kívánt a lánynak. Ez még önmagában nem is lett volna nagy baj, de Rin nevetni kezdett, amikor még kacsintott is hozzá.

Rin már fáradt volt, s érezte, hogy már csak nagyon kevés furyokuja maradt. Nehezen szedte már a levegőt is, s amikor Faust ránézett még a keze is remegni kezdett. Azonban nem volt egy meghunyászkodó gyáva típus, így csak összeszorította a fogait és várta a harcot.

A szőke férfi ledobta a köpenyét és a karján már ott is volt szerelme csontváza. Rin elsápadt, amikor meglátta, de nem tette szóvá ijedtségét.

-Éledj, ELIZA! – a csontváz megremegett, majd két lábra állt, s Eliza lett belőle. A szellem-lány hosszú szőke hajába bele- belekapott a szellő, miközben megjelent a kezében a fegyvere. Rinnek jóformán még arra sem volt ideje, hogy felfogja mi történik, Eliza már támadt is. A fegyver úgy lendült át a levegőn, hogy majdnem megvágta a karját, épphogy el tudott előle ugrani. Rin gyenge volt még ahhoz, hogy ellentámadást indítson, így csak kitartóan hárította ellenfele csapásait, melyek egyre erősebbek lettek. Amikor az Asakura lány úgy érezte, hogy eljött az ő ideje, felugrott a levegőbe. Megpörgette a háta mögött a botot, s szinte minden maradék erejét beleadta a csapásba. Eliza hárított, de alakja hirtelen megremegett, majd a következő pillanatban szertefoszlott. A csontváz halkan a földre zuhant, s Eliza már ismét Faust mellett állt, aki elismerően biccentett.

-Gratulálok, Rin, ez igazán szép teljesítmény volt! – szólt Yoh melléjük érve, de a lány csak bágyadtan bólintott és oldalra dőlt, mint egy zsák. A kezéből kiesett a bot, s elvesztette az eszméletét.

*

Len az étkező ablakából nézte, hogyan tanítja Yoh Rint. Szótlanul ült az ablakpárkányon és lassan iszogatta azt a pohár tejet, amit June- tól kapott, aki mellette állt. Nagy szerencséjére már korábban felkelt és elment futni, így most nyugodtan bámulhatta az Asakura testvérek edzését, miközben a többiek az edzőteremben erősítettek. Csendben bámulta őket egész reggel, amikor nem sokkal dél előtt Anna robogott be a helyiségbe.

-Itt vagytok fiúk? Mondtam, hogy siessetek... – a mondta másik felét, azonban lenyelte, amikor meglátta, hogy csal Lenék vannak bent.

-Na mindegy... – Anna már fordult is ki az ajtón, de Len megállította:

-Minek kellenek neked a fiúk? – kérdezte kíváncsian.

-Nem érdekes, már mentem is. – s Anna ezzel becsapva maga mögött az ajtót, sietve elrobogott.

Len azóta megtudta, hogy mire kellettek a lánynak a többiek. Az étkező ablakából primán végignézhette Rin csatáit, s habár dühítette, hogy őt nem vitte le Anna, kezdetben nem indult el a kis csapat után. Az ifjú Tao vezér nem lepődött meg azon, hogy az egyetlen általa ismert nőnemű Asakura könnyedén legyőzte Treyt, Jocót és Riot, de akkor meglepetés suhant át rajta, amikor Rin Fausttal is elbánt.

-Ebből elég volt! – kiáltotta Len mérgesen, majd leugrott az ablakpárkányról és mérgesen az asztalra csapta az üres poharat.

-Lenny, mit akarsz csinálni? – kérdezte aggodalmasan June és megpróbált az öccse útjába állni, de ő csak kikerülte, majd felkapva a sarokba támasztott guandoa-t így szólt:

-Majd én megmutatom neki, hogy milyen az igazi sámánharc! Gyerünk Bason! – s már el is tűnt a folyosón. A kínai szellemnek nem maradt más választása, mint követni, de azért előtte még vetett egy kétkedő pillantást June- ra, aki ezek után teljesen letaglózva lerogyott egy székre.

-Mi baja lehet mostanában? – kérdezte a zöldhajú lány Pailongtól, de a kung-fu harcos csak megrázta a fejét.

-Nem tudom, June, de az biztos, hogy nagyon furcsán viselkedik.

-Remélem nem fogja bántani Rint...

-Én is...Tudom, hogy milyen amikor dühös, s most eléggé annak tűnt...

June felállt és az ablakhoz lépett. Aggódott Rinért.....